Váczi Közlöny, 1884 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1884-06-22 / 26. szám

BUDAPESTI HÍRLAP POLITIKAI NAPILAP. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep utáni napokon is. Szerkesztők és kiadótulajdonosok : CSUKÁSSI JÓZSEF és RÁKOSI JENŐ. Előfizetési ara: Egész évre 14 írt. Félévre 7 írt. Negyedévre 3 frt 50 kr. Egy hóra 1 frt ‘20 kr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kér. kalap-utcza 15. sz. A magyar-franczia bizt, részvény-társaság-, mely 20 millió frankot, azaz 8 millió arany forintot tevő alaptőkéjéből részvényesei által 10 millió frank, azaz 4 millió arany forint készpénzben befizettetett s részint magyar állami értékpapírokban, helyeztetett el részint pedig a fő­városban fekvő nagyobbszerü épületek megvásárlására fordított — mind igazgatósági székhelyén Budapes­ten, mind az ország különböző pontjain állított vezér és főügynökségeinél jégkár ellen biztosit minden mezőgazdasági terményt; fentartva azon a közönségnél igen megkedvelt teltételt, hogy dijainak 5%-tóliját elengedi, ha a termesztményeket jégverés nem éri. Csak azon. ellenkező esetben, ha a kár a biztosított összegnek legalább 5°/0-liját kiteszi, fizetendő utólagosan, az engedményezett 5°/0-tóli alapdij ; de nem az egész, hanem csupán azon tételek után, melyek jégverést szenvedtek. A társaság nagyobb felektől, gazdasági egyletek és tagjaitól hat egymásután következő évre kiható biztosításokat is elfogad, a dij engedmény módozatainak megtartására és külön igen kedvező felté­telek mellett. A biztosításnál a kötvényben megállapított egységi árak, melyek után a fél a dijakat fizette, még akkor is elfogadtatnak a kártérítés alapjául, ha a piaczi ár a jégverés idejében alacsonyabb volna is, a mi azért történik, mert a biztosított termények értéke a jégverés idején csakugyan közelítőleg sem álla­pítható meg. Biztosítási ajánlatok benyújthatók s minden irányban bővebb felvilágosítások nyerhetők úgy az igazgatósági központon (Bpest. IV. kér., városháztér I. sz.) mint a vezér- és főügynökségeknél s az or­szág nevezetesebb helyein már felállított kerületi ügynökségeknél. A társaságot Váczon Blau Miksa képviseli. Bpest 1884. májushó, Az igazgatóság. A rátóthi uradalomhoz tartozó két műmalom a rákos-patakon, folyó évi október 1-tól haszonbérbe kiadó. Bővebb értesítést a bérbe venni szándékozók az ispányi hivatalnál nyerhetnek, Rátóthon. Megbízható személyek törvényileg megengedett sorsjegyek és járadékoknak rész­letfizetés melletti eladására egy régi jó hirnevű bankház­tól, igen kedvező feltételekkel szerződtetnek. Ajánlatok a „FORTUNA“ kiadóhivatalához Buda­pesten, Deák-utcza 5. sz. Vau szerencsém tisztelettel tudatni, bogy a terén mindennemű munkálatot, nevezetesen: vizit­kártyákat a legkisebb alaktól kezdve élönagysá- gig, épületeket, tájakat, épületek belsejét, lo­vakat, fogatokat, halottakat, de különösen az újonnan feltalált emulsiv lemezeken a még oly nyug­talan gyermekeket, csecsemőket egy másodpercz alatt képes vagyok tisztán, olcsón és felelősség mellett lefényképezni, színesen vagy anélkül. A vidéki nagyérdemű közönségnek kötelezem magamat kü­lön dijjazás számítása nélkül, pusztán a fénykép árának megté­rítése mellett, bármely időben a helyszínén megjelenni, megren­delő csakis oda- és visszaszállításról kénytelen gondoskodni. Mindezek után a t. közönség becses látogatását és párt­fogását kérem. Tisztelettel Erdőssy Rezső vegyész és fényképész. Lakásom VÄCZ, Fő-u. és Szemináriom-u. 83. sz. a. Saját ház. 22 NH “O bt) bfl 9 Ct Oh P to 2C Vácz, 1884. Nyomatott Mayer Sándornál. ü „Budapesti Hírlap“ nem pártlap. Pártja — olvasóinak kiterjedt köre. Szolgálatokat nem kivan se kormánynak, se jobb, se balpártnak tenni, csupán a közönségnek és a mi ugyanaz, az országnak. Miből állnak ezek a szolgálatok ? Első sorban abból, hogy mindenről a mi az országon belül vagy kívül akár politikai, akár társadalmi, akár művészi, akár tudományos téren felmerül, híven, pontosan, gyorsan, röviden, de mégis kimerítően és részrehajlás nélkül értesítse közönségét. E tekintetben egy hazai lap sem múlja felül a „BUDAPESTI HlRLAP“-ot. Vaunak nagyobb és drágább lapok, melyek terjedelmesebben tudósítanak, de nincs, mely pontosabban és pártatlanabbá adná értesítéseit. A „BUDAPESTI HÍRLAP" olvasó közönségén és íróin kívül nincsen senkinek e kerek földön lekötelezve, se osztálynak, se pártnak, se kormánynak, se nyilvános vagy magán társaságnak. Ä. „BUDAPESTI HÍRLAP“ a legfüggetlenebb lap Magyarország fővárosában. A „Budapesti Hirlap^-nak csak egy hatalmasság parancsol, az diktálja vezérezikkeit, az szabja meg magatartását, s e hatalmasság a nagy közönség és az ország azonos érdeke. -“ás?® Ennek tesz szolgálatot, a ki a „BUDAPESTI HIRLAP“-ot pártolja. Nekünk nincs kitől féljünk, nincs kitől reméljünk, kivéve olvasó közönségünket, a mely Ítél szavaink és cselekedeteink felett. A RnrlcinPC'l'i l^Tirlíi'n** tcn'tíllmíJ o Politikai és társadalmi vezérczikkek. II. Tudományos, ismeretterjesztő és mulattató tár­„ŰUUajJCbll IlIIIdJJ iCIIUCb leli Idillid d KU VCIKCZU. czák m Az apró politikai hirek, a fővárosi ügyek, az egyesületek, a művészetek rovata. IV. A fontosabb események bővebb leírása külön ezikkekbeu. V. Távirati tudósítások. VI. Napi események rovata. VII. Közgazdaság. — Ezenkívül a mellékleten rendesen egy-egy lezérczikk a társadalom valamely osztályának érdekeiről, országgyűlési tudósítások, tárcza, törvényszék, vidéki hírrovat, önálló ismeretterjesztő, szórakoztató czikkek, tudósítások a divatról, hasznos tudni­valók és állandóan egy regény. A „BUDAPESTI HÍRLAP“ rendes iróií Csukássi József szerkesztő, báró Kaas Ivor, gróf Teleki Sándor ezredes, Rákosi Jenő, Balogh Pál, Benedek Elek, Berényi László, dr. Csapodi István, Kacziány Géza, Molnár László, Rákosi Viktor, Szokolay Kornél, dr. Volf Vilmos. Rendkívüli alkalmakkor lapunk rendes terjedelme, a mely 12 oldalnyi, hol egy fél, hol egy egész ívvel kibővül. — Nagyobb ünnepekre ünnepi számokat adunk ki a feldolgozott hírlapi napi anyag mellett becses és érdekes tartalommal. Kiváló események színhelyére külön tudósítókat küldünk, akik ügyességük és megbízhatóságuk által egyaránt lekötelezik a közönséget és a szerkesztőséget. Bécsben, Berlinben, Ptirisbmi, J.omlonbun rendes tudósítóink vannak, akik közvetlen benyomásaik alapján adnak hirt arról, a mi e világvárosok lakóit foglalkoztatja. A „BUDAPESTI HÍRLAP“ a legolcsóbb politikai, szépirodalmi, társadalmi és gazdasági napilap. Előfizetési ára: Félévre 7 frt. — Évne­gyedre 3 frt 50 kr aj ez ár. — Egy hóra 1 frt 20 krajezár. Az előfizetés legegyszerűbben postautalványnyal teljesíthető e czimen: „BUDAPESTI HÍRLAP“ Budapest kalap-utcza 16-dik szám alatt. Tisztelettel ajánljuk a „BUDAPESTI HIRLAP“-ot, első és renditketlen hirdetőjét a magyar nemzet államérdekeinek, a t. magyar közönség lekötelező figyelmébe. Csukássi József, Rákosi Jenő, a „Budapesti Hírlap“ kiadó tulajdonosai. Mutatványszámokkal szivesen szolgál a kiadóhivatal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom