Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1882-01-29 / 5. szám

hogy kissé különösnek találjuk hogy épen városunk rendőr biztos a, kire a rend i feletti felügyelet és verekedők ellő- j gatása van bízva, egy városi polgárt •megveréssel fenyeget, s nem tekintve a hely szentségét az aj tatos ködök szemei láttára és fülei hallatára a templomban botrányt idéz elő. Ehhez nem kell kommentár, csak ajánljuk képviselő testületünk helybeli főpapságunk s megyei alispánunk figyelmébe.

Szerkesztő.

Vidék.

Gödöllő, 1882. jan 23.

T. szerkesztő ur!

Engedje meg hogy becses lapjában a városunkban legközelebb lefolyt eseményről írjak rövid tudósítást.

Ugyanis f. hó 21-én tartatott meg a „váczi alsójárási“ jegyzői kar táüczvigalina városunkban a Magyar királynéhoz czimzett 1 vendéglőben. A mulatság kedélyesen, igazi magyar zamatos kedvvel tartott világos kiviradtig. A háziasszony illetve bálanyai tisztet S z o n t á g Gusztáváé úrnő tölté be szeretetreméltó szívességgel. A rendezés körüli érdemek Kaposy Vilmos szol- gabiró urat illetik, ki a bál sikere érdekében nem kiméit semmi fáradságot. A négyeseket mintegy 70 pár tánczolta s a kedv oly lankadatlanul tartott, hogy még az utolsó hajnali négyest is 40 pár tánczolta. A tánczosnők díszes sorában ott voltak a helybeli és környék szépei közül: Illés Juliska (Péczelröl) K é k e s s y Margit, (Gyöngyösről). Szabadházy k. a. (B. Eörsről) B a 1 á z s y Rózsa és Etelka, Székely Mariska (R. Kereszturól) N é m e t h y Juliska, B e r n á t h Mariska, G á 1 Erzsiké, Jalkovics Irén, B u k v a y Berta és Julia, Szón tag Margit, Bogii á r Emma (Szt.-Lászlóról) Rolf Lenke (Túráról) H ü n f n e r nővérek, Palkó- v i c s nővérek, Turcsányi Etelka, Nagy Esztike, J á n o s s y Gizella, Z sárii ó c z a y Vilma, Marcher k. a. P e- k arek Laura, Szabadházy k. a. M a r o s s y nővérek, (Hartyánból) L i p- csey k. a. Szlatényi Etelka (V.-Hartyánból) P a u 1 o v i c s k. a. Nov á k y k. a. L i s i c h Mariska, F r i d r i c h k. a. továbbá Lipovniczky Istvánná, Bencsik Józsefné (Aszódról) H e t s Albertné (Túráról) K a 1 1 i n a Károly né, Garán Da- nielné, Gallé Antalné, Barn a Da- nielné, D o r c s á k Imréné, U b r a nko- v i c s ii é (Hévízről) Pró kay Györgyné, V e t s e y Gyuláné, S z a á r Jánosné, Eördeögh Kálmánná, Kapitány

Gézáné, B c is k a y Gyuláné, D a v i d á- n é, Zách Istvánné, Z a c h a r Kálmánné stb. — A jól sikerült mulatság mint halljuk szépen jövedelmezett a jegyzői kar pénztárának.

1*. 1.

Apróságok,

Egy föltaláló szörnyűséges vége.

Az amerikai „Newada News“ újság egyik utóbbi számában ezt írja:

„Newhouse Jonathán nagyszerű n a p- pánczélt talált föl. De mikor azzal legelső kísérletét tévé, siralmas végre jutott. Pánczélja szivacsból készült, testhez álló teljes öltözék volt. Fejét hasonló anyagú sisak födte. Karjai alatt egy-egy viztömlő volt, melyeknek tartalmát csöveken át a sisakba nyomhatta, a honnét aztán a viz az egész szivacs-öltönyben szétterjedt. Ezzel a pánczéllal fölkészülve, a lángeszű föltaláló a Keleti-Newadában levő „Halálvölgy“ nevű rettenetes forró homokpusztát akarta kikutatni, s ennek állítólagos kincseit kizsákmányolni. Útra indulása előtt pánczélját és a tömlőket csordultig töltötte vízzel. Szentül meg volt győződve, hogy készülékénél az izzó sivatagban a kellő hűvösséget meg tudja teremteni. Elindult tehát. De nem tért vissza többé. Másnap utasok hírül hozták, hogy a „Halálvölgy“ ben egy hulla fekszik. A boldogtalan Newhouse volt — megfagyva ! Szakállán, bajuszán jégcsapok füg- göttek, ámbár a nap iszonyú hőséggel tűzte reá sugarait. A nappánczél megtette kötelességét. A benne volt viz oly gyorsan párolgóit el, hogy viselője a szó teljes értelmében jéggé vált. Pedig a hőmérő árnyékban 40 fok meleget mutatott.“ — Nem is rósz tréfa ebben a gyönge télben 1

Eredeti fölfogások.

A biharmegyei Tépe községben a kápolnában egy kép Ádámot és Évát a paradicsomban ábrázolja. Ádám ezüstgombos kék dolmányba, Éva pedig csikós barna szoknyába van öltözködve, a kép hátulsó részében meg kapuczinus körmenet látszik, a kereszttel az élükön. — A héthársi (Sárosmegye) ágostai templomban egy képen a kánai menyekző van. A festmény bal oldalán egy zongora, mellette egy frakkos zenélő. Odább az Üdvözítő sarkanytus magyar csizmában. — A nagyváradi görög keleti templomban egy freskó azt a bibliai jelenetet mutatja, mikor Ábrahám Izsákot töl akarta áldozni. Ábrahám kovás puskával czéloz a fához kötött Izsákra, de a felhők közül egy angyal kerti locsolóból vizet önt a puska serpenyőjére. — A nádkuti (Vasmegye) kápolnában Jézus mennybemenetele úgy van ábrázolva, hogy a Megváltó két kötélre erősített deszkán ül, s az angyalok csigán vontatják fölfelé : lenn az apostolok hosszú bodros parókákkal. — A bikfalvai (Háromszékmegye) kastély freskóján Achilles nagy kalapácsosai egy ágyú gyutacsára üt és igy ostromolja Tróját.

Felsőbb mennyiségtan.

Az ausztráliai pápua népfáj a műveltségnek olyan alacsony fokán áll, hogy fejben nem tud nagyobb számmal szorozni, csak ötöt öttel. A nagyobb számok szorzására a kéz ujjainak bizonyos számokkal való viszonyához folyamodik. Például 8-at 7-tel akar szorozni. „Nyolcz az ötnél hárommal több“ mondja, s jobb kezén három ujjat becsuk. — „Hét az ötnél kettővel több“ folytatja, s bal kezén két ujjat csuk be. A becsukott ujjak összeadva a szorzat tizes számait (= 50). a nyitva maradt ujjak egymással szorozva pedig a szorzat egyes számait (= 6) adják. S valóban 7x8 = 5(j.

Báró Mancmett.

Újdonságok.

= A hirdetéseink közt levő E 11- linger-féle hamburgi világposta kiviteli üzlet árjegyzékét bátorkodunk olvasóink szives figyelmébe ajánlani, a farsangi és böjti piknikekre.

= A szerkesztők réme: a sajtó hiba, lapunk múlt számában nagy bo- szankodásunkra ugyancsak fatális alakban kísértett, ugyanis a „Proletárok“ jövedelmikimutatásában ehelyett: ,,rendőröknek 2 frt“ ez volt szedve : „rendezőknek 2 frt“ mit is ezennel készségesen helyreigazítunk, nehogy csakugyan azon hitben legyen valaki olvasóink közül, hogy a rendezők kaptak 2 forintot.

= A uőegylet biti ja, mely febr. 4-én fog megtartatni a lövőház díszes nagy termében s mint a tapasztalt készülődésekből bizton jósolhatjuk, igen látogatottnak ígérkezik. Nem csak azért készülnek oly sokan e bálra, mivel e bál az egyedüli na- gyobbszerü tánczmulatság e farsang alatt, hanem hogy a jótékony nőegylet pénztára gyarapodásához hozzájárulhassanak a mulatság czime alatt. A bálanyai tisztet B e n- kár Dénesné úrnő ő nga vállalta magára, s az ő neve elég biztosíték arra, hogy a bál sikerüljön. Ä rendezőség ma délelőtt fog tisztelegni nála a bál részleteinek megbeszélése végett.

= Megszökött ügynök. Valler Adolf ügynök, kinek csalási manipulatióiról lapunk, múlt számában megemlékeztünk, a hét folyamán a törvényszékhez lett lekisér- tetése alkalmával, Bpestre kisérő őrét kávéházba csalta s mig az őr az isteni mokkát

közöl talán egyeseket — szeretem hinni, hogy alig vannak — fizetetlen fáradságtól mentsek fel; mert bár nem vagyok költő, hogy a költészet virágaival koszoruzzam az érdemes korú nőket; nem szónok, hogy érvekkel és példák ezreivel szólhatnék az észhez, de szivem hálaérzete s Isten parancsa tilt nekem mindent, miben gyöngéikre emlékezném, (mert hol van közöttünk, ki ezzel nem bir?)

Legyen szabad reménylenem, hogy nem vonom magamra a virágok neheztelését, ha kimondom, hogy a férfiú részéről jobban megrovandónak tartom, ha éltes nőtől tagadja meg a szolgálatkészséget vagy azt nem gyakorolja, mint ha rendesen azon erény rovására túlzásig gyakorolja ezt a rózsánál ibolyánál vagy nefelejcsnél.

Ezt tartom két okból. Először mert az első érdektől ment nemes érzés és műveltségnek nyilvánulása, mig a másodiktól minden földi gyarlóságot, érdeket elvonni a legtisztábban érző léleknél sem lehet.

A második ok, mert a rózsa, ibolya és nefelejcs iránti csodálatunkat és kegyeletünket rendesen annyira túlozzuk, hogy midőn a kert virágai közöl egyikkel kérésünkre a kertész megajándékoz, azt tapasztaljuk, hogy reánk nézve már csak üvegházi növény lett s mig eddig a kertész rendes kapálgatása élénk virágzásban tartani képes volt, most az átültetést, daczára a rendes átültetési időnek — annyira megsínyli, hogy noha semmi ok nem forog fenn, minden ápolásunk daczára ferde növést kap. E fölött először elszomorodunk aztán beleunva elhanyagoljuk s a rózsánál csak a tövisek maradnak fel, sőt erősödnek a száradással, az ibolyának és nefelejcsnek színtelen merev szirmai felett bánkódunk, és csak későn látjuk be, hogy rósz kertészek vagyunk s hogy mégis tőlünk telhetőleg megóvjuk az enyészettől mit teszünk? Szakítunk az elébbi állapottal, elvonjuk a földtől és mint a botanikus mindent elkövet, hogy a présbe helyzett virág szirmait kisimítva mesterséges módon képes legyen annak leveleit és szirmait évek után

is színeiben, növendékeinek bemutathatni; úgy mi is a szeretet természetes hatalmát vesztve erélyeskedni, rendszabályoskodni akarunk, szigorral lépünk fel, de mi a végre ? Bebizonyítottuk másodszor azt, hogy rósz botanikusok is vagyunk, mert a virág elvesztette szinét, eltöredeztek szirmai, levelei, miután mi már ekkor nem vagyunk megáldva azon türelemmel, melyet a botanikus által követett fokozatosság igényel.

Ez a második ok, a miért én a fentebbi elvet tartom; mert az veszélytelen és nemes a mellett, hogy erkölcsi kötelesség, az ellenkező igen, ritkán nem koros és mindenmás esetben elmaradhatatlanul veszélyes.

De térjünk elmélkedésünk alanyához és kérdjük meg magunktól, hogy hol azon érzés gyökere, melynek neve anyai szeretet, kérdezzük és keressük mily odaadás és önmegtagadás az, mely bölcsőnk * mellett virrasztóit, mily erő az, mely karjain évekig hordozott; mily türelem az, mely lábaink erejét kivárta; mily ragaszkodás az, mely dalaival altatott, czuppogásaival mosolyt gerjesztett ajkainkon.

Avagy írjam le talán azon aggodalmat melyet betegségünk keltett az anyai kebelben? Szóljak talán azon ápolásról, melyben részesültünk ? Említsem talán azon gyengéd figyelmet, mely gondolatainkat is elleste, ha örömtől sugárzó arczát és az aranyos dió felé kiterjesztett kacsóit világították meg a karácsonyfa viaszgyertyái ? Emlékezzem talán azon érzésről, mely része egy anyának, ha gyermekéről jót hall? Ecseteljem talán a fájdalmat, melylyel gyermeki könnyelműségek sebzik az anyai szivet ? Vagy mivel foglalkozzam? Mert ennek sora végtelen.

Oh hiú törekvés! Előttem a végtelen kérdések egy paránya s választ a toll nem ad, mert a szív csak érezheti, ész ki nem ejezheti.

Ez azon érzelem mely csodákat müveit; érzelem, melynek láttára a királyi

trónon Salamon szemeiben a szigorú iltélet kimondása után könyek tolultak. Érzelem mely a gyenge karokkal gyilkot emeltet a merénylőre; érzelem mely lágyakban érint mint hatyutoll.

Vessünk egy futó pillantást bölcsőnktől e perczig; gondoljuk meg, mi vagyunk s mivé lettünk volna ez érzelem nélkül? Emlékezzünk az árva keserű napjaira s titokban imádsága közben hullatott konyeire és — gondolkodjunk Ha az átgondolás eredménye némaságunk lesz : ha kifejezést nem lelünk — éreztünk úgy mint a költő, ki azt mondta: „a legtisztább érzelem néma.,,

Vagy kimenjünk még a temetőbe is, hogy a sírnál térdelő gyászos anya fáj dal mának zokogó kitöréseit halljuk? Ki siratja gyermekét, kiről pedig talán mi tudjuk mennyi fájdalmat okozott életében könnyelműségével sőt hálátlanságával. Ne menjüuk. Nekünk élőknek más van előírva, előttünk a parancs: „Tiszteljed atyádat és anyádat hogy hosszú életű lehess a földön.

Még az időről kell röviden szólnom, azonban nem az unalomig kergetett sáros időjárásról vagy a fohászokkal megszaggatott hold világos est boldogító csendjéről, de mint eddig tettem a vonatkozásról, a viszonyról, melyben az idővel az érdemes korú nő áll.

A jelen időt korholja, feddi. A múltat magsztalja s örül lelke, ha emuk emlékeit felidézheti és van, kinek azokból a boldog időkről egyes mozzanatokat elmondhat. A jövőről nem igen szeret beszélni s ha olykor felsohajt, csakhamar hozzá teszi én már azt meg nem élem.

Hogy a jelen időt mennyire és mint korholja, a múltat mint magasztalja, erről sokat súghatnánk nekünk a kedves kisasz- szonyok, hogy a jó mamáknak mivel kellett leánykorukban megelégedni és e mellett korán kelve későn nyugalomra térni. Hányszor fordultak s mit mindent végeztek addig, mig a mostani rózsák, ibolyák és nefelejcsek .... De vigasztalódjanak a szép virágok. Ne vegyék zokon ezt a jó mamákegész gyönyörrel szürcsölte, az alatt Valler felhasználva az alkalmas pillanatot — megugrott.

= ägfttlou f. hó 27-én volt a biróvá- lasztás, melynek eredménye Ion,hogy W eisz Fülöp 60 szavazat többséggel törvénybiróvá, öravetz István pedig egyhangúlag bíróvá választatott.

= Sorshu/.fis. A f. 1882-ik évre felhívott I-ső korosztályú hadkötelesek sorshúzása, — a közhírré tett hatósági felhívás értelmében — f. é. február hó 5-én a város házán fog eszközöltetni. A felhívásból tájékozáskép közölhetjük, miszerint a véd- kötelesek ha bármi okból akadályozva volnának a sorshúzáson megjelenni azok helyett netaláni meghatalmazottjuk, vagy az illető község elöljárója fog sorsszámot húzni, mely az összeirottra nézve azon tekintetben vájjon a sorhadhoz, a póttartalékhoz, vagy a honvédséghez lesz-e beosztandó, a véd- kötelezettség egész idejére irányadó leend. Az összeirt hatköteleseknek nem kell szükségkép személyesen megjelenniük.

= Pályázat. Újpest községében szervezett s 700 frt évi készpénz fizetéssel javadalmazott másod jegyzői állásra a váczi felső járási szolgabirói hivatal által (székhely : Vácz) pályázat hirdettetik, a hova is a kellőn felszerelt folyamodványok — a pályázni szándékozók által f. é. február hó 14-ik napjának d. u. 5 óráig nyújtandók be. A választás határnapjául f. é. február hó L5-ik napjának d. e. 11 órája tűzetett ki.

= Az ipartársislai múlt szombati tánczvigalma alkalmával egy igen csinosan kivarrott gyermek szűr sorsoltatott ki ; a szűrt Kalencsik helybeli jóbirü iparosunk készité s a budapesti karácsonyi kiállításon is ki volt állítva s mint kiváló ipartermék figyelmet keltett. A szerencse istenasszonya Reiter István úrra mosolyogván ő nyerte meg a szűrt, de azt el nem fogadván, nagylelküleg az ipartársulatnak ajándékozta vissza s igy most a társulat javára fog újból kisorsoltatni.

= Halálozás. L a b u d a T a m á s nyugalmazott kosdi plébános, aranymisés áidozár f. hó 27-én kosdon elhunyt 78 éves korában. Született 1804. apr. 8 okán. Fiatalabb korában váczi semináriumi vicerektor, később Veresegyházán és Rékason volt plébános 1858 óta pedig 1878-ig kosdi plébános, a mikor is nyugalomba helyeztetett. Ny. B. !

= Városi képviselő 1 estis lei reaiflklviili közgyűlést tartott’f- hó 12- én d. e. 9 órakor, melynek tárgyát az iskolák javára kihasított s a szóri erdőben 80 hold területen lévő lábon álló fa elárverezésének jóváhagyása vagy jóvá nem hagyása képezte. A megtartott árvarezés eredtél, mert a tapastalat azt mutatja, hogy a mily mérvben zokon veszik, oly mérvben van igazuk a jó mamáknak.

Befejeztem s természetté vált szokásomnak engedve át is olvastam mielőtt átolvashatta volna más. Most látom, mily gyarló szellmi termék. És mégis napvilágot lásson ? Igen és éppen ezért, hogy ez uj példa is óva intse mindnyájunkat s figyelmeztessen a mondásra „Ne Ítélj, hogy meg ne ítéltessél.“

Mert mit tettem ? azt, mit mindnyájan teszünk és ismétlünk naponkint ezerszer. Vádoltam a hírlapírót, hogy töri fejét, kinek rovására szedette tele a még fehér hasábot ? És én ? — Catói szigorúságomban a legfényesebb bizonyítékát adtam azon igazságnak, hogy látjuk mások szemében a szálkát és nem vesszük észre a magunkéban a gerendát. A hírlapírót birálgattam, s magam a legnagyobb hibába estem, mert a t. hölgyeket vettem toliam hegyére. Kerestem hogy arany tollat érdemiek s most látom hogy lúdtollam is faragatlanul viselte magát ígértem, hogy mily kegyes leszek a jellemzésekben s mégis kíméletlenül rámutattam a rózsa töviseire. Ne feledjük, igy teszünk mi igen sokszor.

Bosszuljanak meg rózsa, ibolya, nefelejcs és írjanak a férfiakról a nőknek, legyezzenek jól meg, tanulunk abból is mert mi tanulni akarunk. Czáfolják meg a satyrikust kinek nézete szerint: „A szerelem sírja a a házasság, melyen a keresztfa — az asz- szony.“

Mutassanak ránk, hogy minket e sir mellett hányszor láttak állani kapával kezünkben, mint sírásót, és bizonyítsák be irásmodorukkal is a női érzelmek nemességét, hogy a férfiak kivétel nélkül azon szavakkal ítéljenek kedves soraik felett : „Igaz, mi volna egy férfi bodogsága szerető női szív nélkül?“

Kaktusz.