Váci Hirlap, 1937 (51. évfolyam, 1-95. szám)
1937-06-02 / 40. szám
Váciak, mint életmentők a balatoni országúton Szörnyű szerencsétlenségnek voltak szemtanúi Mojzes Lajos és Szeletzky Ida, városházánk két ismert tisztviselője a Budapest alatti balatoni országúton. Mojzesnek oldalkocsis motorkerékpárja van, amellyel szombatonként nagyobb kirándulásokat szokott tenni Szeletzky Idával, hogy a hét fáradalmait kipihenjék. Múlt szombaton a Balatonon jártak, honnan vasárnap este voltak hazatérőben. Tétény környékéig semmi sem adta elő magát, csak autók száguldtakle és föl a Balaton és Budapest között. Esti tiz óra volt, a motorkerékpár egyhangú pöfög'éssel sietett haza két utasával, miiclőn szemközt erős reflektorral ellátott autó közeledett feléjük. Az út baloldalán egy öt tagú társaság dalolva haladt hazafelé. A társaság tágjai: apa, anya s három, femőtt gyermekeik voltak. A,mint az utolérte ezt a kis társaságot, a szemközt jövő motorkerékpár utasai rémültek látták, hogy belegázol az öt emberbe, kik mint az oldott kévék terültek el az út porában. Természetesen a véres autó és a motor- kerékpár rögtön megállót! és mentéshez fogtak. Az autó vezetőjét nem lehetett használni, az kétségbeesetten jajgatott afelett, hogy mit csinált. Mojzes János utitársnőjével húzogatta ki az autó alói a szerencsétleneket és kezdték ápolni őket. Mojzes már csupa vér volt. Szeletzky Ida kiállt az út közepére és egy Balaton felől jövő autót megállított. Szerencsére orvos ült loen- ne. Most már hárman ápolták a szegény aléltakat, kikről az orvos megállapította, hogy igen súlyos sérüléseik vannak, mert alig vert a pulzusuk. Mig a két férfit az ápolás gondja teljesen elfoglalta, Szeletzky Ida bement a községbe és telefonon felhívta a mentőket, kikkel közölte a szörnyű szerencsétlenséget. Egy félórán belül a szerencsétlenség színhelyén voltak a mentők és az öt sebesültet, kik még ekkor sem tértek magukhoz, beszállították a budai uj szent János kórházba. A váci kerékpár utasai éjfélig dolgoztak, azután az országút rémes emlékeivel késő éjszaka érkeztek vissza csendes városkánkba. Figyelmeztetem, hogy rádiót Kunschnernél vegyen! Kunschner-cég 100°/#-ig megbízható, tisztességes cég. Rádiói legjobbak! Kastélytól a kunyhóig mindenütt talál KUNSCH- NER-től vett rádiót^ A KUNSCHNER-cég tisztességesen kiszolgálja Önt. ItUBíS<JlfIJ\ER műszerész rádlószakUzlete a váci állomás mellett. _______ ÚJ első díj a tipverseny tizedik fordulójára Még két forduló választja el a »Váci Hírlap« tipversenyének nagy táborát a befejezéstől és az utolsóelőtti héten is igyekszünk meglepetésről gondoskodni tjppelőink részére. Ebben a nehéz fordulóban új első dijat adunk: egy teljes rúd párizsi (parízer) vár a forduló büszke nyertesére. A dijat Gágel Ede hentes-, mészáros- és virsliáru nagyüzeme ajánlotta fel a »Váci Hírlap« tipversenyére. PSf a bajnokság kapujában Ezen a héten már első helyen a VSE! Vasárnap nagy és régi ellenfelét sikerült legyőznie a VSE- nek, a Magyarság csapatát, mely a VSE-től bajnoki meccsen még soha ki nem kapott. A bajnokságra menő nagy küzdelembe a VSE mindent beleadott s egyik legértékesebb győzelme a vasárnapi volt, annál is inkább, miért ugyanakkor a vezető Tokod kikapott Szolnokon, ami máris egy teljes pontos vezetést hozott a tabella élén a váci csapatnak. Még csak a vasárnapi pilisvö- rösvári mérkőzést kell megúsznia (ami viszont nem nagy esemény, csak komolyan kell venni!) és a VSE visszavonhatatlanul bajnoka lesz Közép mia- gyarországnak, amiről a váci drukkerek éppen 13 esztendeje álmodoznak. VSE — Magyarság 2:1 (1:0). Bajnoki a szigeti 'pályán. Vezette : Boskovitz. Hullámzó játékkal indul a mérkőzés, amelyben Csákinak van sok jó helyzete. A Magyarság túlkeményen játszik, de a Szolnokot annakidején erőszakolt eldöntetlenhez juttató Bos- kovitz játékvezető ez alkalom!- tnjal a Magyarságnak enged meg 'miindent. Magyarság is belefek- szik s egy négy lefutását nehezen parírozza Eckhardt. Ezután a VSE állandó fölénybe kerül. A 25. percben Csörgő szabadrúgását Csáki kapja s már hálóban a gól. 1.0. Tovább is VSE-fölény dohainál. A második félidőben tovább durvul a Magyarság. Ki szeretne egyenlíteni! Sok a szabadrúgás! További váci fölényből esik bakács szabadrúgása is 35 méterről, mely védhetetlenül esik sarokba. 2:0. Két perced a befejezés előtt nehéz szögből kap A Váci Hírlap tip-versenyének X. fordulója Június 6. A következő eredményeket tippelem: I. OSZT. AMATŐR-BAJNOKSÁG: BKSC—VSE----------------------------------Szolnoki Máv—Dorog--------------------Rákoscsaba—Szolnoki AK ------------Rákosliget—Pilisvörösvár----------------Magyarság—Cegléd --------------------Tokod—R.-keresztúr --------------------I. B. OSZT. AMATŐR-BAJNOKSÁG : VSE B.-Fót---------------------------------Gödöllő—Törekvés-------------------------II. OSZT. AMATŐR-BAJNOKSÁG: Alag—VSE 11. ___________________ Szentendre—Reménység ----------------TARTALÉKMÉRKŐZÉSEK: Érd—Balassagyarmat --------------------Felsőgöd — Kisalag-------------------------Budaörs—Esztergom --------------------NévLakás labdát Eckhardt, korán vetődik s mellette besurran az ellenfél gólja. 2:1. Álba Régia—Reménység 8:6 (8:2). Bajnoki Székesfehérváron. Vezette: Kanyár. Az első félidő első perceiben úgy meglepte a váci csapatot a fehérváriak heves ostroma, hogy teljesen elvesztették a fejüket, így történt, hogy az ellenfél 35 perc alatt nem kevesebb, mint nyolc dugót tudott lőni a váci kapuba. 8:0-ra vezetett Székes- fehérvár, amikor a váci legénység végre megtalálta magát és máris két góllal szépített a kivételesen csúnya eredményen. A második félidő első perceiben a fehérváriak kapusa harcképtelen lesz s innen tiz emberrel játszanak. Most ők vesztik e! a fejüket, amit a váci csapat ügyesen kihasznál, ‘most ő kerül fölénybe és egymásután lövi a gólokat, számszerűit négyet, de még négyet kapu előtt hagytak s bizony, egy kicsit több szerencsével megnyerhették volna a mérkőzést, a vezető nyolc gól ellenére is! Törekvés— VSE b. 2:0 (1:0). Bajnoki. Vezette: Tabak. Az erősen tartalékos VSE/b. nem tudott ellenállni a lelkes Törekvésnek. Alag — Reménység 1:1 (1:1). Bajnoki a, Reménység-pályán. Vezette: Mágori. R tejszinkrém-fagylalt ■SZABÓNÁL FOGALOM Kóstolta már ? Szentendrén fogták el Balás G^uláné tolvaját A szentendrei rendőrkapitányság értesítette a váci kapitányságot, hogy ott elfogták Makula Tóth Károly többszörösen büntetett előéletű besurranó tolvajt, aki beismerése szerint Vácon is követelt el lopásokat. Miután a kapitányság előtt a közelmúltban besurranás útján elkövetett lopás nem volt ismeretes, a gyanúsítottat áthozták és megállapították, hogy Makula május 11-én özv. Sipeki Balás Gyuláné Atilla-utcai lakásába bement és ott egy éjjeli szekrényről egy tokból kettős fedelű aranyórát lopott el. Ugyancsak bement egy másik lakásba is és onnan két pengő készpénzt vitt el. Makulát előzetes letartóztatásba helyezték és átadták a pestvidéki kir. ügyészségnek. Hirdessen a Váci Hírlapban Nem valorizálják a kisebb hadikölcsönöket Mint a pénzügyminiszter kijelentette, a kisebb hadikölcsönök valorizálásáról elterjedt hírek nem felelnek meg a valóságnak. Csak a kiosztásra kerülő segély- összeget emelik fel 100.000 pengővel. Apró hirdetései tfil LAKÁS — ÜZLET | Konstantin-fér 18. sz. alatt aug. 1-re 3 szobás komfortos és azonnalra 2 szobás komfortos lakás és egy üzlethelyiség kiadó. Egyházmegyei Takarék. Kiadó csendes úri helyen. Dunára nyíló kétablakos, szépen berendezett kiilönbejá- ratú utcai szoba. Hajnik Fál-utca 5. Üzlethelyiség, (35 éve fennálló fodrászüzlet) esetleg 2 szobás lakással május 1-re kiadó. Budapesti-főút 22. jjj HÁZ — FÖLD EH Deákvári Huber-telepen 115—130 négyszögöles házhelyek eladók. Felvilágosítás az Iparbankban. Szentendrei villámat váci házzal elcserélném Sinkó István, Szent Imre herceg útja 18. 11 ELADOK jjj Építők figyelmébe! Borovi-ablakok és ajtók készen kaphatók. Állandó raktár 1 Épületasztalos-üzem, Erzsébet-utca 9. Hosszú élet titka a vitamindús akácméz. Kapható és szállítja: Schiffer Géza, Keszeg, kilója pengöhúsz. Használt újságpapír kiadóhivatalunkban kisebb, nagyobb súlyban kapható. Bélyeggyüjtőkl Schwaneberger nagy világalbuma (Kaiser-Ausgabe) egy kötetben, alig használt. bélyegekkel negyedárban megvásárolható. Cim a kiadóban. írógép, jogi könyvek (Grill 20 kötetes törvénytár, stb.), perzsa szőnyeg, eladók. Megtekinthetők d. e. 8—10-ig. Dr. P. K., Géza király-tér 1. Jókarban levő tetőcserép, kb. 400 drb., félkocsi, talicska, lngzó, padlók és egyéb kőműves szerszámok eladók. Be- niczky utca 5. Kerékpár — jó karban lévő — Bur- gundia-utca 8. sz. alatt, olcsón eladó. Megtekinthető délutánonként. Ül VESZEK j£- ! Használt cserépkályhát veszek. Hevér-hengermalom, Horthy Miklós-út 25. Boroshordókat — jó állapotban — veszek. Dr Gergely ügyvéd, Budapesti-főút 11. szám. Használt bélyegeket tömegben, borítékon és bélyeggyüjteményeket, készpénzéit vásárolok. Cim a kiadóban. H ALKALMAZÁS jj Tanulolányt felvesz francia női szabósághoz Perlusz Miklós, Káptalan-utca 18. Ta UJ ul ó fizetéssel felvétetik. Schmiedl Samu cégnél, Széchenyi-utca. 10 KÜLÖNFÉLÉK jjj Ha még nem fényképezett, most olcsóbban, mint valaha alkalma lehet ezen szép sportnak hódolni! Vigyen magával kirándulásaira, ünnepségekhez fényképezőgépet. Maradandó, szép emlékeket örökíthet meg! Fényképezőgépek már 5 pengőtől. Filmek már 1 P-től, 8 másolat 60 filler. Szakszerű munka, laboratóriumhasználat, útbaigazítás díjtalan. Schumacher drogéria, Vác, Konstantin-tér 12. Singer varrógép már havi 10 pengős törlesztésre kapható. Egész éven át díjmentes géphimzési oktatás. Bizományi lerakat Széchenyi-utca 16. Idősebb hölgyet vagy urat, gondozásra díjazást rt (vagy nyugdijáért) vállalok. Cim: Attila-utca 30 Találtak május 8-án egy darab arany nyakláncot fényképtartóval, 9-én 6 darab csipke asztaldíszt, 13-án egy zöld szövet derékövet és egy zálogjegyet. Igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon átveheti. Készítette a Pestvidéki Nyomda Vácon — F. v.: Bénik Oyuja