Váczi Közlöny, 1884 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1884-01-06 / 1. szám

\C S A R N O K.

Rosková&yi püspökről.

Az ötvenes évek elején történt.

Albrecht főherczeg kormányozta Magyarországot.

A kik emlékeznek reá, tudják, hogy milyen hideg szél fuj dogált akkor ős Budáról, a hol cs. kir. osztrák főherczeg uralkodott a magyar király palotájában.

Akkoriban a hatalmasok körében talán csak egyetlen egy ember nem volt ellensége ennek a szegény hazának — a lovagias fiatal császár maga.

És mikor a lovagias fiatal császár az ötvenes években meglátogatni készült Magyarországot, bizony a saját szivének sugallatát követte és — úgy suttogták — kibékülés reményét fűzte ehhez a látogatáshoz.

Mert tény az, hogy a kamarilla határozottan ellenezte ezen fejedelmi körút eszméjét s Bécsben a szomorúan ismert magyarellenes körökben nagyon rajta voltak, hogy készülő merényletekről koholt fenyegetésekkel megakadályozzák az eszme kivitelét.

Hanem az uralkodó ismerni kívánta azt a népet, azt az országot, mely azon idő szerint az ő személyével nem rokonszenvezett, ismerni és megnyerni kívánta s nemes szivében lakott elég bátorság is ahhoz hogy tanácsosainak rémlátásaitól ne ijedjen meg.

A fejedelmi körút elhatározott tény lön.

Kiadattak a rendelkezések.

Albrecht főherczeg, ki közcsodálkozásra ez időtől a kormányzói parancsiratok magyar szövegében „Albert főherczeg“-nek iratá nevét — közölte minden hatósággal az útitervet, mely szerint az uralkodó a bájos fiatal császárnővel az országot beutazandó volt.

Ezen programm szerint ő felségeik Yáczon tartottak pihenőt, mielőtt Pest városa által fogadtattak volna.

A kormányzó főherczeg hivatalosan megküldte Roskoványi Ágoston akkor tájt váczi megyés püspöknek is a legmagasabb körút tervét — elég korán arra, hogy a váczi püspök fölajánlhassa rezidencziáját, miután Yácz városában nem volt, de most sincs az udvar elszállásolásához eléggé méltó és alkalmas épület a püspöki palotán kívül.

Albrecht főherczeg ő fensége ugyancsak várhatott a legalázatosabb meghívóra. A jó püspöknek kisebb gondja is nagyobb volt annál. Sajátkezüleg ráírván a kormányzói leirat hátára „ad acta“ — nem is gondolt egyébre, mint a kanon jogra, melyen reggeltől estig szorgalmatosán dolgozott.

Két hét múlva hivatalos papiroson kérdés jött Budáról, vájjon megkapta a püspök ur a legmagasabb programmot ?

Roskoványi kerestette az irattárban. Persze hogy megtalálták.

— Pép amorem, feleljetek meg neki, hogy köszönettel (ögadtam s alattvalói mély hódolattal tudomásul veszem.

Aztán neki feküdt a kánonjognak megint s ha elfáradt az íróasztalnál, irt hasra fekve a padlón iveket ivek után.

Réthy Náczi bátyánk született feje a váczi ma- gistratusnak.

Az ötvenes években ő volt a város bírája. Ma is ő a polgármester. Szidja a ki bírja mindenki. De azért csak megválasztják újra holtig.

bilincsekből, de hiába, a kormányos, az ész lebukott már a szenvedély sodró árjába. Kigyult vére sebesen keringett ereiben, keble lázas gyorsasággal piliegett; a haldokló erény még egy végső ellentállásra ösztönözte, de csak igen gyöngén . . . Sándor heves-.:n szorította keblére imádott hölgyét s ajkaik egy hosszú édes csókban egybeolvadtak.

Hévvel tartották egymást átölelve, kéjjel szívták a rég szomjazott, édes csókokat. Mit sem törődtek azzal, mi történik körülöttük. Pedig de jó lett volna a közeledő léptek zajára figyelni.

A nyitott ajtón Döme János, Berki egy ismerőse lépett be. Köszönésére ijedten rezzentek szét a szerelmesek, mint galambfiak, ha vadász süti fegyverét közéjük . . .

* *

•*

Másnap délután a forró augusztusi nap besütött Berkiék kertjébe ; a lúgos eleven, illatos falaira pazarul szórta sugarai aranyát, mely ékszer, mint minden ékszer fonyasztó hatása alatt bágyadtan hajták le szines piczi fejüket a virágok. Beragyogott egy szál sugár a füponyva hasadékán s bearanyozta Berkiné bánatos halavány arczát.

Pedig ma is van mulattatója, csak hogy nem Sándor a csinos külsejű, kellemesen társalgó ifjú, de Döme János, ki a megyében hires volt — rútságáról; hozzá csúf teste aljas léleknek szolgált lakóhelyül.

A suhogó szellő berepült a lugasba s kíváncsian hallgatja az elfojtott hangon vitt beszélgetést. Éppen Döme szól:

— Nagysád jó hírneve, sőt boldogsága kezeimben van. Oh kérem! Ne tessék elsápadni, jobb helyen nem is lehetne. Én nagysádat szeretem, imádom. Mit is

j — Hát minek választjátok meg, ha olyan nagyon agyarkodtok ellene? — kérdezik a vácziktól.

— Azért, mert nincs más. A hatvanas években megpróbáltuk egyszer Koch Gusztit választottuk helyette, — hanem ez olyan puha volt, hogy nem járt túl az eszünkön, aztán meg nem is volt mit szidni rajta. Hát aztán megint csak hozzá fanyalodtunk a Náczi bácsihoz.

Réthy Náczi bátyánknak már azelőtt harmincz esztendővel is meg volt az a rósz jszokása hogy kora reggeltől késő estig a hivatalában fészkelt pipaszóval

Egy szép nyári reggel nagy sebbel lobbal állít be hozzá egy vasúti bakter. Majd fellökte a városház kapuját támasztó istrázsát.

— Mi kell te vasutas héj

Tiszteli szépen a főnök ur a biró urat tessék szaporán szaladni az állomáshoz, mert mivel hogy eksztraczugot telegrafáltak, a császár jön Pestről.

— Hogy jönne Pestről mikor Bécsben van ; jobban tudom én azt hé !

— De csak tessék szaladni, mert hamar itt lesz az eksztraczug.

Szalad ám a kengyelfutó, nem én, majd csak

lassacskán is jó lesz az.

Náczi bátyánk felhúzta a hivatalos frakkot, aztán j kifelé ballagtában töprengett rajta ; ki a csoda jöhet Váczra eksztraczugon ?

Dehogy lépett volna csak egygyel is többet mint a mennyit engedett a városbiró auctoritása. Még akkor se nógatta ügetésre a paripáit, mikor hallotta a külön vonat fényes füyölését.

Ballagvást nézte mint robog be a pálya-udvarra a mozdonyhoz csatolt egyetlen sárga kocsi és épen a vásártér közepén jött szembe azzal a két katonatiszttel a kik eksztraczugon érkeztek.

Húsz lépésről ráismert az elsőre.

Albrecht főherczeg volt.

Nosza Réty bátyánk stellungba vágta magát s elállta az útját ő fenségének ott a vásártér közepén.

— Wer sind sie? — rivallt reá barátságosan a polgári és katonai kormányzó.

— Ignatius Réty zu dienen.

— Was sind sie ?

— Richter.

— Was wollen sie ?

— Huldigst empfangen.

— Kommen sie!

És azzal a főherczeg ment előre gyors, nagy és hosszú léptekkel, a minők mindenha divatban voltak az osztrák hadseregnél.

Réty bátyánk alig bírta utána czipelni a hasát.

Úgy haladtak libamarsban egyenest a püspöki palotához.

A főherczeg a lépcsőnek tartott. Majd hanyattesett a vén portás, mikor Réty bátyánk a fülébe susogta, hogy az a generális, a ki fölszaladt a lépcsőn egy eleven főherczeg. Csöngetett is menten négyszer, bolondfővel azt sem tudván, hogy tisztelje a magas vendéget.

Bezzeg volt Jótás futás az emeleten. Eddigelé azt a harangot meg nem húzták a püspökön kívül senkinek. Ki a'macskának csöngetnek négyszer?

Maga a méltóságos ur is kibújt az egyetlen szobájából és épen jókor a tágas ebédlő kellő közepén botlott bele a magas vendég.

Hanem akár kétszer is bele botolhatott volna, mert a magas vendég ugyan észre nem vette a püspök urat. Még csak a katona sipkáját sem vette le

Legfenségesebb kezeivel végig nyitott az első

kívánok, titoktartásomért. Mit? Szerelmet. S ezt jogosan követelhetem, mert megillet szerelmemért. — Itt rekedt édes hangját érdes suttogássá akarta lágyítani, mi csak kellemetlenebbül hatott a fülre. Igyfolytatá:

— Ám én plátói szerelem barátja nem vagyok. Tegyük hát édes szövetségünk kötelezvényére a csók pecsétjét.

— De uram, — felelt Jolán felindulástól remegő hangon — hogy mer ön velem igy beszólni, hogy mer ön férjes nőnek ily ajánlatot tenni ?

— Ugyan kérem — szólt Döme gúnyosan — tegnap egész máskép gondolkodott Sándor urfi karjai között.

A gazember ki akarta zsákmányolni a tegnapi véletlent, mely Berkiné titkát előtte kitárta, aljas vágyai kielégítésére.

— Akaratom ellenére fogott át — védó magát a szegény asszony — hisz ön előtt tiltottam ki házamból.

— Ugyan Jolán minek e komédia,“ hisz ma délelőtt is tette tiszteletét.

Jolán a ficzkó szemtelenségére, mert egyszerűen csak nevén szólította, egész testében megremegett.

— Távozzék rögtön, — kiáltá ingerülten.

— Csak jjne oly tűzzel galambom, ez még jobban szitja a vágyat bennem, magácskát bírni s kár is ellenkeznie. Mit szólna kedves férje, ha a tegnapi jelenetet előtte lefesteném.

Ezzel átfogta a nő karcsú derekát s biborszáját szeplős ajkaival érinteni akarta.

Jolán undorral lökte el magától s haragpirral arczán felszökött ülőhelyéről.

— Távozzék ! különben segítségért kiáltok, ön alávaló gazember.

emelet valamennyi termén. Mikor aztán visszatért az

| ebédlőbe, oda fordult Réty bátyánkhoz s megmutatta

neki hogy a jobb szárnyon ő felsége a császár, a bal ' szárnyon ő felsége a császárné fog lakni.

— Verstanden?

— Ja wohl!

ü fensége megfordult a sarkán azt sem mondta hogy befellegzett, hanem ment vissza a hadsegédével a vasútra úgy a hogy^ jött.

Jó Roskoványi Ágoston váczi püspök pedig ott álmélkodott mind ezeken vagy öt perczig a saját ebédlőjében s még azon a szent napon elindult bérmálni a bérmálandókat.

A következő esztendőben már a nyitrai tótokat bérmálta Roskoványi és hogy annak idején nem ő lett a legnépszerűbb főpap Magyarországon csak is azon halígatagságon inuk, melylyel a szem és fül tanuk ezen fenséges látogatás titkát őrizték.

Ki sem is tudódott volna, ha vagy busz év múlva egy kedvencz papja előtt el nem szólja magát a kegyes életű nyirai püspök.

— Lásd fiam, azt tartják rólam, hogy én vagyok a leggorombább ember, pedig nálam bizony gorombább a prímás, a prímásnál pedig — Ugy mondják — gorombább Samassa. Sokan meg az Argenti doktort tartják a leggorombább embernek, mert ez még Samassán is kifog. De hidd el nekem, hogy nem Argenti a leggorombább ember a világon.

Helyi hírek.

= Esküvő. Ernyey János helybeli fiatal fakereskedőnk e hó 8-án kedden vezeti oltárhoz Pen- czen, Wittwindisch ottani földbirtokos kedves és szellemes leányát Anna kisasszonyt. Boldogságot kívánunk e frigyre.

= A nőcgyleti bál e hó 12-én az az jövő szombaton okvetlenül meg fog tartatni a „C u r i á- b a n“ s ha a keringő híreknek hitelt adhatunk, s a kétszer nyomatott meghívók nagy kelendőségéből következtethetünk a bál fényes sikerrel fog végződni. Ugy halljuk hogy sok serdülő szép leány is fog e bálon "bemutattatni a világnak. A nöegyleti bálok régi jó hírnevén tehát ez úttal sem fog csorba ejtetni, s közönségünk nagy mérvű pártolását méltán meg is érdemli e jótékony egylet, mely a mellett hogy a kisdedóvót fentartja még számos szegényt is segélyez.

= Karácsonfa ünnepély. A nőegylet által a kisdedóvóban rendezett karácsonfa ünnepély uj-év napján tartatott meg — s nem mint múlt lapunkban tévesen szedve volt, deczember 26-ikán,. mert azon nap a leánykák részére az apáczák rend ztek hason \ ünnepélyt. — A kisdedóvóban felállított gazdagon feldíszített karácsonfa körül a szülők f gy száma gyűlt össze s az egyleti elnök Ben kár Dénesné úrnő megjelenésekor a kisdedek bebocsáttattak a szobába s örömtől ragyogó arczczal énekelve járták körül a karácsonyfát s mindenki ^megkapva a külön e czélra készített kis kosárban elhelyezett ajándékot a szülők teljes megelégedéssel távoztak el e szép ünnepélyről.

— A jégsport kedvelők részére, — a mint halljuk, — ma délután 4 órakor kellemes meglepetést fog szerezni a helyben állomásozó kir. fölmérési hivatalnak nehány fiatal tisztviselője, a mennyiben több érdekes verseny és fogadás fog megejtetni a jégpályán Mar- czi zenéje mellett.

= Az igazi tél csak csütörtökön köszöntött be, a mikor is egész nap londoni köd burkolta be az

E fenyegetésre s szidalomra Döme fölkelt s távozni készült.

— Jól van asszonyom — mondá hidegen, kívánsága szerint történjék ; mi lesz a következménye, ám lássa kegyed.

Jolán agyában, mint viharkor a felhők űzték egymást a lázas eszmék; látta hogy itt nincs más szabadulás, mintha ez embert megnyeri, ki semmitől nem riad vissza, hogy bosszúvágyát kielégíthesse.

Várjon egy perczig ! — rebegé kétségbeesve a távozó után.

— No ez már okosabb beszéd — s Döme elégedett mosolylval foglalt helyett Jolán mellett — ó kedvesem, hisz Sándornak nem szükséges tudni szerelmünkről.

Döme újra átfogta a gyönyörű nő liliomderekát, ki többé nem ellenezte, néma resignatióval tűrte az utálatos ölelést s engedte biborajkait a szörny ajkaitól érinteni, az ördög hatalmába kerítette a bűnös angyalt.

E perezben Berky jelent meg a lugas bejáratán. Rémülve nagyra nyílott szemekkel nézte az előtte folyó jelenetet. Szeméhez kapott, káprázatnak hitte az egészet. De hajh keserű való volt. Leirhatlan fájdalom nyilait szivén keresztül, majd iszonyú düh lázitá fel. Megcsalatva látni magát s egy ilyen hitvány kedvéért . . . Fájdalmában s haragjában felkaczagott.

— Jó mulatóst kedveseim! — dörgé a szétrez- zenőkre s forgópisztolyát felemelte ; a lövés eldördült Döme vórezve összerogyott.

Jolán gyógyíthatatlan őrületbe esett.