Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-07-30 / 31. szám
fák levelein keresztül, midőn az ég örömében könyeit kezdó hullatni, hogy ily társaságot láthat együtt, később azonban — talán irigységből — a sötét fellegekből olyan bőven kezdett hullani az áldás úgy, hogy kényszerülve lett az egész társaság csónakokra ülve fáklyák és bengali tűz világánál szárazra a „büki“ csárda fedele alá menekülni. E kissé kellemetlen intermezzo azonban nem hatott zavarólag a társaság kedélyére mert a csárda tégla talaján nemcsökkenő kedvvel folytatták fiataljaink a csárdások végnélküliségét, s nem törődtek azzal, hogy ott künn az egek csatornái megnyi lottak. Nem emlékezem mulatságra, a hol oly jó fesztelen kedvvel tánczolt volna mindenki mint a kis csárda gerendás födelü szobájában, de nem is csoda, mikor Marczi oly szívhez szólóan húzta a talpalá valókat, hogy még az öregek is csárdásra perdültek. Künn a fedett tornácz alatt a nem tánczolók ültek az asztalok körül s élvez- j ték a szobából kihangzó zene hangja mellett az éji balzsamos levegőt. Itt volt terítve a parlagi vacsorára is, (souper champétre) melynél a zamatos pörkölttel párolgó bogrács körül annyi különféle pecsenye, édesség, finom borok stb. voltak összehalmozva, hogy még egyszer oly nagy számú közönség étvágyának is megfelelt volna. A gazdasszonyolc fényesen kitettek magukért. A legfőbb érdem azonban a mulatság kitűnő sikeréért, D e d é n é Ó nagyságát illeti, ki az egész mulatságnak lelke, tervezője és rendezője volt. A tánezosnők közt ott voltak: Dede Györgyéé, Gyürky Károlyné, Benkár Dénes- né. Vida Vilmosné, Dr. Pauer Béláné, Sib- rik Antalnó és nővére, Almásy Albertné, j Czóbel Ignáczné, Krenedics Ferenczné, Ne- | messzeghy Lászlóné, Dr. Rákosy Béláné, Dulovicsné (Budapestről,) Heppelné, Zom- bori Béláné (Bpestről) Toszt Karolin (Pécs- Váradról,) Rákosy Szidi, Hegyi Aranka, Csep- regi Juliska (mind a hárman Budapestről), Marosy Ilka és Etelka (Hartyánból), Krenedics Erzsi, Rassovszky Olga és Paula ságát oly sokáig élvezte, hogy utoljára reá is átragadt. Igaz. hogy furcsa vendégszeretet volt, mert nem volt eset rá, hogy valakit meg- j hivott volna házához, sőt hogy ha csak neszét vette, hogy valaki készül hozzá, hát azonnal elutazott pár napra. Tehette, mert nem a maga pénzéből utazott. Kerületi orvos volt, s a kerület költségén tette kirándulásait. De ha valaki meghívás és bejelentés nélkül toppant házába, akárhogy dúlt-fúlt is belől, külsőleg mindig szívesen fogadta, mindennel ellátta és soha nem utasított el senkit házából. Pedig volt eset rá, hogy egy ismerőse azzal tréfálta meg, hogy egyszer álló három hónapig ült a nyakán. Pedig nála a vendégszeretet költséges dolog volt, mert ő valószínűleg épen azért, hogy ne legyen kénytelen soha senkit is házához meghívni, nem tartott háztartást s vendéglőből élt. Különben is nőtlen és nő gyűlölő volt, ki a nőt még mint cselédet sem tűrte házánál. Eszerint neki, ha valaki anyakára ment, a vendégszeretet kétszer-háromszor annyiba került, mint másnak. Annyival inkább, mert házában csakugyan a vendég volt az úr. Annak minden kívánságát, sőt szeszélyét is teljesítette. Egyetlen egyet kivéve — készpénzt nem adott senkinek. De egyebekben nem volt kívánsága, mit ne teljesített volna. Erre állapítottam tervemet s elhatároztam, hogy leutazom és megpumpolom az öreg urat. Elhatározni könnyű volt, de a kivitel, az már kissé nehezebben ment, mert hisz az útra pénz kell! Ej mit 1 kiáltottam felugorva a fiatalság vakmerőségével és vállalkozási merészségével. Hát nincs-e nyár, és nincsenek-e jó lábaim ? Mi volt nekem akkor négy-öt napi gyaloglás, s a jószívű rektorok és kántorok soha sem engedik éhen halni a szegény utazó diákokat. Egy óra múlva már túl voltam a ke- repesi vámon, s ötödnapra rá épen azt estharang méla szavánál beálitottam a kecskeregi kaszinóba Todor bátyám elé, minthogy (Szegszárdról), Nemesszeghy Ilka (Komáromból). stb. A fölkelő nap vörös korongja már a láthatáron tündökölt, midőn elbúcsúztunk, azon helytől, hol oly kellemesen mulattunk. Haza mentünk, álmunkban újra átéltük azt a mi elmúlt. Elmúlt, de emléke sokáig fenn marad emlékezetükben, s bizonyára meg fogjuk ismételni. Figaró. Két barátnő. (Beszélyke.) Irta: Emericli Tolázn.. 18 . . Szilveszter estéjén két barátnő ül egy ízlésesen bútorozott szobában, a kandalló mellett, az egyik a kandalló tüzébe mely az egész szobát megvilágitá, a másik barátnője arczába mélyedve ültek szótlanul. Végre az egyik, barátnőjére függesztve sötét kék mélázó szemeit, melyből két gyöngy hullt keblére, megtöré a csendet. — „Édes 01 gám mit rejt ugyan a jövő i magába? Talán jobbat mint az elmúlt év, | igen jobbat, hiszen már szegény szivem | eleget szenvedett. — De nem — e seb be- j gyógyulni nem fog soha, lehetetlen öt fe- j lednem“ — folytatni akarta de fájdalma i képtelenné tette őt s zokogásba tört ki. — „Ellám uralkodjál magadon, van | még ir számodra, mely meggyógyít. — j Utazzál, keresd fel a zajos Párist, avagy Olaszhont élvet nyújtó narancs, füge erdőivel. — Ott tudni fogod a hűtlent száműzni szivedből.“ — „Nem, — nem, — soha mig e szív dobog, addig feledni nem tudom őt, hisz oly édesen mondta egykor, „Szeretlek angyalom 1“ „nem, nem feledhetem“. A. múltnak eme visszaidézése még inkább fokozta a fájdalmat, s mind sűrűbben folytak könnyei. — „Édes Ellám ha már vigasztalásomat figyelembe nem veszed, vigasztaljon ennek látása.“ E szavak után a fájdalomtól megtört eszményi szépségű szőke nőt kezénél fogva egy ágyhoz vezette, s itt sietve vonta félre a kis ágy csipke függönyeit hol egy gyönyörű kis gyermek aludt mosolyogva. — „Oh! gyermekem egyetlen kis fiam benned Öszpontosul most minden reményem nem találtam honn, s meg tudtam, hogy ilyenkor kaszinóban szokott tartózkodni. Tódor bátyám kiejtette a kezéből az uj- ságlapot midőn megpillantott, s valószínűleg egy bús sejtelemtől megkapatva, láthatólag elhalaványodott. De elég világfi volt arra, hogy összeszedje magát s jó arezot vágjon a rósz tréfához. — Te vagy Kristóf? (Ugy-e hogy milyen szép nevekkel dicsekedhetik családunk ?) Isten hozott! Kezet adott, s azután azt mondta, jerünk vacsoráim, mert hisz épen nyolez órát harangozzák. Jókor érkeztem. Jó étvágyam is volt, (mert a gyaloglás különösen alkalmas a.z étvágy szerzésre) de meg rendszeresen megállapitatott eljárási tervezetem is úgy kívánván, olyan jó izüen és olyan sokat ettem, hogy nem csak nagybátyám hüledezett bele, hanem még maga a vendéglős is megbámult, megjegyezvén hogy szja! az édes fiatalság! az édes fiatalság! Végig ettem az étlapról a legdrágább ételeket, ittam hozzá extra butelliás bort, s azután kértem kabanusz szivart, ez volt a legjobb, a mit az arany trombitában kapni lehetett. Képzelhetni, hogy milyen érzések között nézte e hadműveletemet Tódor bátyám, a kinek egész vacsorája, három tojás rántot- tából állott, a melyhez két félmeszely kocsisbort szürcsölgetett el. Mikor fizetésre került a dolog, magáért fizetett 28 krajezárt, értem pedig 2 frt. nyolezvanat. Még a vendéglős is zavarban volt e hallatlan esemény felett, én azonban csak mosolyogtam magamban, mert hisz épen arra volt állapítva tervem, hogy kieszem belőle a 200 frt. kölcsönt, mert elég szerény voltam, ily csekély összeggel megelégedni. És ez aztán igy folyt három—négy napig. Az öreg zuspeiszt evett, én pedig a logjobb féle halakat és pecsenyéket. Az öreg kocsis bort ivott, én pedig extra bu- telliást, de sokat ám. Az öreg nihilista (azaz másfél krajezáros) szivart szitt, én pedig kabanoszt, sőt még a tárczáimat is tele ! tömtem. De ő nem szólott egy szót sem, | hanem mohamedán megadással fizetett. 1 boldogságom. — Talán ha téged látna, meg ! törne nagyra vágyó természete, s vissza jönne, hogy szét dúlt boldogságunkat örökre egybe fűzze.“ Az angyali kis fiú álmában csak mo- solyg mintha reményt akarna nyújtani, hogy anyja nem fog csalódni. Ella lehajol kis fiához forró csókkal halmozza el s könnyei a kis fiú arczára peregnek. Erre a kis fiú felébred s kis kezeivel tapsolva örvend anyjának. — ki a leggyön- gédebb anyai szeretettel veszi karjaiba s vele a pamlagra helyezkedik. — „Nézd Olgám e gyermek napról napra jobban hasonlít hozzá. Ah Iván ! Iván ha látnád kis fiad!“ — „Ellám! hidd el ő nem lesz, nem lehet soha boldog,“ — s szemébe lopódzó könnyeit igyekszik elrejteni barátnője elől, ne hogy fájdalmait tetézze. — De én kérni fogom a jó égi atyát, hogy ha én nem is, legalább ő legyen boldog. — Oly boldog amilyennek én éleztem volna magamat az ő keblén.“ Erre kissé meg állt beszédében, gondolkodni látszék s arczán a legnagyobb fájdalom kifejezésével suttogá. — „Már három hete, hogy mint boldog férj tölti mézes heteit !“ . (Folyt köv.) Újdonságok. = A váczi aam/.eiim részére ajándékoztak Szekeres Emilia úrnő egy Antoninus féle római ezüst érmet egy Dio- cletián féle római broncz érmet II. Ferdinand ezüst dénárját 1681-ből, Leopold ezüst dénárját 1687-ből, s II. József réz lj2 krosát 1781-ből. Máté József úr egy M. Terézia réz krosát 1762-ből, — A vadászait jog cHenéraése. A belügyminiszter a vadászati jog ellenőriz- lietése czéljából elrendelte, hogy a vadászati jegyek tulajdonosainak névjegyzékét, a megyei alispánok az adóhivatalokhoz küldjék be. Ebből kifolyólag Pestmegy alispánja — hogy az ellenőrzést még tökéletesebbé tegye — elrendelte, hogy a vadászati jegyek tulajdonosainak névjegyzékei Pestmegye területén ne csak az adóhivataloknak, hanem a szolgabiróságoknak is megküldessenek. A névsort, mely már elkészült, f. hó 18 án küldték szót. = A vadász-jrgyek. a pénzügy- miniszter rendelete alapján egész, illetve félévi használatra 12, illetve 6 frtos bélyeggel adatnak ki. A jegyek kiadása iránti Négy napig egy szót sem szóltam jövetelem czélja felől, Puhítani akartam az öreget. A negyedik vacsoránál azonban minden bevezetés nélkül kirukkoltam vele. — Tudja-e kedves urambátyám, hogy miért jöttem én ide! — Nem én kedves öcsém! — Hát először azért, hogy lássam, azután pedig hogy megkérjem kedves urambá- tyámat, hogy adjon nekem kölcsön két hónapra ezer forintot! Ezeret mondtam, hogy legyen tágabb játéka az alkudozásnak. — E . . . zer . . fo . . . rintot ? Kérdé elképedve nagybátyám. — Annyit, kedves jó Todor bátyám. — De hiszen nekem nincs, mondá erőltetett nevetéssel ugyanki bolondithatott el. Nincs nekem kedves öcsém, tíz forintom se még a napi élelemre is a pénzt jó barátaimtól kérem kölcsön. Na, na, kedves urambátyám ne tréfál- j jón, tudom én jól, hogy csak a gernye- I szegi takarékpénztárban huszonötezer forint- ! ja van betéve, itt helyben pedig a Vörös Ferencz házán nyolez ezer, a Kis Péterén pedig hatezer, és pedig nyolezas kamatra. — Ki volt az a gazember, a ki efféléket hazudozott neked? Nincs nekem, bár volna! Pedig volt, még más helyeken is, nagyon jól voltam értesülve. — Hanem tudod mit — folytató nagybátyám, kit e jólértesültségem nagyon megdöbbentett — ha segíthetek vele rajtad, hát adok 20 forintot, kérek kölcsön a patiká- rostól. — Húsz forintot ? ! Mit csináljak en azzal ? mondám nevetve, és pulyka pecsenyét rendeltem endivion salátával. — De ha nincs — mondá Tódor bátyám kesnvesen — hát honnan adjak ? — Nincs ? igazán nincs? hisz akkor hát hazudtak nekem a gazemberek, a kik azt állították, hogy Tódor bátyám gazdag ember! — Hazudtak hát, gyalázatosán hazudtak. — Na jó hogy tudom majd segítek én kedves Tódor bátyámon. — Segítesz? hát hogyan segítesz? kérvények — a menyiben fiz utolsó esetben a kötelezettség az 18^8-ik év első felére is kiterjed — 50 kros bélyeggel látandók el. = A pénzügyminiszternek legújabban kibocsátott rendelete értelmében az 1881. évi LX. t.-cz. alapján az árverési kérvényhez csatolandó s a községi elöljáróság által az ingatlanok becsértékének igazolása végett kiállítandó adóbizonyitványok magánügyi okiratokat képezvén, mint ilyenek, 50 krros bélyeggel látandók el, s a kiállító elöljárósági közegnek — a megyék által szabályrendeletileg — ily okmányok kiállításáért megálapitott dij, megfizetendő. Az adóbizonyitvány a jelentkező magán fél kérelmére haladéktalanul kiadandó. = Kreuedits Maliid magán nevelő intézetében e hó 18. 19, 20 tartattak az évi vizsgálatok Csávolszky József iskolaszéki elnök felügyelete alatt, első napon a kisebbek, második napon a nagyobb növendékek vizsgáztak, harmadik napon pedig az ének- és zenében tett elhaladásukat mutatták be a szülők előtt a növendékek. Némely tantárgyakban igen jó feleleteket hallottunk, s a kézi munka is igen szép eredményt mutatott fel. = CSyífiszliir. E hó 25-én kisértük ki örök nyughelyére Varsányi András városi képviselő s kis váczi telkes gazda hült tetemeit. Az elhunyt közéletünknek egyik kiváló alakja volt, s a közügyekben sokat buzgólkodott. Vörös Károly reform, tiszteletes végzó a gyászszertartást s a templomban egy emelkedett szellemű emlék beszédet tartott az elhunyt felett. A temetésen a városi hivatali kar is testületileg részt vett. Ny. B. 1 = A kisdedóv61>an csütörtökön tartatott meg a vizsgálat nagyszámú és díszes közönség jelenlétében. A piczikék oly szépen és okosan felelgettek hogy teljes elismerést érdemel a gondos vezető T es t- v é r, ki játszYa-tanitva annyi eredményt tud felmutatni a kis apróságokkal. — A nőegyletnek nagy köszönettel tartozunk, hogy minden városi segélyzés nélkül fenn tartja e kisdedóvót ezzel nagyot köny- nyit az anyákon, kiknek alkalom nyujtatik arra, hogy gyermekeiket biztos helyre és gondos felügyelet alá küldhetik, hol lélekemelő s testedző foglalkozás közt töltik el az időt. = Uj egy forintos bankjegyek jönnek szeptember elsejével forgalomba. = Uj kanonok. K a n d a István, káliéi esperes plébánost ü Felsége a váczi székes káptalanba kanonoknak nevezte ki. — Hát úgy, hogy itt maradok Tódor bácsinál mindaddig, mig csak valami jó hivatalt nem kapok, akkor aztán Tódor bácsinak adom a fizetésem felét. Lehetetlen hogy egy-két év alatt ne kapjak. Adjon csak még egy pár kabanost utravalóúl. Tódor bátyám szó nélkül fizetett és egy szót sem szólt az egész úton, otthon sem egyebet jó éjszakáinál, hanem másnap már száz forintot ígért ebéd közben, midőn egymás után két porció malacpecsenyét ettem meg. Engedtem kétszáz forintot, s azt feleltem, hogy nyolcszáz forinttal talán valahogyan még is segíthetnék magamon. Harmadnap, midőn négy darab pisztránggal keztem az ebédet, az öreg úr nagyot sóhajtott, s azt mondta, hogy legyen hát, nem bánja, akármily nehezére essék is, ad 150 forintot. Én azQfeleltem, hogy hat, száz forinton alól egy krajcárral sem elég kevesebb, s rendeltem magamnak ruszti aszubort. Negyed nap az öreg úr maga hozta elő a dolgot. — Nem bánom hát — mondá tiszteletre méltó önmegadással — megerőltetem és adósságba verem magamat, mert segitni akarok rajtad. Adok kétszáz forintot. De aztán ennyivel elégedj is meg, mert többet nem adhatok és szavamra nem is adok. Oly elszánt és határzott hangon beszélt, hogy azonnal beláttam, hogy tovább feszíteni a hurt nem lehet. Azért hát busán sóhajtottam, s azt mondtam hogy még csak legalább az úti költséget Budapestre. Elég lesz 20 frt. — Kifizetem a vasutodat, hanem azután punctum ! És igy is történt. A famíliából senki sem akarta elhinni nekem, hogy Tódor bácsitól 200 frtot kaptam, csak akkor hitték el, mikor elmeséltem, hogy hogyan ettem és ittam ki belőle a pénzt. Akkor meg azt mondták, hogy elég bolond voltam, hogy nem maradtam még nehány napig. Ötszáz forintot is adott volna. Persze hogy bolond voltam. Most már magam is belátom, de már késő 1 Balázs Sándor.
