Váci Hirlap, 1942 (56. évfolyam, 1-102. szám)
1942-08-29 / 69. szám
VÁCI H I R b A P, 3 Jövő héten minden váci család fazekában marhahúsleves föl i&tMÜS MOZGÓFÉNYKÉPSZINHÁZ Szombaton 5, 7, 9 órakor Vallace MM Berry gy |g világfilmje: 20—90 filléres Vasárnap 3, 5,7,9 órakor Kedden 5, 7, 9 órakor Slckó, Szerdán 5, 7, 9 órakor a száguldó lovas WBS I Ö N ! 5 O ÉVES FÉRFI JÖN! A váci mészárosok kiküldöttei, Gágel Ede és Nagy Kálmán múlt hétfőn elutaztak Besztercenaszód megyébe. Két nem hivatalosan kiküldött társuk is csatlakozott hozzájuk és igy Besztercére hétfőn éjszaka négy váci húsiparos érkezett. A szállodában meglepetve hallották, hogy az állatvásárt hétfőn megtartották. így nem nagy reményekkel hajtották pihenőre 18 órai utazástól elkinzott testüket. Másnap mégis kellemesen csalódtak. Felkeresték dr Mikes József vármegyei főjegyzőt, aki el nem felejthető kedves és főként hatásos előzékenységgel járt a váciak kezére. Kizárólag az ő gondoskodásának köszön hető, hogy minden Íráshoz, ami szükséges volt az állatvásárláshoz, rövid úton hozzájutottak, mert minden hivatalos ajtó a Mikes név említésére szinte magától felpattant. A vásárt valóban a hétfői nap folyamán megtartották, de ezért Budapest székesfőváros, Kolozsvár és a konzerviparosok még hagytak annyi marhát hátra, amiből a váciak bőven válogathattak. Húsiparosaink meglepődve és gyönyörűséggel szemlélték, hogy milyen szép állatok maradtak eladatlanok. A legszebb pirostarka marhák állottak ott még, egysem 5 q-án alul. Természetesen ezeket a szép példányokat válogatták ki maximális áron, vagy még az alatt is sikerült megvásárolni az értékes húst. Vác város lakossága részére és fogyasztására a közélelmezési miniszter 118 drb marhának havonta való felvásárlását engedélyezte. Mészárosaink véleménye szerint ez bőségesen elegendő úgy, hogy nem fogunk hiányt szenvedni marhahúsban. Most egyelőre 20 drb marhát raktak vagonba Vác részére, mely minden valószínűség szerint vasárnap, vagy hétfőn érkezik meg és Dezső Dezső állatorvos oszthatja ki a váci mészá rosok között. Most még csak a húskimérés kérdése megoldatlan. Senki sem akarja, hogy protekciósok 5—10 kilót felvásárolhassanak, vagy egyik másik kabzsi mészáros zúgbau értékesítse a részére juttattot hús darabjait. Ezért a közélelmezési hivatal az állami lisztjegy „A“ szelvényére fogja elrendelni a húsosztást valószínűleg fejenkint 15 dkg.-ot. Az őstermelők, akiknek nincs liszt jegyük, külön húsjeggyel vásá Tolhatják meg majd marhahúsukat. Különben is az a terv a városházán, hogy ha az erdélyi marhahúsvásárlás beválik és zavartalan lesz, az egész városra bevezetik a kötelező húsjegyet. ip.gatlan.ra 1298 P 55 f és 1298 P 55 f kikiáltási árban; 3. a váci 1666. betétben A-j-3 sor, 6446/1. krsz. alatt felvett rét a Gyada dűlőben elnevezésű 565 □-öl területű és a B. 17. alatti szerint fele részben Jakab János és a B. 18. alatti szerint fele részben ..Jakab Jánospé B.-. Kardi Julianna nevén álló ingatlanra 153 J? 60 f. és 153 P 60 f. kikiáltási árban; 4. az ugyanebben a betétben A-f-9 sor, 2192/23-b. hrsz. legelő a Dunasor dűlőben elnevezésű 16 Q-öl területű és a B. 17. alatti szerint fele részben Jakab János és a B. 18. alatti szerint fele részben Jakab Jánosné B. Kurdi Julianna nevén álló ingatlanra 1 P 05 f. és 1 P 05 f. kikiáltási árban; 5. az ugyanebben a betétben A-j-13 sor, 6438/1. hrsz. legelő, a Gyada dűlőben elnevezésű 193 □-öl területű és a B. 17. alatti szerint fele részben Jakab János és a B. 18. alatti szerint fele' részben Jakab Jánosné B. Kurdi Julianna nevén álló ingatlanra 87 P 50 f. és 87 P 50 f. kikiáltási árban; 6. az ugyanebben a betétben A-j-14 sor alatt, az 1999. se. betét A. lapján bevezetett közös legelőből járó 3/1344 rész a B. 17. alatti szerint fele részbein Kurdi Julianna nevén álló fele részben 496 P és 198 P kikiáltási árban; 12. a váci 2960. betétben A X. 7—8. sor alatt az 1999. betét A lapján be- ‘ vezetett 12/1344. rész közös legelőből, valamint a 2000. betét A lapján bevezetett 12/1344 rész közös erdőből, a B. 14 alatti szerint Jakab János nevén álló 3/4 részre 130 P kikiáltási árban; 13. a váci 4992. betétben A I. 1—2. sor, 6400, 6401. hrsz. rét a Gyada dűlőben-elnevezésű 280 és 405 □-öl területű és a B. 2. alatti szerint 3/4 részben Jakab János nevén álló ingatlanra 294 P 75 f. kikiáltási árban; 14. a váci 1737. betétben A-f-1. sör, 2492/4. hrsz. legelő a Dunasor dűlőben elnevezésű 122 □-öl területű és a B. 8. alatti szerint 1/10-ed részben a B. 20. alatti 1/10-ed részben Jakab Jánosné B. Kurdi Julianna nevén álló ingatlanra 6 P 35 f. kikiáltási árban; 15. az ugyanabban a betétben A-j-3 sor, 6072. hrsz. szántó a püspök kissé jce dűlőben elnevezésű 776 □-öl területű és a B. 8. alatti szerint 1/10-ed, a B. 20. alatti szerint 1/10-ed részben Jakab Jánosné B. Kurdi Julianna nevén álló ingatlanra 8 P 16 f. kikiáltási árban; Látható az új kftzéposatár* Vasárnap délután 5 órakor a Siemens művek futballcsapatát látja vendégül a VSE a szigeti sporttelepen. A VSE csapatában most fog először szerepelni új középcsatára Hargittai, akivel igen megerősödik a csatársor. Előzőleg ifjúsági csapatok mérkőznek. Leventék! Szept. 1-én sorakozó! Utasitom Vác város iskolánkivüli leventéit, hogy ebben a kiképzési évben mindenki ugyanazon a foglalkozási helyek maradnak. Elvárom, hogy minden iskolánkivüli levente kötelezettségének a legpontosabban eleget tesz, s fokozottabb kedvvel és akarással adja tanujelét mindenki annak, hogy nyújtó utódja annak a honvédseregnek, mely az istentelenek poklát most rombolja szét. Terjed a telefon Kummer Albert kovácsmester Csányi-út 12. szám alatt levő házába bevezettette a telefont. Hívószáma 184. A n. é. hölgyközönség szives tudomására adom, hogy női divatszalóiiomat gr. Csáky Károly-út 35 tz. alatt megnyitottam. — Ruháim méltányos áron és a legújabb divat szertnt készülnek. Kiváló tisztelettel; Dfószeghy Ilona kápasltatt női siabómtsttr A náci kir. jb. mint tkwi hatóság (4065/1942. tk. sz. Árverési feltételek Váci Egyházmegyei Takarékpénztár r. t. váci bej. cég végrehajtat ónak Jakab János és felesége B. Kurdi Julianna végrehajtást szenvedők ellen inditott végrehajtási ügyében a tkvi hatóság az 1881: évi LX. t.-c. 144. és 146. §§-ai értelmében elrendeli a végrenajtási árverést 7000 pengő ennek az 1931. évi augusztus hó 14-től az 1935. szeptember hó 2-áig járó 8o/o és az 1935. évi szeptember 3-tól járó 7.5 o/o kamatai és 622 P eddig felmerült per és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 50 P költségkövetelés erejéig a váci kir. járásbíróság székhelyén, Vác megyei városban fekvő következő ingatlanokra; : 1. a váci 2569. betétben A-j-1. sor, 1991. hrsz. ház a Kisváci-főút 42. sz. alatt, udvarral a Beltelekben 301 □-öl területű és a B. 13 szerint fele részben Jakab János és a B. 14. szerint fele részben Jakab Jánosné B. Kurdi Julianna nevén álló ingatlanra 4656 P és 4656 P kikiáltási árban; 2. a váci 4019. betétben A I. 1. 5—8. sor, 2492/23/a hrsz. legelő a Duna-sor dűlőben 45 □-öl 6438/2. hrsz. rét a Gyada dűlőben 577 □-öl területű ingatlanokból az 1999. sz. betét A lapján bevezetett 9/1344. rész közös legelőből a 2000. sz. betét A lapján bevezetett 9/1344 rész közös erdőből járó és a 3044/5 hrsz. szántó a Pap dűlőben elnevezésű 3 hold 971 □-öl területű és a B. 8 alatti szerint fele részben Jakab János és a B. 9. alatti szerint fele részben Jakab Jánosné B. Kurdi Julianna nevén álló Jakab János és fele részben Jakab Jánosné B. Kurdi Julianna nevén álló legelő illetőségre 25 P és 25 P kikiáltási árban; 7. az ugyanebben a betétben A-j-15 sor alatt, a 2000 betét A lapján is vezetett közös, erdőből járó 3/1341 rész, a B. 17. alatti szerint fele részbejn Jakab János és fele részben Jakab Jánosné B. Kurdi Julianna nevén álló erdő illetőségre 40 P és 40 P kikiáltási árban; 8. az ugyanebben a betétben A-j-16 sor, 3044/3. hrsz. legelő a Pap dűlőben elnevezésű 1 hold 325 □-öl területű és a B. 17. alatti szerint fele; részben Jakab János és fele részben Jakab Jánosné B. Kurdi Julianna nevén álló ingatlanra 514 P 10 f. és 514 P 10 f. kikiáltási árban; 9. a váci 1306. betétben A-j-1 sor, 1922. hrsz. ház Kisváci-főút 28. sz. alatti udvarral a Beltelekben elnevezésű T22 □-öl területű ingatlanból a B. 6. alatti szerint Jakab Jánosné sz. B. Kurdi Julianna nevén álló 1/10-ed ingatlan illetőségre 188 P 80 f. kikiáltási árban; 10. a - váci megszűnt 1056. jelenleg a váci 6392 betétben A-j-2 sor alatt, a 2000 betét A. lapján bevezetett 24/ 1344 rész közös erdőből a B. 16 alatti szerint Jakab János nevén álló 6/120- ad ingatlan illetőségre 13 P 50 f. kikiáltási árban, míg a B. 6, B. 12., B. 17. alatti szerint Jakab Jánosné B. Kurdi Julianna nevén álló 18/120-ad ingatlan illető égre 40 P 5') f. kikiáltási árban; 11. a váci 2591. betétben A-j-1. sor, 3015. hrsz. s/án.16 a Ivörtvélyes dűlőben ein vezésű 1480 □•öl területű ingatlanból a B. 8 alatti szerint Jakab János nevén álló« fele részre és a B. 11. alatti szerint Jakab Jánosné B. Egyidejűleg a tkvi hatóság csatlakozottaknak mondja ki: a) Dach A. Adolfot 124 P 80 f. költség és jár. tekintetében a fentebb 1. alatt megjelölt és Jakab János nevén álló illetőségre; b) Pápa Hermant 800 P követelés <és jár. tekintetében a fentebb 1, 3—8, 10. alatt megjelölt és Jakab János és neje sz. B. Kurdi Julianna, a 2. alatt megjelölt csupán Jakab János és a 9. alatt megjelölt és csupán Jakab Jánosné B. Kurdi Julianna .nevén álló illetőségekre, c) —d) dr Schepácz Gyulát és dr Ilornyánszky Zoltánt 4 P követelés és jár. tekintetében a fentebb 1. alatt megjelölt és Jakab János és neje B. Kurdi Julianna nevén álló illetőségekre ; e) Preszburger Károly és társa céget 544 P 50 f. követelés és jár! tekintetében a fentebb 1., 2.—8., 10. alatt megjelölt és Jakab János és Kurdi