Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-10-08 / 41. szám
a fehér lap, melyre a magyar borászat történelmét megírhatjuk. Addig is tegyünk, tisztelt barátom, egy egészséges idomzatu, a svéd tornászat szabályai szerént fejlesztett phylloxerát egy darabka szölögyöké- ren valamely üvegkorong alá és kísérjük figyelemmel a történendöket. Meddig a gyökérben tart pompásan érzi magát a phylloxera, erős, izmos, gömbölyded kinézése után ítélve nedvkeringései rendszeresek, az életműködések teljesen normálisak, de mihelyt a betett élelmi czikk fogyni kezd, izeg mozog a phylloxera is mintha melege kezdene lenni, megunta a lakást, szárnyakat ölt, vándorolni repülni szeretne jobb hazába hol a fóka több és kevesebb az eszkimó. A létért való küzdés űzi nagy játékait a phylloxera parányokkal és e- dem sorté cogimur omnes az éhező pereputy hátára ölti szárnyait és mint Csaszlau vándorgyermeke felivezett paraplékkal tart friss kenyér után. A mihelyt az első meglepett, be- fertözött helynek tökéi gyökérszálaiban elpusztittatnak, megindul a vándorlás jobbra balra, lefelé fölfelé, a külömbség csak az, hogy a felszínre vergődött rajkók a Darvin által felfedezett nagy törvénynek hódolva, a környező világhoz alkalmazkodva, szárnyakat öltenek és azok segélyével emelik magokat közelebbi vagy távolabbi pontokra, a hol a megélhetés feltételeit feltalálják. Bármily, szigorú zárlatokat alkalmazzunk tehát tisztelt barátom! az általános forgalomra annak bármiy nemű egyes részeire, czélt semmi tekintetben sem érünk. A repülő phylloxera kineveti megkerüli minden védekezéseinket más eszközökhöz kell nyúlnunk, más intézkedéseket szükséges tennünk. Az általános forgalom álláspontja és az annak folyományakép alkalmazott intézkedések mellett mint a tapasztalat mutatja egy nyár virradat sebességével lep el bennünket a phylloxera, olyanynyira, hogy minél későbben helyezkedünk az igazi, a való álláspontra, annál lehetetlennebbé lesz a sikeres védekezés. És csak a repülés szempontja, annak tiszta és világos látköréböl tudjuk magunknak bevilágositani, alaposan megmagyarázni, hogy mi az oka annak, miszerint az első tiz év alatt any- nyira lassú, alig szembe ütő a phylloxera terjeszkedés, és miért oly rohamos, megsemmisítő az első tíz év után ? Igen mert a meddig az első megszállt helyen és annak közeli pontjain elegendő táplálékot nyert a phylloxera addig távolabbi pontokat nem keres. És mert a partos tőkék soványabb gyökérhálózatát gyorsabban elpusztítja, azért viteti magát a megindult szélrohamok folyama, és patakjai medrében és sebjében a szomszédos, vagy szabatosabban szólva a szélfolyamok és patakok irányában fekvő dombokra. E szempontból tehát mindazok megfejthetlennek állított tények és jelenségek kellő bevilágitást nyernek, melyekre saját álláspontjukból a mi bölcseink soha megfelelni nem fognak. Az eddig bevilágítottakból világos tehát tisztelt barátom hogy a röpülő phylloxera ellen kell intézni támadásainkat. Hogy és mikép? arra jövő levelemben válaszolok, ha eddig is végkép vissza nem éltem becses türelmeddel. Fogadd sat. Dr. Kiss József. A „tat i.‘ A jó „táti“ nincs többé! Elköltözött oda, a hol szebb társaság yigabb emberek, egy boldogabb és jobb hazából várnak rá. A régi emberek elköltöznek lassankint, mert nem tudják megszokni azt a sok uj firmát, nem tudnak hozzá szokni az uj élet, ez uj világhoz. Az a kedélyes jó öreg! Már nem fog többé ott ülni a „Csillag“ egyik asztalának fejénél és nem lesz körűié a régi hallgató publikum, mely jó élczeit mindig örömmel hallgatta az örökké vig embernek. Ki lesz most a mi ifjúságunk mecae- nása? Hiszen <5 volt az a ki a fiatalsággal megismerteté az igazságot. Ha igaz az, hogy borban az igazság. Ő volt az a ki elvitt bennünket svajczi módra berendezett kis tusculanumába. hol paradicsomban képzeltük magunkat. Az egyik ablakban állott egy literes palaczk abban jó gugyi azok számára kik kitartották vele reggelig. Ezekre volt ő legbüszkébb. Délután négy óra felé rendes vendégei voltak a katonatisztek, egy nehány régi jó barátja és egy két fiatal ember az ifjabb nemzedékből. Szürcsölgették a bort a jó öreg „táti“ (— mert igy hitta őt mindenki —) meg Örült rajta- Szinte őrült a lelke, ha látta, hogy az egyik az ifjabb nemzedékből jobban győzte, mint a régiek az ő gárdájából. Mikor látta, hogy rendén van a dolog és az urak egy kissé „beassecuráltak“ akkor jött az a jó tokai és, hogy vendégei meg ne retiráljanak az isteni nedűből szolgált nekik. A ki csak váczi, mindenki ismerte, mindenki szerette őt. Ő is szeretett mindenkit. Jó lelkének legőszintébb tükre egész lényében mutatkozott, Elég jellemző titulus az, ha a város apraja, nagyja, ifja s öregje mind csak úgy hitta hogy „Táti!“ A lányok igen szerették. Kedvenczök volt. Nem csoda, A ki a virágoknak, (mert hogy Yáczon azok vannak azt Jókai mondotta meg, mikor itt járt — és mi örömmel hiszünk neki) virágokkal kedveskedik nem csoda, ha az „angyalok“ dédelgetik. Mikor bál volt készülőben és a toilet- tere még egy két rózsa hiányzott, a szépek névjegyet küldöttek a Flórián-utczába és a Flórián-utczai remete küldött nekik. A kit szeretett pirosat, a kit féltett sárgát; — meg volt mindeniknek jelölve a maga színe. A kedélyesség symboluma. Ő megtartotta azt, a mit Goethe mondott: „Wer nicht liebt Wein Weiber und Gesang Der bleibt ein Narr durch’s Leben lang!“ Marczi nem messze lakott tőle és ha megszorult, a mi elég gyalázat a mai fiatalságra — az öreghez ment. Tudta, hogy nem hiába mén. A kinek a szive telve anyáz ablakát, a czimbalom ott volt a politúros asztalon. Faggatta verte, szinte a szive szakadt meg annak a ki hallgatta. Ha zsidó leány nem lett volna, bizony meg is könnyezik, de hát akár hogy harapM t s a szívbe, a zsidó Zsuzsi nótája; eszökbe jutott a kurta itze, nagy ár ......... Hallgatták, azután megállapodtak benne, hogy jó ki van verve, hazamentek és álmodtak arról a mit kinek, kinek a szive elbírt . . . meg az eszéhez való volt. Zsidó Zsuzsi kihajolt az ablakon, kinyújtotta patyolat kezét, hogy meg fogjon vele egy barna kezet, lehajolt karmazsin szinti ajakával, hogy felforralja a vért Bandi Pista ajakán .... Olyan jól esik, ha valaki titokban szeret, édes a tilalmas lopott csók. Felhő, csillag nem árulkodnak . . . Csókot csókra, ölelést ölelés után . . . szép szó, pehely gyenge simogatás elhúzta az éjszakát hajnalig. Zsidó Zsuzsi behúzta az ablakát, és tovább álmodta az éjszakát, a mit szeretett volna örökké kihúzni . . . „Hej Áron Áron öreg Áron, miért nem vigyázol. Elég volt már, hagyasd abba, ne járja bolondját a lányod . . . ! De hiába Áron nem halgatott, nem szólít ..................... nem szólít még a bokor meg nem mozdult, és nem tudta meg, hogy nyúl van benne . . . ígérhetett már aranyat, mennyországot, csillagot nem kellet már a háza legszebb virágának . . . Nem színből paraszt de szívből. ■— Leány, leány, ha elfelejted, hogy vén apádnak mivel tartozol ? Leány, leány, ha letérsz a becsület útjáról . . . — Légy átkozott ! De csak akkor, szivemnek vére, szerelmem gyermeke ! — Verjen meg az Isten ha nem szeretlek, soha viz ne érintse lázas ajkam, ha nem szeretlek, száradjon el a virág, ha rá nézek, égjen ki alattam a fű, ha valaha elszakadok tőled . . . Meddighajolsz Áron nem tudta útját állni, hogy leánya ne játsza a paraszt lányt most már látott, hallott mindent. Nagy hatalommal kellett küzdeni a szerelemnek. Erősebb ez vallásnál, törvénynél. Mi lehet ennél erősebb ? Talán az átok ? Oh nem. Bibliára tett kézzel hiában átkozod a lányod Meddighajolsz Áron. Eljött már a csillaga nem is száll le soha, nézd ott van a kaszás csillag. Ez az ö csillaga ............ A Zsidó Zsuzsi csillaga? Azt hiszed, ha a pusztai szél elhozza a nótát leányod füléhez, ha a magyar róna az árvalány haj, az esteli harang, elfogja lelkét ismerni fogja az, hogy mi a tartozik és követel! És ha a hömpölygő Tisza, a büszkén repkedő kócsag, szállongó fecske, sóhajtozó fűzfa ágak kinyitják a szivét, alakot adhatsz, utat mutathatsz a szerelemnek .... Nézd, hogy hagyja el leányod a bőséget, a vagyont a nincsenért, mit adnál, ha úgy tudnál hozzá szólni mint a Bandi Pista furulyája . . • Felemeled kezed átokra, jó van . . . Hívd ki a világot, hívd ki az emberek társaságát a törvényt, mely leányod és a juhász bojtár közé áll. Oda tolakodik a vallás, távolitsd el... A zsidó leánynak nem szabad azt szeretni, a kit akar, ha megizlelte szive lelke, a mire a magyar dal tanít. Hiába lehet akármilyen erős előítéleted Jerikója, lehull a juhász bujtár furu* lyája szavára . . . Békülj meg ! De már késő. Leányod künn a pusztán, szemed előtt fekete felhő ott csapong előtted sötét szárnyaival . . . Hallod hallod a furulyát ez a szent zsolozsma, lehajló fák ágai az áldás, pázsit az oltár, madarak a násznép . . . Menj te is. De már nem mehetsz. Megölt büszke előítéleted s a társadalom törvénye. Vissza nem vonhattad átkodat, meg nem áldhattad leányodat. Nézd az emberek most már értik de te nem értheted, milyen divatot kezd a Zsidó Zsuzsi. Odahajol a pusztai füzesben Bandi Pista vállára, megesküsznek a természettemplomában. Mit szól ehez az erkölcs? Akármit, de kiengesztelheti a népdal? íme itt a Zsidó Zsuzsi románca . .. „Kinyílik a Zsidó Áron ablaka Zsidó Zsuzsi sokat tekint ki rajta nyi jósággal, nem szeret rósz sorsról hallani. Emlékszem, hogy egyszer találkoztam Pesten Marczival és azt kérdeztem tőle, hogy van dolga! Szomorún felelte, hogy rosz- szul, mert már a táti óráját is el kell küldenie — hogy héberül tanuljon. — Még itt is a jó táti segített baján. — Ha valami színtársulat vetődött Váczra a jó öreg táti segélyezte. Biztatta szóval, és mint kevesen tették, pénzzel is. Minden este ott lehetett látni az emeleti erkély sarokjában a mint szívesen tapsol thalia papjainak és hangosan nevet a darab szerzőjének akár ócska élczein is. Nevetett tapsolt, csakhogy buzdítsa a művészeket és a közönséget. Jót akart ő mindenkivel. Müvészszel, közönséggel egyaránt. Az előbbi hadd éljen, az utóbbi művelődjék. El kél az mind a kettőnek ; gondolta ő. És ő neki mindig igaza volt. Soh’ sein láttam őtet haraggal. Jó lelke nem tudta mi ez a földi betegség. Ő is azon emberek közé tartozott kiknek az ur Isten elfelejtett a májuk mellé epét ültetni. Csak egyet akarok róla elmondani és ezt is csak azért, ha e sorok olyan olvasó kezébe kerülnének ki Cacciari tátit nem ismerte, tudjon ő is róla Ítéletet. A gőzfürdő tyukszemmetélője lekerült Budára. Ott több a kereset. Feleségét itt hagyta nekünk. Az faragott rajtunk meg a hölgyeken is, ha volt mit. A tatinak mindig volt, mert ő mindenütt volt, aztán meg borravalót is akart a szegény asszonynak adni és, hogy alamizsnának ne látszassák oda tartá a lábát. Az asszony faragott is addig a mig a táti lábának az egészséges busából le nem faragot egy darabott. A piros vér hirtelen elborította az egész lábat az asszony meg úgy megijedt, hogy alig talált taplót, hogy a vért megállítsa. A jó öreg ur nem, hogy haragudott volna a vigyázatlanságért, hanem még vigasztalta a megrémült asszonyt. Csak egyszerűen azt mondotta neki: „Még szerencse, hogy engem vágott meg, mert én ráérek, én fekhetem !“ És adott neki olyan borravalót milyet az asszony e sikerüietlen műtét után aligha remélt. De minek mondjak el önöknek annyit a jó tat i-ról. Hiszen ismerték őt mindannyian. Olyan igazán jó ember volt ő egész életében. Most már elköltözött tőlünk. ElBandi Pista az ablakhoz oda áll: Édes rózsám ! nem vesz el — csak a halál! Letagadok napot eget te érted Keblem sűrű dobogását nem érted? Nagy a világ, de nagyobb a szerelem Lágy kebleden ott lesz nekem jó helyem. Zsidó Zsuzsi hűséges egy szerető! Nászágyad hejh 1 minek lenne temető ? Tágas pusztán, szent oltár ... a fényes nap, Hogyha szeretsz minek volna akkor pap? Tágas pusztán selyem juh nyáj legelész Fűzfa tövén juhász bojtár heverész A babája oda hajlik hozzája Tud szeretni Zsidó Áron leánya. Plébános úr nem tehetek felőle Nem fizetem én a párbért kettőre Száljon perbe a törvénynyel birákkal Nem törődünk mi az egész világgal. Ez a nóta él. Éneklik Erdőkárén. Ha arra mennétek hatalmas törvény alkotók meghallanátok meséjét is, és megmozdulna lelkiismeretetek. Hallgasd meg a Zsidó Zsuzsi történetét és pirulj el megkozmásodott előítélet.
