Váczi Közlöny, 1881 (3. évfolyam, 27-51. szám)

1881-08-14 / 33. szám

gyűlésen, Osztroluczky Gyulának eltávozása . 'olytán főparancsnoknak Bencsik Gyula ügy- t>j’éd választatott meg egyhangúlag. Alpa- ■ancsnokok: Weisz Lajos, Pekarek Vilmos. — Segédtiszteknek Pokorny Béla, Ckurin ' >oma. — Szakaszvezetők: Krenko József, Jhurin Ármin. Szertárnokok : Straub Vilmos Wolfgang Dániel, titkárnak Weisz Lajos J jénztárnoknak Krenkó József. Hisszük, hogy : rs szép eredmény mely rövid három év alatt jsíéretett, lassanként nagyobbodni fog, s az agyiét tagjai annyira fognak szaporodni, íogy vész eseten városunk nem lesz kitéve íagyobb szerencsétlenségnek. Aszódi. Szirák, 1881. aug. 11. T. Szerkesztő úr I A nógrádmegyei tantestület ez évi ván­dor gyűlését f. hó 4-én. Szirákon, igen nagy érdeklődés mellett tartotta meg. Már 3-án laste a tanítók előértekezletén igen szép számmal jelentek meg a közgyűlés helyisé­gében, a hol is nagy érdeklődés mellett v vittatták meg a másnap főgyülésen elő­adandó tételeket. Nem akarom részletesen leírni az egész közgyűlés folyamát, mert az szaklapba való, csak röviden annyit említek fel, hogy ezen közgyűlés az eddig évenként tartani szo­kott közgyűlések közt a legnépesebb volt, mert jelen volt 124 tanító. Jelenvoltak to­pábbá, Komjáthi Amzelm kir. tanfel­ügyelő úr, gr. Degen féld Lajos, B o z ó Pál urak, kik az egész gyűlés folyamát a legnagyobb érdeklődéssel hallgatták. A sok érdekes tárgy közül csupán azt akarom felemlíteni; — hogy megyénk derék tanítói --ha bár nagy része nem magyar ajkú iskolában tanit — felfogva honfiúi ne­mes hivatásukat, egyhangúlag elhatározták: hogy a magyar nyelv tanítását már az első osztályban megfogják kezdeni. A közgyűlés d. u. egy óráig tartott, s oezután az egész tanítói kar csatlakozva Szirák város derék polgáraival, igen tekin­télyes számban jelentek meg gr. T e 1 e k y László sírjánál, ahol is Oroszy Pál diós- jenei reform, tanító igen emelkedett hangú emlék beszédet tartott, s ennek elvégezté- vel, egy szívvel lélekkel énekelték el a „Szózatot“ és „Hymnust.“ A nemes ham­vaktól visszatérve, a város és egyesek szi­ves adományából készíttetett kitűnő ebéd következett, melyen 161-en vettek részt. Ebéd végeztével következett a sziráki ifjú­ság által rendezett nyári mulatság, mely­nek jövedelme az ovoda javára fordittatott. Az egész mulatság igen fényesen sikerült, — s egész 4 óráig tartott. A tiszta jöve­delem körülbelől 100 frtot jövedelmezett. A tánczos nők közt ott voltak. Bazsó Ilka, Dévény nővérek, Fojt Róza, Gálos Ilonka, Géczy Etelka, Halvnai Mari, Jerraann Linka, Kocsis Gizi, Ludvig nővérek, Matyasovszky nővérek, Meczky Hermin, Mayer Jolán, Mi- klóssy Ilma, Méhes Mariska, Markovics Hermin, Molnár Emmi, Oláh Ilona, Vladár nővérek továbbá Bazsó Gáborné, Buda Györgyné, Dévény Bertáné, Ehrenreichné, és Géczy Pálné, Gaalné, Horváth Danóné, Miklósné, Hudecz Miksánó és Zsigmondnó Kompanekné, Maróthy Emilné, Igaz Antal- né, Méhes Sándorné, Ungváry Gidáné, Ré- vayné, Kuzmányiné, Schmidtné s többen. Az egész tanítói kar kedves emlékkel távo­zott, vivén magával Szirák város nemes urai és polgárainak kedves emlékét. Adjon az ég ura több ily nemes tanügyért lán­goló sziveket a hazának. Éljenek. Kosdi. Aszód, 1881. aug. 7. Nem mulaszthatom el, hogy b. lapját, a városunkban f. hó 7-én tartott Schosz- berger-féle majálisról ne értesítsem. Múlt hó végén ugyanis a városunkban tartóz­kodó vasúti hivatalnok és mérnök urak egy fényesen sikerült majálist adtak, melyre a jelenleg Kar talon nyaraló Schoszber- ger család is hivatalos volt, hol a két kisasszony, úgy ezeknek bátyjai igen jól mulattak. E majális után egy hétre, hire járt városunkban, hogy a bchoszberger csa­lád egy nyári mulatságot óhajt adni, melyre az összes helybeli intelligenczia hivata­los lesz. És csakugyan úgy is lett. A mulatsá­got megelőző 3 napon, a két kisasszony, sorba elment minden tekintélyes polgárnak hazához, személyesen meghívni az általuk adandó, nyári mulatságra. Mindenkit meglepett, hogy e család mely eddig soha sem mutatta magát, nyil­vános helyen, egyszerre ily leereszkedő lett. Már délutáni 5 óra tájban számos magánfogatot lehetett látni a majális szín­helyére, (a kis Baghi erdőbe) kimenni, és már 7 órakor igen nagy közönség volt egybe gyűlve. Mily nagy volt azonban a közönség csodálkozása, midőn a családnak megbizottai, a tánczközben egy papirossal mentek körül, és arra minden egyes jelen­levő urat feljegyeztek, kinek mindegyikétől 2 frtot követeltek, a majális költsége fejé­ben. S igy az állítólagos rendező család k é t mondd k é t írttal rendezte a majálist. „Je reicher, desto schmu ziger.“ Köszönjük az ilyen mulatság rendezést de nem kérünk belőle többé. Flamingó. Apróságok. Ha valaki kételkednék abban, hogy a Veresegyházi református templom tornyát esakugyan ott helyben s nem Bécsben vagy Budapesten építették, olvassa el a tanúsá­got tevő feliratot, mely márvány táblába vésett betűivel hirdeti, hogy : „Ezen tornyot építették a szent Há­romság Isten tiszteletére az ev. ref. szent­egyház hívei Veresegyház stb. 1811.“ * * * Egy vidéki úr érkezik a bécsi hajóval. Elindul a dunaparton a hajó állomástól föl­felé. A legelső saroknál szemébe ötlik egy éjfeketére festett tábla, mely minden feli­rat nélkül díszíti a sarok kert kőfalát. Megáll a tábla előtt. Tűnődik vájjon mit jelenthet e fekete tábla pestis vagy cholera uralkodik-e Váczon ? melyet a feke­te tábla némasága van hivatva tudtára adni az idegennek. Megijed saját gondolatától s nem me­részel odább menni. Szerencséjére közeledik lassú léptekkel a rendnek egyik őre, kitől felvilágosítást kér, de ez sem képes határozott választ adni, mig végre segítségül oda sípolván má­sik társát, kisütik nagy fejtöréssel, hogy bizonyára vadászati tilalom tábla, melynek értelmében a duna parton tilos a vadászat. Ezen megnyugtató valász után idege­nünk, megbizonyosodva abban hogy pestis nincs városunkban, tovább ballag éji szállás után nézni, s álmában is azzal foglalkozik hogy milyen különös város ez a Vácz, a hol a Duna parton nem szabad vadászni, 8 ezt a közönségnek felirat nélküli táblákon adják tudtára. * * * A hétkápolna forrása csergedező vizé­nek azon csodatevő erőt tulajdonítja népünk, hogy a melyik lány tiszta szívvel azon víz­ből iszik egy év alatt férjhez megy még pedig váczi vőlegényhez s bár hova szár­mazzék is el Váczról, végre mégis Váczra fog visszajönni, mert a víz csodatévő ereje visszavonja városunkba. No, ha az a sok szép leány aki Anna napján a forrásból ivott, egy év alatt mind férjhez megy, akkor „Hymen“ rovatunk soha sem fog boldog párok nélkül szűkölködni, s ha a boldog párok mind visszakerülnek városunkba, ak­kor biztosítva lehetünk arról, hogy szép leányokban sem fog hiányt szenvedni váro­sunk, mert hisz szép asszonynak csak szép leánya lehet! * * * Hanem hát, nem minden leány meré­szel inni a csodatévő vízből. De nem ám! Csupán az iszik a vízből a kinek a szivecskéje valamelyik váczi gavallér felé vonzódik s a ki szereti városunkat. A kinek szivét azonban már valamely idegen rabolta el az tartózkodik a vizivás- tól, mert attól fél, hogy a viz csodatévő ereje hűtlenné teszi imádottjához s valame­lyik váczi fiatalunk hódítja el szivecskéjét. Az sem bátorkodik inni a forrásból, ki nem szereti városunkat, — az igaz, hogy nincs is mit szeretni rajta — s ki félve gondol arra, hogy itt kellene megtelepednie. Láttam a napokban saját „boa constrictori“ szemeimmel midőn három szép kedves hölgy ült a forrás vizénél, s a vízből csak kettő bátorkodott inni. A harmadik egy bogár szemű kis bar­na, sehogy sem volt rávehető, hogy meg- izlelje a forrás vizét bármennyire igyekezett is'ékes szavakkal rábírni öt egyik agglegé­nyünk. Bizonyára fenti két ok valamelyike idézte elő a kis barnánál a víziszonyt. * * * Hanem hát jön a Rókuszi bál s bizton remélhető, hogy a kedvesen és hihetőleg nem minden maradandóbb emlék nélkül eltöltött mulatság után a kis barnának is kedve fog jönni többekkel egyetemben le­ez apró házikókban lakó oláh nép, mely | szét szórva él itt hegyen és völgyön.“ „Gyönyörű életük lehet magános kuny­hóikban! Ni amott egynek csak füstje lát­szik a sürü szilva fák közül; mellett forrás csörgedez a hegy oldalából fahéjból rögtön­zött kis csorgóval, melynél az odasiető lány gyorsan tölti meg zörgős korsóját.“ „Amott keskeny gyalog út vezet a hegyte­tőn levő házikóhoz, körülötte kecskék lege­lésznek, s mellettük a pásztor fiú hosszú bot­jára könyökölve merészen néz le egy falme­redek szikláról az alatta el robogó vonatra.“ „Valóban borzasztó a gyermek merész- i sége — folytatá úti társnőm megrázkódva — én félek, ha elszédül, lebukik a nagy szikláról! . . De mi az! . . — kiálta félve — a vonat egyenesen neki robog egy szik­lás hegynek!.. Nem tér ki!.. Jaj fütyöl!.. Anyám! . . Szerencsétlenség! . .“ „Alagút, — bátoritám, — átmegyünk a hegy alatt!“ „Ne ijeszsz meg édes lányom, — inon- dá szelíden anyja, — lásd kis öcséd is föl­ébredt, úgy sikítasz; alagút, ereszd le az ablakokat, hogy a füst be ne jöhessen !“ Ez jó alkalom volt, hogy hozzám visz- sza térhessen az ablakhoz, az elébb ijedté­ben anyjához simult; pedig szőke fürtökön át nézni a vidéket kétszerte szebb volt. — Egészen egymás közelében voltunk. Az alag­útba értünk, sötét lett, kezével önkénytelen kapott valami után, s nem elég ártatlan j szerencse e rám nézve, hogy a kis kezet | megfoghatám, s gyöngéden megszoritám, keletkező barátságunk jeléül. — Egy perez múlva világos lett, s fölnyitva az ablakokat friss erdei levegő illatát éreztük ismét. Sziklák aljában ezer darabokra tört köveken hullámzik, zúg a Kőrös gyönyörű átlátszó vize, szétoszló és újra képződő hó­fehér habokkal; hátán időnként kis talpak tűnnek elő, nagy kalapu bőröves oláhokkal a kormányon, kik a rudat egy szempilla­natra sem eresztik el; éles szemük előre szegezve kémleli a rohanó viz mélységét, i s gyors fordulatokkal surrannak el egy-egy kiálló szikla mellett. Valóban, a ki látta a széles Duna medrében csöndesen haladó talpakat, ké­nyelmesen üldögélő tótjaival, annak fogalma sincs a veszély és fáradságról, minek a kőrös völgyi oláh kiteszi magát e sekély és gyorsan kanyargó vízben. Néha ily for­dulatoknál minden ügyesség és erőfeszítés daczára, is megesik, hogy kis talpukot sziklához vágja a rohanó viz, recseg ropog lábuk alatt az alkotmány s térde hullnak a rászkodástól; de a kormányt még sem eresztik ki a kézből. Vagy a vízből ki lát­szó sziklán úgy megfeneklik a talp hogy jobbra-balra inogva csak körben forog a szikla fölött, de tovább nem megy. Ilyenkor az emberek övig állnak a vízben s emelő ru­dakkal nagy bajjal segítik le a fennakadt jármüvet. Sok veszély s még több önkény­telen fürdésbe kerül 10—12 szál fényű le- szállittása a hegyekből. Forró nyáron oly csekély a viz, hogy a szállítás lehetetlen, csak mérsékelt és tartós áradás mellett indul­nak meg sűrűn egymás nyomában a talpa­kat vagy erdélyiesen tutajokat száliitó oláhok. „Hát az amott mi?“ —kérdé kiváncsi- utitársnőm — a hegy oldalba mutatva, hol egyenesen hasított fákból rakva hosszú csator­na húzódott a meredeken fel a sürü erdőbe. „Az az úgynevezett eregető — mon­dám én; — a fölvágott fát fönn belerak­ják s rajta végig síkul egész a hegy aljáig hol nagy hatalomban meggyül. Ez a havasi szállításnak egyik neme, innen, ha jó útja van szekerekre rakják, s úgy szállítják to­vább; vagy darabonként behányják a vízbe mely hátán gyorsan viszi a nagy gereblyé- hez, hol megtorlódik, megáll, s várja mig kiszedik. Ez az úsztat ás. Tovább haladva magas kémény füstje, óriási farakások, zúgás, a forgó fűrész csö­römpölő hangja kelté föl v.jra figyelmünket. Itt egy egész telep van, hol fát fűrészelnek gőzerővel. Deszkát, zsindelt, léczet készíte­nek fenyüfából, hordó dongát, vasúti tal­pakat, tölgyfából, tüzelő fát apróznak bükk­fából. Közel van ide B á n f i Hunya d, hol következik e sokféle fáknak legapróbb feldolgozása; egy polgári ipariskola növen­dékei gyermekjátékszer készítésre tanitatnak. Itt már magyar földön vagyunk, figyel­meztetőm utitársnőmet, nézze ama csinos zarándokolni a hét kápolna vizéhez s bízva annak csodatévő erejében, megizlelik az üde forrás vizét, mert házasulandó ifjaink — a mint Fáma kisasszony beszéli — ezen a Rókuszi bálon szándékoznak hölgyeink sziveit elrabolni. Rajta tehát hölgyeim s uraim ! Jelszó: a Rókuszi bál! Senki se maradjon otthon, megfogja bánni, ha nem vesz részt ez érdekesnek és pompás sikerűnek ígérkező tánczmulat- ságban. Erre bátorkodik önöket fiigyelmeztetni legveszedelmesebb szolgájuk Plútó. Újdonságok. = Meghívó a váczi jótékony nőegy­let által folyó 1881. évi augusztus hó 15-ón a váczi lőegylet helyiségében saját pénz­tára javára tartandó ZÁRTKÖRŰ TÁNCZ- ESTÉLYRE. A választmány nevében B e n- kár Dénesné egyleti elnök. Dr. Freys in­ger Lajos egyleti titkár. Belépti dij sze­mélyenként 1 írt. Felülfizetések köszönet­tel fogadtatnak Kezdete esti 8 órakor. A t. hölgyek kéretnek egyszerűen megjelenni. Mint halljuk e tánczmulatságra nagy készü­lődés van hölgyeink közt s igy a bál fé­nyesnek ígérkezik. = Hegedűs István üllői plébános, városunknak sok éven át volt, közkedvelt- ségű káplánja, kinyomatta, „b eköszöntő beszéd“-jét melyet a plébániai hivatalba való beigtatása alkalmával tartott folyó év április 24-én. A beszéd emelkedett hangon van írva s épületes olvasmányul szolgálhat bárkinek is. = Személyi hírek. Jakabffy Károly helybeli aljárásbiránk szünidejét csa­ládjával együtt Tolnamegyében rokonainál tölti. — Dr. Miltényi Gyula papnövel­déi tanár, s casinónk aligazgatója olaszor­szági utazásából visszaérkezett. — Kökény Ferencz a középvárosi elemi iskolához se­géd tanítóvá választatott. — A kath. le­gényegylet alelnökségéről, leköszönvén Nt. Szedoglavics Ferencz úr, helyét Nt. Fleischmann Ferencz alvárosi káplán ur foglalta el. = S>r. Hőrösy László „Esztergom és vidéke“ szerkesztője, kitől 30-ik számunk tározójában egy kedves kis rajzot közöltünk, mai számunkban előfizetési felhívást tett közzé, „Rajzok és Elbeszélések“ ezimű sajtó alatt levő művére. A rajzok és elbeszélések nagyobb része a legelső szépirodalmi lapok­ban látott napvilágot, s igy a mi dicsére­tünkre nem szorul. Ajánljuk a szépirodalmi olvasmányokat kedvelő közönségünk figyel­mébe. = A lóusztató oszlopai nagyon zi­lált helyzetben vannak, s legközelebb egész rendellenesen egy kavicscsal rakodó hajó állott benne, úgy hogy lótartó gazdáink lo­vaikat nem úsztathatták benne. Felhívjuk reá rendőrségünk figyelmét, hogy mielőbb igazittassa meg a lóusztató gerendáit. lányokat, hosszan leeresztett hajókkal, gyön­gyös pártával fejükön, a hófehér, kivar- rott inguj mily karokat enged látni, a bársonyba szegett pruszlik mily domború mellett szőrit! Az arcz fénylik az élettől a szem sugárzik a tüztől; Kalotasze- gen vagyunk. E sájátságos népnél, melynek nyelve magyar, alakja, háztartása, ruházata székely. Innen veszi a külföld előtt annyira bámult festőnk V astagh alakjait festmé- nyeihéz ; itt tanulta festeni az arcz üdesé- gét, a lélek tüzét a szemekben szikráztatni a kedélyt egy vonással az ajkakon mo- solyogtatni. Itt gyújtott pipára a czigány asszony ; itt szedte gombáját a purdé mit anyja szatyrába tesz. De a vonat tovább megy, nem gyö­nyörködhetünk az indóházhoz kigyült vá- szoucselédek vasárnapi viseletén; még ne­hány perez s a királyhágó legmagasabb pontján vagyunk ; elmaradt a Kőrös is zú­gó habjaival, a meredek szikla csörgő víz­eséseivel , a táj kiszélesedik, a panoráma eddig szépet, most nagyszerűt mutat. Az erdőboritott kárpátok hullámzanak lábunk alatt megszakítva kismezők, virágos rétek­től ; a völgyek csendében falvak rejtőznek melynek csak füstjét látod, s egy kimagasló tornyot melyben meg kondul az est haran- szó. Leszólt az est, közeledik az éj; Isten hozzád szép vidék ! . . Spectator.

Next

/
Oldalképek
Tartalom