Váczi Közlöny, 1881 (3. évfolyam, 27-51. szám)
1881-10-16 / 42. szám
III. évfolyam. 1881. 42. szám. Yácz, október 16. 1881. HELYI S VIDÉKI ERDEI TÁRSADALMI, KOZGAZDASAGIS IRODALMI HETILAP. Megj elen minden vasárnap. Előfizetési árak: Évnegyedre .........................1 frt BO kr. házhoz hordással vagy póstai szétküldéssel. Egyes szám ára 12 kr. Kapható Deutsch Mórnál a Városház épületében. Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilttér sora...............................20 kr. Bélyeg-illeték minden beigtatásnál 30 „ A szerkesztőség és kiadó- hivatal czimzete: hova a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények, (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) küldendők: Yácz; Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. Rérmentetlen leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el. Magánvitákn ak és személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. Utaink. (II. Közlemény.) (^.) Az ut a föld felszínének azon meghatározott része, melyen a személy iés vagyon helyének megváltoztatása foganatba vétetik; más szóval: melyen a forgalom közvetittetik. Minél fogva az ut első anyagi feltétele minden forgalomnak. A termelés sikeresbitése mindenkor a forgalom lendületével egyenes arányban állván,— természetes, hogy az út minősége a termelési képesség kifejtésénél is fontos szerepet játszik. A normális fogalmi viszonyok fentartása a kereslet és kínálat akadálytalan és szakadatlan folyamát nem nélkülözhetvén, világos, hogy nemcsak a világ piaczokkal összeköttetésben álló vízi- és vasutak vagy országutak, hanem, hogy a másod és harmadrendű utak ily nagy befolyással vannak egyes országok és vidékek forgalmi életének és igy a piaczi árak egyenlősítésének létrehozására. A termés ára a világ piaczok forgalma által határoztatván meg, azon különbséget, melyet a világ piaczczal összeköttetésben álló vidék termésének ára és a világ piaczától félre eső vidék ugyanolyan termésének ára között mindenkor tapasztalunk, azt a szállítási eszközök akadályainak s igy első sorban az utak rosszaságainak tulajdoníthatjuk. Az ut fogalmának innét adott meghatározásából önkényt következik a következő kettős igazság. Először: hogy az út használata minden egyest az ő forgalmára nézve jogosan megillet; másodszor: hogy az ut fen- tartásához minden egyes az ö forgalmának arányában járulni köteles. Az ut ezen természete állapítja meg annak azon voltát, hogy az — közügy. Úgy de, az ut helyi eszköz lévén, annak fentartása bizonyos helyi határon belül első sorban azon helyi testületnek (községnek) áll érdekében amelynek az határában fekszik, mert azt fentartani ezen helyi testületnek még az esetben is érdekében állana, ha azt más helyi testület nem is használná. Ez az oka annak, hogy azon utak, melyeknek eleje és vége ugyanazon helyi testület határain belül határolta- tik el, egyedül ezen helyi testületnek képezik közügyét, köztulajdonát; és ez az oka annak, hogy ily utak fentartá- sára a tulajdonos helyi testület tagjain kívül más helyi testület tagjai nem kötelezhetők. Hogy azonban ilyen egy helyi testület határain belül kezdődő és végződő utak mily karban tartassanak, ahhoz más helyi testületnek semmi köze, semmi bele szólása. Oly utak, melyek egy község területén végig húzódván, más községben kezdődő úttal fórnak össze, ha ama más község tagjai által is olykor olykor igénybe vétetnek, egészen más tekintetek alá esnek. Minden helyi testület, mely ily utat saját határában fentart, joggal megkövetelheti, hogy minden más községbeli azért, mert ezen az egyik község átalános érdekében fentartott utat a saját érdekében is használja, azon ut fentartásához azon arányban járuljon, amily arany van a saját érdeke és ama helyi testület átalános érdeke között. Ezen jogi tétel képezte political indokát azon privilégiumoknak, melyeket nagyobb városok haszonvételeinek emelése czéljából vámsorompók felállithatására adattak. Ilyen vámsorompók vannak Vá- czon is felállítva. Minthogy azonban azon utakat, melyek ezen vámsorompóktól a város határáig vezetnek, fentartani első sorban a város közönségének saját érdekében is kötelessége és minthogy azon utakat még az esetben is fel kellene tartanunk, ha azokon más községek a várossal nem közlekednének: ennélfogva a vámsorompók évi bevételeinek jog szerint nem volna szabad oly magasra rúgni, mint azon utak fentar- tásának évi szükséglete. T ÁR CZ A. Régi dal. A szorgalmas kis munkás : az emlék Múlt időknek jár-kól mezején, S az emléket, mint lepkét a gyermek, Égó vágygyal úgy kisérem én ; És a mig az nehány porszemecskét A sok régi romból összehord Néha-néha megcsendül fülemben Egy-egy régi édes-bús akkord. Bérezi fenyves enyhítsd suttogásod, És daloddal hallgass kis madár Kis patak szűnj meg csevegni! Lelkem Rég felejtett, méla dalra vár. Egy hangjára pezsdül újra vérem, S dobban a szív, mely már majd kihalt. Lenge szellő lassítsd gyors futásod, Ahl ne vidd el még e régi dalt! Halld, e hangok vágyakról beszélnek — Melyek égnek olthatatlanul, — Érzelemről, melynek nevet adni Az ifjú szív még csak most tanul. Mennyi kéj és mennyi bú e dalban, Mennyi mélység, mennyi érzelem 1 . . . . . . Rég időkből, régi kedves ének, Régi dalban, régi szerelem . . . És a dallal elfutott a szellő Halványul az emlék szivemen, — Egy-egy hang még csendül néha-néha S aztán emlék, dal — mind elveszen, Rég időkből régi kedves ének, Régi érzés elveszett, kihalt .... Más daloktól csengnek most a bérezek... Nem tudom már azt a régi dalt! Karlovszky Endre. A kétszer nyíló akáozfa. (Napló töredék.) Irta: If], "Varázs éji G"u.sztá/v. (Folytatás.) Bércstó, 18 . . Jul. 26. Csábítóan szép est volt. A nap bucsúsugarait hinté szét a tájon, ragyogó tisztaságban vonult a hegyek mögé, 8 mosolyogva inte végbucsút a lenyugvó természetnek. Nyugodt csendes, néma minden, csak a repesve felkelő szellő ringatja meg néha a fák leveleit s oly ábrándos susogást visz véghez a lombok közt mintha túlföldi lények susognának egymásközt. A halvány est pir mindinkább tűnni kezd az égről, mig végre egész fakó szint ölt magára, a csillagtábor meg jelenik az ég boltján s köztük a hold oly nyájasan mosolyg alá a földre csillag fényköréből. Kit ne csalna ki a négy fal közül ily gyö- nyürü est ? mily kebel volna az kit e csodásán szép jelenete a természetnek el ne bájolna? Én is itt merengek Yéghessyék kertjében az est elragadó szépsége fölött s el-el tűnődöm sorsomon, mely e kedves kis kertbe juttatott; a sötét múlt helyét ismét a jövőben terveit eszmék foglalók el keblemben. A természet magasztosan nagyszerű jelenete szivem érzelmeit visszhangozván minden szellőben az ő hangját vélem hallani s egy kimondhatlan vágy tölti el egész valómat: vajha ő vele együtt élvezhetném az est csendjét! Szivem súgta, lelkem remélte, hogy ő is kijövend szobájából az est szépségét élvezni — s szivsejtelmem nem is csalt. Merengésemből gyöngéd léptek nesze riasztott fel. A hang felé fordulva, a kert kavicsos utain felém haladóban Szerénát ismerém fel. Azonnal elébe sieték, ily szókkal üdvözölvén őt: — „Nemde az est elragadó szépsége csaló ki önt is szobájából?“ — „Valóban — válaszoló Szeréna — még ily szépnek, ily nagyszerüleg megra- gadónak nem látam soha napnyugtát, mintha a természet búcsú ünnepet ülne . . .“ Nem folytatható tovább mert a közeli bokorban egy him csalogány kezdé bánatos dalát zengeni. Van-e valami szivrehatóbb mint a csa logánydal az est néma csendjében? A bánatos szív vigasztaló társát leli benne, a boldog még boldogabbnak, a szerencsétlen, kevésbbé boldogtalannak érzi magát e dal hangját hallva, átérezve. Hogy a hallgatást megtörjem, egy rózsát szakiték s átnyujtám neki. Ujjam Szeréna ujjával érintkezett, mire ő elpirult. Ha igaz az, mit a régiek tartottak, hogy az ujjból egy ér egyenesen a szívbe vezet akkor az ujjak érintkezése folytán sziveink is érintkeztek. — „Köszönöm a rózsát — szóla Szeréna s a rózsát keblére tüzé — de mért oly szótlan ön ma? Ön ma sokkal érzel- göbbnek látszik mint egyébkor; csupán a jelen körülmények a természet elragadó szépsége idézte elő e változást kedélyében, vagy talán ismét a múlt emlékei gyötrik ?“ — „Igen és nem — szólék. — A múlt emlékei ha fájólag érintik is még keblem húrjait az est elragadó varázsa feledteté velem szenvedéseimet s egy szép jövő képét rajzolá előmbe. Éhez járul ama tudat, hogy kevés napok múlva, kötelességszerüleg távoznom kell e helyről, melytől oly nehéz megválnom. De nem e hely az, mi oly vonzólag csatol ide, hanem e helynek, e laknak, e kertnek angyala. — Félek a gondolattól, mely távozásom juttatja eszembe hisz Nagysád körében oly boldognak érzém magamat, ön körébe engem az ég küldött hogy itt nyerjek enyhülést szivem sebére; Ön irtá ki szivemből a kétely magvait, ön tisztitá meg lelkemet a szennytől, mely reá tapadt az élet viharai között, ön volt mentő angyalom . . . .“ Tovább nem folytathatám, már a szenvedélyességig fokozódott szavaimat, mert Szeréna anyjának a vacsorához hivó hangjai megakadályozák beszédem folytatását. Óh, mért kellett e közbejött akadálynak feltartóztatni, hogy keblem kiáradó érzelmeit kiönthettem volna Szeréna előtt, legalább most tudnám jövő sorsom mi lesz, további szenvedés-e, vagy boldogság? mig igy ismét várnom kell kétség s bizonytalanság közt. Bércztó; Augusztus, 2. Legboldogabb napja életemnek! Szivem csaknem leroskad a nagy boldogság alatt. ó hogyan Írjam, le boldogságomat ?
