Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1882-09-17 / 38. szám

= Átvonuló katonai hcszAllft- solAs alkalmával a honvédelmi minisztéri­umnak 28,611. sz. rendelete értelmében, a második tál étel helyett szükség esetén 100 gramm hússal több adandó, s a teljes át­vonulási dij, — mely most naponként 19 kr. egy ember után — csakis igy fog az illetőknek kifizettetni. Irodalom. X Tettük a „Magyar nepba- rát“ IV-ik évfolyamának 1. számát, mely Fuchs testvérek kiadásában való­ban rendkívüli diszes kiállitásban jelenik meg. E minden tekintetben kitűnő és aránylag leg jutányosabb képes he­tilap a negyedik évfolyamban is az eddigi gazdag változatos tartalommal s ügyes be­osztással folytatja pályafutását és ahogy az első számmal kezdi, bízvást a leg­szebb jövőt jósolhatjuk neki. Oly iro­dalmi nevekkel találkozunk itt, melyeket minden magyar olvasó ismer és kedvel, s melyek nagyban emelik azon lap színvona­lát. melyben dolgozataik megjelennek. íté­szünkről a legmelegebben ajánljuk e szép- irodalmi heti közlönyt, mely daczára annak hogy a főlaphoz minden héten, rendes gaz­dasági m e 11 e t e t, fölöttébb érdekes r e- góny mellékletet és minden hónapban egész ívnyi illusztrált divatmellékletet ád, csak olcsó, sőt jutányosabb bármely más hetilapnál. Előfizetési ára egész évre 6 frt. félévre 3 frt. negyedévre 1 írt. 50 kr. Az előfizetési pénzek Fuchs testvérek kiadó hivatalába, Budapest, VI. nagy mező- utcza 14. sz. a. küldendők. Az előfizetési felhívás szerint még különféle kedvezmények­ben is részesülnek az előfizetők. Kapnak jutalomképeket, részt vehetnek 25 db. Bécs- városi, 25 db. Szegedvárosi és ugyananyi magyar nyereménysorsjegy öszes húzásain. Oly kedvezmény ez, minőt eddig egy kiadó sem adott. Végül a gyűjtők részére is jelentékeny kedvezmények biztositvák. Fi­gyelmeztetjük tehát olvasóinkat, hogy cse­Kínteljes libignelen segítve lett 1—7 (Báró Bülow miniszternek) (Píirisban) egyedül a Hoff János- féle valódi Maláta ki­vonata gyógykészit- mények használata áltál. A cs. kir. udvari szállító HOFF JÁÁOS urnák kir. tanácsos, a cs. kir. koronás aranyérdem- kereszt tulajdonosa, magas rendek lovagja, H feltalálój a M és egyedüli gyárosa, a Hoff János-féle maláta­kivonatok, és a legtöbb európai fejedelmek udvari szállítójának. I5í‘cs, Gyár: Gra- benliof, Urálinersts-asse 3., Iroda és gyárraktár : Graheu, Urámier- strasse 8. Hosszabb idő óta makacs köhögésben szenvedtem, mely éjjeli álmaimat elrabolta, és előhaladt koromnál fogva, 73-ik életévemtől erőmet is elvette. Gyümölcstelen használtam különféle szereket, mig egy ide való hires or­vos tanácsolta nekem, hogy a Hoff János- féle malátakészitményekhen (Maláta-kivonatú egészségi sör, egészségi csokoládé és maláta- kivonatú mell-czukorkák) keressek magamnak oltalmat. Ezen kitűnő készítményeknek rövid X használata után, nemcsak az én kínos köhö- O gésemtől szabadultam meg, hanem erőm is • visszajött. Én még nem ismertem oly erős (5) sört mint ez a Hoff János-féle egészségi ma- T láta-kivonatú sör ami legjobb csokoládéink p nem állják ki a versenyt, a Hoff János-féle T maláta-kivonatú egészségi csokoládéval b a p maláta-kivonatú mellczukorkák siker tekinte­ti tében felülmúlnak minden más hasonló készit- p ményt. Örömmel ajánlom tehát ezen Hoff János- j[ féle maláta-készitményeket az egész világnak, p P á r i s, H. Geoffroy. T Báró Bülow Hugó, miniszter. 9 Hivatalos $ Gyógyjelentés a cs. kir. katonai Lazarethum fő­orvosaitól, a IIoíF-féle maláta-egészségi sör és maláta-csokoládé fölött, melyek a helybeli katonai kórházban használtattak; nevezett kivonatok kitűnő gyógyszereknek bi­zonyultak be különösen a maláta-kivonat mell- betegek által kívánva és kedvelve, ép úgy a maláta-csokoládé üdült betegeknél, emésztési bántalmaknál és nehéz betegeknél, mint üdítő és igen kedvelt gyógytáp használtatott. Dr. Loeff, főtörzsorv. Hr. Pórias, törzsorv. Intés. A maláta-gyártmányok ovál-keretben HOFF JÁIVON feltalálójuk arcképével és saját-kezű aláírásával vannak ellátva. Ahol ezen jelzések hiányzanak, a gyártmányok mint hamisak visszautasitandók. Az első, való­di, segélythozó, nyákoldó Hoff János- féle maláta-mell-ozukorkák kék pa­pírban kaphatók. — 2 forinton alul I megrendelések nem küldetnek szét. IF'őraTrtáir: Váczon, Inczédy | Sománál. B -Gyarmaton, Havas Gyula gyógyszertárában. I Steiner J. Vácz, fő-tér a Curia szálloda átellenében káptalan-utcza sarkán I Ä KÉK CSILLAGHOZ. Ajánlja jól berendezett raktárát diszmíi, noriiibergi, rövidáru, gyer­mekjáték, rajz- és iró- eszközökben. Hólyag-papir és spárga, bútor poroló és söprők, varró gépczérna és tűk, hímző-, disz-korái és mindennemű kézimunkára való gyöngyök, fehér és színes férfi ingek, séta páczák, Nap, és esernyők, Miederek, Berlini- és hímző pamut, hímző papír és ganova, szappan és illatszerek, séta- és piaczi kosarak, pénz- és szivartárczák, selmeczi pipák, legyezők, keztyűk, nyak­kendők, kötő pamut, csipkék, stb. Legolcsóbb áron kaphatók, Főraktára a F u c h s B. által Malacz- kán föltalált valódi kárpáti élet elixiruek mely mindennemű gyomorbántalmaknál, étvágytalanságnál és emésztési bántalmak­nál igen ajánlatos. Ára S üvegnek 1 ía*4. változtatása. Van szerencsém a n. é. közönségnek becses tudomására hozni, hogy itt Váczon a főutczán Filzer-féle házban elhelyezett ügyvédi irodámat í‘. é. szept. tiü-ik napjától kezdve a íontczán 81Í. sz. Havas-féle házba teszem ál. Tisztelettel NIKITITS SÁNDOR, köz- és váltó-ügyvéd. Árlejtési hirdetmény. A váczi kir. járásbirósági fog­házban elitéit foglyok és letartózta­tottak 1883-ik évi élelmezésének biz­tosítása iránt a nyilvánosan leendő árlejtési tárgyalásra a váczi kir. jbiró- ság épülete Vácz, főút 79. szám alatt V-ik szobában 1882. évi szeptem­ber hó 29. délelőtti 9 órája kitü­zetik; megjegyeztetik, hogy egy adag főtt étel ára 95°/i0o kr., 56 dekagramm kenyér ára 728/ioo kr. összesen 167S/foo krban fog kikiáltatni. Mely batáridőre az áriejteni szán­dékozók azzal hivatnak meg, misze­rint az árlejtés eredményének jóvá­hagyása a nagyméltóságú m. kir. igaz­ságügy minisztérium jóváhagyásától tétetik függővé. Váczon, 1882. évi szeptember hó 11. Szántay kir. jbiró. kély pénzen sok szellemi élvezetet akarnak maguknak szerezni, fizessenek elő a „M a- gyár Nópbarátra“ s nem lehetetlen, hogy a sorsjegyek valamelyikével még sze­rencséjüket is megállapíthatják. X A ,,!“esís ESsrlap44 a közelgő uj évnegyedben Mikszáth Kálmántól fog közleni regényt. A gyorsan nagy hírnévre kapott s a külföldi kritika által is egyhan­gúlag magasztalt kitűnő Írónak első nagyobb szabású müve ez melyre joggal kiváncsiak lehetnek mindazok, kik Mikszáth apró, mes­teri rajzait ismerik. A „P esti Hir 1 ap“ szerkesztősége, mint a hozzánk beküldött uj előfizetési felhívásból látjuk, egyáltalán azon van, hogy a sokat és sokfélét nyújtó lap tartalmát egyre érdekesebbé és vonzób­bá tegye. Az országgyűlés összeülése után a „Pesti H i r 1 a p„ mindennap két teljes ivén fog megjelenni. Közölni fog illustrált beszélyeket, továbbá mint eddig is, képeket és zenedarabokat. Politikai irányánál fogva, mely teljesen független, a „P e s t i H i r1 ap“ minden irányban megmondhatja az igazat, a kormánynak úgy, mint a különböző pár­toknak. Erélyesen küzd minden visszaélés £ eben, csak az igazságot tartja szem előtt 3 és a magyar nemzeti politika és közmive- lődés érdekeit szolgálja minden téren. A J kitűnő publicistikai és szépirodalmi erők, melyek a „Pesti flirlap“-ot támogatják, to­vábbra is megmaradnak. Elég ezek közül B e k s i cs Gusztáv, Borost y á n i Nándor, Eötvös Károly orsz. képviselő, M i k s z á t h Kálmán, Tors Kálmán orsz. képviselő stb. < neveit említenünk, A „Pesti Hírlap“ nagy terjedelme és mindenre kiterjesztendő tar- - - tana dacára a legolcsóbb politikai napilap. Előfizetési ára egy évre 14 frt, félévre 7 forint, három hónapra 3 frt 50 kr, egy hó­napra 1 frt 20 kr. Az előfizetések a hó c bármely napján történhetnek s a pénzek postautalvárnyon a „Pesti Hírlap“ kiadó hivatalához, Budapest, nádor-utca 7. sz. küldendők. Felelős szerkesztő s kiadótulajdonos: Ifj. VARÁZSÉJI GUSZTÁV. » I* I nimmt Jim Kádár mester Váczon, Miklóstér 146. sz. Ajánlja magát mindennemű kádár munkák, bor-bordók és más edények pontos és jutányos elkészítésére. 30 litertől kezdve 500 literig 6 abroncscsal 500 „ „ 800 „ 8 lesznek a bordók elkészítve. Az edények ára: 300 literestől 700 literesig, 2—3 I régi akó ííra 1 liecíoiiter ára 1 frt 55 kr 2 .. 70 ,, II Javítások is a legjHiányosabb árá­ig kon eszközöltetnek, •|mmmmmmmmmmmmmwm □□□□□□□□□□□□□□□□□□a □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ ÓRÁS ÜZLET MEGNYITÁS. (4-6) sért Van szerencsém a nagyérdemű közönség tudomására hozni, hogy f. hó 24 én a főutczán ERHŐSSY REZSŐ fényképész úr házában I» leírni! ÓÉ Sltót nyitottam, hol minden e szakmába vágó munkálatok elvállaltatnak s a legnagyobb pontossággal és szakismerettel elkészíttetnek. A n. érdemű közönség figyelmébe ajánlja magát s becses pártfogá- esedezik rr SZŐKE JÓZSEF □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ C c □ Cl □ Cl c ÍZ z □□□□□□□□□□□□□□□□□□□ Árverési hirdetés. 3932.|1882. szám. Alulirt kiküldött végrehajtó az 1881. évi 60. t.-cz. 101. §-a értelmében ezennel közhírré teszi: hogy a budapesti 8—10. kerü­leti kir. 6027. számú végzése által Czinkaut Jakab és neje, Irén pusztai la­kosok ellen Ketu S. Ferencz felperes javára 257 frt követelés végett elren­delt kielégítési végrehajtás folytán birólag lefoglalt, s 359 írt 50 krra becsült szobabútorok, ágynemüek, rozs, árpa és egyébb termények, lovak és kocsi­ból álló ingóságok nyilvános árverés utján eladandók, minek a helyszínén vagyis R.-palotai Iréni pusztán leendő eszközlésére batáridőül 1882-ik évi szeptember 25 dik napjának délelőtti 10 órája kitüzetett, mely­hez a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel megbivatnak: hogy az érdeklett ingóságok ’emez árverésen az 1881. évi 60 t.-cz. 107—108. 406. §-a szerint szükség esetében becsáron alul is eladatni fognak. Jelen hirdet­mény a „váczi közlönyben,“ bir. székhelyen, községháznál kiszegezés és a ke­rületben! köröztetés által közzéteendő, Kelt Váczon, 1882-ik évi szeptember hó 11. napján. Dacovll Antal kik. bírósági végrehajtó. Vácz, 1882. Nyomatott Mayer Sándornál (ezelőtt Seródy G.) 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom