Váczi Közlöny, 1881 (3. évfolyam, 27-51. szám)
1881-08-21 / 34. szám
m III. évfolyam. 1881. 34. szám. Yácz, augusztus 21. 1881. Előfizetési árak: Évnegyedre.........................1 frt BO kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára 13 kr. Kapható Deutsch Mórnál a Városház épületében. Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilttér sora...............................20 kr. Bélyeg-illeték minden beigtatásnál 30 „ A szerkesztőség és kiadó- hivatal czimzete: hova a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények, (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) küldendők: Yácz; Gcisparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. JBérmentetlen leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el. Magánvitáknak és személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI S IRODALMI HETILAP. Megjelen minden vasárnap. A kamatmagasság kérdéséhez. A kamatmagasság kérdése utóbbi időben kiválólag társadalmi kérdéssé vált. Nem szólnánk hozzá, ha a mi társadalmunkat is meg nem ingatta volna. Igaz ugyan, hogy romboló hatását leginkább a 70-es években ismertük fel, midőn országszerte ezrével siratták annak csapásait; de mert még ma is, mint a rab békója, az adósnak minden lépte után megcsördül sőt ma már e bajnak orvoslása égető szükség: röviden hozzá szólunk. A kamat a tőke tulajdonosára nézve, a tőke gyümölcse, productuma. A tőke maga a nemzetgazdaság iterén a termelésnek épen oly alapereje, mint akár az őstermészet, akár a munka. Hogy mit ér meg maga a természet productuma, és hogy mit ér meg az, amit a munka előállit, azt elvont (abstract) értelemben véve, megbecsülni, elfogultság nélkül megítélni a legnagyobb nemzetgazdáknak sem sikerült. Minden productum csak más ilyennel összehasonlítva, más productum- hoz mérve, tehát relative becsülhető meg. Maga azon érték azonban, mely ilykép megállapítható volna, közforgalomban nem érvényesülhet; mert minden productum árát a közforgalom a kereslet és kimélet törvényei szerint igyekszik definiálni. így fogván fel a nemzetgazdaság termelő erőinek értékét, a tőke productiv képessége sem állapítható meg abstracte egyszer mindenkorra ; ugyanazért minden tulajdonos a saját termelési ágának alaperejét termőképességére nézve annyira becsüli, mennyire neki tetszik. Az egész dolog subjectiv felfogás. A termelő erők termés képességét, azoknak értékét, és értékük megállapítására befolyással biró körülményeket tüzetes vizsgálat és alapos megfigyelési tárgyul kitűzött nemzetgazda nem is határozhatja meg egyik termelő erőnek productumátsem elvontan egyszer mindenkorra: valamint az sem határozható meg a nemzetgazdászat szempontjából, hogy mennyit követelhet a munkás attól, kinek munkáját bérbe adta, vagy munkája eredményét eladta, egyenérték fejében. A kamat a nemzetgp.zdák szerint azon vagyoni érték, melyet a tőke használója a tőke tulajdonosának a tőke használatáért fizet. A kamat számitás könyebb kezelése kedvéért szokták, a tőke mennyiség egységét számokban megállapítani, a kamatot pedig a tőkével hason alkatrészű helyettesíthető dolgokban a tőkemennyiség egységéhez viszonyítva hányad részékben, vagy ami egyre megy, százalékokban kiszámítani. Azon mennyiség, mely a tőke egység bizonyos hányadrészét teszi, mu- tatja a kamatlábat. A kamatláb tehát azon mérték, melyben a tőke használatát bizonyos meghatározott időre megfizetjük. Minthogy a tőke productio képességének kiszámítására az idő, a helyi, a társadalmi, állami és közforgalmi viszonyok ezer meg ezer oldalról folynak be : azért a nemzetgazdászat szempontjából a kamatláb elvontan meg nem állapítható. Péter kezeiben például ugyanazon időben, ugyanazon helyen, ugyanazon társadalmi, állami és közforgalmi viszonyok között a tőke 50 százalékát megtenni, Pál kezeiben pedig 2 százalékot sem ; de Péter kezeiben is ugyanoly nagyságú tőke ugyanazon időben, ugyanazon állami, társadalmi és közforgalmi viszonyok között, — de más helyen épen semmitsem jövedelmez. A nemzetgazdászat ezen elvét követte országgyűlésünk, mindőn az 1868. évi 31. törvényczikkel az uzsora törvényeket eltörölte; követte a nemzetgazdászat azon elvét, hogy uzsora átalánosságban véve nem létezik. Hogy mily káros volt reánk, vá- cziakra, ezen elvnek törvényczikkbe való felvéte, magunkon tapasztaltuk. Addig, mig az adós a tőke használatáért több kamatot nem fizet, mint a mennyit neki azon tőke (önmagát tekintve) az adott viszonyok között jövedelmezett, — uzsorás kamatot nem fizetett. Uzsorás kamat a tőke használatáért adott vagyoni értéknek azon mértéket meghaladó része, melyben az adós annak tényleg hasznát vette. Ezen értelemben azonban uzsorás kamat lehet egyikre nézve már a második száztoli, másikra nézve meg még a 30-ik száztoli sem az. A forgalmas dolog természete: hogy minél többször megfordittatik, más értékkel felcseréltetik, annál több hasznot hajt: ugyanazért tőke nagyobb termőképességü a kereskedőnél, kisebb az iparosnál és legkissebb a mezőgazdánál. Minél tovább hever tétlenül, annál kevesebbet producál. Nemzet- gazdászati törvény. Azon kérdésre azonban, hogy a Tár ez a. Fogságomban. (B. S. barátomnak.) „Nessun maggior dolore“ -— Dante mondja Mint visszaemlékezni rósz napokba’ Boldog derült időkre. Régi könyvem*) Mostan szemembe gyűjti könnyem. Kit elbűvölt tenger báj és csoda, Mosolygva, ifjan Írtam egykoron, És ab ma — lehajtott fővel olvasom . . . Szabadság, égő szív — mind, mind oda, Fáradt fogollyá lett a boldog vándor! Ajtómra rávető lakatját Csámpor, Vén porkolábom. Este van s én hallgatom A mint az őrszem künn járkál az udvaron. Pipálok rósz dohányt, szidom a kormányt Náthát (mely bánt) phyloxerát és — Vargát! Váczi fogságomban 1881. Marcz. 2. Tóth Béla. *) Vonatkozás szerzőnek „konstantinápolyi em lók“ czimü müvére; melynek egy példányával meg. tisztelvén Boross urat, e költeményt irta a könyv el«ő lapjára. Az utolsó órában. — Életkép.— Szegény nő! Oly ifjú s már is a halál jegyese vagy! Arczodról lehullottak a rózsák, szemeidből kiapadtak a könyek, ereidben hűlni kezd a vér, szivedben bűntudat, borzalom és kétségbeesés .... Mért ragaszkodói hát annyira e nyomorult élethez, melynél rád nézve a teljes megsemmisülés sem lehet már kietlenebb végzet. Mire vársz? . . Mit vár a pohárban az izzó vánkosán fekvő lázbeteg? Enyhületet. Mit vár a bús éjszakában az eltévedt vándor? Egy kis fényt, útmutatót. Mit vár a bűnös üldő lelkiismerete? Kiengesztelődést, békét, nyugalmat. óh mit várunk mi mindnyájan ? Reményt, hitet, vigasztalást! — „Hivassatok papot!“ fuldokolja a beteg. Nem kell jósnak kuvik madár arra a házra, a hová a halál betette már az egyik lábát. A házi cselédség suttogva beszél, sopánkodik, lábujhegyen jár; itt egy-egy kisirt szem, elfojtott jaj . . . Meglátszik a szomorúság még a kerti virágokon is . . . — A kedvencz eb kikergetve, szomorúan le- csüggesztett fővel méláz a tornáczon; még a galambok sem repkednek, mint máskor; meghúzzák magukat, tollaikat gyászosan felborzolva, az öreg ház gerinezén .... Leona, az ősi ház egykori tündére, egykori vig kedve, fekszik itt a halotti ágyon. Leona a kedves bájos gyermek, az ünnepelt hölgy, az eltévedt nő, ki most, — meghalni — visszatért a szülei házhoz, melyet vétkes könyelmüséggel elhagyott, most tért vissza atyjához, mint bűnbánó gyermek elmondani térdre borultan: „Atyám! vétkeztem az ég ellen és te ellened ?“ De az ég nem üres szó és az atya nem kő. „tígy bocsáson meg neked Isten, mint én megbocsátok szegény, szerencsétlen gyermekem !“ S jött az ifjú lelkész. Magas homlokán ihletség, szemeiben a hit egész arczán egy hosszú szenvedés árán meg váltott nyugalom, kibékülés az egész viliággal . . , . — „Az Isten nevében! hívtatok —jöttem 1“ — „E^y haldokló keres, lelki vigaszt atyám? suttogá a beteg. Óh tedd fejemre áldólag két kezed, óh adj, adj enyhületet! Itt, itt lakik a pokol!“.... Ketten maradtak. A haldokló nő és a vallás szent szolgája kezét a nő fejére tévé áldólag, és igy hagyta sokáig némán, szótlanul. De lelkében viharok tomboltak s kellet ez a külső, merev nyugalom legalább néhány perezre, hogy az egyensúlyt a szédületes mélység szélén a hová ő mentőnek jött, ne veszítse el. „Atyám ón bűnös vagyok!“ kezdó a haldokló. — „Bűn nagysága nem lehet nagyobb az Isten irgalmának nagyságánál.“ „Oh az én bűneim megbocsáthatlanok!“ — „Nem megbocsátott e neked a te földi atyád is ?“-• „Igazad van Atyán. De aki bűnt követ el annak bűnhődnie is kell. És ón kinek a bűn is bünhödés volt: ettől borzadok.“ — „A mi Istenünk az örök szeretet, a kegyelem és a bünbocsánat Istene ! Higyj leányom, és a te hited megtartott tége- dett !“ Halld tehát! Megesküdtem egy ifjúnak hogy szeretem; ő nekem adta egész lelkét és én megesküdtem, hogy soha el nem válók tőle, hogy övé fogok lenni életben, halálban ... És eskümet megszegtem. — „Szived szerint tetted az esküt és szived szerint szegted meg. A női szív gyönge viasz: nyugtasd meg magadat te nem tehetsz arról. — Feloldalak.“ — „Nem atyám! Én szerettem az ifjút akkor is, midőn eskümet megszegtem. Kotten laktak szivemben: egy angyal és egy ördög, A legigazabb tiszta szerelem, és
