Váci Hirlap, 1942 (56. évfolyam, 1-102. szám)

1942-10-17 / 82. szám

« ■ \f A C I HÍRLAP 3 [ti a rajonrendszer! ÚJ tervek a sorbanállás megszüntetésére :emrégen hasábos cikket irtunk és xie teltük a fővárosi rendszer tanul­­. Iiyozását a közellátás rajoniozására ; akkor azt irtuk, nem szégyen, ha ;-j3ok után megyünk . .. Cikkünk meg­ír nése után Simon János dr azzal adott, hogy ez a rendszer, ami mel­­oly határozottan sikraszálltunk, ő ;: te nem ismeretlen, mert nemcsak y foglalkozott már ezzel a problé­­, yal, de a város körzetekra való be­­■ tásának, körzetekben való ellátását cjában levő füzetkében állandóan yyezte.és statisztikai adatok szerint olgozta, hogyan lenne lehetséges jón keresztülvinni a sorbanállás - ^szüntetésére alkalmas decentralizá­­,. Rögtön kijelentette, hogy a kérdés szabb ideig való tanulmányozása n már is nyilatkozhat, ez a rendszer _ ;on megbukna, mert igazolódna, mi­­.int a fővárosi minta után nem me- i ünk. lem sok idő telt el és a polgármes­­leiratban fordult a közélelmezési atalhoz. Elhatároztam — mondja a at —, hogy a fővárosi rendszer min­­ára Vácon is bevezetjük a rajoniro­­t. A polgármester leirata megváltoz­­ta az eddigi helyzetet és most már Ion János nemcsak elméletben fog­­:ozik ezzel a problémával, hanem a gármester határozott kívánsága sze­­fc gyakorlatban is. Mikor érdeklőd­­k, hogy mikor fogják ezt a rend­et nálunk megvalósítani. Simon Já­­helyetteséhez utasított s kijelentet­­végre abban a kellemes helyzetbe yok, hogy nem kell egyedül vé­nem a felterjesztéseket és az akta- 4-tást, a felek fogadását és a külön­­■ elosztásokat, mert a munka meg­­tása alapján a rendszer tanulmányo­­át s városokban való bevezetésének dozatait kidolgozás végett átadtam Tibold Józsefnek. lelyettes ide, -helyettes oda. rövide­­. ő is résztvett tanácskozásunkban és szott, hogy hiába osztotta ki a kér­­elintézését Tibold Józsefre, ő maga tovább élénken részt kíván venni a vezet elkészítésénél és minduntalan k hangsúlyozta, hogy eredeti elgon­­ásához ma is tartja magat: Vácon Könyvelőt [őskeresztényt, helybelit) üzemköny­velési gyakorlattal mielőbbre fel­veszünk a Budinszkyné-Bódenlósz Vasöntöde és Radiátorgyárba. Jelent­kezés Írásban, fizetési igénnyel; EHAG - központ, Budapest, III., Váci-út 19. szám alatt. igyelemi Sziicsüzletet nyitok Széchenyi-utca 25. szám alatt. Üzlet­megnyitásig Gyergyay B. szabóüzletében (Széche­­nyi-utca 35.) fogadom a n. é. közönséget. Vállalok mindenféle szűcsmunkát. Kiváló tisztelettel : Győrbiró Gábor s z ű csmester nem fog ez beválni. Magyarázatul azt az agályát hangoztatta, hogy a közön­ség jegyének meghatározott helyre való beadásával, amint a fővárosban azt a hirdetményeken mindenki olvashatta, a hatóság maga vállal garanciát arra, hogy a fűszeresnél, tejesnél,- vagy hen­tesnél előre elhelyezett jegyek tulajdo­nosai fejadagjaikat pontosan megkapják, cfe ezt mi nem birjuk. Ez a biztosítás, mely az egyének részére lelki nyugal­om! szolgálhat, megszünteti azt az ide­ges légkört, mely a sorbanállás és tü­lekedés mindenképen elkerülendő kel­lemetlenségeire vezet. Ha nekem á ha­tóság biztosítja, hogy Kovács Péter hentesüzletében zsirjegyemre, melyet előre átadtam, megkapom a zsírt, bizto­san nem megyek tolakodni oda, haner megvárom, mig kényelmesen hozzáju­tok jogos fejadagomhoz. Ez az okosko­­kodás egészséges,mely a jegyeknek előre meghatározott helyre való lehelyezése által megszüntet egy fölösleges rosz­­szat. Eddig minden szép — mondotta a közélelmezési vezető —, de nézzünk csak bele saját nehéz helyzetünkbe. A jegyekre való kiszolgáltatást a hatóság garantál ja. Már pedig hogy állunk mink például a zsírral 1 Kijelenthetem, hogy a holtponton. Ellenvetésül megjegyez: tűk, hogy akár van rajonrendszer, akár nincsen, ha a város nem rendelkezik megfelelő zsir-fejadaggal, ez a kérdés mindenképen probléma és megoldatlan. Ezekután milyen lesz a váci rajon­rendszer, amelytől semmiféle jót nem vár a közélelmezés vézetője, már is elképzelhetjük. Azután az új tervek kerültek szóba, melyeknek megyalósitása és kidolgo­zása szintén Tibold József feladata lesz. A legutóbbi jegyosztásról a közélelme­zési hivatalban is nem a legkitűnőbb véleménnyel vannak. Itt is elismerik, hogy a hibákon javítani kell és üj megoldásokat keresnek. Előfordult,hogy jelentkeztek olyanok, akik jegyeiket nem kapták meg és valami visszaélés történt. Kiderült, hogy a jegyosztás­nál soha fel nem fedezhető idegenek vették fel más család jegyeit annak ellenére, hogy a vásárlási könyvecs­kével kellett igazolni az igényjogosult­ságot. Vácon nyilvántartás szerint 8200 család van és ezek jegyeinek ki­osztásakor természetesen hibák történ­tek. Most aztán jegyzőkönyveznek, de mást nem csinálhatnak, ha igazolt tu­lajdonos jelentkezik, a család részére újból kiadják a jegyeket. Leghatáro­zottabban tervbe van véve, hogy a jö­vő ‘ jegyosztáskor vagy a posta kézbe­sítését, vagy pedig a fertálmesterekkel való kézbesítést fogják alkalmazni, hogy a 8200 család igy jusson jegyeihez. Az első megoldás az ország több városában nagyszerűen működik és erről már sok jó hír érkezett a közélelmezési hivatal­hoz. A másik megoldás az egészen spe­ciális váci lenne, mert a jegy osztást megelőző időszakban a közellátási hi­vatal kézbesítésére előkészített borité­­kólcba feldolgozná a 8200 család je­gyeit és á . jegyosztás időszakában a fertálymesterek csak ezek szetliordásá­­val foglalkoznának. Miután a várósnak megfelelő kézbesítő gárdája van, a 8200 átvételi. elismervényes elkészített borí­tékot megfelelő rövid idő- alatt kézbesí­teni lehetne. Mind a két gondolat egészséges és' bizonyosra vesszük, hogy az egyik megvalósul. A sorbanállás Vá­con meg fog szűnni és azok közül a nehéz problémák közül,' melyek a köz­­ellátás. terén minőig elő tor dúlnak,. egy tökéletesen meg lesz oldva. / >(*. . • REMÉNYSÉG MOZGÓFÉNYKÉPSZINHÁZ Szombaton i/,4, Vj6, */|8; vasárnap i£2, i^4, ^8; hétfőn J$4, 8 órakor. 20-110 filléres! 20-110 filléres 1 KÉK MADÁR — lllBülil Végig színes mesefilm Shirley Templével. Legszebb szivárványsrinezésű film Kérjük a t. szülőket, hogy gyermekeik részére jegyet váltani szíveskedjenek 1 Nem választunk már polgármestert! De más tisztviselőt sem. Mert a kép­viselőházban tegnap nyújtották be azt a törvényjavaslatot, amely a városi és a vármegyei autonómia ideiglenes meg­szüntetéséről rendelkezik. Ennek a tör­vényjavaslatnak tartalmát jobban meg­ismerik olvasóink, ha azt mondjuk, hogy ezentúl semmiféle városi tisztvi­selőt nem választ a képviselőtestület, azokat a belügyminiszter nevezi ki, aki­nek egyúttal megvan az a joga is. hogy tisztviselőket más városokból hozzon, viszont a váci tisztviselőket más váro­sokba kinevezze, vagy áthelyezze. En­nélfogva egy tisztviselő sem mondhatja el, hogy Vác városához esküdött, mert megtörténhetik, hogy a belügyminiszter rendeletére a sepsiszentgyörgyi, vagy az egri, vagy a felsőbányái városházán fog teljesíteni szolgálatot. A törvény­javaslat egyelőre öt esztendőre szűnteti meg a városoknak azt, a jogát, hogy tisztviselőt, polgármestert városából vá­lasszon. Ugyancsak hasonló elbánásban részesülnrek a vármegyei tisztviselők, akiket a belügyminiszter indokolás nél­kül más vármegyéhez áthelyezhet, vagy magasabb rangba kinevezhet. Először a számvevőség tagjait, majd az orvoso­kat vették, ki a városi képviselőtestület választói joga alól, most pedig az .összes tisztviselőket, ezek élén a polgármes­tert. Az új törvény világosan megmond­ja, hogy a városok tisztviselőit nem a* állam, hanem az illető város fizeti to­vábbra is. Váozy-Hübsehl Kálmán előadása A Királyi Magyar Természettudomá­nyi Társulat Mezőgazdasági Szakosz­tálya október 22-én, csütörtökön, d. u. pontosan i/26 'órakor a társulat I. eme­leti üléstermében (VIII. Esterházy-ut­­ca 16.) 112. ülését tartja. Tárgy: Váczy- Hübschl Kálmán: Tőzegtelepeink hasz­nosítása a többtermelés és közegészség­­ügy érdekében. Az ülésen vendégeket szívesen látnak. Kettős bajnoki lesz a «ligafi pályán Vasárnap délután kettős bajnoki mér­kőzés lesz a szigeti sporttelepen. Dél­után 3 órakor Várpalota csapata áll ki a VSE ellen az N. B. III. o. bajnoki pontjaiért. Várpalota csapata először szerepel Vácon, jó hirek előzik meg, viszont a VSE csapata is javul. Erős küzdelem után dől el a mérkőzés sorsa, Előzőleg a Nagymarosi AC bajnokje­lölt csapata mérkőzik a VSE II. ellen. A Fürge i/2l, 1/^2 és l/23 órakor viszi át a közönséget a sporttelepre. ÉGI MINŐSÉG UJ KONSTRUKCIÓ TÖKÉLETES VÉTEL EZT NYÚJTJÁK AZ UJ 300-AS Rión rádiók MINDEN ORION-RÁDIÓKERESKEDÖ KÉSZSÉGGEL BEMUTATJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom