Váci Hirlap, 1942 (56. évfolyam, 1-102. szám)

1942-03-18 / 22. szám

2 Az előadás este 7 órakor — »A regény tegnap és ma« — címmel lesz. Március 22-én, vasárnap este szintén 7 órai kezdettel dr Lámacz Kálmán püspöki káplán három napos lelkigyakorlatot tart a tagok részére. Mind a három nap este 7-kor. Tagjainkat és. érdek- lődő leánytestvéreinket minden alka­lomra szeretettel várjuk saját helyisé­günkben. (Attila-u. 10. sz.) Legyünk Jobb magyarok! Szabadságünnepünk a hősieinlék előtt Az idéu március 15-én néma volt a szabaüsághősök emléké­nek környéke. A Hétkápolna oldalát még hó borítja, a völgy­ben pedig az olvadásból viz áli. A szép és impozáns menet, mely a szabadság napján lezarándo­kol egyszer egy évben a hon­védemlékhez, most tehát idefenn maradt a városháza előtti téren. Nem voltak olyan sokan, mint más években. Hiányzott az ulca- betorkolásoknál a menethez csat­lakozó nép és a sokaság, mely jóval előbb el szokott helyez­kedni a Hétkápolna lankáin. A hősiemlék elé felvonultak a Bőripariskola kedves zenészei, másik oldalára a Reménység da- lárdistái. A nagyközönség, a ka­tonaság, a hivatalok képviselői, a frontharcosok, a leventék, a diákság az úttesten és a téren helyezkedett el. Az ünnepi beszédet Hadnagy Tibor gimnáziumi tanár mon­dotta. Röviden, igen talpraeset­ten beszélt. Azt magyarázta, hogy mit mond nekünk március 15 e. Akkor az ifjúság életét kés* volt áldozni a szabadság eszméiért, a hatalom pedig bár kezében volt a szurony és a puska, nem élt azzal vissza és megengedte, hogy a nemzet kö­veteléseinek kifejezést adhas­son. A mai idők figyelmeztetnek, hogy méltók legyünk az ősök­höz ós legyünk jobb magyarok. Engedelmeskedjünk azoknak, akik a magyarok sorsát intézik és ne zúgolódjunk a bajok és gondok miatt, mert jegyezzük meg, hogy felelős vezetőink egyikének is több gond van a vállán, mint amennyit itt a téren összesen viselünk. A szabad­ságünnepünk figyelmeztet arra is, hogy a szabadsághősök csak nagy Magyarországot ismertek. Szemeink elöl ne tévesszük az Isten-alkotta, gyönyörű Nagy- Magyarországot és nekünk azt is vissza kell szereznünk. Akkor leszünk mi jobb, hozzájuk mél­tóbb magyarok! Nagy lelkesedés tört ki és zú­gott a tapsvihar a szónok sza­vaira. Egyébként is Hadnagy Tibor volt a hőse a rövid sza­badságünnepnek. Dirigálta az énnekkart, aztán felszaladt a szobor talpazatára, beszélt lán­golva, lelkesítve, azután megint az énekkar elé állott és újabb szép dal hangzott a tavaszi le­vegőben. Hallottuk még a bőr­ipariakat hangszeren és a leven­téket szavalókórusban. Egy félóra múlva vasárnapi csend vette át birodalmát a nagy téren. VÁCI HÍRLAP Hazánk boldogulását az bizto­sítja, ha a közönség és a tiszt­viselői kar megérti egymást mondotta a főispán váci beszédében Viczián István Pest megye főispánja meglátogatta az ősi várost és a főispán első látogatása érdeklődést keltett a zegzúgos utcákban. Fokozta ezt a Ma­gyar É et I'ártja nagy választmányának gyűlése is, mely e napon kerületi ve­zetőket, a váci választókerület minden községének képviselőjét a Pannónia nagyterűjébe gyűjtötte. Nem a főispá­non múlt, hogy ezt a nagygyűlést csak félhét táján lehetett megnyitni, miután összes látogatásának eleget tett, a szép terem megtelt, ülőhely mái- ue,m volt, sokan álltak, mikor a főispán kíséreté­vel megjelent a rávárakozó pártveze­tők között. Az emelvényen helyezkedtek el: kö­zépen Viczián főispán, tőle jobbra Meg- gai Károly országgyűlési képviselő, mel­lette Inczédy-Meiszner János polgár- mester- A főispán balján ült Tersz- tyánszki Gábor a. váci választókerület elnöke és Gidófalvi Pál, a M£P észak- pestmegyei testület titkára. A megnyitó és üdvözlő beszédet Tersztyánszki Gábor mondotta és je­lentést tett a pártelnöknek Vác város lakosságának hangulatáról. Szerinte ezt a várost becsületes, dolgos nép lakja, mely azonban a társadalmi és politikai eseményeknek szívesen marad passzív nézője. A nagy átalakulásokat nem sza­bad közömbösen nézni és azokban cse- lekvőleg is részt kell venni. Szívesen hajiunk a főispán hivó szavára és fel­ajánljuk szolgálatainkat az ország leg­nagyobb alkotó pártjának, melyből a nagy idők kormánya is származik. Viczián főispán válaszában kijelen­tette, hogy ő most a vármegyét járja, hogy annak népét teljesen megismerje. Legutóbb alföldi városban járt, mely­nek népe sokat szenvedett a törökdu- lás alatt. A polgármester szeretetébe ajánlotta ezért városát és népét, ö, a főispán rögtön a tisztikarhoz fordult kérésével, hogy szeressék a lakosságot és nagy megértéssel szolgálják ki eb­ben a nehéz időben. A közönség sokat nélkülözik, mert a jogos igényeket nem elégítik ki a készletek és ezt azzal ma­gyarázzák, hogy nem törődnek velük. Meg kell magyarázni nekik és fel kell őket világosítani, hogy a fronton küz­dő katonáinkhoz méltóan kell viselked­ni itthon is. A közönség sokkal köny- nyebben viseli el a nélkülözéseket, ha egy pár meleg szót kapnak. De a nép is értse meg a tisztviselők nehéz hely­zetét. Hazánk boldogulását és fennma­VÁCI EGYHÁZMEGYEI TAKARÉKPÉNZTÁR ILY* K.«q/«>s Alapok «9 Alapítványok Kaxelöságp Elfogad betéteket köny­vecskékre és folyószámlám í3 legmagasabb kamatozás mellett. Kölcsönöket folyósít rövid és hosszabb le­járatra. — Idegen pénze­ket vásárol, küi- és bel­földi átutalásokat eszközöl radását az biztosítja, hogy ha a kö­zönség és a tisztviselői kar lelki össz­hangba kerül, ha közöttük teljes lesz az egyetértés. l-'gy szerűen, minden szónoki frázis nélkül mondotta ezeket a szavakat a főispán és miután úgy érezte a hallga­tóság, hogy ezek a magyar ember őszinte tanácsai, azokat igen melegen fogadta és lelkesen megtapsolta. Lzután a, főispán a totális államok kialakulásáról beszélt és párhuzamot vont azok és Magyarország között.Meg­állapította, hogy azokban egy vezéri akarat vezeti a népet, mig nálunk ép­pen a nép vesz részt ügyei intézésé­ben. De nem az a fontos, hogy milyen alapokon szervezkedünk, hanem, hogy egyek legyünk. A magyar öntudat so­hasem hagyja cserben az ország népét. Ezután megemlékezett a kormányvál­ságról, amelynek eredménye, hogy Kál- Jay Miklós miniszterelnök ott folytatja a munkát, ahol elődje betegség miatt abbahagyta,. Nagy örömmel veszi az ország a zsidókérdés végre meggyorsí­tott megoldását, mely úgy fog történ­ni, hogy hosszadalmas becslések el­kerülésével fogják a birtokokat a ma­gyar nép kezére juttatni. Végül ismét a közigazgatásról beszélt és a községi jegy/.ők nagy büszkeséggel tehetik em­lékbe a főispán magasztaló megemlé­kezését. Azt mondotta, hogy Magyar- ország’ közigazgatása a jegyzők vállán nyugszik és a legnagyobb munkát ők végzik hangtalanul az ország érdeké­ben. Vigyázzanak a köztisztviselők és a jegyzők, hogy a front mögött egye­netlenkedés fel ne üsse a fejét, mert ha mindnyájan összetartunk ak­kor ellenségeink sohasem fognak győ­zedelmeskedni felettünk. A főispán sza­vai ismét megértésre találtak, mikor beszédét befejezte, hosszantartó ünnep­lésben volt része. Megay Károly országgyűlési képvi­selő bevezetésképen megállapítja, hogy szükség van gyűlésekre, mert ma a magyar a magyarral sok helyen szem­ben áll és sokan nem tudják, melyik irányzatot kövessék. Régen a kormány­pártiság szinte szégyen volt, ma azon­ban függetlenek vagyunk és a függet­lenségi gondolat ápolója és hirdetője a Magyar Elet Pártja. Ezután a szónok kifejtette, hogy egy párt akkor jó, hogy ha jó a programja Kijelenti, hogy az ő pártjukat nem a mindenkori pártvezér, hanem a párt program tart össze. Büszkék lehetünk azonban úgy a programra, mint min­denkor pártvezérünkre. Az ország népe láthatja, hogy a Magyar Élet Pártjá­nak fennállása óta az ország érdekében többet tettek a mindenkori kormányok, mint ezer év alatt. Más országokban ebben az időben templomokat rom­boltak, mi pedig egyik kezünkben kar­dot tartottunk, a másikkal pedig tég­lát hordtunk, hogy a kultúra oltárát felépíthessük. Tudja, hogy az építés 1 -------------------------| fflCI TlKSRÉXPÉÜ2¥áli I A üfagyar ftíerazeta PSí-töfe mellélthely# *■« Kis« «aifjr»- Általános BI>tn«U« TÄrsasfi* brerttleí! rAttsrf náfca«** Uonfetnntln-tér íft. ■síova; S3 Alapítva: 1*H4 BETÉTEKET gyümölcsöztetünk W KÖLCSÖNÖKET folyósítunk V A BANKÜZLET minden ágával foglalkozunk tempójával nincsenek megelégedve, de az iramnak határt szab a világrészek háborúja. Továbbiakban arról beszélt, hogy a népet elő kell készíteni azokra az időkre, amelyek a mai állapotoknál sokkal rosszabbak lesznek. Meg kell jegyeznünk: az a nemzet fog győzni, aki legtovább tud bízni önmagában. A vakmerőek délibábot festenek a nem­zet elé. ök mindent jobban tudnának elintézni. így volt ez 1918-ban is éa mit csináltak? Ugye nem kérünk még- egyszer belőle! Erősítsük a gondolatot, és akkor a válaszfalak el fognak tör- pülni, amit a politikai pártok magyar ' és magyar közé emeltek. Gyűlölni sen­kit sem szabad csak azért, mert má* pártnak a tagja. Aki szavaimat hallot­ta, legyen terjesztője, hogy ha nem tartunk össze és nem értjük meg egy­mást, a nagy háborúban alul fogunk maradni és akkor Magyarország el fog tűnni az európai nemzetek sorából. Itt lelki revízió kell és ne várjuk, hogy azt mások kezdjék el. Legyünk egysé­gesek, a tennivalók megválasztását bíz­zuk a kormányra, mely jobban lát, mint mi és tudja mit kell tenni az or­szág érdekében. Megay képviselő beszédét az elnöklő főispán köszönte meg, majd Fráter Aladár körzetvezető biztosította a fő­ispánt, hogy a váci szervezet minden­kor küzdeni fog a nemes eszmékért és a szervezet mindenkor mögéjük sorako­zik. Lukácsovits Ferenc arról beszélt, hogy nagy szükség van tájékoztató ér­tekezletekre és főként állandó párthe­lyiségre. A rémhírterjesztést csak igy lehet megakadályozni, ha van hova fordulni tanácsért a népnek. Végül Hávor Imre propaganda főnök tette meg jelentését, azután indítvá­nyára üdvözlő táviratot küldtek vitéz nagybányai Horthy István Magyaror­szág kormányzóhelyettesének, Kállay Miklós miniszterelnöknek és Lukács Béla országos pártelnöknek. A főispán meleg érdeklődéssel hosszasan elbeszél­getett vidéki pártelnökökkel. u a érdekeset tud közölje velünk levélben, telelonon. Titoktartók vagyunk! VMOÜ HIHSZSRH @ 2 Kedden 4, 6, 8 órakor 20—60 filléres! Szerdán 4, 6, 8 órakor Német film remek: nem jón... Doronen Wiek, Elisabeth Wendt, Charlott Dalidért, Ferdinand Marian Jön! mms, megvirrad Jön! DEC

Next

/
Oldalképek
Tartalom