Váci Hirlap, 1942 (56. évfolyam, 1-102. szám)

1942-05-09 / 37. szám

Élénk társadalmi élet Sződligeten A Sződligeti 01 táregyesiilet május 3-án műsoros estélyt rendezett, mely­nek programját Szigeti Sándor opera­énekes, Cseresznyés Rózsi zeneművé­szeti főiskolai hallgató és Bókefi Béla énekkel, Spányik Málta szavalatával, László Kató hegedű, nagybányai Szau- csek István dalköltő és zeneszerző zon­gorajátékával, Spányik Éva és Horváth Margit menuette táncukkal, mig az egyesület műkedvelői Cserháti Lajos »Balaton tündére« cimű egy felvonás os operettjének előadásával tették válto­zatossá. Az alkalmi beszédet dr Jan- tsits Tibor miniszteri osztálytanácsos tartotta, ki ennek keretéljen a köteles­ségüket mindhalálig hűséggel teljesítő magyar honvédek dicső példájának kö­vetésre buzdította a megjelenteket. Az ünnepség Tiszta bevétele közel 400 P volt, mely összeget a helybeli róm. kát. templom szószékének beszerzési költségeire és karitativ célokra fordít­ja az egyesület. A műsoros estélyt özv. Spányik Gézáné, Kovács Klára, özv. Bejczy Károlyné és Baranyai János rendezte. Ha érdekli az adója, akkor olvassa el a polgármester hir­detményét: Közhírré teszem, hogy a földadó, házadó. ebadó és szemétkihor­dási dij kivetési lajstromot 1942. év május 11-től május 25-ig a városi adó­hivatalban közszemlére kitettem, ahol azt az érdeklődők hivatalos órá,k alatt megtekinthetik és észrevételeiket ugyanott a hivatal vezetőjénél írás­ban benyújthatják. A viselt ruha olcsóbb lesz Érdekes meghatározással tette ol­csóbbá »az uraságoktól levetett« ruhá­kat a közellátásügyi miniszter: Az ön­költségi ár megállapításánál a tényle' gesen kifizetett vételárból kell kiin­dulni. Tehát, miután a viselt ruhákat olcsón szokták összevásárolni, ebből az olcsó árból kell kiszámítani az új árat. A vételárhoz hozzászámithatók az eset­legesen felmerülő javítási, vasalási és tisztítási költségek. Az igy nyert ön­költségi árhoz az érdekelt kereskedők 15 százalék bruttó hasznot jogosultak hozzászámítani. Kötelesek az érdekelt kereskedők azonban az ellenőrzés cél­jából minden egyes árucikkről külön- külön a vételárat, valamint a vasalási, javítási és tisztítási költségeket ma­gába foglaló feljegyzést vezetni és azt mint önköltségszámitást időrendi sor­rendben megőrizni. VÁCI lAKÜRÉKPÉNZTÁli A Magyar Nemzeti Bank mellélcJtelye \m HU8 Magyar Általftmos Biftoilti TAraaiftg kerflUetl fíflgjnftíí««|e V&e» K«nitantln-Mi' 15. T*l«ir©ií: *8 Alapítva: 1864 BETÉTEKET gyűmőlcsőztetünk 7 KÖLCSÖNÖKET folyóeítunk 7 A BANKOZLET minden ágával foglalkozunk Hirdessen a VA CI HIR LA P-ban 4.617 pengő és 35.000 cigaretta a váci füsttelen nap eredménye Bár még a mai napig sincs teljesen összeszámolva, mert egyre jönnek az adományok, mégis büszkén megállapit- hátjuk, hogy a füsttelen napon annyi áldozatkészséget tanúsított a váci kö­zönség, ami egészen ritkaság. Figyel­jük a fővárosi lapok közléseit és meg­állapíthatjuk, hogy hasonló nagyságú város, mint Vác, egyetlenegy sem múl­ta felül adakozásban a váci közönsé­get, mely viszont adott annyit, mint egy Székesfehérvár, Békéscsaba. Zom- bor és más nálánál, két-háromszor na­gyobb lakosságú város. A váci jóté­kony egyesületeknek csak a megszer­vezés munkájára Arolt gondjuk, az ado­mányok begyűjtéséről már maga a la­kosság gondoskodott. Példátadó szép jelenetek egész sorát emlithetnők fel, amelyeket a közönség megbatódottan olvasna. Elég legyen a kis ovodások gyűjtésére rámutatni, akik legnagyobb lelkesedéssel hozták el szüleik, ismerőseik, szomszédok fil­léreit. Gyönyörködtünk a DL lányok munkájában. Ezek a lányok a Kőkapu mellett gyűjtöttek és mikor este be­hozták urnáikat, óriási halom rézpénzt borítottak az asztalra. A sok réz és vas 275 pengőt ért. Nyilvánvaló, bogy mind-mind szegényember adománya. Csütörtökön délben beállít szerkesztő­ségünkbe egy munkás. Bocsánatot ké­rek — mondja —, én a fizetésemet csak csütörtökön kapom és vasárnap nem tudtam honvédeinknek szívni valót adni és le tesz asztalunkra két csomag finom cigarettát, nevét sem mondja meg, elköszön, mint aki kötelességét teljesítette. Ezer példa beszél a váci közönség jó­szívűségéről és itt megkérdezhetjük azokat, akik minden nemes jótékony adakozásból visszahúzódnak, hogyan ér­zik magukat? Nem szégyenlik-e, hogy sajnálták a filléreket és nem érzik-e, hogy nagyon, de nagyon le vannak kö­telezve katonáinknak, akik. az ő tűz­helyét is megvédik? Mennyit találtak az urnákban Itt felsoroljuk a váci füsttelen nap eredményét azzal, hogy a gyűjtés még nem végleges, a rendezőséghez még mindig érkeznek adományok készpénz­ben és cigarettáljan. Az Evangélikus Nőegylet a Konstan- tin-téren gyűjtött 224 P 45 fillért és 406 darab cigarettát. A Ref. Nőegylet gyűjtése a kisváci Kulturház előtt történt és urnáiban 97 P 77 fillért és 611 darab cigarettát találtak. A Baross Szövetség Női Tábor gyűj­tése 148 P 64 fillér és 1425 darab cigaretta. A Szent Vince Szeretet Egyesület a Reménység előtt állott fel urnájával, melyben 321 P 59 fillér és 293 darab cigaretta gyűlt össze. A Jótékony Nőegylet a Géza király - téren gyűjtött 168 P 89 fiiLért és 360 darab cigarettát. A Krédó hölgyei a Városi Mozinál állottak fel és szorgalmuk 150 P 57 fillért, és 533 darab cigarettát ered­ményezett. A MANSz gyűjtőhelye a székesegy­ház előtt volt. és 154 P 94 fillért, va­lamint 2670 darab cigarettát gyűjtőit. A Vöröskereszt hölgytagjai a duna- parti korzón gyűjtöttek és a förtelmes idő dacára 52 1’ 44 fillér volt urnájuk- l>an és 246 cigaretta. A Vasutas MANSz a pályaudvar előtt állította fel urnáját, melyben es­tére 632 P 46 fillért és 346 cigarettát találtak. A Dolgozó Leányok a Kőkapunál ál­lottak és 275 P 81 fillért gyűjtöttek fillérekből! És 410 darab cigarettát. Az Emerikána a piaristák előtt gyö­nyörű eredménnyel dolgozott, mert 769 P és 20 fillért gyűjtött, ezenfelül még 3036 darab cigaarettát. Külön érkezett adományok Mialatt az urnázás folyt, a Vörös­házban egymásután adták át testüle­tek, gyárak, hivatalok gyűjtését. A na­gyobb adományokat felsoroljuk: Siketnémák intézetének gyűjtése 38 P 50 fillér. OTI 25 P. Hevér-malom gyűjtése 46 P. Püspöki uradalom ado­mánya 100 P. Egyházmegyei Takarék- pénztár 200 P. Piarista tanárok gyűj­tése 26 P. Pénzügyőrség 9 P 20 fillért küldött be. Alsóvárosi gazdák gyűjtése 55 P-re rúg. Horganyhengermű és mun­kásainak gyűjtése 263 P 60 fillér. Sporthorgászok Egyesülete 50 P. A va­sutasok 347 pengőt gyűjtöttek a kö­vetkezőképpen: Az osztálymérnökség 176 P 12 fillér, fűtőházfőnökség 114 P 10 fillért. Az állomás tisztikara és személyzete 56 P 78 fillért gyűjtött. A Szent István iskola gyűjtése 13 P 5 fillér. Isteni Megváltó Leányai fiú elemije 35 P. Kereskedők Egyesülete 73 P 50 fillér. Bőripari szakiskola tan­testülete, alkalmazottai és növendékei 45 P 40 fillér. Evangélikus iskola 14 P 60 fillér. Deákváriak és a községi is­kolájuk 297 pengő és 602 darab ciga­retta. Neumann-féle bélésárúgyár 50 P. Salzmann-gyár és munkásainak gyűj­tése 200 P. Reménység óvodája 8 P. Fegyintézet tisztikara és őrszemélyze­te 82 P 66 fillér. Szent Imre iskola nö­vendékei 25 P 2 fillér. Budinszkyné— Bódenlósz-gyár 100 P. Váci Kát. Gaz­dakör 70 P. Ref. Gazdakör 10 P. Váci Hitelszövetkezet 10 P. Dianovszky-ven- déglő 17 P 40 fillér. Karolina polgári iskola 5 P 50 fillér. Váci Ipartestület tagjai 35 P 10 fillér. Kodak-gyár tiszt­viselői és munkásai 229 P 10 fülért küldöttek, hogy adományaikon a ma­gyar katonáknak cigarettát vásárolja­nak. Az alsóvárosi iskola 8 P 30 fillért szedett össze. Homoktéglagyár 20 P. Első Magyar Kötő Szövőgyár tisztvi­selői és munkásai 274 P 80 fillért ad­tak össze. A cigaretták ezrei! Felsoroljuk a nagyobb cigarettakül­deményeket. A Váci Takarékpénztár 1284 darab cigarettát, ugyanennek az intézetnek Dunakeszi fiókja 805 darab cigaret­tát, a Vízmű tisztviselői és munkásai 340 darab cigarettát, a felsővárosi ovoda 1780 darab cigarettát, A villa­mosmű 665 darab cigarettát, az áLLam­ly ilt-tér (E rovatban /edzőitekért mm vállal felelősségei a szerkesztőség ) Felhívás Menyhár Pál hentes és kocsmáros Vácon (Tabán u 21 sz.) lévő üzletét meg­vettem Felhívom nevezett hitelezőit, hogy esetleges követeléseiket dr Schepác Gyula ügvéd (Vác, Budapesti-főút 11 sz.) jogi képviselőmnél 3 nap alatt kölönbeni mellőzés terhe alatt jelentsék be. Vác, 1942 május 6. Szferle Jánosné 1"“"1""11 Köszönetnyilvánítás Mindazoknak kik szeretett jó Gyur­kánk temetésén mélységes fájdal­munkat részvétükkel enyhítették, ez­úton mondunk hálás köszönetét. Vác, 1942 május hó Novottny-család VÁCI | EGYHÁZMEGYEI TAKARÉKPÉNZTÁR R.T. K®gy«# Alucok • > Alapítványok Kazalóság« FUTUR A - lűblzományos Elfogad betétek«! köny­vecskékre és folyószámlára n legmagasabb kamatozás melleit. — Kölcsönöket folyósít rövid és hosszabb le­járatra. — Idegen pénze­ket vásárol, küi- és bel­földi átutalásokat eszközöl rendőrség és a révkapitányság 700 da­rab, a Püspöki Szeminárium 600 da­rab , MÁV osztályméraökség 291 drb, Dohánytőzsde 400 drb, a Jótékony Nő­egylet kis óvódásai 615 drb, Karolina polgári iskolájának növendékei 2900 drb, Váci Hengermalom 250 drb, Váci Ipartestület tagjai 9104 darab ciga­rettát küldtek. A cigaretták száma az urnákban ta­lált cigarettákkal együtt a 25 ezret meghaladja. Az eredmény: Másfélszázezer cigaretta A rendezőbizottság azt tervezi, hogy a közel ötezer pengőt kitevő gyűjtés­ből cigaretta megrendeléseket tesz a váci trafikokban. Ezek megrendelései­ket beszolgáltatják a váci nagytőzsdé­be, mely Budapesten a dohánynagy- raktárban megrendelt mennyiséget át­veszi. A váci püspöki uradalom tár­szekerei bemennek a cigarettákért éa MAROSI filmszínház Szombaton 4, 6, 8; vasárnap 2, 4, 6, 8; hétfőn 4, 6, 8; kedden 4, 6, 8 órakor Szigligeti örökbecsű színműve: sm m m A cigány Zimonyi Mária, Dajbukáf Ilona, Rózsahegyi, Adorján Éva, Pataki Gábor, Bilicsi, Gabányi Szerdán és csütörtökön filléresen egy kitűnő amerikai bűnügyi vígjáték: jön. _______ft nagy riport_______jön. Jön! A nagy Mester-film! Goll Bea, Uray, Lázár M. főszereplésével: Haláltánc

Next

/
Oldalképek
Tartalom