Váci Hirlap, 1942 (56. évfolyam, 1-102. szám)
1942-06-10 / 46. szám
Akik 40 éve érettségiztek Az 1902-ben érettségizett öreg váci diákok junius 6-án tartották .40 éves találkozójukat a gimnáziumban, ahol 10 órakor szentmisén vettek részt, melyet Papp Elemér, a gimnázium igazgatója mondott. Mise után a gimnázium .igazgatójánál tisztelegtek. Itt Neisz Ferenc pilisvörösvári főjegyző üdvözölte az igazgatót és a piarista rendet, melyre Papp igazgató válaszolt. Ezután Bán Márton c. igazgató mutatta meg a társaságnak az új gimnáziumi épületet és annak tantermeit, majd i/212 órakor a liősi halott diákok emléktáblájánál jöttek össze a tanári karral és az egész tanulóifjúsággal együtt, ahol a gimnáziumi énekkar éneke után Szentirmay Emil statisztikai főtanácsos emelkedett beszéd kíséretében helyezte el babérkoszorújukat. A találkozón megjelentek: dr Band Henrik ny. OTI titkár (Csömör), Ba- ranyovics Rezső hercegi gazdasági tanácsos (Sopron), dr Bergmann Mihály ügyvéd (Nagymaros), Kovács Pál ny. községi főjegyző húgával (Alsópetény), Losonczi Lajos ny. községi főjegyző (Tápiósüly), Nemes Károly gimn. tanár feleségével (Rákosliget), Neisz Ferenc községi főjegyző (Pilisvörösvár), dr Neu Dániel kir. járásbiró (Szolnok), dr Pertik Tamás főorvos (Budapest), Podlussányi Kálmán a rimamurányi- salgótarjáni vasművek h. igazgatója (Budapest), Preier Gyula kér. min. számv. L o. főtanácsos feleségével (Budapest), Szentirmay Emil statisztikai főtanácsos feleségével (Budapest), Simon Géza kultuszmin. számv. I. o. főtanácsos feleségével (Budapest), Siráki Lajos gazdálkodó (Vác), Szakácsi Sándor postafőfelügyelő feleségével (Vác), Szeőke Géza várm. gazd. főfelügyelő (Székesfehérvár), Székely Károly községi főjegyző feleségével és több tagú családjával (Váckisujfalu). Volt tanáraik közül dr Szabó Ignác tanügy^. főtanácsos, ny. gimn. igazgató (Budapest), Haris Béla ny. gimn. tanár, c. igazgató és Andor Károly ny. vizműigazgató vettek részt a találkozón. Ebéd alatt Nemes Károly gimn. tanár mondott ünnepi beszédet. Megható szép jelenet volt, amikor néhány régi diák a gimnázium igazgatójának pénzbeli adományát nyújtotta át, melyet az egyes tantárgyakban kiváló előmenetelt felmutató diákok részére ajánlottak feL VÁCI TüKRRÉKPÉNZTÁl ▲ Magyar Nemzeti Hank ■ meUékJielye A* EUfi Magyar Általános Bíatosftö I TArsag&ff kerületi rSnEjmOkségK Vfte, KonataiatBií-tér 1!5. ’ffeäelTom t «Si I Alapítva i 1864 BETÉTEKET gyűmöIcBöztetü nk V KÖLCSÖNÖKET folyósítunk V A B'ANKÜZLET minden ágával foglalkozunk ............................... Ha bármit elad, vagy bármit vesz, eredményes csak akkor lesz, ha aVáci Hírlapba egyhirdetést tesz! Levente-napot tartottunk Az ifjúság honvédelmi nevelésének és a korszerű testnevelésnek hű képét mutatta be a Váci Levente Egyesület, — Űrnapján tartott — immár évenkint ismétlődő levente napján. E nap jelentősége ifjaink szivében a liazaszeretet, az elvégzett munka, az elért tudás, a kitörő becsvágy fáklyájának fellobbanását jelenti, mert megmutatja bátor merészségét az egymásközti nemes versengésben, a tömegek nagyszerű közös mozgásában. Az ünnepség reggel szentmisével kezdődött, mely után a Hősök szobránál ünnepéhes zászlótisztelgés, fogadalomtétel volt, melyet a Hősök tisztelete követett. Utána diszmenet. Az elvonult leventék katonás, feszes magatartása kiváló benyomást tett. Délután az ünnepség a Reménység sportpályáján folytatódott. Megkapó volt az ezerfőnyi levente sereg közös szabadgyakorlata, mely hi- bátlanságánál fogva a fegyelmezettség legnagyobb fokát mutatta. A középiskolás leventék szertorna és bravúros ugrás bemutatói a jelenvolt közönség nagy tetszését váltotta ki. A különféle játékok, akadályverseny, gúlák, elsősegélynyújtás a kiművelt ügyesség magas fokáról tett bizonyságot. A 100 in. síkfutás Tamás Lajos levente 12 mp. győzelmével végződött. A kézigránát céldobásban Lendvai s a távdobásban Rácz levente lett az elsőKerékpáros lassúsági verseny, szavalókórus és az énekkar tréfás száma szórakoztatta még a megjelenteket. Az ünnepség rendezéséért Molnár, Pálmai és Budavári főoktatókat illeti dicséret. A külön lebonyolított céllövőverseny igen szép eredménnyel zárult: Csapat- versenyben 1. Galambos csapat 457, 2. Molnár 2. csapat 440. 3. Molnár 1. csapat 425 ponttal. Egyéni versenyben 1. Kászon 94, 2. Boros 85. 3. Halász levente 85 ponttal. Igen szép és értékes dijakkal jutalmazta a Levente Egyesület fiait az elért eredményekért. Giay Rudolf százados járási és városi levente parancsnok meleg bajtársi szavak kíséretében nyújtotta át Molnár Jenő vezető főoktatónak és Galambos Ferenc főoktatónak az ifjúság honvédelmi nevelésének és a testnevelés országos vezetőjének dicsérő elismerését az átlagon felül kimagasló, ifjúságért kifejtett odaadó munkásságukért, valamint Merész Mátyás, Páprádi Gábor s Rixer Ferenc ifjúvezetőknek átlagon felül kimagasló eredményes vezetésükért. Jóleső, meleg érzés járta át szivünket, amikor Molnár és Galambos főoktatók az általuk nevelt és immár kitüntetésben részesült Merész, Páprádi és Rixer ifjúvezetőkkel együtt vették át a legmagasabb helyről kapott kitüntetést, mert mint megtudtuk* ez vitéz Béldy Alajos altábornagy, az ifjúság országos vezetője váratlan szemléjének eredménye volt, amikor a tanítvány mesteréhez méltóan megáll la helyét a legmagasabb szemlélő előtt. Büszkék lehetünk váciak derék fiainkra, adja Isten minden levente ilyen legyen! Gratulálunk fiúk! A váci társadalom szép számmal vett részt a délutáni ünnepségen, de talán fiaink még nagyobb érdeklődést érdemeltek volna, mert ők a mieink, ami véreink, ami büszkeségünk, jövendő védőink, ma még itt, a jövőben talán tübbezér kilométer távolságban. Az ő i esküjük, fogadalmuk értünk szól, sze- gény ért-gazdagért, kunyhóban-palotá- ban lakóért, a földmivesért, iparosért, kereskedőért, tisztviselőért, a magyar szellemi élet vezetőiért, minden magyarért! A szebb jövőért, a boldog, békés Nagymagyar országért!--——’'■MOHannMnM—--Bu^inszkjf Sándor* a deákvári népünnepélyen Arányaiban és változatosságában mindig jobban és jobban alakul ki a deákvári népünnepély képe. Az a szép cél, hogy a deákvári templom teljesen készen legyen és hogy ennek az anyagi föltételeit is megszervezzék, sok-sok ember szívügye , és ki-ki szereplésével, közreműködésével, gyűjtésével, segitsé- sével igyekszik a célt előmozditani. Az ünnepélyen jelen lesz a hírneves rádió bemondó Budinszky Sándor, nemcsak hallhatjuk őt majd. de láthatjuk is. Nagyon érdekesnek Ígérkezik a deákvári iskola szereplése. Igazgatója, Ras- sovszky Istvánná színdarabját adják elő, amelyről rádió részére lemezfelvétel készül. Egész sora lesz még az érdekesebbnél érdekesebb műsorszámoknak. Jól emlékszünk, hogy tavaly milyen szépen énekelt a Vox Humana. A mostani ünnepélyen bemutatkozik majd a Deákvári Yox Humana. Vezetője Ba- racka Tivadar a deákvári iskola tanítója Pohl Gyula, a bőripariskola zenekarának népszerű karnagya is ott lesz hires zenekarával. A derűt, a humort, a szellemességet biztosítják majd az »öregedő diákok«. Szavalat, tánc, rádióbemondások, tombola, guri-guri mind azt akarják elérni, hogy a deákvári ünnepélyről mindenki elégedetten távozzék. Es az eddigiekhez, ha hozzátesszük azt, hogy a virsli, sütemény, pörkölt, dohány-sátrak is rejtegetnek egyet-mást a mi kedves és jó, azt hisz- szük nem csalódik senki, aki elmegy a deákvári népünnepélyre. Persze, elképzelhetetlen a népünnepély Kunscher mester mikrofonja nélkül, ö is ott lesz hangsz óró jával. Bercsényi Dezső dr a kassai rádióban A kassai rádió kérte dr Dercsényi Dezső műtörténészt, hogy miután a budapesti rádióban tartott előadásai már a közönség figyelmét magukra vonták, a kassai rádió részére is írjon egy közérdekű értekezést. Dercsényi Dezső eleget tett a megtisztelő kérésnek és előadását már hétfőn, június 15-én hallani fogjuk a kassai rádióból. Adomány a Vöröskeresztnek Gabrielli Oszkár ny. MÄV főfelügyelő 5 pengőt küldött szerkesztőségünkbe a Vöröskereszt-egylet részére. Az adományt rendeltetési helyére juttattuk. A váctiartyáni kör új orvosa M. kir. belügyminiszter dr Világhy Ferenc madocsai lakost, községi orvost, váchartyáni közegészségügyi körbe körorvosnak kinevezte. HyiSt-íé I“ Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik szeretett fiunkat, illetve testvérünket utolsó útjára elkísérték és szomorúságunkban résztvevő szívvel osztoztak — a M. All. Gépgyár (Kőbánya), Első Magyar Kötő- Szövőgyár munkásai és a dunakorzói pajtások — fogadják szívből jövő hálás köszönetünket. Vác, 1942 június 9. Tóth Ferenc és családja VÁCI EGYHÁZMEGYE! TAKARÉKPÉNZTÁR R.T. Kejyes Alapok ót Alapítványok Kazelcaégo FUTUR A — fOblzományos Elfogad betéteket könyvecskékre és folyószámlára a legmagasabb kamatozás melleti. — Kölcsönöket folyósít rövid és hosszabb lejáratra. — Idegen pénzeket vásárol, küi- és belföldi átutalásokat eszközöl Pap Béla beiktatása Karcagon Vác tói elhűtlenkedett Pap Béla ref. lelkész beiktatása új » állomáshelyén, Karcagon páratlan nagy ünnepségek között ment végbe vasárnap. Mindén- nünnen nagy küldöttségek érkeztek erre a ritka alkalomra és báró Urbán Péter Jász-Nagykun-Szolnok megye főispánja a vármegye hatalmas küldöttségét vezette. A város fel volt lobogózva és az új papnak diadalkaput álli- tottak. A református templom zsúfolásig megtelt, bár ide most csak belépőjeggyel lehetett bejutni. Pap Béla beiktató beszédéről nagy boldogan beszéltek a karcagiak. A beiktató ünnepély után a városháza közgyűlési termében számtalan küldöttséget fogadott az új pap. Ezek között volt a váciak népes küldöttsége is, akik nevében Hörömpő Gergely, az utód mondott meleghangú beszédet. Délben 500 terítékes bankett volt az új pap tiszteletére. Miért nem kerültek forgalomba még a zsidó üzletek cipői Megírtuk, hogy a zsidó kereskedők cipőraktárát már szétosztották a 8 új cipőkereskedők között. Most már árulni kellene. A közönség türelmetlenül várja, hogy mikor jut az olcsóbb cipőkhöz.. Most arról értesülünk, hogy a zsidó cipők forgalombaliozatala késlekedik, mert az árkalkuláció, vagyis az a haszonkulcs, amely alatt a cipőket eladhatják, még az Ipar Kamara döntése alá kerül. if A R OS! Fl i, H S 1 1 ü K 11 Csütörtökön 5, 7, 9 órakor 20—60 filléres! Pénteken 5, 7, 9 órakor Gyurkovics-fiúk Vízvári M., Sziiassy, Perényi, Turáni) Benkő, Turay Ida, Simor E. Jön! Egy tói lencse Jön! Karády Katalin és Jávor Pál vigjátéka