Váci Hirlap, 1942 (56. évfolyam, 1-102. szám)

1942-09-16 / 73. szám

4 VICI HÍRLAP Tekintse meg a VIKTORIA WW ü CIPOUZLET új kirakatait (az örag Kunschnerrel szemben) jelenteni és a sertésre sertéslapot vál­tani, mert aki sertéslap ée bejelentés nélkül tart sertést, az kihágás! eljárás­nak teszi ki magát. Drágul a siemétfu^arozás A jelenlegi háziszemétfumrozó, aki mint a legolcsóbb ajánlattevő nyerte el a fuvarozást, múlt évben 50%-os áremelést kért és most újabb kérvényt adott be a városhoz, melyben 70<>/o-os felárat kér a fuvarozásért. A Í20o/o-os áremelés már nem telik a befolyó eze­­métfuvarozási dijakból, miért is a vá­ros kéri a, képviselőtestületet, hogy a lakások után körülbelül 20—25o/0-kal magasabb szemétfuvarozási dijakat szedhessen. Vác m. város fcszéEelaszési hivatalának hivatalos közleményei Hogyan juthat cipőhöz ? Ismételten tudomására adom minden­kinek, hogy lábbeli kérelmeket a kapus­nál kapható nyomtatványon az alábbi leltételek mellett terjeszthetik elő: A legutóbbi juttatástól számított hat hónapon túl igényelhető évenként talpa­­lás, a legutóbbi juttatástól számított 1 éven belül kész lábbeli, vagy fejelés. Mérték szerinti cipő, miután csak igen kis mennyiséget kap a város, csak be­­teglábúak részére juttatható bélyegtelen, kezelő orvosi bizonyítvány alapján. Ez a szabályozás természetesen csak a kérel­mező előterjesztésének módjára vonat­kozik és nem kötelező ígéret, mert az utalvány kiadása az összes körülmények figyelembe vétele mellett történik. Nagy tömegű igénybejelentések előterjesztése nemcsak papír pocsékolás, hanem olyan fölösleges munkát ró a közélelmezési hivatalra, amelyek az igények kielégíté­sét, illetve azok elbírálását nagy mérték­ben hátráltatja. Gyári munkások délután is bebocsátást nyernek Tekintettel arra, hogy a gyári munká­sok az esteli órákig munkahelyükön el vannak foglalva s igy ügyeik elintézése csak munkamulaszfással volt lene séges, szeptember 11-től kezdődőleg kizárólag az igazoltan ipari (gyári) munkások köz­­ellátással kapcsolatos ügyeiknek eiinté­­! zésre a hét minden péntekjének délután ; 5—8 óráig fogadóirodát rendszeresitet­­j íem. Minden héten tehát pénteken az iga­zoltan ipari (gyári) munkások közélel­mezéssel kapcsolatos ügyeik elintézése végett a közellátási hivatalt felkereshe­tik. Egy liter petróleum a fél hónapra Dr. Simon János közélelmezési ve­zető közli: Szeptember 16—31 között érvényes 6. számú petróleum-szelvényre kiszolgált a1 andó petróleummjennyiséget szelvényenként 1 literben állapítom meg. Nagy Reménység­győzelem volt! A Reménység javuló játékot muta­tott már a vasárnapi mérkőzésén, amit hatalmas gólarány'ú győzelme is bizo­­nyit, bár ellenfele nagyon idényeleji formát árult el. Egyformán jól műkö­dött a védelem is és' a csatársor is. Sajnos azonban, az NB. III. osztályú csapatunk, a VSE még mindig hul­lámvölgyben van. A szívvel, a lelkese­déssel ugyan nincs baj, csupán a csa­Vevőkörömnek kívánok örömet szerezni Sikerült szeptember hó 26-tól átvennem a régi, jó helyen tévő és jóforgalmú Kohn Sa­lamon - féle bőrkereskedést. Támogatást továbbra is kéri: LIEBHARDT IMRE kijelölt bőrkereskedő pat összeállítása körül. I Miért nem lehete Takácsot most is í hátvédnek szerepeltetni és miért kellett ! összekötőbe vinni, holott ezt a szerepet a másodosztályú csapatból is bárki be tudja tölteni, viszont hátul nem tud­ják őt pótolni. Ez a húzás két pontot jelentett a VSE-nek, illetve Dorognak. Dorog—VSE 3:1 (2:0). Bajnoki a szigeti pályán. Hamar meglepi a két góllal a hazai együttest a vendégcsapat. Ez kissé le­töri a VSE-t. Később ugyan támadásba megy át, de eredményt elérni nem tud. Hiába Hargitai és Kis jó játéka, hiába játsza ki Nagy állandóan védőjét, javí­tani az eredményen nem tud. A második félidőben huszáros rajta­ütéssel kezd a VSE és Kis lövéséből megszületik az egyetlen. VSE-góI Ekkor azonban még mindenki bízik a piros­kék csapatban és a játék képe alapiján győzhetett is volna, de a liannadik be­kapott gól megpecsételte a. csápját .sor­sát és igy elszenvedte idei második vereségét is. Pest-Pills-Solt-Klskian vármegye Kflgjgezgatáel bieottságe Szárny 3375/1942. kb. Hidetmény Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye k5a» igazgatási bizottsága közhírré teszi, hogy a váci műszaki szertár kirendelt­sége telepének céljaira szükséges ingat­lanok kisajátítási tervei a váci város­házán közszemlére kitétettek a a tár­gyalás határnapja ugyanott 1942. évi szeptember hó 24-nek d. e. 10 órájára kitűzetett, mely alkalommal a kikül­dött bizottság a kisajátítási terv meg­­allapitása felett akkor is érdemileg fog határozni, ha a tárgyalásra a kisajátí­tást szenvedő birtokosok közül egy 6em jelenik meg s hogy a megjelenés el­mulasztása miatt igazolásnak helye nincs. Kiadta Pest-PiÜs-Solt-Kiskun vár­megye közigazgatási bizottsága nevé­ben elnökileg Budapest. 1912 augusztus 31. nap jár» tír Miczimn s. k. j Ha bármii elad, vagy bármit vesz, ! I eredményes csak akkor lesz, | ha aVáciHírlapba egyhirdeiésttesz! jj i A kiadmány hiteléül: í (Olvadt.átáll n aláírás) i hivatalvezető h. APRÓ HIRDETÉSEK Egyszeri hirdetés dija 10 sséig 90 fill.< minden teváhbi ezé 9 fül. f~~ ! n fi r\ ®j* fekete zakó féríisitéay. t^iUUÍJ Budapesti-főút 65. Csaláői ház Deákvár, Akácfa-utca 29. Két őisznó SST’L mS«. F"lnfifS saárványaSztalos, tükrös GíIUUU mosdó, márváaylapos éjjeli­szekrény és egy ágy. Luxenburg-sor 8. ! j-rpCT keres a Pokol-csárda a kiskocs­­*! L K_ Zj S Hjátsa. Nyugdíjas házapár előny­­kei*. Bu mibélyegzőket, nedvesít® párnákat, vésett bélyegzőket jutányosán szállít a Pestvidéki Nyenids Vácon. CÜJ7f\jnc és gyümölcsös a zsobraki- JJ dűlőben eladó. Területe 1000 n-51. Molitor Jánosáé, Pacsrta-utea 16. 1 hkerös, ásványvizes és w cuZit-r\, mindennemű üres ürege­ket Kálmán József. Hfíy (egy szoba, kamra, pince) ‘ » IL4Z* kiadó Deákváron a te­metőhöz közel. Bővebbet; Hattyú utca 26. Egyszer hiröet jönni hozzánk, ha eladni, vagy venni akar Kényelmét szolgáljuk! Í7 í fi r* Ó rt fi felvétetik. Jelentkezni L3k:|ULUUU dr Csömör András aljegyzőnél a Városházán lehet. T’fT'Tn rSn (friss fejős) borjával eladó. IfcllJfcőU Diadal-tér 3. rvnhnc komforos, kertes ház Uü j} sürgősen eladó. Tóth­­iroda, Vác, Konstantin-tér 18. t? ÖO db, 8 lihónapos, *—^ * Ife-íJk-rN koca és ártánok) el­adók. Lutberátr Ferenc, Kláraháxa. I 1 r* ] | rn ] korrepetálást 5 gimnázimnot, Lili Ui | kereskedelmit végzett nő. Gyakorlatom van. Cim ; Madách-utca 8. Kifutófiút SS“ : Konstantin-tér. Rmmnfnn (Radiola) lemzek- UIUIIJUIUIJ, kei eladó' Cim: Madách-utca 8. Bádogos-tem Erzsébet-ntea 19 sz. alól Géza király­tér 3 sz. alá. Vajda Ferene. Hdómentes u‘l szán* alatt eladó. Elijesztettem j4”, gács József névre szóló kenyérjegyet A be­csületes megtaláló adja le: Kötő-utca 29. Használt bélyeget, akár bélyeggyűjteményt is vásárolok. Ma­gyar és külföldi bélyegeket cserélek. Cim a kiadóhivatalban. Byermekkocsi Rónai, Jőkai-utca 7. megbízható “T.T.nS tik. Cim megtudható a Hangyában. Figyelem 1 nitványokat jutányosán vállalok. Kosdi-n. 1 paliszander ebédlő, Z*tUl JLjUl V-Ij antik óra, olajfestmény, rézcsillár, bldermayer szalón eladó. Vác, Zichy-ntca 21. F-Inr^n °^cl°n Jókaiban levő füszer- LíIUUU űsletberedezés, Kossnth-utca 2 sz. alatt. Hlkalmi uásár.,^/,;); „Steiner“ rövid zongora, fürdőszoba beren­dezés, új „Titán“ lákaréktüzhely, nagymé­retű művészi képek. Komoly érdeklődők hétköznaponként 1 órakor, vasárnap 11 órakor megtekinthetik Honvéd-utca 16 alatt, Gergely kántortanitónál. Elijesztettem ‘SÜSÜK! tómat a piacon Ké reno a becsületes meg­találót, hozza el Káptalan-utca 9 ajtó 2, ahol jutalomban részesül. Rsztalosműhely í.TM“ dezéssel, lakással bérbe, vagy társulvehetŐ. Megegyezés esetén a temetkezési vállala­tom is. Ugyanott egy asztaIo*segéd is al kalmarható. Özv. Németh Józsefné, Sződ­­liget, Széchenyi-utca 1 Csemegeszőlő ["XTJíi" dóan kapható: Hochfelder, Honvéd-utca 10. Családi ház SsK adó Deákvár, Kápolna-utca 19. Bővebbet: Deákvár, Alsó-utca 78. mangalica 4? éves, fajsüldők, szimultánozottak, oltottak) eladók. Megtekinthetők: Vác Rádi-úi, Drajké-vendéglő. F- Irr fin C&T gyalogsági kard szijjal. L_~> 1 v-lLJTJ Cziráki szabd, Szenthárom­ság- tér. R rnni/n7n képkeretkészitőüx­­rjiuiiyuz.u letemet Sxéchenyi­atca 33 sz. alatt megnyitom. Droppa István, /"T“1 1 (8 hónapos, nőstény) eladó. 1 1 IU1UL Szent Imre-tér 2. Pestvidéki Nyomda Vácon. Nyomdavezető: Bénik Gyula.

Next

/
Oldalképek
Tartalom