Váci Hirlap, 1942 (56. évfolyam, 1-102. szám)
1942-11-04 / 87. szám
Simon János dr. elmentutódja Tibold József dr Pénteken késő este. lapzártakor vettük a liirt. jól értesült forrásból, hogy Simon János, a közélelmezési hivatal vezetője egészségi állapotának helyreállítása és tanulmányainak folytatása céljából kérelmet terjesztett a polgármester elé. hogy a hivatal vezetése alól mentessék feL Akkor még csak azt irtuk. hogy a polgármester nem döntött a kérelem tárgyában. Most úgy értesülünk. hogy Inczédy-Meiszner János alapos megfontolás után Simon.János kérelmének helyt adott és a hivatal vezetésétől felmentette, egyben visszahelyezte . a rendőri büntető bíráskodás élére, ahonnan annakidején a polgármester rendeletére a közélelmezési hivatal vezetésére liivták el. Ez 13 hónappal ezelőtt történt és Simon János tisztviselői agilitására vall, hogy ez a megszervezés, mellyel megbízták, úgy sikerült, hogy közellátásunkról városszerte állandóan és sokat beszéltek. Benn a hivatalban minden a legnagyobb precizitással ment, szigorúan a paragrafusok szellemében. Egyetlen hibája Arolt dr. Simon Jánosnak: csak amit a rendelet paragrafusa megengedett, annyi engedményt tett a nála kérelmező sereg ezreinek. Senki pártoskodással nem tudta megvádolni, hát azt mondották róla, hogy nincs szive. Pedig ő abból indult ki, hogy ha egynek enged, azt az engedményt ezreknek is meg kell adnia, amiből azután már a köz sérelme keletkezik. Mindent a legnagyobb rendben ad át és büszke lehet aria, hogy ilyen hivatalban, ahol naponta százak, meg százak jönnek-mennek, türelmetlen Kérdésekkel, jogos és jogosulatlan kérésekkel, másnap reggelre minden rendben van és a legszigorúbb bírálat. sem találhat szabályellenest. Ennek kifejezést adott Szarka Géza a számvevőségi hivatal főnöke is, aki azt mondotta, megkönnyiti munkáját az a pedáns rend, amelyet itt talált. A hivatal átadását Karay Kálmán dr. polgármesterhelyettes végzi, mert Inczédy-Meiszner János polgármester hurcolkodása miatt szabadságon van. ö adja át Tibold József dr. városi fogalmazónak a legnépszerűtlenebb hivatalt, amely minden erőt megőröl és a közönség elismerését még sem tudja kiérdemelni. Tibold József dr. a város legfiatalabb tisztviselője, előzékenysége, jóakarata már közismert. Reméljük ezeket viszi új hivatalába is. I--------------------------- 1 VáCI TJUMRÉKPÉNZTáR A Magy&r Memxeti Mamii ■ sra eliékhelye AM Kis® 58ag,.y<nr .4it»l&Eü»K (3Ks4«vsít<!í Yftrxasclig teeríHeti »'oniaíantÍM-tér Sft. ToJsIíííhm l «iS iiopitvat 1894 PETETEKET gyiimölcsöztetünk V KÖLCSÖNÖKET folyósítunk V A BANKÜZLET minden ágával foglalkozunk Ha bármit elad, vagy bármit vesz, eredményes csak akkor lesz, ha aVáci Hírlapba egy hirdetést tesz! j A váci ! fajállattenyésztőknek kétannyi tagja van, mint az országosnak Csütörtökön ünnepélyes választmányi ülést tartanak a fajáilaífcenyésztők Eajállattenyésztőink egyesülete november ö-én, csütörtökön este 8 órai kezdettel tartja ünnepi választmányi ülését. Az egyesület vezetőségének jubiláns képe ez alkalommal kerül leleplezésre és ugyanekkor ünnepük az egyesület ezredik tagját. Egy évvel ezelőtt álomnak, rnegmosolygott merész kívánságnak tűnt fel a vezetőség olyirányú célkitűzése, hogy az egyesületi tagok létszámát ezerre emelik. Az álom ma már valóság, mert az egyesület rohamos fejlődésében a mai nehéz időkben sem volt megállás és a váci egyesület ma már az ország e fajta kiemelkedően legnagyobb egyesülete. A legsúlyosabb gazdasági válsággal telt nehéz tiz év alatt, vérzivataros háborús években fejlődött fel a Tenyésztők Egyesülete olyan hatalmassá, hogy tagjainak száma, ma már kétszer annyi, mint magának az országos egyesületeknek. Akkor, amikor a mai súlyos időkben a . legnagyobb városok legrégibb egyesületei oszlanak fel. vagy csekély taglétszámmal tétlenségre szorulnak, akkor a váci egyesület ezredik tagját avatja és tagjai a legnagyobb kiállítások tenyésztői nagydijat nyerik. Az egyesület fejlődésének és sikerdús eredményéinek alapját a hatalmas szervező munkát igénylő üdvös aeciók sorozata képezi. Az egyesület önzetlen vezetősége sorozatosan váltja valóra célkitűzéseit és ügyszeretettel* fáradhatatlanul. áldozatkészen dolgozik tagjai érdekében és a magyar fajállattenyészetek felvirágoztatásáért. \ Csütörtökön a sokirányú munkája közben ünnepel az egyesület: ünnepli áldozatkész vezetőit és lelkes tagjait. Erre az ünnepre a vezetőség ez úton is meghívja az egyesület támogatóit, barátait és tagjait. Tűzharcosokat érdekli A Magyar Tűzharcos Szövetség Váci Főcsoportja november 6-án, pénteken este 1/28 órakor tartja legközelebbi bajtársi összejövetelét a Galcsek-utca 3. szám alatti vendéglőben. Facipok *3 for^aiomban A közélelmezési hivatal hirdetményt küldött hozzánk, mely szerint a Közellátási miniszter facipőket hozott forgalomba és ezeknek a következő árakat szabta meg. A) Laposorrú facipők ára a kereskedőnél: férfi: 4.50 P, női: 4.25 P, gyermek: 3.80 P. B) Hegyesorrú (hollandi mintájú) facipők ára a kereskedőnél: férfi: 4.70 P, női: 4.50 P. gyermek: 3.60 P■•Hz alispán rendelkezése a falu zárórájáról Az üzletek zárórájáról szóló miniszteri rendelkezés kimondja, hogy a törvényhatóság tisztviselője van jogosítva kis- és nagyközségekben az üzletek nyitását és zárását szabályozni. Ennek alapján vármegyénk alispánja úgy határozott, hogy Pest mpgye községeiben nyáron 5, télen 6 óra előtt üzletet kinyitni nem szabad. Az üzleteket este pedig 6, illetve 7 óra. után tilos nyitvatartani. Délben a nyári szezonban 2 órát, télen pedig I órát leéli az üzleteket zárva tartani. Újpestnek is lesz 4900 drb hízott sertése Néhány nap előtt közgyűlési tudósítást közöltünk Rákospalotáról, ahol 800.000 P-t költenek sertéshizlalásra. Most hitelesen megírhatjuk, hogy Újpest is hizlal és erre közgyűlésén tett Ígéretet lakosságának. Oly fontosnak tartjuk a Szomszéd városok intézkedését. hogy nagyobb nyomaték kedvéért leközöljük a városi közgyűlésük erre vonatkozó részét: Harmadik ben, de most már eredményesen került napirendre a .sertéshizlalási akció kérdése. A szerdai, direkt ebből a célból összehívott ülésen dr. Hess Pál h. polgármester elnök megnyitója után dr. Bakó Oszkár gazdasági tanácsnok ismertette a sertéshizlalási javaslatot. A javaslat lényege az, hogy a város 600.000—800.000 P kölcsönt bocsát sertésvétel és takarmánybeszerzés költségeire s ebből Kopasz Lajos és neje szegedi sertésnagyvágóktól 4000 darab 60 kg. körüli sertést vesznek, illetve hizlalnak fel 150—170 kg. súlyúra. A sertések 1943 márciustól kezdve havi 500 darabos részletekben kerülnek leszállításra. A vágás az újpesti közvágóhídon történik. Ugyancsak 200 darab sertés hizlalására a gróf Károlyi uradalommal kötött szerződést a város. A javaslathoz Wiedermann Szilveszter, Kramjjl Jakab és Praznovszky Zsigmond szóltak hozzá. Majd egyhangúlag megszavazták a város tavaszi és nyári zsir- és bússzükségletét biztosítani kívánó javaslatot. * Ezekután nagyon boldogak lennénk, ha hasonló határozatot tudnánk közölni Yác város közgyűléséből, mert az azt mutatná, hogy a képviselő urak éppen igy törődnek Yác város közönségének zsirellátásával! A kéményseps*ömesfer>ek nem jogosultaik a kéményseprési dijak beszedésére Egyes községek területén a kéményseprőmesterek maguk szedték be a kéményseprési dijakat. A belügyminiszter most körrendeletét intézett a törvényliatóságokhoz és megszüntette ezt a törvénytelen állapotot. Kéményseprési dijakat ugyanis úgy kell előírni és beszedni, mint a községi adókat és azok az állami egyenesadókkal együttesen kezelendők. Tehát a kéményseprőmesterek nem jogosultak arra. hogy a dijat közvetlenül a féltől szedjék be. mivel az együttesen kezelt közadó jogérvényesen csak a községi elöljáróságnál fizethető. A lekenték új jelvénye A leventéknek új jelvényt készítettek. Az új jelvény alakja: pajzs, piros mezővel és zöld kereszttel. A mezőből kettős fehér kereszt domborodik ki zöld színezésű nagy L betűvel. A pajzs piros-fehér-zöld színe a magyar leventeintézmény valláserkölcsi világnézetét szemlélteti. A magyar leventék az új jelvényt nagy örömmel fogadták és j büszkén is fogják viselni. ! & y I I t - t é VÁCI EGYHÁZMEGYEI TAKARÉKPÉNZTÁR R.T. *9^68 AIböoSe ee Alapítványok Kesetósege FUTUR A - (Oblzományot Elfogad beSéíeket könyvecskékre és folyószámlára n legmagssabh kamatozás melleit. — Kölcsönöket folyósít rövid és hosszabb lejáratra. — Idegen pénteket vásárol, küi- és belföldi átutalásokat eszközöl Db*. ICalácska György — váci ügyvéd Dr. Kalácska György ügyvédi irodáját Alagról áthelyezte Yácra és a Zádor-házban, Budapesti fő-út 9. szám alatt megnyitotta. Hivatalos órák: hétköznap d. e. 8—12-ig, d. u. 3—5-ig. Az anyakönyvvezeiö hírei s Születtek: Kozma Vilmos és Jurák Matild lánya, Éva, rk. —, Antalics István és Pinczés Mária fia.. Mihály, rk. —. Fehér József és Angyal Mária fia, Pál, rk. —, Gyurcsók János és Takács Mária fia, István, rk. —, Kalácska László és Kurdi Klára fia, László, rk. —, Szijjártó Lajos és Ferencz Erzsébet fia, Lajos, ref. —, Kövesdi Pál és Gulyás Erzsébet fia, Sándor rk. —, Nemecz Pál és Hollai Erzsébet fia, Béla rk. —, Virág Ferenc és Zagiba Rozália leánya, Rózsa, Katalin, rk. —, Szabó Géza és Kollár Anna fia, Gyula Géza, rk. Meghaltak: Háhn Lajos 19 éves, izr. —, Márton Károlyné 22 éves, rk. —, Tóth Pál 83 éves, rk. —, Szikora Józsefné 59 éves, rk. —, Sima. István 56 éves, rk. Házasságot kötöttek: Antalics István és Rózsa Mária —, Kondér István és Mészáros Mária —, Tóth József és Vastag Julianna —, Csitneky Gyula és Katona Ilona. Kihirdetést nyertek : Gézen András és Gödöny Borbála. MAROSI filmszínház Csütörtökön »/j4, i/f 6, ,V|8 és pénteken ys4, i/a6, i/,8 órakor. 20—70 filléres I Szökik a kislány Kitűnő francia vígjáték Bach Roger Freville Genevieve Callix JÖN! ŐRSÉGVÁLTÁS JÖN I