Váci Hirlap, 1937 (51. évfolyam, 1-95. szám)
1937-08-22 / 61. szám
dó az ősi város szebb jövője érdekében dolgozni. — Egyet mégis kérek: egyenetlenség, gyűlölködés ne legyen soha úrrá a város lakói közöLt, őrizzék meg azt a régi kultúrát mulató önfegyelmet, tekintély- tiszteletet, vezetők iránti bizalmat, egyetértést, mely Vácot mindig jellemezte és amely az alkotó munkának, a polgárok jólétének s a város jövőjének legbiztosabb záloga. PAP BÉLA a váci reformátusok lelkésze A váci református , egyház presbitériuma által váci lelkésznek egyhangúlag meghívott Pap Béla Orsz. Ref. Szeretet-Szövet- ségi lelkész meghívása felett vasárnap döntött a gyülekezet választó közönsége. Ugyanis a presbitérium döntését a gyülekezet elé kellett terjeszteni. Az egyházmegye esperese, Mocsy Mihály, dr Mád}r Gyula újpesti lelkész, egyházmegyei lelkész! és dr Szilágyi László min. titkár, világi tanácsbirókat küldte ki a meghivási eljárás levezetésére. A gyülekezet jogosult szavazói közül 257-en szavaztak le. Ebből Pap Béla meghívása mellett 149-en, a meghívás ellen 108-an szavaztak. A választást vezető bizottság a szavazás eredménye alapján Pap Bélát a váci ref. egyház lelkipásztori állására meghívottnak jelentette ki. A meghívás jogerőssé a 15 napi fellebbezési határidő eltelte után válik. De mert fellebbezésre ok nincs s mert azok is, akik a meghívás ellen szavaztak, megnyugodtak a többség döntésében, igy már befejezett ténynek lehet tekinteni, hogy Pap Béla orsz'. ref. szeretetszövetségi lelkész lett a váci reformátusok új lelkipásztora. Szent Istvánkor: Dercsényi dr a rádióban Szent István napján Budapest kettőn Bercsényi Dezső dr újabb előadást tart a rádióban. Előadásának cime: Szent István műkincsei s arról szól, hogy mi maradt meg első nagy királyunk alkotásaiból. Az előadás délután 5 óra 20 perckor lesz. Kedvező feltételek mellett: Üzleti folyószámlák Betétek Kül- és belföldi átutalások Kölcsönök VÁCI EGYHÁZMEGYE! TAKARÉKPÉNZTÁR R.T. Kegyen Alapítványok Ketelflaíj;« KONST ANTIN-TÉR Ha nem esik: mindent felülmúl a Stefánia ezévi sikere! A vasárnapi zivatar miatt csak félsikerrel zárult a Stefánia ünnepélye A Stefánia anyák napján és népünnepélyén mindig jól szórakozott a közönség, másrészt tudta, hogy jót is gyakorol, ezért sokan jelentek meg az ünnepélyen. Vattyai Ferenc, az egyesület titkára volt a szive ez évben is a szervezésnek, most szomorúan látta, hogyan mossa el a viz a megtelt utat és vele a nap minden szép ígéretét. Négy órakor megtépetten és üresen álltak a Juhász Ferenc művészi Ízlésével díszített sátrak. Még a telefonnál is gyorsabban szállt a hir: elmarad a Stefánia ünnepsége. Végre i/45 után a szürke felhők meghasadtak és ekkor dr Perényi főorvos intézkedésére újjászerveződött a remény leien délután. Szólni kezdett a telefon. A »Flóra-szappan« mega ionos autója percek alatt hirdette városszerte, hogy nem marad el az ünnepély. Hamarosan megérkeztek a rendezők és kirakták áruikat. Jöttek fázósan a kis szereplők. És jöttek az édesanyák gyermekeikkel. Most lehetett látni, mily sokan szeretik a Stefániát. Az Irgalmas Nővérek és Isteni Megváltó Leányai vezetése alatt álló óvodák, bár programjuk összevonod ott, de a kis szereplők még igy is bájos dalaikkal, ügyes táncaikkal hamarosan, napfényt loptak a közönség szivébe. Közben az édesanyákat ünnepelte a közönség. A Himnusz el- éneklése után az egyesület dísz- elnöke, Karay-Krakker Kálmán ny. főispán megnyitó szavaiban ismertette, hogy a Stefánia menynyire fontos intézmény, hogy érte még a legrosszabb időkben is áldozatot kelt minden érző szívnek hozni. Majd Kokovay János prelátus - kanonok ünnepélyes szavakkal dicsérte a mai — bizony, sokszor megromlott — családi gondolkodással szemben a sokgyermekes édesanyák nemes felfogását, akiknek gyermekeik egyszer boldogságot fognak jelenteni, mint ahogy a legtöbb pagy és hires ember sokgyermekes csatádból származott és dicsőséget jelentett szüleinek. Ezután egy anya érmet, 11 pe-. dig pénzjutalmat kapott. Hatvan gondos anyának nevét pedig vi- rágdiszes keretben olvashat! ik. Wolkóber és Tamás tanár tréfái elmaradtak, mert már fél 8 is volt, de künn a sátrak még szomorú magányban állottak, pedig nagy tömeg kiszolgálására készültek fel. Az előadás után élénkebb élet kezdődött. Dr Vajda Kálmánná »Pezsgős sátrában«- bebizonyi- lolta, hogy nemcsak gyüjleni tud, hanem a sok fogyasztónak szánt italait a kevés közönségnek is el lehet adni, csak olyan kitűnő legyen, mint a vendégmarasztaló ból ékészj tménye. Virányi Jánosné férjével, Szántó Jánosiiéval és a Szeretet- egylet hölgyeivel olyan üzletet rendeztek, hogy szegény Kovách B. Laci beleizzadt a jeges hordók csapolásába. Virányiné ügyessége sokat mentett a nap sikerén. A »Holland-sátor«-ban a Maasz szorgos elnöknője, Kun Zoltán- né mérte fáradhatatlan édesanyjával a kitűnő kakaót és nem hiába. Ha hideg idő volt is, mégis fogyott a fagylalt. Ezúttal Barcs Sarnuné vezetésével az Ev. Nőegylet szorgos tagjai módot találtak, hogy a hidegben is fogyasszák az édességet. A turisták kedves x\urél bácsija, Reymeyer Gusztáváé, Ka- j^ussy-házaspár, Laffer Irma és a turista egyesület tagjai finom pörköl tjüket mind kimérték és megőrizték a hires »Magyarcsárda« régi jó hírét. Legkönnyebben a szerencse- játékok indultak. Vitéz Szamosi István egy óra alatt boldogan zárta le a golyósjátéjköt, mindent elnyertek tőle. Tavaly is dicséretesen dolgozott a szerencsekerék, de most Bokor Lajos, Lázár Sándor és Horváth Iván oly ügyesen forgatták a kereket, hogy rekordot állítottak fel a tavalyival szemben. A kerekeknél többet talán csak a két Ilonka védőnő forgott: a begurinál, bazárnál, jegyszedésnél és végül a táncteremben. Pálmay Aranka fővédőnő, kit a hírek szerint központi szolgálattal tűntetnek ki, várta sziv- szorongva a nap sikerét, mert nemcsak agilitásával megszervezett két kültelki körzetet és belsőleg új anyagokkal gazdagította az intézetet, hanem teli kasszát is szeretett volna utódjának átadni. Ez az utóbbi óhaja most csak részben sikerült. Az Emerikána zenekara vidá- milotta a táncoló párokat; szorgos katonakezek dolgoztak; a Bőripari iskola ügyes fiai segítettek; a város vezetősége mindent megtett. Hihetetlen, mennyi látható és láthatatlan kéz dolgozott, mennyi szív dobogott a nap sikeréért, ki tudná elbírálni, ki adott többet? A jószivü adakozók, a rendezőség, vagy a pártoló közönség? De nem is ez a fontos, hanem a cél, amiért dolgoztak. Jutalmuk legyen, hogy mégsem volt hiábavaló, mert a sok erkölcsi öröm mellett anyagilag is úgy zárult az ünnepély, hogy nagyon ügyes beosztással sikerül megalapozni anyagilag is a jövő évet. Sok száz gyermek apró kezecskéje inL köszönetét a jótevők felé. A vízicserkészek sem vállalják . . . A nyár elejei tragikus fürdőzés következménye az lett, hogy az alispán elrendelte, miszerint minden védelmet meg kell tenni a fürdőzők testi épségére. Dr Gurszky Rezső polgármesterhe- lyettes ezért felszólította a vizi1 “| SAJÁT SZKKHÁZÁJBAN VÁCI TAKARÉKPÉNZTÁR A Magyar Nemzeti Etánk mellékhelye VAe, Konstautlm-tér 15. Telefon: 63 Kölcsönöket kedvező feltételekkel folyósít <•> Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki <•> Exportálók részire tanusltrftuyoh kl&d&aa Váe és kürhyébére-------------------------------------cserkészeket, hogy vállalják a strandok ellenőrzését. Az ambiciózus fiatalok kijelentették, hogy a VSE, melynek kebelében alakulnak, még nem vitte keresztül az alapszabályok módosítását s addig nem is tudnak dolgozni. Ha érdekeset tud közölje velünk levélben, telefonon. Titoktartók vagyunk I Érettségi... elégtelen ! De ha nem is bukott meg, csődbejutott az érettségi — mondta az Országos Felsőoktatási kongresszuson Csengery János egyetemi tanár. LTgy vagyunk az érettségi bizonyítványa, mint a kötelező doktorátussal, amelyről nem kisebb ember, mint gróf Teleki Pál állapította meg, hogy ma nevetséges dolog abban a formában, ahogy a társadalom kívánja. Arra is rámutatott az egyetemi tanár úr, hogy sokszor gyengébb érettségi bizonyítványok tulajdonosai nagyobb tehetségnek bizonyulnak a szaktudományokban, mint a tiszta jelesek. Megtörténik az anomália, hogy egy-egy tanuló például kiváló tehetségnek bizonyul a matematikában, de mivel mondjuk, a nyelvi tárgyakban elégségest kapott, nem veszik fel az egyetemire, pedig talán sokra vitte volna a maga szakmájában. Arra a következtetésre julolít a tudós professzor, hogy az egyetem és a középiskola között nincs harmónia. A középiskola aláírja az érettségi bizonyítványt, szerinte tehát a jelölt alkalmas a felsőbb oktatásra. Az egyetem viszont kénytelen bírálatot gyakorolni az érettségi bizonyítvány fölött, korlátozza a fölvehetők számát. Mennyi jogos kifogás, milyen vigasztalan kép a magyar ifjúság szellemi nevelésének fundament um ár ól! MAROSI FILMSZÍNHÁZ Pénteken 3 —5—7—9 órakor, ünnepi műsor 1 10—50 filléres helyárakkal, 2 sláger; 1. FIVÉREM FELESÉGE. Robert Taylor, Barbara Stanvyck. — 2. Stan és Páni Szemet szemért. Bnrleszk. Szombaton 5—7—9, vasárnap 3—5 — 7—9 órakor 20—70 fillérig, f JEAN HARLOW utolsó filmjei SUS ¥ (Amerika leánya) Jean Harlow utolsó legjobb filmjére jegyeket szíveskedjék előre megváltani.