Váci Hirlap, 1942 (56. évfolyam, 1-102. szám)
1942-12-30 / 102. szám
Penci körjegyzőségnél egy gyors- és gépírásban, továbbá irodakezelésben jártas, szép és gyors irású egyén nyerhet alkalmazást január 1-től. Illetménye az állami dijnokok illetményének megfelelő havidij és — szorgalmához képest — mellékes jövedelem. Autóbuszjárat minden nap reggel 1/28 órakor, délután i/23 órakor. Három elismerés A m. kir. földmivelésügyi miniszter Singhoffer Sándor váci lakosnak, a Vác és Vidéke Fajállattenyésztők Egyesülete elnökének, Szörényi Ferenc váci lakosnak, az egyesület társelnökének és Tomecskó Mihály váci lakosnak, az egyesület ügyvezető igazgatójának a hazai kisállattenyésztés előmozdítása érdekében egy évtized óta kifejtett buzgó és példaadó munkásságáért elismerését fejezte ki. Ez a három elismerés városszerte a legnagyobb megelégedést fogja kelteni. Ök hárman olyat produkáltak, amilyet még senki: az ország legnagyobb kishaszonállattenyésztőinek egyesületét állították fel, amelyről az egész ország tud és beszél. A három vezetőhöz juttatott elismerést fokozza hogy a másfélezer taglétszámot meghaladó egyesület minden tagja őszintén örül, hogy egyesületüket és annak vezéreit a földmivelésügyi miniszter észrevette és nyilvánosan megbecsülte. Pivár Ignác emlékezete A Váci Piarista Diákszövetség legutóbbi budapesti összejövetelén Szentgyörgyi Gusztáv igazgató felolvasása Pivár Ignácról olyannyira tetszéssel találkozott, hogy Merva Imre prépostplébános elnök lelkes szavakkal köszönte meg, Jakabffy Kálmán ü. v. igazgató indítványára a tanulmányt kinyomatják, Preszly Elemér felszólalása értelmében pedig felkérik a Rádiót, hogy Pivár centennáriumára Szentgyörgyi megemlékezését iktassák műsorra. Vajha nem csak ígérné a polgármester! A polgármester hirdetményt bocsájtott ki, mely főként a gyümölcsfatulajdonosokat érdekli. Azt mondja, hogy most következett el az az idő, mikor a gyümölcsfákat meg kell ápolni, törzsüket letisztítani, szárazágakat levágni, hernyófészkeket kiirtani stb. kell. Vác gyümölcstermelése már igen jelentős és ha a gyümölcsfatulajdonosok elgondolják, hogy még hasznothajtóbb lesz, ha a gyümölcsfaápolásokat elvégzik, akkor önként is vállalják a munkát. A polgármester egyébként Ígéri, hogy ellenőrizteti a szőlőkben levő gyümölcsösöket és aki a gyümölcsfaápolást nem végzi el, azt szigorúan megbünteti. A? /o' \•JVÁCI EGYHÁZHEGYEI TAKARÉKPÉNZTÁR! R.T. Kegyes Alapok én Alapítványok Kaxelőnáge FUTUR A - löblzomAnyo» cn W o<? Elfogad betétek«! könyvecskékre és folyószámiéra a legmagasabb kamatozás mellett — Kölcsönöket folyásit rövid és hosszabb lejáratra. — Idegen pénze« kel vásárol, küi- és belföldi átutalásokat eszközöl A jó példa vonz Híradásaink között megemlékeztünk arról a kedves adományról, melyet egy váci leány adott a deákvári templomnak, ki az. első keresetét adta oda. Az ő példáját követték többen is, keresetüket. munkájukat ajánlották fel. Zsarnóczay Teréz első keresetéből 10 pengőt adományozott, Kecskén Ferenc és Kasdi Sándor napszámosok 1—1 pengőt adtak napszámjukból. Bobák József katonai zsoldjából élelmezési pénzét, 10 pengőt küldötte el az építkezés céljaira. Ezeken kívül Bercsényi Dezsőné, aki már több ízben jótékonykodott újabb 20 pengőt ajándékozott. Adomány érkezett »Egy kedves halottért« címen 10 P. Egy Árpád-utcai beteg 10 P. Virányi János 10 P küldött. “ 7^ ‘ “k. VÁCI HÍRLAP szerkesztősége és kiadóhivatala B. U. É. K. Szilveszter1 az EmeH kánéban Az Emerikána szilveszteri kluböszszejövetele csütörtökön este 6 órakor kezdődik. Záróra éjjel 1 órakor. Piknik szerű buffet! Finom italok! Zene és szórakoztató mulatságok! Osztják a «szappant! A decemberi szappant, amelynek érkezéséről előző számunkban hirt adtunk. a következő hirdetménnyel osztja a közélelmezési hivatal. December 30-tól a »Váci közellátási szelvényiv« 1. számú kék és. pirosszinű szelvényre szolgáltathatják ki a kijelölt kereskedők a szappant. Régi, antik könyveket, régi okmányokat, címeres leveleket, pergament okiratokat, diplomákat, régi családi levelesláda anyagát, valamint régi fémjelű, használaton kívüli ezüsttárgyakat keres megvételre RÉGÉSZ, Budapest-Takarékoskodjál a villannyal Fontos kormányrendelet a villanyáram fogyasztásának korlátozását jelenti a fogyasztóknak. E rendeletből a következő intézkedések érdekelnek bennünket: A rendelet kimondja, hogy az utcán azok a lámpák, amelyek a békeidőben csak éjfélig égnek, ezentúl csak 8 óráig éghetnek. Ezt már régen megoldották Vácon. A gyűlések és az előadások helységének világítását a legszűkebbre kell korlátozni. A szállodák, vendéglők, kávéházak, kocsmák, szórakozó! iel}rek, egyesületek világítására csakanynyi áramot szabad használni, amennyi az eddig fogyasztott áramnak csupán a kétharmada. A vállalatok eddig fogyasztott villanyuknak csak 90 o/0-át fogyaszthatják. Ez azonban nem túlságosan fenjregető, mert egy következő pontban a rendelet kimondja, hogy azok a vállalatok, amelyek évi tízezer kilowatt áramnál többet nem használtak, most is fogyaszthatják eddig a határig üzemük hajtó és világító anyagát. Ez azt jelenti, hogy a kisipari üzemek, motortulajdonosok zavartalanul dolgozhatnak továbbra, is. 800 pengőt vittek el a szegények pénzéből Mialatt a szegények a karácsonyi kiosztó, s örömeit élvezték odahaza, a felsővárosi plébánia hivatalban nagy károsodás érte őket. Ismeretlen tettes 800 pengői, lopott el a szegények szent fád MUflÉHPÉIITÍí ■ I, Magyar Memasstt Hank melIélLhelye jjS As SSíisíí iWsyynr Áse*JáB5«s S8S»4oslí<í ff Tös-snusiag' fc«r&S«ití ffittjpnaöSiaég® Tät&e» Ho»s4«tM4Sis-Éér ÍO. ísS Aíapftv®! í»#í BETÉTEKET gyümölcsöztetünk w KÖLCSÖNÖKET folyósítunk V A BANKÜZLET minden ágával foglalkozunk I Antal kenyeréből. Eleinte betörésről beszéltek, de ennek nyoma sincs, összeállították. hogy hogyan történhetett a vakmerő lopás. Mint ismeretes, a felső plébánián most szorgos építkezés folyik. Az emeletig felhúzott fala-K között könnyű volt a tolvajnak elrejtőzni, hiszen sem az utcáról, sem az- udvarból azt. hogy ki tartózkodik az új épület falai között, nem lehet ellenőrizni. Főként az ünnepi hangulatban nem. A tettes ezt használta ki és egyik oldalnyíláson megleste, hogy dr. Herrhof Mátyás kanonok plébános mikor hagyja el az irodahelységét. Ezután nyugodtan behatolt a plébánia irodába és kikereshette azt, ami legjobban kellett. a 800 pengőt, melyet a plébános íróasztala fiókjában őrzött. A vakmerő betörésről a rendőrségútján még a következő érdekes részleteket tudtuk meg: A betörőt páratlan hidegvére jellemzi. Éppen javában csomagolta a pénzt, midőn két ruinistráns jelent meg az ajtóban és Dicsértessék-kel köszönt. A betörő nem hagyta. abba a munkáját, fogadta a köszönést és a gyerekek, miután nem látták a nagyságos urat, kifordultak a szobából, az idegen pedig folytatta tovább a munkáját. A fiukat később figyelmeztették, hogy az idegen betörő volt. Most aztán visszaemlékeztek külsejére. A ministráns fiuk leírása szerint mintegy 170 cm. magas lehetett a tettes, sovány, beesett arcú. térdigérő szürke felöltőt viselt. Barna cipőben Apró hirdetései Apró hirdetés dija: szavanként S fill. Legkisebb hirdetés 90 fill. *3 c V ry }“\e komfortos lakást ke- Lreg gyermektelen tisztviselő-pár jövő év május 1-re; esetleg előbb is átveszi. Cim: Vác, Kör-út 28. Tüzifafűrészelést Ribárszky Pál, Cbázár András-utca 4. Lakás : Árpád-utca 53. F? kitűnő minőségűek (1939— kJ 1 <-J r\$ 41-es termés), 65 litertől felfelé kaphatók. Mária Terézia rkp. 3/b. Vásároljon karácsonyi és újévi ajándékot, egy komplett zseblámpát! Ezzel a sötétben kedveseinek te.sii épségét védi. Kaphatja Biunár István üzletében, Gróf Csáky-út 38. F rS "7 fi íif I A r\ m'ndenesiányt január k ULi JliUUU 1-én felveszek. Ruzicska VTmosékszerész. Szentháromság-tér 1. f n h? fí Rt (szoba-konyhást) keresek UU ÍA U JI január í-íe. Közreműködőt díjasom. Cim a kiadóban. IpíAÁ egy vaskeretű üvegablak L—< J (182X122 cm ) megtekinthető: Széchenyi-utca 17. Családi ház, Ä melléképületekkel, eladó. Bővebbet Vetésiutca 17 szám alatt. |—-3 kerttel, istállóval, nagy i ß színnel sürgősen eladó. Vác Koostantin-tér. kocsi-Tóth, jppAn; gyakorlattal rendelkező ősit kJ kJ 1-41 keresztény kisasszony azonnalra felvétetik, esetleg fél napi elfoglaltsággal. Cim a kiadóban. Uizsgázoti téglagyárba. fűtő azonnal felvétetik a Mészhomokp 1 A r\ j ókarban lévő, kétlovas stráfk__í ÍU U J kocsi és egy egylovas lőcsöskocsi Érdeklődés, Eastman-út 15. Különbejáratú, szoba azonnaira is kiadó. Kossúth-utca 2. IntpllinpnR úri lányt> ki iróséPen ímeiliyei 13 ]ói dolgozik, alkalmaz a 7. bevonulási köspont (a váci kiegészítő kirendeltség). Jelentkezés délelőtt a hivatalos órák alatt. Fim/pipm f Egy szesény> *zereQL I y y £ [ K m ! esetlen édesanya 6i/2 éves kislányával közli a Váci Hírlap útján ismerőseivel és munkaadóival, hogy munkaügyben ne keresse senki, mert munkaképtelen és most jó ismerősei és munkaadói szives pártfogását előre is köszönettel fogadja. Popovics Mici, Attila-utca 30. volt és világos szürke kalapban, mely mellett pávatoll volt. Barna aktatáskába gyömöszölte be az ellopott 800 pengőt. A rendőrség kéri a közönséget, hogyha ilyen gyanús alakra akadna, figyelmeztesse a rendőrőrszemet, vagy telefonon jelentse a kapitányság ügyeletes osztályán. A gyertya felgyújtotta ruháját Tabak Gyula polgári iskolai tanár káptalanutcai lakásán rövidzárlat volt a világításban, Tabakné ezért gyertyát gyújtott és ennek fényénél próbált tüzet rakni a fürdőkályhában. Munkaközben azonban közel hajolt a lánghoz és ruhája meggyulladt Mig" segítségére jöhettek, felsőteste súlyos égési sebeket szenvedett. Beszálitották az újpesti kórházba. Cserépkályha eladó. Iskolautca 4. Elijesztettem a Vörösházbau favásárlás közben 1 pár keztyűmet, mely alul bőr felül kötött. Szegény ember vagyok, nem tudom pótolni Becsületes megtaláló adja le a kiadóhivatalban. Rsztaltűzhely (X°bBudt pesti-főút 9. Ujéui ajánöéknak Fodor-féle diszkosarat vásároljon. U p n n p h szoba-konybás VJ LI JI JLr\ £s ^Luna as házrészt asztaltűzhelyet. Cim megtudható Adamek szabónál, Árpád-utca 90. öli mibélyegzőket, nedvesítő párnákat, vésett bélyegzőket jutányosán szállít a Pestvidéki Nyomda VÁROSI F 1 k H S % 8 & H Á 2 Szilveszterkor 7,6, 7,8-kor 20-110 filléres! Újévkor ys2, $4, $6, y,S-kor Szombaton y,4, y2ö, y*8 órakor Vasárnap y*2, i/a4, y26, y28 órakor CSÓKOLJ MEG Anna Lisa és Egriesson főszereplésével Valahol Oroszországban KARÁDY KATALIN főszereplésével Január 4-, 5-, 6-án Közkívánatra ! 20—110 filléres! BEHAJTANI TILOS c. kacagtató, kitűnő magyar vígjáték