Váci Hirlap, 1942 (56. évfolyam, 1-102. szám)
1942-07-08 / 54. szám
VÁCI Hl R L A P Még szerencse, lrogy polgármesterünk kijelentette, hogy túlteszi magát a bürokrácián. Ellenkező esetben, nem túlozunk. talán még jövő nyáron se lenne jegünk. Harctéri levél Weiszbarth Lajos városi tisztviselő részére tábori lapot kézbesített a posta. Tartalmát, mivel időszerű eseményeket közöl az alábbiakban adjuk: Kedves Barátom! E. évi V. 13-án kelt kedves lapodat megkaptam ma. amikor éppen nagy események középpontjában állunk! Nagyon köszönöm végtelenül ragaszkodó és megtisztelő szavaidat és a jó Istent csak arra kérem, hogy most, amikor sok-sok derék magyar életéért vagyok felelős, minél több váci fiúval lehetnék együtt, mert ők mindenütt megállják a helyüket! Életem egyik legnagyobb kívánsága továbbá az, hogy a Vb'E ismét befusson iizőtt sportjai keretében a vezető helyekre. Szerelném én is még egyszer a rongylabdát a régi vásártéren rúgni. Neveljétek a fiaitokat tovább is régi VSE becsülettel s akkor mi itt nyugodtan leszünk, hogy áldozataink nem voltak hiába! ölel hived: Boganyi Károly Tp. 113/100________ vezérőrnagy Rend b«* fa ták a felső Ousts a partot Horváth IVIih agy «utcaiak köszöneté Kaptuk az alábbi közérdekű sorokat, melyet annál inkább-hozunk nagy nyilvánosságra, mert benne városát szerető váciak csak örömüket találhatják. Igen tisztelt Szerkesztő úr! Szépen kérnénk b. lapjukba az alábbi pár sorunkat közzétenni: A nyilvánosság előtt akarunk hálás köszönetét mondani a. fegyintézet! igazgató úrnak. Mi, Horváth Mihály-utcai lakók több aláírással kérést intéztünk hozzá, hogy a szeméttel telehordott és nagy magas caó vány okkal benőtt Dunapartunkát hozassa rendbe. Igazat megvallva, nem sok reményt fűztünk kérésünk meghallgatására, de ismerve az igazgató úr jóságát, megpróbáltuk. Nem csalódtunk, mert kérésünk másodnapján már egy egész sor fegyenc kaszált, kapált Dunapartunkon, sőt még az utakat is megrendezték úgy, hogy most igazán megnézheti mindenki, hogy néz ki most a rendbehozott Dunapart. Hálás köszönetünket tolmácsoljuk az igazgató úrnak és kérjük továbbra is hallgassa meg a kérő szavakat. Maradtunk tisztelettel: Horváth Mihály-utcai lakók. r-------------------—i mi trkiréipéhztIr i A Magyar Wemaetüí Slsáüfe njclíékhei j«Am Eí*6 Magya? Áltaíftnoes Büstosttói k«rlll«tS Mi9.gyntHx.n$i"r~ »»-*«*• iS. j «S Alapltrai BETÉTEKET g^^ümölcsöztetünJc V KÖLCSÖNÖKET folyósítunk ▼ A BANKÜZLET minden ágával foglalkozunk í Miért nem lett egyetemi tanár br. Ándreánszky Gábor? Alsópetény közel esik hozzánk. A csendes nógrádmegyei község népe minden terményét a váci piacra hozza, Vác az ő központja. Urasága a nagymultú Andreánszky-család. melynek gyermekei szintén Vacra gravitálnak. A körúti Csend-lakot, Szalay Gyula mai úri házát az Andreánszky-család építtette, hogy fiait itt neveltesse a hires váci gimnáziumban. Ándreánszky Gábor báró nem követte ősei példája,t, mert amikor elvégezte a váci gimnázium YLJJ-ik osztályát, politikai pálya helyet tudományos pályára lépett. És azóta a fiatal tudós neve nemcsak M agyar országon, de egész Európában közismert lett. Alsópetényben már ritkábban tud megjelenni, de viszont neve ott ragyog a Teleki Bálok által kiművelt úton és Ándreánszky Gábor báró. az egykori váci diák, ma nemzeti érték a magyar tudomány piacán. Mindenki tudja róla. hpgy az egyetemi katedrára predestinálva van, ő türelmesen vár és hallgat, tudásánál csak a. szerénysége nagyobb. Mégis a végtelen szerénysége tudósnak a neve a nyilvánosság előtt forog. Bizonyára neki nem a legkedvesebb, mégis irni kell róla. mert az Országházában mondták el a magyar tudomány sérelmeit. Kövér Gusztáv orsz. képviselő interpellációt intézett a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, hogy a budapesti Műegyetem közgazdasági fakultásának növénytani tanszéke betöltésén 1 miiért mellőzték a kiválóan tudós Andreánszkv Gábor bárót. Előadta, hogy a legfelelősebb tényezők is ismételten kijelentették. hogy a világháború frontharcosai éppen ligy, mint a most dúló háború hősei, úgy a közpályákon, mint a gazdasági életben megkülönböztetett elbánásban részesülnek. Éppen ezért ennek az elvnek megsértését jelenti az az eljárás, amit a fentnevezett tanszék betöltésénél követtek el. Ugyanis a kar és az egyetemi tanács által első helyen jelölt báró Ándreánszky Gábor egyetemi magántanár, adjunktust, mialatt mint tartalékos főhadnagy a harctéren öt hónapig szolgálatot teljesített, elütötték a tanári kinevezéstől és helyébe egy nálánál sokkal fiatalabbat neveztek ki Oláh László, Oláh György képviselő öccsének személyében. Felemlítette, hogy báró Ándreánszky, aki az összes nagy világnyelveket beszéli és elismert művelője szaktudományának, Cambridgeben, Amszterdamban nemzetközi kongresszusokon képviselte a magyar tu1 dományt. Hivatalos előadásokat tartott a bécsi egyetemen és tagja a Szent István Akadémiának. Kérdést intézett a kultuszminiszterhez, mi indította arra. hogy az egyetemi tanács által első helyen ajánlott, de éppen harctéri szolgálatot teljesítő jelöltet mellőzte a kinevezésnél. * Ez a cikkünk kiszedve már közlésre várt, midőn a hivatalos lap a következő kinevezést közölte: A vallás- és közoktatásügyi miniszter Ándreánszky Gábor báró egyetemi adjunktust a budapesti Nemzeti Múzeumhoz első osztályú múzeumi őrré a hetedik rangosztályba kinevezte. Azt hisszük, hogy ez a kinevezés szoros kapcsolatban áll az elébb elmondott eseményekkel. A Baross-egység demonstrált Fényes siker a Vöröskereszt javára Hatalmas tömeg gyűlt egybe szombat este a gimnázium remek dísztermében. hogy nevetve adakozzon a Vöröskereszt javára. A műsor olyan számokat ígért és adott, amilyenre igy, egy csokorban még nem volt példa Vácon. Mit Írjunk a Bécsi öregdiákok együtteséről? .Majdnem kitöltötték az egész műsort, de reggelig hallgatta volna őket mindenki. Sokan ismertük már őket a rádióból, de az nem ugyanaz! ükét látni keli s amit ők nyújtottak, az a nevettetés maximuma! A mindennapi élet ezer megnyilvánulásának élesen szatirikus, de sohasem bántó keresztmetszetét láttuk nagystílű és rutinos előadásukban, kifogyhatatlan humorukkal, bőkezűen osztogatva egy különlegesen tehetséges c-oport vidám jó kedvét, mely ellenállhatatlanul ragadja magával a legnagyobb tömegeket. És ha- tudjuk, hogy repertoárjuknak csak egy hányadát élvezhettük, reméljük. hogy lesz még alkalom viszontlát ni őket váci színpadon. Eöry Kató és Bataky Jenő. hazánk eiső színházának két ragyogó neve, kü lön két kiemelkedő díszes virág volt a műsor sikerült csokrában. Az ő művé szetükre kevés a jelző s amit talán külön meg kell írnunk, az a ragyogó jókedvük, szivük teljének megnyilatkozása. amellyel megtisztelték a célt és a hálás publikumot. Legényéi doktort már nem kell bemutatnunk. Ö már régi ismerőse a váciaknak s ezzel a régi szeretettel ta lálkozott most is. Nem is ment haza a többiekkel vonaton, hanem ittmaradt Eöry Katóval és Bataky Jenővel együtt s ott söröztek műsor után a nagy közönség tömegében a sorházban, éjfélig. Koltav Valéria- a jövő nagy reménysége. A Zeneművészeti főiskola nagyon tehetséges növendéke iskolázott, remek szép hangjával percek alatt belopta magát a közönség szivébe. Nevét mindenki megtanulta, mert hiszen még sokszor fogunk vele találkozni. Nagy Licike táncait ragyogó szemek könnyes mosolya honorálta. Ez az ennivaló kislány az ösztönös őstehetség tudatalatti művészetével ontja magából a tökéletes ritmust. Forró sikere volt. Ha nem tudnánk, hogy az Operaházban már tudnak róla s várják nyolc éves életkorát, most itt követelnénk, hogy mutassák be az operaház balettmesterének. Czifra Attila és Makiári József két átérzett szép szavalatával öregbedett a műsor súlya. Borzi Károly hangutánzatai új szint hoztak a mikrofon elé. Nagyszerűen kihasználja a mikrofon nyújtotta lehetőségeket, műsorában humor van és megdöbbentő élethűség. Kövi László, a váci társadalmi megmozdulások -új rendezője jó munkát végzett, munkájúban új stilus van s a rengeteg, szinte szűnni nem akaró tapsokból neki megtisztelő rész jutott. Ha bármit elad, vagy bármit vesz, eredményes csak akkor lesz, ha aVáci Hírlapba egyhirdefést tesz! Újabb adományok a deákvári templomnak Urban János 50, Mészáros Béláné 20, a Szent Imre-iskola VI—VII. oszt. leánynövendékei 7.60, M. M. (Deákvár) 5 pengőt adományozott a deákvári templom javára. 1881 disznótor volt a télen Vácon Az elmúlt hét folyamán mindenkit beidéztek a közélelmezési hivatalba, aki háztartásában 1941 12 folyamán, disznót hizlalt és szúrt le. A hivatal arra volt kiváncsi, vájjon mindenki beszolgáltatta-e a miniszter álra! előirt 3 kg zsírt, ami vámként is szerepelhet. Mert ezek a 3 kilók igen nagy segítségére voltak a hatóságnak, amikor a lakosságot zsírral kellett ellátni. 4 közélelmezési hivatal megállapította. hogy Vácon 1881 disznóba szúrtak kést. amelyek nem kerültek kimérésre, hanem zsírja, húsa a háztartásokban maradt. Ez azt jelenti, hogy közel hatezer kilogramm zsírt kapott a. város maximált áron. anélkül, hogy bármi fáradtságába került is volna. Ezzel a mennyiséggel 10 d-ekás adagokat véve alapul, 60 ezer adagot osztottak szét. Ha feltesszük, hogy 20 ezer ellátatlanról kellett gondoskodni a városban, úgy a közélelmezési hivatal három héten át oszthatta ki a zsírokat jegy ellenében. Mindezekből az látszik, hogy a liáziöléseket nem akadályozni kellene, hanem felülről biztatni minden háztartást, hogy csak hizlaljon. Az 1881 sertés legalább 5 ezer lélek zsirellátását fedezi az újig. Régen, télen 3 ezer ölés is volt Vácon! Mit jelentene, ha a lakosság fele, mint régen. önmagát tudná zsir/al ellátni! Mindenkit érdekel! Vác megyei város építési szabályrendelete Áras 3'— pengő Kötve : 5 • — pengő Aki épít, vagy építtet, nem nélkülözheti! Kapható: Pest.widéki Nyomdában Csak 6 o/o xsi^ó sitazhasson! Vitéz Endre László alispán évnegyedes jelentésében olvassuk, hogy a vármegye határára érkező vonatok már zsúfolták, mert. az ország- különböző részeiből Budapestre tartó zsidó utasok az ülőhelyeket elfoglalják. Az alispán azt az indítványt teszi a vármegye közgyűlésének, Írjon fel a kereskedelmi miniszterhez és rendelje el, hogy csak a zsidóság Itat százaléka utazhasson. A mai nehéz időkben, mondja, az alispán, amikor a közlekedési eszközök elégtelensége miatt az ország keresztény lakossága sem tud utazni, nem szabad megengedni, hogy a zsidóság ellepje a vonatokat. Számarányához képest csak Irat százalék zsidónak legyen szabad ezentúl utazni. VÁCI EGYäiazHEGYEl TAKARéKpéNZTÁR R.T. Kertes Aísncüt «» Alapítványon K«y*»iőnege FUTUR A - főbizományos Elfogad betéteket körív-vecskéknr és folyószámlára ö legmagasabb kamatozás melleH. — Kölcsönöket iolyósit rövid és hosszabb !c~ járatra. — §«leg®R vásárol, küi- és beí| földi eszközöl