Váci Hirlap, 1942 (56. évfolyam, 1-102. szám)

1942-02-28 / 17. szám

VÁCI HÍRLAP Jövedelemadó-bevallást követelnek a gazdáktól! A városi adóhivatal felhivja mindazokat a földtulajdonosokat, akiknek 7 hold, vagy annál több ingatlanuk van és eddig jövede­lemadóval nem voltak megróva, hogy két nap alatt jövedelemadó­bevallást adjanak. szülhessen. Ö nem vállalkozik arra, hogy ezen a téren a rengeteg kíván­ságot áthidalóan kielégítse. A főjegyző utalt arra. hogy a sza­bályrendelet pénzügyi megállapodása számítások alapján történt és addig az ilyen kedvezményes természetű köny­­nyitést nem lehet szabályrendeletbe belevinni, amig a számvevőségi főnök, ki a számításokat végezte, erről nem nyilatkozik. Szarka Géza a főjegyző felszólalására kijelentette, hogy semmi körülmények között nincs az ilyen könnyítési ja­vaslat mellett, mert előreláthatóan fel­borítják a szabályrendelet pénzügyi egyensúlyát, ö azt ajánlja, hogy az ilyen könnyítésekre csak a későbbi idők során kerüljön sor, amikor a gya­korlat megmutatja, hogy mennyire me­hetnek az engedmények terén. Vanyek Béla dr újabb felszólalásá­ban kije'én tette. hogy a közművelődé­si egyesület gyűjtő fogalom alatt köny­­nyitések terén nevezetesen az iskolákra gondol. Komoly, tetemes költséget je­lent ez számunkra — mondotta — és felboríthatja az amúgyis labilis költ­ségvetésünket. Hörl Péter állott azután fel és alig hallható hangjából talán csak azt le­hetett jól érteni: mondhatja, hogy a szabályrendelettel nem volt megeléged­ve. Ezután azt kérdezte, hogy mi a kö­telezettsége azoknak, akik fizettek és mi a kötelezettsége azoknak, akik nem fizettek ? Polgármester: — Amit szóvá tett a képviselő úr, az a szabályrendelet 22-ik §-ában pontosan le van fektetve. Vé­gül a közgyűlést kérte, hogy ne borít­sák fel ezt a sok munkával készült sza­bályrendeletet, hanem végre már szü­lessen meg, mert a város érdekei azt kívánják és ezért Vanyek Bélát is kéri, hogy indítványával jöjjön majd később a képviselőtestület elé, amikor már a szabályrendelet gyakorlati útját megkezdette. Vanyek Béla a polgár­­mester kívánságát magáévá tette. Ez­zel az utolsó akadály is elhárult. In­­czédy-Meiszner János boldog arccal örömének adott kifejezést, hogy végre békésen megszülethetett az a szabály­rendelet, melyért sok hálával tartozik alkotóinak Karay főjegyzőnek, Szarka VÁCI EGYHÁZMEGYE^ TAKARÉKPÉNZTÁR R.T. Kegye* Alapok és Alapítványok tfezelősége Elfogad betéteket köny­vecskékre és folyószámlára n legmagasabb kamatozás mellett. - Kölcsönöket folyósít rövid és hosszabb le­járatra. — Idegen pénxe« két vásárol, kük és bel­földi átutalásokat eszközöl Géza számvevőségi főnöknek és a ház­­tulajdonosok delegáltjának, Váczy- Hübschl Kálmán műszaki tanácsosnak. Végezetül írjuk meg az új csatorna­delet szenzációját: a lakók is részesül­ni fognak a csatorna használati díj­ban. Ennélfogva minden háztulajdonos 1942 január elsejétől jogosítva van és beszedheti a város által kirótt csator­nahasználati dijat lakóitól. Iszap a hires váci vízben Most még mindenütt hó és viz áll, a képviselő urak hát nem tudtak rá­döbbenni Markó József főmérnök hír­adásában rejlő veszélyre, hogy a Buki­­szigeten levő kutak kezdenek kiapod­­ni és ezért új kutak fúrásáról kell gon­doskodni. A főmérnök előadása szerint átlag minden 10 esztendőben új kutakat kell fúrni, mert a régiek elfelejtik felada­tukat és nem adnak tökéletes jó vizet, még elegendőt sem. Az első 10 vízve­zetéki kút megfúrása után 10 eszten­dőre tapasztalni kell, hogy a szivaty­­tyuk hiába dolgoznak és ha erőltetik azok munkáját, a vízvezeték vize káros anyagokat mutat. így a Kodak, mely különösen ad arra, hogy a legtökélete­sebb és vegyileg tiszta vízzel dolgoz­zék, vegyvizsgálatain azt vette észre, hogy a váci vízben iszap jelentkezik. Ezt pedig a szivattyúk erőltetett mun­kája szívja fel. Uj kutakat kell tehát készíteni a Buki-szigeten, ahol erre van már Kije­lölt hely. Egy évtized előtt a kutak fúrása 60.000 pengőbe került, most 100.000 pengőt fordítanak rá. Andor György mérnökre, ki 10 év előtt is ezt a munkát lelkiismeretesen végezte, kí­vánják az új kutak készítését bízni, aki ezért a munkáért 7000 pengő tisztelet­­díjban fog részesülni. Vanyek Béla dr: — Egyenesen mond­ják meg, lesz-e valami teher számunk­ra a nagyszabású kibővítésből? A polgármester azt válaszolta, hogy a munkálatokra a vízműnek megvan a pénze, amit ő időről-időre a takarékba szokott elhelyezni, majd ironikusan megjegyezte, hogy ez az a pénz, ami­ről a városban széltében-liosszában azt mondják, hogy a polgármester takaré­koskodik a város pénzével! Szavainak hatását nem tapasztalhatta, mert Va­nyek Béla máris közbevágott és újból megnyugtató kijelentéseket sürgetett, származik-e teher a beruházásból a vá­ró^ polgáraira? Csak erről beszéljünk polgármester úr. A polgármester a sür­getésre azt válaszolta, hogy sajnos nem lát a sziget belsejébe és nem tudja, hogy hányr kút fog bőséges vizet adni az eliszaposodott kutak helyett, de em­beri számítás szerint 10—15 kút elegen­dő lesz, már pedig a múltban 15 kút fúrása és elkészítése 60.000 pengőbe került, most ugyanezt a munkát szá­mítása szerint 100.000 pengő költség­gel lehet majd elkészíteni. Erre pedig meg van a fedezet, mire Zsoldos Mik­lós felé fordult, mintegy hogy igazolja szavait. Zsoldos igazgató rögtön ki is jelentette, hogy a vízműnek pénztar­talékai vannak, mintegy 480.000 pengő, de szerényen hozzátette, hogy a kü­lönböző kinnlevőségek miatt ez csak papíron van meg. Ne erről beszéljünk — kiáltottak most mindenünnen — azt halljuk, hogy mennyi a valóban meg­levő tartalék. A közüzemek igazgatója most hosszabb összeadás kivonási mű­veletbe kezdett és majd élénk érdek­lődés között kijelentette, hogy a viz­­mű rendelkezik a 100.000 pengővel. Ezután a fölcsigázott kedélyek meg­nyugodtak és Markó főmérnök újabb, nem kevésbbé fontos javaslat tárgya­lásába, ismertetésébe kezdhetett. Önálló üzemben új városi jéggyárat! Markó főmérnök 100.000 pengő el­költése után még 80.000 pengős terve­zetet prezentált a városatyáknak, akik rövidesen megtudhatták, hogy 180.000 pengőről intézkedtek pár' perc alatt. Most a város jéggyáráról következett a szó, amit, mikor olcsóbb lett vol­na a vágóhíd építésekor, elfelejtettek megépíteni. Gágel Ede, aki eddig min­den évben vállalta a városnak műjég­gel' való ellátását, kijelentette, hogy ezen a nyáron már jéggyárának gépeit nem indítja meg, a város tehát gon­doskodjék jégről. Miután pedig Vác város lakossága nem maradhat fertő­zésmentes, egészséges jég nélkül, gon­doskodni keli a városi jéggyár felál­lításáról. Az a kérdés — mondotta a főmérnök —, hogy megvegyük-e Gágel Edétől a jéggyári berendezést, ame­lyért 42.000 pengőt kér. Egy félvago­­nos napi termelésre képes jéggyár bt* rendezésének szintén ennyi az ára, ha egész vagon jég termelésére rendezke­dünk be, annak 80.000 pengő lesz az ára. Amint befejezte a főmérnök szavait, most is Vanyek Béla dr hangja volt hallható: csak úi gépeket vegyünk! Ez­zel a javaslat nem csekély bőbeszédű­ségre adott alkalmat, higy mit csinál­jon a város, a régi gépeket vegye-e meg, vagy bizonytalan ideig várjon az újakra. A főmérnök úgylátszik el volt készülve erre az ellenvetésre és ezért nyomban nagy papírlapot emelt ki ira­tai közül és Vanyek Béla felé lobog­tatta: A Canz-gyárnak az ajánlata volt ez, mely úgy szól, hogy minden köte­lezettség nélkül legjobb esetben is 4—5 hónap múlva tudna új jéggyártó­gépeket szállítani. Megint Vanyek Béla hangja hangzik élesen: akkor is úja­kat kérünk! Bayer János megszívlelendő tanács­csal jött. Minden vitát kizáróan kije­lenti — mondotta — hogy ő is a mo­dern, az új gépek mellett foglal állást. De a mai időkben az új gépek még nem jelentenek jót. Nézzük csak, hogy néznek ki a pótanyagokkal küzdő vi­lágban az új szövetek és a cipők, kérdi, hogy ezek az új gépek mente­sek lesznek-e a hadianyagoktól? Sze­rinte is lehetetlen, hogy egy 23.000 lakosú város nyárra oly nélkülözhetet­len jég nélkül maradjon. Váczy-Hübschl Kálmán olyan közve­títő indítvány ajánlott, amely első percben népszerűén hatott. A kérdés egyszerű — mondotta — vegye a vá­ros bérbe égy évre a Gágel-jéggyárat, közben megrendelheti az újat. Vanyek Bélának is tetszett ez jaz indítvány, de attól nem tágított, hogy végül is sze­rezzen a város új jéggyári berendezést. Polgármester: — A Gágel-féle egy Kifüggeszteni az árakat! A közellátási miniszter 100 ipari cikknek, amelyek a köz­életben minden percben a ke­reskedelem tárgyát képezik, megállapította maximális árát. 100.000 példányban nyomatta ki ezeket és küldte szét a váro­sokba azokkal a meghagyások­kal, hogy minden érdekelt ipa­ros, kereskedő tartozik üzletébe kifüggeszteni az új árakat. A város gazdasági hivatala lapunk útján felhivja a keres­kedőket és iparosokat, hogy az árakat jelző árjegyzékért, ha még nem kapták meg, azonnal jelentkezzenek és az előirás sze­rint olyan helyen, ahol a közön­ség is olvashatja, tegyék ki az üzletükben. A Váci Hirlap szerdai száma, hogy a közönség megőrizhesse az új árakat, a közélelmezési miniszter árjegyzékét teljes egé­szében közölni fogja. i i Úti TAKARÉKPÉNZTÁR I A Magyar Nemzeti Bank mellékhelye A* KlsA 3t«Kyar Általános Blitoglts Társaság: kerfilatl MOgynlikgég« 5íongí«í*41rt-téir 15. ’Faísíoo j 6S Alapítva: 1SM BETÉTEKE gyümölc*öztetüuk V KÖLCSÖNÖK folyósítunk V A BANKOZLET minden ágával foglalkozunk E T pengőbe kerül, mig egy újonnan be­szerezhető félvagonos jéggyár kerül ha­sonló összegbe. Mindezek megfontolás­ra késztetnek. Csömör András megjegyezte, hogy ami most 60.000 pengőbe kerül, nem lehetetlen, hogy félév múlva csak száz­ezerért lesz' beszerezhető! Karay-Krak­­ker Kálmán is kifejtette nézetét, azt mondotta, a város vezetőségének min­den körülmények között arra kell töre­kedni, hogy az elkövetkező nyáron hy­­génikus jég nélkül ne maradjunk. Ez a fő szempont. Az már más, hogy az­után közben milyen megoldást talá­lunk. Markó főmérnök a vitát azzal zárta be, hogy már régebben tájéko­zódott és tudja, hogy egy-két cégnek van készen jéggyári berendezése, de ezek hiányosak, mert ezekhez kom­presszort kell megrendelni, minek el­készítése nagyobb munka, Úgy gon­dolja, hogy a polgármester a javaslat-VÁROS 1 FILMSZÍNHÁZ Szombaton 4, 6; 8 órakor 20—90 filléres! Vasárnap 2, 4, 6, 8 órakor Az évad egy ik legizgalmasabb filmje: nLIPANG, a fekete szultán GARY COOPER ANDREA LEEITS 20 fillértől 90 fiilérig. — Jegyrendelés a pénztári órák alatt telefonon is : 201. JÖN! Csütörtöktől az egyik legkacagíatóbb magyar vígjáték: JÖN!| AZ ÖRDÖG K E Bl ALSZIK

Next

/
Oldalképek
Tartalom