Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-05-21 / 21. szám
IY. évfolyam. 21. szám. Yácz, május 21. 1882. YACZI KÖZLÖN HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI S IRODALMI H Megjelen minden vasárnap. Dm Előfizetési árak: Évnegyedre............... 1 frt ÜO kr. házhoz hordás vagy póstai szétküldéssel. Egyes szára ára 12 kr. Kapható Deutsch Mórnál a Városház épületében. Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilttér sora .............................20 kr. Bélyeg-illeték minden beigtatásnál 30 „ A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hova a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények, (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) küldendők: Yácz; Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. Itérmentetlen leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el. Magánvitáknak és személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. Legszebb virág. (A „Vörös kereszt-egylet“ hölgyeinek.) Kérded: melyik a legszebb fénysugár? — Amit le nem győz sem felhő, sem éjjel; Mindig ragyog, alkonyra soll se száll, Lobog mennyei olthatatlan fénynyel. E fény a női lélek sugara, Mely bánatunknak éjjelébe lángol, — Hol kél az élet kínos Harmata A sötétségből és szomorúságból . . . Kérded: hogy a legszebb virág melyik? — Mi el nem hervad, virágzik örökre ; Bimbója égi balzsammal telik, És illatával egy világot tölt be. E szent virágnak neve: Ír g alom; A női szívbe isten ülteté be: Gyógyitni kész mindent, mi fájdalom, Balzsamot hint a szenvedő sebére . . . Kérded: fényt a világnak ki adott — És illatot a pompázó virágnak ? — Az isten mondá: Teremtek napot S virágokat a szomorú világnak ! Királynő vagy: koronád köveit Ama sugár teszi még fényesebbé; Szép vagy: ha tettre irgalom hevít, Szived virágai tesz még százszor szebbé! Komócsy József. A vereskereszt egylet. A vereskereszt egylet mai jótékony czélu hangversenye alkalmából czélszerünek látjuk a veres kereszt egylet eszméjéről némieket elmondani. Korunk egyik jellemző vonása, hogy a szenvedő emberiség nyomorát tőle telhetöleg enyhíteni igyekszik. Ez képezi a törvényhozások egyik legnemesebb feladatát, ez foglalkoztatja az autonom megyék és községek intéző testületéit; és hogy a czivili- záczió e legszebb vonását mindenütt érvényesítse, a hol a törvényhozás a megyék és községek e nemű intézkedéseiben hézagot talál, gondoskodik arról is, hogy e hézag társadalmi szövetkezetek utján betöltessék. Ily hézag mutatkozott a háborúban megsebesülő harczosok ápolása körül; nem azért mintha az államhatalmak e nagy kötelességet teljesíteni elmulasztottak volna, hanem mivel a tudomány haladásával fokozatosan fejlődő hadi szerek nagyobb rombolása folytán egyrészt, másrészt pedig azon körülménynél fogva, hogy az általános védköte- lezettség behozása és a közlekedési eszközök tökéletesítése folytán nagyobb hadtömegek állanak egymással harcz- ban, — oly nagy számú sebesülések fordulnak elő, melyeket kellő ápolásba venni a hadseregek keretében álló katonai egészségügyi osztályok teljesen elégtelenek. E baj két módon volt enyhíthető: vagy az által, hogy a fokozottabb gondozás is az államhatalomra bizassék, — vagy hogy a gondozásban az állam- hatalommal maga az egész társadalom osztozkodjék. Az első mód nem talált viszhang- ra; nemcsak azért, mert ez esetben az államköllségeket kellett volna tetemesen szaporítani, de főleg azért sem, mert az államhatalomnak háború esetén a betegápolás körül nyújtott segedelme a humanismus követelményei szerint kielégítőnek nem találtatott. E vélemény megalkotásához sokat szolgáltatott azon körülmény, hogy időközben az általános védkotelezett- ség elve mindenütt életbe lépett, — mi által a hadseregek sokkal szorosabb kötelékbe léptek a polgári elemhez, mint voltak az előtt. Régente ugyanis a hadsereget megszokták úgy tekinteni, mint egy a polgári elemtől teljesen elkülönített osztályt, mely minden viszonylatában, békében úgy mint háborúban, kizárólag az államhatalomra gravitált. E felfogás, hogy ne mondjuk bizonyos mérvű közöny csakis akkor kezdett a közelebbi érdeklődésnek tért engedni, a midőn az általános védkötelezettség a hadsereg keretébe vonta minden egyes család azon férfi tagjait kik a hadkötelezettségi évekbe estek. Ez idő ponttól kezdve a családok összesége, vagyis az egész társadalom azon gyengéd gondossággal, mely a családi élet egyik jellemző vonása, kezdte a hadsereg körébe távozott gyermekeinek, tehát a katonáknak sorsát vizsgálat alá varrni; és azt találta, hogy háború ea^Pn megsebesülő fiai elégséges ápolásban nem részesülnek, és nem különösen olyanban, minőt a szerető család szokott ápolást igénylő tagjainak nyújtani. Ezen meggyőződés átalánossá válta adta létokát a veres-kereszt segélyegyleteknek, melyek a genfi nemzetközi egyezmény alapelveire fektetve mükö- désökeí, czélul tűzték ki: a háborúban megsebesült vagy megbetegedett har- ozosok ápolását társadalmi utón létesíteni, és ezzel az államnak idevágó kö- telességszerü gondozását kiegészíteni. Hogy e szövetkezetek a gyakorlati életben mily óriási szolgálatokat tettek, annak igazolására elégséges a legutóbbi franczia-német hadjáratra visszaemlékezni, és az erről kiadott hivatalos jeTárcza. Miért nem vagyok férfi! Ha olykor lelkes beszédre Arczomat láng boritja el, S bátor lelkemet egy benső Szózat tettekre hivja fel, S hő vágy ég lelkem mélyében Hazám rablánczit letépni, Felsohajtok: miért vagyok leány, Ah ! miért nem vagyok férfi! Érzem, elég bátor volnék Karommal védni hazámat, Vért helyett jó magyar szívvel Küzdeni át a csatákat. Kigunyolnak : „Ily szoknyás had GyáváD vissza fogna térni“ Megczáfolnám, ha engednék, Ah 1 miért nem vagyok férfi Volnék férfi, szóval tettel Védeném az igazságot, És segitnék visszaadni Hazámnak a szabadságot, De szegény lány világkörét Születése szűkre méri, Miért is születtem lánynak Ah 1 miért nem vagyok férfi 1 lm hát magyar leány vagyok, Dicsőséget nem lelhetek, Legyen a borostyán füzér Bátor ifjak a tietek I Alkossatok jogot, törvényt Szép hazánkat vissza kérni, Nem zúgolódom — nem aztán — Hogy miért nem vagyok férfi ! Én mint a vas ellensége A rablánczon rozsda leszek: Nevelve nagy honfiakat Imádott szép hazám neked, S rozsda módján, észrevétlen Hazám lánczait megemésztni, Mi kéj, s gyönyör! — Nem sóhajtok: Ah I miért nem vagyok férfi I Budapest, május 16 1882. Vaskovits Serédy Izabella. Erdőben. Itt az erdő hűvös árnya, Völgy ölében kis patak ; Megjöttek már, zengedeznek Mindenütt a madarak. Hivja párját a vadgalamb, A kakuk meg kiáltoz, Megmondja, hogy a jövendő Még reánk hány évet hoz. Énekel a fülmile is, Sir, zokog és úgy eped, Azt hinnéd, hogy bánatában Szive mindjárt megreped. Hol voltatok, hol jártatok Oly soka szép dalnokok ? . . . Szebb-e ottan, moudjátok csak, A világ, hol laktatok ? . . Mért hagytátok itt e tájat, Mért mentetek messzire ? . Talán itten nem volt minden A szájatok ízire ? ... . Nincsen-e itt kékellő ég, Nincs-e meleg napsugár ? . . . Nincs-e sűrű bozótos hely, A hol ember nem is jár ? . . . Oly kihalt és oly rideg volt Ez a tájék higyjétek, Csak úgy lett szép, csak úgy vonzó, Hogy ti is megjövétek. Ott zöldelhet a tölgy és hárs, Vetheti az árnyékot, Mi haszna, ha nem hallani Lelket éltető hangot?! . . Ti vagytok az erdő szive. Dalotok szívdobogás, Szív nélkül még az erdő is Holt tömeg és semmi más .... Vary Gellért. Karcsi szerelme. — Vig beszély. — Régen volt s talán már nem is igaz. Ama városban, hol Karcsi barátommal együtt végeztük oskoláinkat (vagy jobban, hol azok őt ki vég ezé k) Thália vándor papjai üték fel sátorukat. Karcsi barátommal gyakran eljárogat- ván a színházba, Karcsi szive a „primadonna“ iránt szerelemre gyűlt, s talán még most is égne, ha — bár még akkor a „mata fuegos“ hírét, sem tudták — h i r- télén el nem oltatik. Meghitt barátja voltam, de azon titkát, hogy a primadonnát szereti, még sem bízta rám, csak később tudtam meg. De akkor már határtalan és még folyton áradó szerelme árjának gátot vetni, őrült gondolat lett volna. Ezen csak a véletlen segíthetett. Mint a bosszú vagy haragnál is a legborzasztóbb az, ha ki nem forrhat, úgy a szerelemnél is ha nem nyilatkozhatik a szivet megrepedéssel fenyegeti. Ez volt Karcsi baja is. Ideálját, mit a primadonnában látott megtestesülve, véghetetlen szerette, de mikép nyilvánítsa, mikép adja ezt neki tudtára ? Ő mint fiatal deák, szerelmet nem vallhatott mert hát ha az igazgató füléhez jön? Ettől való félelme volt az, hogy nem mert nyilatkozni. Ez volt oka, hogy hallgatott, hogy csak titokban szeretett, s ez fenyegető szivét a megrepedéssel. S hol ama tót, ki a szivet, ha megrepe- dett — „megdrótozná“? Egy kovártélyon voltunk. Iparkodtam őt észre téríteni, de hasztalan. Tudjátok mi az : „szitával vizet meríteni ?“ Oly ha- szontalanság lett volna őt észretériteni. Föltártam előtte gyászos jövőjét, ha ez utón marad, kértem, fenyegettem, de „falra borsót hánytam.“ Egyik szép estén szokásos sétám után haza ballagok. Kinyitom az ajtót s látom Karcsit elmélyedve egy néhány sorral beirt papiros felett, tollal a kezében. Elég zajjal jöttem be, de ő észre sem vett, vissza sem fordult. Verset faragott. Háta mögött belenéztem papirosába: Idához. Szivemben a szerelemtüz Utolsó szikrája ég Hordj rá gallyat szerelmeddel Hadd lobogjon érted még. Szivem szerelem forrása Benne szerelem bugyog, Légy te kis lány vízmérője, Légy te, ki azt elfogod. Eddig haladott már. Tudtam, hogy még folytatni akarja, mert láttam, — mialatt pennája végét rágta — hogy kezével homlokát simítja mintha onnan gondolatait, versének utóbbi részét ki csalni akarná. Nem akartam háborgatni „ihletett“ gondolataiban. Láttam, hogy vergődött a verslábakon nem tudtam szomorkodjam vagy nevessek-e barátom bibelődésén. Már mondani akartam hogy talán segíthetek néki. De szerencsére írni kezdett, mielőtt megszólítottam, mert talán elronthattam volna az egész tréfát, ő folytatta : Az én szivem most nyílt rózsa Szagterhétől nem lehet, Légy te a méh, ki elorzod Illatát, szerelmemet. Kevés idő múltán: Önként fűzte magát szivem Szivedhez, önkényt lett rab, Ha akarna, telj erővel Sem lehetne már szabad. „Na! — mondá tollát az asztalra dobva — csakhogy megvan.“ Haját rendbe igazitá, mint a ki lány nézőbe indul, önelé^0
