Váczi Közlöny, 1881 (3. évfolyam, 27-51. szám)
1881-10-23 / 43. szám
43. szám. Yácz, október 23.1881. VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI S IRODALMI HÉT Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: Évnegyedre .........................1 frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára 13 kr. Kapható Deutsch Mórnál a Városház épületében. Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilttér sora...............................20 kr. Bélyeg-illeték minden beigtatásnál 30 „ A szerkesztőség és kiadó- hivatal czimzete: hova a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények, (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) küldendők : Yácz; Gasparik-utczci 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. IV év te len közleményeket figyelembe nem veszünk. llérmentetlen leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el. Magánvitáknak és személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. A mai nap. ^ Ma érkezik városunk falai közé i választás napja óta első Ízben o r- zággyülési képviselőnk: b. °rőnay Gábor. Megragadjuk az alkalmat, hogy a anuár havától kezdve okt. i5-ig le- olyt pártmozgalmak után, a kedélyek eljés íecsillapultával üdvözöljük >t városunkban, mint országgyűlési lépviselőnket. Ma már nincs pártmoz- ;alom, legalább ma már nem lehet ilapja nem lehet czélja pártos rugókkal tovább éleszteni a már lehűlt indulatokat. Elég sajnos, hogy az indu- at, mely mindegyikben nemes lehe- lett, mely mindegyikben csak a leg- izentebb idea megvalósítására lobogott, — később szcndclylyc vált. Mig az indulatnak, a szív eme neteorjának, játéka az emberi kebel :gboltozatán csak pillanatnyi hatást gyakorol a szemlélőre, mely mindenkor kellemes, gyönyörködtető: addig i szenvedély, a tűzbe dobott szív ízenvedése, bármily szél élesztgeti is i gyújtó tüzet, soha sem lehet nemes. Minden pedig a mi az emberi kebelben a nemes ideáljának rontására él, az az emberi m é 1- :óságot sérti. A lélek azon állapotának fentar- Lása mely az emberi méltóság megsemmisítésével végződik, nem lehet feladata az állam polgárnak; mert az állampolgárság fogalmához az emberi méltóság fentartására okvetlen meg- kivántatik. „Czélja a törvénynek is az, hogy az emberi méltóság fen- tartassék, mert becsület, nemes érzés, igaz szeretet, jó nevelés, ső t ren d, i gaz s á g, köztársaság mind ezentalpkövön ál lanakd A ki tehát az emberi méltóság megsemmitésére tör önmagában, az munkásságát azon talpkö összetörésére irányozza, melyen a világtársadalom legszebb alkotásai épültek. Oltsuk el kebleinkben a pártszenvedély tüzét és az elégetett nemes érzelmek hamvain büszkén emlékezhetünk vissza, hogy eleget tettünk állam- polgári kötelmeinknek és éltünk alkotmányadta jogunkkal annak legtágabb terjedelmében, de azon talpkövet, mely a mi alkotmányunknak is talpköve, összetörni nem akarjuk! így gondolkodván meg kell győződnie mindeneknek, hogy állampolgári kötelmeit csak az teljesiti igazán, ki alkotmány adta jogának használatát az emberi méltóság fentartásával és a társadalom érdekeinek kielégitésével is összeegyeztetni kötelességének tekinti. Valamint az államegység akaratának hű képét nem az egyesek millió felé ágazó külön-külön akarat kijelentésében, hanem az átalános többség egyesült akaratában találjuk kifejezve: úgy — ha tovább is alkotmányos érzületű polgároknak akarunk tekintetni — be kell látnunk, hogy ezen választó- kerületnek egységes akarata azon elvekben van kifejezve, melyeket a vácz kerületi választók átalános többségének bizalmából baro F* *- £ «* ~* j G &. bor képvisel az országgyűlésen. Ugyanazért miként minden állampolgár egy formán köteles a törvényeknek feltétlenül engedelmeskedni, bár azok az ö ellenzése daczára hozattak is meg; — ép úgy mai nap egy forma kötelessége minden váczkerületi választónak azon szívélyes üdvözletben és ünnepélyességben, — mely képviselőnk tiszteletére rendeztetik, — őszinte örömmel részt venni. A hírlapíró is csak úgy felel meg igazán hivatásának, ha a közvélemény hangját e tekintetben is eltalálja és azon öröm és ünnepélyesség kifejezésének emeléséhez, mely mai nap városunk közvéleményét lelkesíti, minden tartózkodás nélkül hozzájárul. Nem politikai elvek hirdetése, nem egy párt irányának magasztalása, hanem városunk társadalmi életének mindenkori hű kifejezése lévén e lapnak, mint vidéki érdekű lapnak hivatása, — bár mennyire is tartózkodott a pártmozgalmak csatáiban való tettleges részvételtől — a mai alkalommal mi is örömmel kiáltjuk: Éljen báró Prónay Gábor váczkerület országgyűlési képviselője! Legyen eszélyes diplomata, legyen tapintatos államférfi, legyen munkás képviselő; de legyen mindenek felett magyar, legyen jó hazafi; mert bármely párt elveit vallja is, csak úgy felel meg a nép akaratának, ha mindenkor jó hazafi és a népnek mindenben jót akar! Isten éltesse öt a nemzet örömére, a haza javára és e kerület választóinak teljes megelégedésére! A tornázás és egy keveset a magam ügyében. E lapok múlt heti számában a tornázás egy „barátja“ reflectálva ez ügybeni soraimra levelet intézett a szerkesztő úrhoz, melyben nézeteimet bírálva czáfolja de ennek körébe egyszersmind csekély és — mint hiszem — előtte ismeretlen személyemet vonja. E nézetekre válaszolni már csak ez ügy érdekében is kötelességemnek tartom. És ha talán több szót kavarna fel az mint a t. olvasó kivánná, úgy szolgáljon reánk nézve némi mentségül, hogy a tornázás ügye sokkal lényegesebb, mintsem minden nézetcsere nélkül okszerűen kivihető volna. A czikkiró ur individuális nézeteinek részletes megbirálásába már azért sem bo- csájtkozom, mert magam is azt hiszem, hogy ezt legczéliráuyosabban állapíthatja meg a czikkiró úr által is kívánt érdeklődők de főleg szakértők gyülekezete illetőleg tanácskozása. De legyen szabad itt részben a kérdéses tornázni ° kesztője, es vegre egy keveset a magam érdekében is egyet mást elmondanom. Czikkiró úr azt mondja, hogy én a szerkesztő úr által közölt vezórczikkek hangzatosságát vádképen említettem, holott azon czikkek czélja, az ő véleménye szerint a „miért“ fejtegetésére való buzdítás volt. És itt védi a szerkesztő urat, mig nekem eszemben sem volt őt vádolni. Én e lapok szerkesztőjéhez évek sora által erősített barátságos viszonyban élek, mely idő alatt nem egyszer volt alkalmam meggyőződni a felől, hogy mily ifjú hévvel mily valódi szeretettel karol fel mindent, mi szép, nemes és a közjót előmozdítja; mi okom lehetett tehát éppen most, hogy az említett szép tulajdonságokat tolmácsoló vezórczikkek becsét kisebbítsem ? Ha czikkiró szakavatott levelét közvetlen a buzdító vezórczikkek után közli, úgy holmi levelem nem lát oly formában napvilágot, magam pedig csendesen örülök a t. szerkesztő barátom sikereinek. De igenis visszatetsző volt előttem az a háládatlan közöny, az a lanyha érdektelenség melyre a tornázás, ezen nemcsak üdvös, de az emberi szeretetre fölötte hasznos intézmény a közönség körében talált, azon hangzatos buzdító vezórczikkek daczára is. Hallás- mondásból tudom, hogy évek előtt két igen derék szakértő polgár oly nagylelkű és önzetlen ajánlatot tett az ügyben a városnak, melyet hogy ez el nem fogadott még jó ideig bűnös szégyen marad reá nézve. A múlt évben, majd utóbb három hó előtt említettem e lapokban, hogy az ifjúság beesett melle, gracilis izomzata vézna csontja mutatják, hogy a tornázás üdvös intézménye majd jámbor óhajjá sem érett meg városunk atyáiban — most a t. szerkesztő barátom közöl nem tudom hány hangzatos vezérczikket és volt e valakinek eszébe hogy a városház tanácstermében csak egy szóval is megemlékezett volna a törnázásról ? És ha mindezek után azt hiszem, hogy a vezérczikk itt Váczon arra való, hogy elolvassuk jónak szépnek vagy ellenkező nek ítéljük, aztán ismét csak az édes semmittevés lusta gyékényén heverjünk, úgy bizony még mindig azokat a vezérczikkeket talán nem is olvassuk el . . . No, de ez egy kicsit az „ősi erény“ keretébe is vág: azon ősi erény keretébe, melyet czikkiró ur „határozott visszautasítással“ kivan palástolni, hogy a közszol lemnek „még csak ennyi tápot sem ad junk“. Nem akarom hinni, hogy a czikkiró úr a „szólj igazat és betörik a fejed“ ugyan hasznos, de kevésbbé üdvös tanúságára gondolt midőn sajnálatát fejezi ki, hogy a hiányzó közszellemmel már mint „ősi erénynyel bánunk“. Én ezt sohse tettem, még múltkori levelembon sem. Hogy czikkiró úr polémiától óvakodva is „sajnálattal kénytelen bevallani, hogy a czélt is fel foghatják másképen, mint az én véleményem szerint a várva várt tornaszerek beszerezésében — ezt egy kicsit furcsának találom. Ha már nem ismerte az ügybarát ur a múlt évben közlött több izbeni soraimat jól ismerte nyilván e lapok 40. számában közölt levelemet, melyre ő maga is reflectál mint gondolhatja ekkor, hogy czélom nem más, mint a várva-várt tornaszerek beszerzése, holott én azt montam, midőn csekély összeggel — bár mondhatnám több bel, és bár mondhatnám az adakozók egész sorával — járultam az üdvös intézmény megvalósításához, hogy tekintem a czélt, tenyi satnya létektől menti meg hazámat, azt a hazát, melynek annyi erőteljes tetre, any- nagy létekre van szüksége. A czikkiró által közlött módozatokról — mint már emlitém — nem akarok részletesen beszélni; részben, mert nem érzem magam erre hivatva, részben mert ezt mindenesetre czélszerübben tehetik az illető szakértők. De ezeket arra szeretném kérni, hogy az Istenért csak ne alakítsanak ismét uj egyletet. Nagyon rósz talajra talál városunkban az associatio eszméje, különösen, ha nem szép kezek, nem gyöngéd női szellem vezeti az intézmények fonalát. Félek az uj egylet is oda bukkan ki, hova a dalkör ügye, mely az által tündök- lik még ma is széles e hazában (pedig ve- zérczikkek által nem egyszer volt már a buzdításhoz „előkészítve“) hogy legtovább és legtöbbet tud — hallgatni. Nem ismerem a jelszavát, de“ működése sejteti velem, hogy az athónei „hallgatni arany“ dubiosus mondása. Szerezzük meg adakozás utján a szereket és bízzuk ezeket két vagy három úriember szakértő gondozására kik egyszersmind a tanítás ügyeit is vezethetnék, miért a befolyó tanpénzek összegében részesülnének. Ez és nem más volt nézetem a múltkor is és éppen nem volt szándékom „várni“, pogy éveken át ingyen tanítson valaki. Azt mondja az ügybarát úr, hogy csak „félmunkától kell őrizkedni, mert arra, hogy jövő évben már ne legyen, senkinek sincs kivetni való garasa ma.“ Ez igen szép, de hát fordítsuk csak meg kérem a dolgot. Kérjük meg az érdemes közönséget, azt a közönséget, mely az üdvös közhasznú ügyek iránt még tud lelkesülni, hogy járuljon csekély összeggel a humánus czél megvalósításához. Mondjuk meg annak a t. közönségnek, hogy nem kivetettt garas az ma sem, hanem csak zsenge áldozat a haza javára, azon haza javára, melynek mindenki tartozik többel kevesebbet ugyan, de egyenlő kötelességérzettel. És én erősen hiszem, hogy akkor a tavaszra tornázni fog az ifjúság. ^ De kevesebbet tanácskozzunk és többet tegyünk. Ne várjunk tovább, mert esetleg „elhamarkodhatjuk az ügyet. (A mi különben Váczon sohse szokott megtörténni, mert itt inkább a hírhedt szalmatűz öli meg a felcsillámló szikrát.) Ha tovább is az elméletre szorítkozunk oda jut ez ügy is, a hova ama rendelet, mely hat év előtt hagy
