Váci Hirlap, 1942 (56. évfolyam, 1-102. szám)
1942-09-05 / 71. szám
4 V K Cl ttI R L A P A Váci Hírlap legközelebbi száma szeptember 12-én (szombaton) Jut el olvasóinkhoz, mert a közbeeső ünnep miatt szerdán magyar lap nem Jelenhetik meg. Ki irta „a Kőkapu a Konatantintóren“ c. cikkünket ? Szerdai számunkban feltűnést keltő cikk jelent meg a Váci Hírlapban. Arról szólt, hogy a modern forgalom dacára is meg kell őrizni műemlékeinket, bárha azok a forgalomnak útjába is állanak. Ezért a Kőkaput le kell hozni a hősi emlék mögé és ez méltó befejezése lesz a Konstantin-térnek. A Gombás patak hidját pedig, amelyen a szabadságharc legvéresebb csatáját vívták, át kell tenni a Nagyboldogasszony sugárutra, mely a Budapesti-főutat egyenes vonalban fogja összekötni a Hétkápolnával. Olyan két értékes és érdekes gondolat ez, mely korát megelőzte és egész bizonyos, hogy a szakemberek sokat fognak gondolkozni rajta. A cikk alá Váczy-Hübschl Kálmán neve került, pedig azt nem a műszaki tanácsos, hannein Antal nevű fia írta, aki ma Esztergom város mérnöke. A fiatal építész szülővárosának akart szolgálatot tenni, midőn ráirányítja a figyelmet á két kultur értékre, melyet megvédeni elemi kötelessége az utódoknak. Vác város marhái csalódást okoztak Vasárnap végre megérkezett a nagy ígéret és a váci állomás a városházidnak kézbesíthette az értesítést, hogy két vágón »élő« érkezett a címére. A két vágón fuvardíja alig kevesebb ezer pengőnél. A besztercei vásárról hozott marhák érkeztek meg. A mészárosok és hentesek között érthető izgalom támadt. Kiváncsiak voltak -a minőségre és hogy mikor fognak vágni, mert már el is szoktak tőle. Dezső állatorvos mindent szépen elrendezett. n irtán az intézkedési jogot teljesen a kezében helyezték el. Kiutalta az első öt marhát a mészárosoknak azzal, hogy egymást kisegíteni tartoznak. Még hétfőn délelőtt megtörtént az állatok levágása és a szakemberek között nagy volt az ámulat, ök, akik ehhez értenek, sohasem hitték volna — mondották mindenkinek —, hogy az erdélyi marha ilyen »rosszul vágódjék«. Tanakodni kezdtek és kisütötték, hogy ennek egyedül az az oka, miszerint tisztán a legelőn felnőtt marha sokkal nagyobb százalékot vészit el súlyából, •llUIIMIIIIttfflllllllin ÁGYTOLL olcsón! Tarkatoll 70 fill.! jobb 1 60, sz. vegyes fosztott 2 20, jobb 2.80f mégjobb 3.20, finom szürke 3.80. Fehéres, fosztott llbatoll 5.—, jobb fehér 6—, még jobb 7.—, kimondott jómSnfiségű 8.—. Pehelyest 9.50 pengőtől szállít 5 kilós papirzsák-cBomagolásban, bérmentve, utánvéttel. Tisztviselőknek 3V# kedvezmény. Varga Antal ágytollvállalata, KISKUNFÉLEGYHÁZA, Szent János-tér 31 szám. •lllllllUMIDHWIllllilllllHilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllill* Mindenkit érdekel! Vác megyei város építési szabályrendelete Árai 3*— pengd Kötve : 5 ■ — p e n g A Aki épít, vagy építtet, nem nélkülözhetil Kapható: Peetvidéki Nyomdában APRÓ HIRDETÉSEK Egyszeri hirdetés dija 10 özéig 90 fill., minden további azó 9 fill. r hÍT»u,noki Pályára! 1 I 1 r\\L. JJZ.C-Z3 Gyermekkorába* elmulasztott tanulmányait rövid idő alatt pótolhatja. Decemberig a polgári iskola egy vagy két osztályábél lelkiismeretesen előkészít és sikerrel levizsgáztat, nagy gyakorlattal rendelkező tanárnő. Görgei utca 4. Rpiárnnn (középh°r*) 4 órai C1U l U1 J U délutáni elfoglaltságra felvétetik. Géza király-tér 4. Különbejáratú “£**£! adó. 2 személy, esetleg dolgozó fiatal házaspár részére konyha használattal is. Cim : a kiadóban. Rngoranyul recekkel bevonulás miatt sürgősen eladó. Lőwy Sámáné, Althann-útca 1. I Ipcypb lehetőleg háromrésies nagy liszttartó ládát. Lisztüzlet, Széchenyi-utca 3. Cserépkályha, színű, eladó. Szádliget, Verbcczi-Htea 43. (Orion 5+2) eladó. Szabó' skJLJIL/ jíghoz tanulót felveszek. Arany, Kossuth-utca 9. 7nnnnrn jutányosán bérbeadó. ^Uliyui U Közelebbi megtudható d. e. 10—1-ig Árpád u. 9 alatt. (kijátszott) vonóval és * hozzávaló tokkal eladó Vác, Damjanich-tér 8 Tisztuiselőnő, ■y&JE rendelkezik, délutáni elfoglaltságot keres Megkereséseket „Bérelszámoló és gépiró“ jeligére a kiadóba kérek. r^nnnb laposfenekfi, egypáros, *■ ^^ * *^"* •’'* bevonulás miatt eladó Bővebbet: Zapletál-csónakház. ^>7í7Pí?ni 1 háztartási alkalmazottat, feli Jy vagy bejárónőt keresek szeptember 7-re. Dr Urbányi Ferencné, Vác, Köhidi szőlő. Hngoranyulak Ai“: utca 17 szám. ás teljes ellátásra diákokat * "LJ3Z.I vagy kosztosokat felveszek. Ebéd: 1'70. Budapesti főút 28. |—\ryj (Erzsébet-utca 24) eladó. Érdek* lődni ugyanott, 3 ajtó. Hsztalossegéóet felvesz Matz József, Mária-utca 8. Tt?hf7n (íri,s fejős, 4 éves) borjával ■ ti Jk_l l eladó Deákvári-főút 7. Használt bélyeget, akár bélyeggyűjteményt is vásárolok. Magyar és külföldi bélyegeket cserélek. Cim a kiadóhivatalban. Elijesztettem törtökön délelőtt a Kórház utcától a Dunaparton át a hajóállomásig. Becsületes megtaláló jutalomban részesül Cím a kiadóban Eresztettem rá voit Írva a nevem : Tóth Istváuné. A megtaláló küldje Iatenmalmi utca 8 sz. alá Uilloszerű lai*!Äd< öu mibélyegzőket, nedvesítő párnákat, vésett bélyegzőket jutányosán szállít a Pestvidéki Nyomd* Vácon. a vadászat felhagyása miatt ^ magyar vizslakutya 50 pengőért, fegyverbőitok 50 pengőért, fegyvertábla 150 pengőért és némi lőszer. Majzik Viktor, Nőtincs hónapos, vészmentes nősfe-Jwll l*--^ tény) eladó. Mészáros, Papvölgy. Rpt f^ÍRynn (cgyévet) e,*dó-r\£l UlbZIJU Cim a kiadóban. f—Ifi Int? bútorok, sezlón, ágyak, ágyl lk-4IUr\} sodrony, asztalok, konyhaszekrény, tűzhely, fotelek, külön szekrények és gyermekágy eladók. Használt bútort veszek. Hattyú utca 8. Rntnrn^ntt utc*i szoba fürdő L_JU1UI UZ.U 11 szobahasználattal azonnal kiadó. Iskola-köz 2. ("T”^ | r~i r> (8 hónapos, nőstény) eladó- 1 1 J U IC! L Szent Imre-tér 3. Bútorozott fiatal tisztviselő. Cim a kiadóban. Rrill ihn (Meidlinger zománcozott, 1 »C4lylJL4 ja állapotban levő) olcsón eladó. Cáky-út 14. I em. L«/ I /-« A A egy szoba-konyhái lakás (ver MUUU randa, éléskamrai). Megtekinthető vasárnap a Szent Mihály-kápolnánál, Priesner. karban lévő) elntllLKfJUI adó. Haklik, Kovács Pál-utca 5. Iparigazoluányos ,^í bónő társulna, lakással, vevőkörrel rendelkező urinővel Vácon Cim: Felsőgőd, Kálmán-utca 33, Thury Albertné. P|n AA új, fekeje zakó férfiöltöny 1—iUUU Budapesti-főút 25. Rí7t C7nhn konyha, éléskamra r\fc:i bZUUU, kiadó. Eaitmanút 17. mint az istái óz ott állat. A váci mészárosoknak soha sem volt alkalmuk havasi legelőről vásárolni, mindig a környékbeli gazdák és uradalmak kimustrált állatait vásárolták fel. A vágóhídra egymásután hívták azokat, akik a város húsellátása iránt érdeklődést mutatnak. A feltisztitott besztercei marhák mindegyike mérlegen lógott és a mészárosok itt mutálták be nekik, hogy ezen az árun csak veszteni lehet. írást vettek elő, hogy milyen összeget fizettek ki a részükre kiutalt marhákért és vágás után hány kiló húst kaptak. Kiderült, hogy oly nagy súlyveszteséget szenvedett a levágott állat, hogy az a mészárosoknak 3.20—3.30 pengőbe került kilonkint! Ilyen körülmények között minden besztercei marhára 50—70 pengő ráfizetésük van a váci mészárosnak, amit közérdek címén még sem követelhetünk tőlük. Kérdeztük, hogy miután ugyanezt a marhát kapja Budapest népe is, hogyan tud kijönni a budapesti mészáros az áruval? A felelet egyszerű, mondották: a budapesti marhahús 70 fillérrel drágább a vácinál. Ha tehát Vácon is megengedik a budapesti árakat, úgy lehet beszélni a besztercei újabb szállítmányról, különben nem. Vagyis ez azt jelenti, hogy a váci mészárosok egyszer jártak Besztercén, köszönnek minden jóindulatú támogatást, de a havasi marhából nem kérnek. Vác húsellátása ezzel megint kétségessé lett. A húsz darab besztercei marhát kimérik és azután nem tudják a mészárosok, hogy mi következik. Ezért a város közélelmezési hivatala le is mondott a marhahúsjegyek bevezetéséről, mert a mészárosok 10 dekán aluli fejadagokat sem tudnak garantálni. A besztercei mar]iák kimérése már megkezdődött. Dezső állatorvos nem engedte meg, hogy az annyira divatos kolbásznak dolgozzák fel a hús nagyobbik részét. Mind ki kell mérni a lakosság között. Vagy egy hétig lesz is hús a városban. A mészárosok azonban minden kilóhoz hozzámondják, hogy erre a húsra ráfizetnek és akadt olyan mészárszék is, amely hogy kárát behozza, a maximált árnál pengőnél magasabb áron mérte a messziről hozott hús kilóját. Peatvidéki Nyomda Vácon. Nyomdavezető: Bénik Gyula. Összeírják aváci disznókat A disznóhizlalás valamikor Vácon nagyon népszerű foglalkozás volt. Ma is akioknak hívják a Hétkápolnával szemközt fekvő nagy területet, amelyen Pécsék, Sirakiék és mások ezerszámra hizlalták a disznót. Ezí a nagyarányú hizlalás akkor* szűnt meg, mikor a hizlalásra i beállított disznó élősúlya kilonkint elérte az egy koronát. Azt 1 mondták a szakértők, hogy ez- - zel a kezdő árral már nem érdemes hizlalni. (A mai árakhoz mit szólnának?) Bár a nagy hizlalás megszűnt, az alsóvárostól a * felsőváros i utolsó házáig nagyon sok házban folyt a házi hizlalás. A í váci határ nagyrésze kukoricát termel s ahol a kukorica, ott a é hízott disznó is. Nem túlozunk, hogyha békében a váci hizlalá- - sok számát ötezerre tesszük, vagyis a nagy intézményeket is 3 belevéve, legalább háromezer *i váci család önellátó volt s gon- - doskodott egészévi zsirszükségletérői. A háború idején is önellátóvá kellett volna tenni a várost és % akkor nem fájt volna a feje a a városházának. Ámde, merjük mondani, minden gátlás megtör- -• tént arra, hogy a házaknál ne e legyen hizlalás. Ha csak arra s mutatunk rá, hogy árpát, kukoricát nem lehetett vásárolni,, .1 megmondottunk mindent. Mégis a hivatalos statisztika szerint ií a legutóbbi esztendőben is a & háziölések száma a kétezret ií meghaladta, ami azt jelentette, ,s hogy legalább ezer család biz- 5 tositva volt, hogy nem szorul Ií hatósági támogatásra és hatezer i kilogram zsir is jutott heti ki- i mérésre. Vájjon mennyi lesz az idén a 3 háziölések száma Vácon, még- gt nem tudjuk, de valószínűleg gí erősen esni fog, mert hiszen a 8 20 kilos árpakiutalással sehogy- -y sem szolgálták a hizlalás ügyét, .ti Viszont, ha láttuk, hogy a heti- -i: piacon mennyire kapkodták a a tököt, azt mondhatjuk, hogy ^ sok váci háztartás hizlal. Mindez azonban a közel jövő^ 4) ben kiderül. Hivatalosan ugyan- -o is hatósági zsirellátás alá került a város lakossága és a Magyar « Állattenyésztők Szövetkezete ei (MÁSz) látná el disznózsírral la és hússal Vác városát is. Hát Jh ebből vajmi keveset láttunk, de viszont a MÁSz olyan rendelelet adott ki, amely máris város- -a szerte ijedelmet keltett a házi is hizlalók között. Elrendelte, hogy Írják össze, mennyi disznót hiz- -s lalnak Vácon. A közélelmezési ia hivatal ezt a nagy munkát ház- -s *ról házra járva most végezteti ü< el. Jó tanács: Paprikáscsirkét egyen, Rádiót Kunhchnertől vegyen! Az 1943 új típusú, hadianyagmentes rádiók szept. 15-én megérkeznek Kunschnerhez. Üzlet a vasútállomás mellett.