Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1882-12-24 / 52. szám

a városnak potadóból fedezendő deficitje 1883-bsn 23035 frt 75 krt tesz ki. A közgyűlés által elintézett nevezete­sebb tárgyak voltak még a következők: Reiser Béla indítványára egyhangúlag el fogadtatott, hogy Kossuth Lajos nagyha­zánk fiához 80-ik születés napja alkalmából üdvözlő feliratot intéz képviselő testületünk, továbbá, — Arany János, legközelebb el­hunyt koszorús költőnk emlékszobrára 25 irtot szavazott meg a közgyűlés. A város által felveendő, egyszer már megszavazott, de megye törvény hatóságilag visszautasittatott 60000 frtos kölcsönre vo­natkozó határozatát újból felelevenítette il­letve a kölcsönt újból megszavazta — kije­lentvén azt, hogy — annak fedezése beho­zandó fogyasztási pótadó, esetleg a város ujjabb jövedelmeiből és községi pótadó által lesz eszközlendő. A város alatti boltok jövedelmeit — az eddigi szerződések fentartásával — 20°/0 kai, felemeltetni határozta, s a felemelés foganatosításával a városi tanácsot bízta meg. Az 1883. évben megtartandó országos vásárok napjait megállapította. A mennyiben továbbá Váczra állandó katonaság szándékoztatik elhelyeztetni: az eziránt, a budapesti cs. k. katonai főhad- parancsnoksággal folytatott tárgyalások eredményét kitüntetőleg tett polgármesteri jelentést tudomásul vette; s a polgármes­tert utasította, hogy az elszállásolás terveze­tét az ebből kifolyólag a Városra három­költségvetéssel együtt annak idején a köz­gyűlésnek további elhatározás végett je­lentse be. Nem csekély jelentőséggel birt a köz­gyűlésnek azon határozata is, melyet az éjjeli zár órák tárgyában hozott. A belügyminiszter ugyanis tudomására jővén annak, inter parenthesim Varga Já­nos Váczi kerületi börtön igazgatónak alap­talan és más irányú feljelentése alapján, hogy a zárórákat a városi tanács szabály- rendelet nélkül állapította meg s ennek folytán a város polgármestere a tánczmulat- ságra vonatkozó engedélyek megadását na- i gyón szűk korlátok közé szorította: utasí­totta a képviselő testületet, hogy úgy a tanács, mint a polgármester intézkedéseit (hogy azok büntethetőségi corolariummal is bírjanak) szabályrendeleti utón helyhatósági erővel ruházta fel. — A közgyűlés azonban — tekintettel arra, hogy a városi szabály rendelet elkészítése végett, melynek egyik kiegészítő részét a rendőri ügyek rendezése is képezendi már bizottságot küldött ki, a statusquo ante fentartása mellett a minisz­teri leirattal ezúttal csak tudomásul vette; s azon utasítással adta ki az általános sza­bályrendelet elkészítésével megbízott képvi­selőknek, hogy azt tárgyalásaiknál figye­lembe vegyék. A közgyűlés ezen határozata kissé csik­landós ugyan, mert vendéglőseink és kávé- sanik arra támaszkodva azt mondhatnák és joggal hogy addig tarthatják nyitva üzlethe­lyiségüket a meddig nekik tetszik zár, órák nem lévén; azonban úgy ezekről mint a jó­zanon gondolkozó közönségről feltesszük hogy a közgyűlés által fentartott állapot, nem fog a szabadosságba átcsapongani. Sok port vert fel a város bikája is s majd nem más fél óra hoszszáig tartott a felvett vita, hogy legyen e a városnak 1883- ban is bikája vagy sem; hosszasan vette igénybe a képviselők nagy részének úgy időbe került, hogy szerkesztő bácsi nem haragudott ránk. Mikor itt jövetelem czélját elvégeztem, futottam felkeresni Rácz Palit. Jani azt mondta, majd megtudom az esti lapokból, hol játszik. Szegény I azt hitte, ha ő Pestre megy vasárnapon, a pesti újságírók csinál­nak majd lapot az ő kedvéért, csupán csak azért, ha megjövök, meg tudjam őt találni, j melyik vendéglőben vacsorái? Képzeljék milyen feladat az, mikor az ember tiz óra után végig futkossa Pestnek valamennyi tisztességes vendéglőit, financz- szemmel végig néz és mikor vagy 15 darab fecskefarkú ételkihordót (lévén ez a pin- czér becsületes magyar neve Szarvas Gá­bor szerint) félrelök és mindegyiket azzal tromfol le, hogy Rácz Palit keresi. Ök bizonyára azt hitték, hogy a Lipót- mezőn holnap újra megtelik egy üres czella. És én nem vontam őket kérdőre eme gon­dolatukért. Szívesen szenvedtem a szép lá­nyokért. Végre megtaláltam őket az „Angol ki­rálynőben.“ Marschall kitűnő konyháját vizsgálgattuk és szidtuk a rósz kiszolgálást. A konyhát megilleti a renommé, csak a pinczéreket lódíttatná egy pár házzal odébb. Mire eleget ettünk, lett — éjfél. Tisztessé­ges ember ilyenkor haza szokott menni, kü­lönösen, ha hölgyek is vannak a társaság­ban. Mi is hazamentünk, a hölgyeket ha­mint a hallgató közönség figyelő türelmét | Alsó és felső Vácz állott egymással szem­közt. Felső Vácz azt mondta, hogy miután a város bikája alsó Vácz végérevan el szál­lásolva, nincs alkalma azt úgy venni igénybe mint ha felső Váczon lenne annak istál­lója. Ezen argumentum ellen alsó Vácz azzal opponált hogy a kinek szüksége van bikára el megy az oda is ha még olyan messze is volna mint az alsó város vége, a hol van. A hosszas vitának vége még is csak: a bika szükséges roszkénti megtar­tásának elhatározása volt. Szegény bika de sok baj van miattad. Ennél fontosabb volt a közgyűlés ab­beli határozata melynek értelme sem több sem kevesebb annál, mint hogy a városnak kevés pora van : azt a keveset ennél fogva kár volna az utczák öntöztetésével sárrá gomolyittatni: ezért az utczák öntözteté- sére szánt összeget az előirányzatból nagy bölcsen törülni határozta. S törülte is. Kár hogy nincs saharai sivatagunk ily határoza­tok után. Volt ezen kívül egyébb apróbb kérvény is elintézni való. Ezek tárgyalása azonban egészen simán folyván le s különben is in­kább magán jellegűeklévén, felemlitésük mel- lőztetik. És igy ha még felemlítjük, hogy gr. R á- day Gedeon honvédelmi miniszterré tör­tént kineveztetése alkalmából hozzá intézett üdvözlő feliratra a már múlt számunkban egész terjedelmében közlött leiratot intéz­te a képviselő testülethez s a közgyűlés azt őszinte örömmel tudomásul vette : akkor t. olvasóink tudvágyának teljesen megfelel­tünk mert a közgyűlés nevezetesebb moz­zanatait mind felsoroltuk sazokból mit sem hallgattunk el. Felhívás Vácz város nagyérdemű közönségéhez. Maholnap majdnem két évtizede lesz annak, hogy a városi kórházat, — melyben oly számos szűkölködő, és elhagyatott sze­gény, nem- és valláskülömbség nélkül, ápo­lást, gyógykezelést, és szenvedéseinek eny­hítést nyer, — a mélyen tisztelt közönség részvéte és áldozatkészsége életképes, és jótékony intézetté emelték, s azt a részvét könnyével, az emberi szív ezen legdrágább gyöngyével évenként is tápolják, s kegyes adományaival fentartják. A nagyérdemű közönségnek, a múltban tanúsított ezen nagylelkűsége, és nemes szivüsége bátorítják ezen városi hatóságot, hogy most is midőn rövid egy nehány nap múlva ismét egy uj év küszöbét lépjük át, a szenvedő emberiség, legkiváltkép pedig szenvedő polgártársaink nevében, ismételten és azon kérelemmel forduljunk a t. ez. kö­zönséghez, hogy mint eddig, úgy ez évben is, az újévi köszöntések megváltásául, váro­sunk kórházi alaptőkéjének gyarapításához, és ez által szűkölködő polgártársaink szen­vedéseinek enyhítéséhez bármi csekély pénz­beli segély lyel járulni kegyeskedjenek. A kegyes adományok elfogadásával Bá- lintffy Pál kórházi pénztárnok úr bízatván meg, a nyújtandó kegyfillérek általa — bár­mely napon is — elfogadtatnak; a kegyes adakozók nevei, a hálás elismerés, és kö­szönet jeléül, közzé fognak tétetni. Kelt Váczon. 1882. deczember 16. Vácz város hatósága zavezettük, ők lefeküdtek, mi pedig elmen­tünk a Janival egy feketére. * * * A hány nevezetessége van Pestnek, azt reggeli 9-től déli 11-ig bejártuk. A tőkény- szemű szép szőke kis lány panaszkodott, hogy sánta, ő már alig bírta ; az Irén ma­mája a Mari néni meg azt mondta, nem megy, egy tapottat se, ő nem jött estre robo­tolni. Jani is várta az omnibuszost, csupán Irén, meg én nem fáradtunk. Pedig az ná­lam már hatodik este volt, hogy reggelre kerültem hazai Nagy vártatva jött felénk döczögve egy omnibusz arra rátápászkodva jutottunk a „két pisztoly“ elé. Visszakanyarodva bebal­lagtunk a múzeumba, meg néztük a ter­mészetrajzi tárt, régiség tárt, képtárt s mit tudom én még miféle tárt; elég tudni azt, hogy Pesten jó borravalóért mindent lehet látni, még ha nincs is kiírva, hogy : „lehet.“ Bejutottunk a „Főrendek házába.“ Pedig ide már csakugyan nincs kiírva, hogy „lehet.“ Hát még a „szabad“ ? Milyen messzire va­gyunk ettől? Hiszen volt is ámulás, bámulás. Az a fényesre csiszolt márvány csak úgy ragyo­gott és a falra festett magyar hősök büsz­kén nézték bámulóikat. Mikor már eleget bámészkodtunk, átmentünk az országházba. Ezt is ingyér lehet meg nézni. Alig, hogy belépünk, Jókai jön szembe velünk, annak Karáosonykor. Karácsony! — Mennyi szivet lelket he­vítő édes érzelem iuződik ez egyetelen szó­hoz ! Hangosabban dobog a szív ez édes hangzású szó említésénél; boldogság, végte­len boldogság sugárzik e napon az emberi­ség nagy családjának arczán. Hogyisne, hi­szen ilyenkor még a szerencsétlen is, kinek szivét a fájdalom nyila mélyen sebzé, kinek egyébbkor az élet csak búvirágot terem; a szegény Ínséggel küzdő, kinek a megélhetés nehéz gondja már annyiszor vérkönnyeket csalt szemébe: még ezeknek is-habár pil- lanatra-eloszlatja életük bús egéről a bá­nat sötét felhőit s a szelíd béke jótevő napja reménysugarait lövelli feléjök. . . . Mennyivel boldogabb az emberiség azon része, melyet a bánat zivatarai meg­kímélve nyugodtan és a szív mélyéről fa­kadó öröm érzetével várhatja a kedves ka­rácsonyt. Mennyivel kedvesebb annak ez ünnep, aki kedvesei körében, a hőn szere- retett családi körben epedő örömmel várja a Megváltó születése ünnepének beköszön­tőt. Mert hiszen a karácsony tulajdonké­pen a családok ünnepe; az idő, melyre esik, teszi a családok óhajtva várt ünne­pévé. Midőn az egész természet lehullatta ékeit, midőn illatos virágok, himes gyep- szönyegek és zöldellő ligetek helyett egy­hangú hómez-és jégkérget vesz magára a gyászoló föld, midőn a csalogány bájdús hangja helyett az éhes varjak egyhangú ká- rogásukat hallatják, midőn a szelíden dú­doló langy zephyr helyett dermesztő szól kavarja az utcza havát: mindez szomorú képével elriaszt magától, és természetünk­től hajtva vágyva vágyunk a barátságos meleg szobába, hol a boldogság kedves ma­dara ütötte föl tanyáját. — Es itt a négy fal közé szorítva várjuk a kedves éjjelt, mely üdv-s örömet hozand az egész vi­lágnak. Valóban lélek emelő ünnep a kará­csony, szívhez szólóbb talán nincs is ennél a kath. egyházban. Mert ámbár sok és mély jelentőségű ünnepei vannak a kér. vi­lágnak, melyek mindegyikéhez a hit gyöngy­koszorújának ékes rózsái fűződnek, de azon tudat, hogy karácsony volt a nap, melyen fényes angyalsereg hirdetó a béke király örvendetes eljöttét a szorongatott emberi­ségnek, hogy ekkor tűnt ki Isten véghetet- len szeretete a bűnös ember iránt s adá váltságul egyetlen Fiát, ki a valódi bolondság révébe vezérelné az emberiségnek annyi századok viharaitól megroncsolt s már már sülyedni kezdő hajóját; e tudat az, mely oly kedvessé teszi ránk nézve a karácsony ünnepét. Képzeletem mint gyorsan repülő madár száll vissza a rég múlt idők homályán ke­resztül, miglen elér a kedves femlékű hely­re, hol hajdan a jámbor pásztorok csodál­kozására angyal ajkakról hangzott az édes örömteljes glória. Lelkem előtt Betlehem környéke dereng fel, a városka egyik végén szegény istálóval, és az istáiéban egy férfi és nő a benső öröm hév kifejezésével ar- ezukon epedő pillantásokat vetve a boldog anya ölén fekvő szerapharczú gyermekre, kinek angyalok vannak szolgalatjára, kinek mégis jászol szolgál bölcsőül és a szerető anya kebele menhelyiil a rázó hideg ellen. Nagy, végtelen nagy vigasz tölti el e fönségesen egyszerű kép szemlélésénél a ha­aztán elmondtam, hogy virágokat hoztam az országházába. A jó öreg úr adatott is rögtön jegyeket a hölgy karzatra és mi onnan felülről bámultuk a legdrágább ko­médiát. Mikor végig hallgattunk vagy öt kép­viselőt, a gyomornak kellett engednünk. Ott már rég elharangozták a déli 12-őt és mi nagy éhesen bekullogtunk a Szikszayba. Miklós rögtön helyet csinált az ajtó mögött, a hölgyek leteszik a kendőt, kosa­rat meg pakétákat skatulyástul, pereputy- tyostul s mindenestül. Végre helyet fog­lalva megkezdtük az ebédet. Mindegyik vá­lasztott olyan burkus nevet ételnek, mi­nek hírét otthon nem is hallotta. Mert hát közönséges ebédet otthon is lehet enni, azért nem kell Pestre menni. És Szikszay- nál lehet választani. Választottak is olyan dolgokat, hogy mire fizettünk elfelejtették a neveket és csak az étlapról tudtuk nagy nehezen lekapni. A délután fucsba ment. Havas csúnya idő riasztotta vissza a hölgyeket a járká- lástól. Eszibe jutott Mari néninek hogy volna tulajdonképen rokonjuk, kit meg kellene látogatni. El is mentek oda. Én meg a Jo- lánka apikájával más hová mentem — lá­togatóba. Este a népszínházban a „Vörös sapkát“ néztük meg. De itt már a társaság egy ér­dekes úri emberrel szaporodott meg. Egy landót; megtestesítve látja itt az erények £$ legnemesbbikét a hő és önzetlenül lángoló öl szeretetet, mely közénk lehozta fényhonából az Istenséget. íme ez azon varázskép, mely meg- -g pendíti szive legmélyebben érző húrjait ka­rácsony ünnepén mindazoknak, akik keblé­ben még lobog a hit világitó szövétneke. Egy tekintet e képre mondhatlan vigasz- szal árasztja el a szenvedések árjaitól zaklatott ember keblét. Annak tudata, hogy a legtökéletesebb ' lény békével tűró érettünk a kínok egész tengerét, erőt s bátorságot önt szivébe, magasra emeli fejét s a jövő jutalom re­ményében bátran száll szembe a különféle akadályok ezer nemével. Megtanít bizni egy igazságos Istenben; mint erről gyönyö­rűen jegyzi meg nemzetünket egy kitűnő dalnoka: „ — ahol elhal a remény S minden segély sikertelen, Az Úr hatalmas szelleme Nemes szivekben megjelen.“ A szerencsés halandót pedig, akit nem sújtott oly keményen a nemezis boszuló ke­ze, aki kedvesei körében örvendhet a kis Jézus eljövetelén, boldogsággal tölti el a betlehemi sz. család szemlélete, ürülni ta­nítja az embert övéinek jóléte fölött; forró ragaszkodásra azok iránt, kik hozzá szoro­sabb kötelékkel füzvék, hogy a megpró­báltatások nehéz napjaiban is a kölcsönös bizalom és tántorithatlan nemes buzgalom legyen mérvadó szeretteink iránt. íme a karácsony örömei. Legyen e nap az öröm és megelégedés napja mind­nyájunknak. Szálljon közénk is a nagy örö­met hirdető béke szelíd angyala. Legyen a mi örömünk oly tiszta és édes, milyen a kis Jozus hozta ajándékokon annyira ör­vendő ártatlan gyermekseregé. Lévay M. Újdonságok. = Pestmegye évnegyedei köz­gyűlése január 8-ikán lesz megtartva. Ezt megelőzőleg az állandó választmány tart ülést hogy több a közgyűlés elő ter­jesztendő fontos tárgyat előkékszitsen. = Közgyűlés. Vácz város képvise­lő testületé ma délelőtt 9 órakor a város­ház tanácstermében rendkívüli közgyű­lést tart: Tárgysorozat: 1. A városi köz­pénztári számadások felülvizsgálata iránt bizottsági jelentés, — az 1871, 1872, 1873, évi közpénztári számadásokra. — 2. A sze­gedi árvízkárosultak részére begyült ősz- szegekre nézve tett pénztári számadás felül vizsgálatáról bizottsági jelentés. — 3. A nagy adót fizetők névjegyzékének 1883-ik évre történt kiigazításáról jelentés. — 4. A fogyasztási pótadó tárgyában szabályren­delet. — 5. A kis-sörházi épületbeli volt mértékhitelesítő helyiség, bérbeadásáról je­lentés. — 6. Az előfogatozási kötelezettség bérbeadása iránti árvezés eredményéről je­lentés. — 7. Az utczák tisztán tartása iránt megtartott árlejtésről jelentés. = Tűz volt tegnap d. u. 3 órakor Kis-Váczon, a vámház soron, hol Kis Mi­hály háza gyulladt ki vigyázatlan fűtés kö­vetkeztében, s teljesen le is égett mert a ködös időben a füstöt a középvárosban na­gyon későn lehetett észrevenni, s igy tűz­oltóink sem mehettek ideje korán a vész he­lyére; a szomszédos lakosoknak azonban si­került a tüzet lokalizálni. Dicséretet érde­tömzsi, potrohos, külömben talpig derék becsületes és magyar ember, ügyvéd az is­tenadta, egy ízben tán imádója Jolánkának Tatán, megismerte az ő imádottját és rög­tön elénekelte : „De fáin, de fain, a kisasszony szok­nyája Száz forint volt az ára, Fainabb fainabb liliomkét orczája Beh sok szőke barna legény kárára! Akkor már igazán alig tudtam a bő­römbe maradni. Nem kis dolog ám, mikor a nemzet pacsirtája csattog és a tenger nép olyan áhítattal hallgatja az ő dalát. Színházból Somossy Orpheumába men­tünk. Ettől irtózott az írén mamája a Marí néni legjobban. Pedig milyen ártat­lan hely. Már az igaz, hogy nem imádkozni jár oda az ember, de édes istenem, mikor már az imádkozás manap nem is közönsé­ges dolog. A főkapitány kegyelme pedig nagy. Gondoskodott róla, hogy házas embe­rek éjfél után már ne mulathassanak — tisztességesen. Feierabend volt és mi Jani­val újra folytattuk a tegnapit. A hölgyeket haza vittük azok lefeküd­tek azután jött ismét a „piccolo“ és a ...............többit majd elmondom máskor, mikor nem kell fél nem attól, hogy a fe­lesége is megtudjál Kis Pluto.

Next

/
Oldalképek
Tartalom