Váci Hirlap, 1942 (56. évfolyam, 1-102. szám)

1942-09-19 / 74. szám

V K C i HÍRLAP 2 dele eladása ellen vannak, azok igennel szavaznak, akik pedig helye, ük az el­adást, azok nemmel. Végül is 17 igen 6 nem ellenében elhatározta a. kép­viselőtestület, hogy nem járul hozzá a földek eladásához, csak a váci vá­sárlókkal tesz kivételt. Egy kis vita a ICőkaptiról ás Csömör András tarsolyában van még egy kis emelés. A vágódijat kilónként 6. a szemlediját 2 fillérrel emelik fel. Andor Gyula a Kőkapu helyreállí­tásának ügyét referálja. 13 ezer pen­gőbe kerül. Ebbői az állam 2000. a Mű­emlékek Országos Bizottsága 1000 pen­gőt vállal. Fésűs György felemlíti a Váci Hír­lap cikkét a Kőkapu és a Gombás pia­iak hidjának áthelyezéséről. A polgár­­mester azonban kifejti, hogy a Kőkapu áthelyezése rengetegbe kerülne. Akkor kellett volna a kérdéssel foglalkozni, amikor a fegyintézet kórházát építet­ték, de a város nem állt a sarkára, hogy a Kőkapu körül megfelelő utat létesítsenek. A Gombás patak hidjának áthelyezése már régi kérdés, sőt állam­segélyt is Ígértek, de még a mai napig nem kaptuk meg. Kristóf Béla a révátkelés dijainak felemelését és a díjkedvezményeket is­merteti. amit a képviselőtestület meg­szavaz. A költségvetés két perc! Most következik Szarka. Géza szám­vevőségi. főnök nagy munkájának, a költségvetésnek tárgyalása. A képvise­lők azonban fáradtak a vitától, sőt olyan gondolat is felmerült, hogy ha­lasszák másnapra a tárgyalást. A ház­tartási alap, a városi üzemek és külön­álló alapok költségvetését a képviselő­­testület a számvevőségi főnök részle­tes ismertetése után hozzászólás nélkül megszavazta. A HAZAÉRT Szép József igazgató szép kitüntetése Szép Józsefet, a Kir. Orsz. Siket­­néma-intézet népszerű igazgatóját oly ritka kitüntetés érte, amilyenről eddig a gyógypedagógiai oktatás terén nem hallottunk. A kassai, a debreceni, a kolozsvári és a szegedi tankerületi kir. főigazgatók ugyanis a tankerületük te­rületén működő ungvári, debreceni, ko­lozsvári és szegedi állami siketnéma­­intézetek tanulmányi , felügyelőjévé Szép József igazgatót nevezték kL Ilyen négy előkelő helyről érkezett megbízatás a siketnéma-intézet jelen­legi igazgatója szaktudásának beszédes bizonyítéka. mi MflRÉKPÉliZfál Magyar Ríemzeti Bau.lL | meUékbeíye As AltalAmt». 81a6«»0lt£ teerßletl ffittfyiitiuOsti íCiüo* S5. s «2 Alapítva í 1161 BETÉTEKET gyűmölcaőztPtönk V KOL’CSÖNOKET folyósítunk V A BANK0ZLET minden ágával foglalkoznak 1 n Horganyhengermű R. -T. Vác igazgatósága, tisztviselőkara és munkássága kegyelettel jelenti, hogy NAGY LAJOS 19Í8. évi születésű honvéd gyárunk derék munkása az orosz harctéren a haza, valamennyiünk vé­delmében kapott súlyos sebeiben folyó hó 15-én Budapesten sz 1. sz. honvédhelyőrségi kórházban hősi halált halt. Gyárunk saját halottjának tekinti. Temetése folyó hó 18-án volt a középvárosi r. kát. temető halottas­házából a hősök helyére. Vác, 1942 szeptember 17-én. Hős volt, mint munkás és katona. Példája buzdítson a hazaszeretetre! jutalmat találjon Istennél! Horgany hengermű R.-T. A Diáószövetség első halottja A Váci Hirlap 72. számában »Ott halt liosi halált, ahol az édesapja« cím alatt közöltekben foglaltakra a Váci Piarista Diákszövetség — amelynek a'apszabályszer-ű egyik rendeltetése az iskola volt tanulóinak nyilvántartása s amely feladatának éppen a mai idők­ben van fokozottabb jelentősége — megállapítja, hogy a hősi háláit halt Szabó Károly középiskolai tanulmányai során csupán a III. és IV. osztályokat végezte a váci piarista gimnáziumban az 1931/32—1932/33. években. Osztály­főnöké mindkét évben Faludi Béla pia­rista tanár volt. Szabó Károlyt tehát a Diákszövetség az iskola hősi halott­jának is tartja és boldog emlékét a szövetség az iskola hősi halottainak emléktábláján méltóképen meg is fogja örökittetni. Dr. Jahábffjj Kálmán ügy­vezető-elnök. Mi a hazaszeretet? Ezt már magyarázta száz iró, meg száz költő, de egy sem tökéletesebben és megrázóbban egv váci hősi ha­lottnál, Nagy Lajos honvédnél. Ez a 24- éves fiatal magyar munkás cseh megszállott területen élt szüleivel. Nyu­godt, boldog élete lehetett volna. Íri­szen odaát a munkaalkalom mindig több, mint egy mezőgazdasági állam­ban. Talán többet is keresett, mert a jó munkást odaát nemcsak keresik, ha­nem meg is fizetik. Mégis Nagy Lajos a maga húszegynéhány esztendejével nem volt boldog, mert gyötrő honvágy kínozta. Alig volt két éves, mikor szü­lőföldjét el zakatolták Magyarországtól és bekebelezték Csehszlovákiába. Fel­nőtt korában mégis gyötrő érzés kí­nozta és ott akart élni, ahol a többi magyar testvér, az édes, boldog Ma­gyarországban. Nem tudta bevárni a döntést, a cseh határon átszökött Ma­gyarországra és rögtön beállott katoná­nak. Azóta fegyverrel kezében, boldogan szolgálta hazáját. Résztvett a vissza­csatolt országrészek megszállásában, majd pedig budapesti ezredével az orosz frontra került. Nagy Lajost követték szülei, és itt­hon, a Horgany hengermű telepén nyer­tek mind a hárman alkalmazást. Nagy­ról újabb bevonulása óta keveset tud­tak, de azt mindenki látta az arcán, j hogy örömmel ment hazáját messze ; idegenbe védeni. A vitéz és hős a múlt napokban ha­­| zakerült a frontról. Egy kórházvonat i hozta haza összeroncsolt testtel és lioz­­! zátartozói a budapesti 1. sz. honvéd helyőrségi kórházban látogathatták meg a derék fiút. De már kevés élet volt összeroncsolt testében. Minden fárado­zás, hogy megmentsék, hiábavalónak bizonyult. A Horganyhengermű Rt. szomorú kö­telességének tartotta, hogy a gyár első hősi halottját hazahozassa és a maga halottjának tekintse. Pénteken délután impozáns külsőségek között ment végbe a temetése. Ott volt a váci helyőrség tisztikara és egy disz-szakasz állott a hős koporsója körül, amelyet szebbnél szebb koszorúk borítottak. Ki­emelkedett Vác város koszorúja a vá­rosi színekkel hű fia ravatalánál. A gyár Jdjs. . ^ ' z—lT.' búcsú­zott a kedves munkás társtól, a gyár igazgatósága és munkásai nevéb n pe­dig Megay Károly dr mondott megható búcsúbeszédet. A nagy temetésről min­denki meghat ottan távozott és különö­sen nagy részvéttel voltak Nagy ifjú özvegye iránt, mert mindössze még csak két hónapja voltak házasok. Szentmise a bevonult honvédekért Néhány szülő és feleség jó szivére hallgatva, felkereste Riba Hugo hét­­kápolnai igazgatót, hogy mutasson be szentmisét a hadbavonult váci honvé­dekért. Ez a mise szeptember 20-án,. vasárnap lesz és mindenkit, akinek fia, férje bevonult katonának, szeretetttel hívnak a fohászkodáshoz. A szentmise délelőtt 10 órakor kezdődik. Valké aljegyző régészeti előadása Dr Valkó Arisztid városi I. o. al­jegyző Budapest Székesfőváros Népmű­velési Bizottságának megbízásából Soly­már községben, a Várhegyen folyó ása­tásai színhelyéi? szeptember 19-én dél­után 4 órakor budapesti vendégeknek előadást tart. Váci látogatókat öröm­mel vár az előadó. Akik Vácról men­nek. azok a 12 óra 38 perei vonattal induljanak Budapest nyugati pályaud­varra. ahonnét a 14 óra 51 perckor in­duló esztergomi vonattal lehet Soly­márt megközelíteni. A pék-sütés kilója nálunk 8 fillér A közélelmezési miniszter az egész országban rendezte a kenyérsütés árát. Kimondotta, hogy a vármegye első tisztviselője hivatva van minden vá­rosban és községben a pék-sütés meg­állapítására, Az alispán felhívta Vác város ipar­hatóságát, tegyen előterjesztést a pék. sütés megállapítása tárgyában. Ez meg­történt és most az alispán Vác város területére a pék-sütés árát kilónként 8 fillérben állapította meg. A rendelet azonnal életbe lépett. VÁCI | gQ¥jUHI!»ÍEGYEÍ R.T. K*3! Aiaefflk és Alapítványok K»2«lö*éga F 11T (J K A-föblxotnényos Elfogad betétekéi könv­­vecskékre és folyószámlára » legmagasabb kamefozés meheH — Xffksánékei folyósít rövid és hosszabb le­járaira. — ideges jKéfíse­­ket vásárol, küí- és bel­földi ásíutsfásska? eszközöl H ICLOSs megíífitéja Két és fél havi nyári szünet .után ismét új évet kezdenek a KLOSZ-lá­­nvok. Szeptember 23-án tartják meg­nyitó gyű'étűket,’ melyen lelki vehető­jük. dr Eipel Mihály pápai kamarás, püspöki titkár üdvözli a megjelent ta­gokat és megnyitja az új munkaévet. A titkár ismerteti az évi programot, külső és belső munkatervüket. A Veni Sanote-t szeptember 20-án tartják reg­gel 1/28 órai kezdettel -a székesegyház­ban. Szeptember 23-án tehát ismét ineg­­! kezdődik az a komoly munka, amelyet már ismerünk a Váci Hírlap cikkeiből. De a nyári szünetben sem pihentek a lányok. Alaposan kivették részüket a Bajtársi Szolgálat által kiadott mun­kából. Gyűjtik a 4o/o-ot a hadbavonul­­tak hozzátartozóinak felsegélyezésére, resztvettek a téliruhagyüjtési akcióban, segítségére voltak a Zöldkeresztnek és minden hét szerdáján 1/37 órai kezdet­tel, Attila-utca 10. sz. alatti klubi­­helyi-Ágúkban tartják összejőve lel ükét. Középiskolát végzett, középosztálybeli katolikus mai lányok, jöjjetek tábo­runkba! A viilamosmű új vezetője Zsoldos Miklós, a városi üzemek igaz­gatója már hosszabb idő óta katonai szolgálatot teljesit. Inczédy-Meiszner János polgármester most megbízta 'Makkai Pál tűzoltóparancsnokot, hogy a villamos mű vezetését ellássa. Makkai okleveles gépészmérnök és a törvény rendelkezése szerint csak mint ilyen vezethet villamosüzemet. Csecsemők oltása a városházán A polgávmesterlielyettes lapunk út­ján teszi közhírré, hogy mindazok, akik a csecsemők oltását elmulasztották, szeptember 28-án délelőtt 9 órakor a városházán jelenjenek meg és a cse­csemők beoltását kérelmezzék. Aki a beoltást elmulasztja, az ellen a kihá­­gási eljárást hivatalból- folyamatba teszi. VßlOii FILMSZÍNHÁZ Szombaton 4, 6, 8 órakor 20—90 filléres! Vasárnap 2, 4, 6, 8 órakor Monumentális német film: Hív a haza Karl Ritter rendezése — Carl. Raddatz, Haines Síelzer, Marina v. Dittmari Kedden Közkívánatra I Szerdán Mária két éjszakája JÖN AZ ASSZONY, AZ ORVOS fcS A HARMADIK JÖN /

Next

/
Oldalképek
Tartalom