Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-08-20 / 34. szám
IY. évfolyam. 34. szám. Yácz, augusztus 20.1882. VACZI KÖZLÖN HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI S IRODALMI HETILAff A Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: Évnegyedre ............... 1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szára ára 12 kr. Kapható Deutsch Mórnál a Városház épületében. Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilttér sora .............................20 kr. Bélyeg-illeték minden beigtatásnál 30 „ A szerkesztőség és kiadó- hivatal czimzete: hova a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények, (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) küldendők : Yácz; Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. ISérmentctlen leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el. Magánvitáknak és személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. Közgazdasági levelek. Riidnyánszky Kálmánhoz. I. Tisztelt barátom! Örömmel, mondhatom a kéj bizonyos nemével emelem kezemet a toll után, hogy hozzám intézett megtisztelő óhajodnak engedjek és véleményemet a philloxera-ügy jelen állásáról és a felénk tornyosuló veszélyek valódi mértékéről nyilvánítsam. A te szives óhajod parancs nekem. Veled szemben a modern czivilizátio egyik főalapvetö- jének a nagy Jeromosnak gyönyörű szavait: modicum id quod sum, amicis denegare non possum teljes mélységében átérzem. Küzdelmekben gazdag pályámnak majd két évtizedről szóló emlékei elevenülnek meg előttem, midőn gondolataim hozzád, a legnemesb baráthoz térnek meg, kinek oly sok, lelkemben folyton termékeny gondolatokat nemző eszmékkel siromig hálás adósa vagyok, ki ha a nagy politikai kérdések fölverte harezokban számtalanszor éleTárcza. Bánatomnak,... Bánatomnak nincsen hossza, se’ mása, Nem volt rajtam soha Isten -áldása, Pedig hányszor kértem arra az eget Könyörüljön, küldjön vigaszt, ha lehet. Olyan vagyok mint a madár az ágon, Nincsen nekem országom, se’ világom Éjjel nappal szivszakadva könyezek S nincsen a ki felszántsa könyemet . Édes anyám ott a magas egekben Imádkozzál, kérd az Istent helyettem, Jó az Isten meghallgatja imádat, S nem gyötör majd siromig a bubánat. (Kösd 1882. aug. 13.) Lévai Sándor. Dalok. i. A szép mezőkön annyi rózsa A fákon annyi lomb fakad . . .! Kicsiny patak susog, beszélget A titkos, árnyas bolt alatt. Az égen csillagok ragyognak, Itt lenn a pásztortűz lobog . . . — S mi hisszük: — így lesz mindörökké, B szivünk oly boldogan dobog 1 .. ... De felsír ott — a bokrok árnyán — Halálmadárnak bús dala . . . S lassú nyikorgás kél a légben: — Megnyílt a sirkert ajtaja! II. Csalárd az élet!.. annyit Ígér ! ... Hitet, reményt, — s mely boldogít: A szív első tavasz-virágát, A szerelem szép álmait...! sen ellentmondó vonalban is haladtál velem, de azért, megtisztelő baráti érzelmeidnek mélysége, soha a szenvedélyek legforrongóbb hevében is egy vonalnyira sem apadott meg, sőt a mi nálunk szokatlan, még a tömegnek a neki annyira sajátos gyanusitása kölcsönös vonzódásunkat és ragaszkodásunkat inkább szilárdította, mintsem hogy csak megingatni is képes lett volna. Érzem ugyan, hogy az én felfogásom mélységében, a dolgok lényegének és mivoltának átértésében, előadásom pedig tisztaságban s választékban mesz- sze elmaradnak azon európai látkörtől, melylyel te a korunkat mozgató nagy kérdéseket, már akkor, midőn még én gyermeteg áhítattal csüggtem mestere im ajkán, a belga „Independence“ hasábjain fejtegetted, de az én helyzetem is egészen más. Neked Európa bölcsei tanácsában kellene megjelenned hogy bizonyságot szolgáltass szerencsétlen, de forrón szeretett nemzeted jogairól, mig én a legigazabb honfiúi szeretet mélyéből eredő gondolataimat a legelnézöbb .. . Pedig bizony az a mi minket A boldogsággal összeköt; A szép szivárvány szerteoszlik .. . S nem lesz egyébb, csak pára-,köd ! III. Hazug a lomb, mely úgy virul, Virág mely illatot lehel; S bolió mely néki hinni tud. A lázasan verő kebel! . . . Virág lehull ! . . s az ágakon Örökre tán’ a lomb se hajt! . . De éjsetét sir tárul- és Eláll szivünk verése majd ! Percnyi Kálmán. „S o h a.‘* (Rajz.) A két szép fehér szőrű tehén ott állt az udvaron és csöndesen kérődzött. Néha- néha felemelték okos fejeiket és olyan szomorúan néztek Mókus György uramra, mintha azt mondták volna: — Bizony György gazda, elvisznek innen bennünket — örökre. Mi már nem látjuk többé egymást; nem is lesz többé ki- gyelmednek két ilyen szép jószága. György gazda pedig úgy összehúzta magát a szalma-boglya tövében, akár egy sün. Hágta erősen a pipaszárát, pedig dohány se égett a pipájában ; törölgette az arczát ingujjával, pedig nem is izzadt, csak a könnyei nedvesítették meg egy kissé . . . — Hatvankét forint . . . először . . . drum ! Ki ád többet érte? Hatvankét forint — először . . . druml Jaj de szeretett volna György gazda felugrani, azt a mafla dobost torkon ragadni baráti kebel bizalmas kamaráiba ön- töm át. És te ki oly gazdag vagy diadal- makban, szinte nincs mit rajtad csodálkoznom, ha mintegy második természeteddé vált, hogy nagybecsű elismeréseddel a jó szándéknak gyakran még a középszerűségig is alig emelkedő törekvéseit eláraszszad. Habár nincs is szerencsém magam azon politikai felfogás keretén belől találni, melynek rétegéből ez idöszerinti közgazdasági miniszterünk tárczája kiemelkedik, de szerencsésnek érzem magamat, ha az igazságnak meghozhatom azon hódolatomat, hogy, mint független polgár nyilvánosan hangsúlyozzam, hogy alkotmányosságunk újabb aerájá- ban, ha b. Eötvöst leszámítjuk, a magyar kormánynak egyetlen egy tagja sem akadt, ki a tárczája keretébe vágó közügyek istápolása és fejlesztése érdé- i kében oly lázas tevékenységet, oly intensiv, ernyedést nem ismerő buzgalmat tanúsított volna, mint a jelenlegi közgazdasági miniszter úr. a földre teperni, s klavirozni a dobverővel a háta közepén. Hát még mit tenne azzal a nyuzga végrehajtóval, a ki olyan hetykén döföli a kalamárisába a kalamusát, s nagy árkus papirosra körmöli a halálos Ítéletét. Meg osztán mit tenne azzal a hiénával, a lu az ő szép jószágaiért hatvankét forintot mer Ígérni. De nem tehet semmit, mert jártányi ereje sincs, úgy oda van. Különben is megvédelmezné az a két vitéz drabant, a ki a végrehajtó úr mellett hap- tákot áll. Azután meg, — szó a mi szó, — ő bizony adósa a „félbajuszú“ Fülöpnek, irás szerint száz forinttal; de megesküdnék rá, hogy abból csak ötvenöt forintot kapott készpénzül, a többi interes, meg az interesnek a — kamatja. — Hatvankét forint . . . másodszor . . . senki többet? Szegény György gazda nagyon fészke- lődik a helyén. Egyszerre csak pipáját kiejti szájából, mi közben fájdalmas nyöszörgést hallat. Hát zavarában a pipaszára helyett, mit különben is majd egészen elrágott, a balkeze hüvelyk újját találta megharapni. Elszégyelte magát, felkelt ingadozva a helyéről, s rá sem nézve senkire, bement a tornácz alá. Onnan nézte közönyösen a szomorú komédiát. Nézte, hanem azért nem látott, nem hallott semmit . . . Eszébe jutott az ö kis Tercsikéje, gödrös áliával, pozsgás pofácskájával, kék szemeivel, mikor itt a tornáczon, a szűrén, lábatlanko- dott, motyogott összevissza — neki, az ap j á n a k. Milyen nagy lehet már az óta mily szép és okos! Mennyi örömet okozhat És nem lehet eléggé fájlalnunk, hogy egyik miniszterünk tevékenységét sem koronázta kellőbb siker. Közös szerencsétlensége volt mindkét fentdi- csért miniszterünknek, hogy különös balsors üldözteöket azemberekfelisme- résében és megválasztásában. Pedig jelenlegi közgazdasági miniszterünk épen az, ki a közügyek nagy kérdéseiben háttérbe szőrit minden párttekintetet, sőt mondhatni, mintegy erényt csinál magának abból, ha a nagy feladatok megoldására ép oly férfiakat hiv meg, kik az ellenzék soraiban szaktekintélyeknek látszanak örvendeni. De vájjon kit lehet, kit szabad azért felelőssé tennünk, ha a mi toasztjaink- ban tündöklő szaktekintélyeink, a gyakorlati élet küzdporondjain teljesen tehetetlen babszemjankókká törptilnek, kik nemcsak minden eszmék hiányával vállalkoznak nagy feladatok megoldására, de még a szerencse is cserben hagyja őket, midőn saját tanácsolat- lanságuk érzetében másokat utánozva az eszközök megválasztása után látnak. az anyjának, a kit ő megvert és elkergetett a háztól. Pfuj 1 megverni az asszonyt, a feleséget, az anyát. Meg is verte az Isten, ügy kell neki: megérdemli a sorsát. Hej! csak az a bor ... az a bor ne lett vón’ a fejébe, meg az a kampós bot a markában! Igaz, hogy az asszony is hibás volt, nem kellett volna az urát ingerelni haszontalan feleseléssel. Hiszen neki is szabad egyszer másszor a korcsmában megfordulni, legénykori nótáját a Lajcsi czi- gánynyal elhúzatni, azt a nótát, melynek olyan szép verse van, főkép ha érzéssel éneklik hozzá, hogy: „Fogd fel pajtás, a vas vesszőt, verd meg véle . . .“ Óh nagyon is szomorú nóta az, de a magyar ember szereti, ha — vigad. Hát György gazdán is megeshetett, hogy többet vett be a jóból, mint kellett volna, bizony még a czigány sem élhet levegőből . . . Hajnal felé vergődött haza György gazda, virágos jó kedvében az asszonynyal ennyelegni, tréfálkozni akart: a’ meg akkor nem értette a tréfát, rosszul aludt, (nem csuda!) lekorholta férjét, hogy ilyen korhely, amolyan korhely, igy s amúgy . . . Szó, szót követett, egyik sem engedett, ittas embernek hamar eljár a szája, meg a keze — — ej no! ne is beszéljünk róla. — Hatvanöt forint . . . először, drum ! A dobszó ismét felriasztá György gazdát merengéséből. Körüljártatá szemeit az embereken, kik megakarják fosztani két kedves jószágától. Mély sóhaj tört ki kebléből, mikor tekintete a jámbor állatokra tévedt. Ezeket is akkor szerezte még a szegszárdi őszi vásárkor százötven forint
