Váci Hirlap, 1937 (51. évfolyam, 1-95. szám)
1937-11-24 / 88. szám
4 VACS HÍRLAP Nem kell a százezer pengő! Szegény váci hadirokkaníak! Temesvári Márton, az örökké tervezgető hadi rokkantak elnöke már régen szerette volna a városi és járási hadirokkantakat, hadiözvegyeket pénzhez juttatni, hogy akár mezőgazdasági, akár ipari vállalkozásba kezdhessenek. Elgondolása az volt, hogy védenced háromévi rokkant dijuknak a felét kaphassák kezükhöz, amelyből lehet már kezdeni valamit. Ezt az összeget pedig a honvédelmi miniszter havi részletekben levonná, illetve garantálná a rokkant-alapnak. Temesvárinak ugyanis sikerült i 00.000 pengőt erre a célra felhajszolni és ezt a nagy összeget rokkantjai a honvédelmi minisztérium1 garanciája mellett kaphatták voina. Előfeltétel vo.t azonban, hogy mind az 100 ezer pengőt igénybe kell venni, mert nem érdemes kisebb összegért erre a célra irodát fenntartani. Temesvári lelkendezve járta be a várost és a járást, hirdetvén mindenütt, hogy itt van 100 ezer pengő, most már csak jegyezni kell és a hadirokkantak vehetnek tehénkét és ipari mihelyt rendezhetnek be. A szives olvasó azt hiszi, hogy a 100 ezer pengő egyszerre füstöt hagyott? Hát nagy tévedésben van. üsz- szesen, mond és ird: 15 ezer pengőt mertek lejegyezni a hadirokkantak a váci járásban és Vácon. Ilyen kis összeggel nem érdemes fenntartani az alapot és ágy a hadirokkant..k m gsegitér séből semmi sc{m lett. LEGIillB: Sötétkék sajátgalléros férfi tétíkabátok Zilzernél ________________________.____ SAJATTERMÉSÜ BOR: 1 liter 60 fillér Dercsényi-bor Csányi-út 1 alatt Úgy, ahogy' megtermett! Hirdessen a Váci Hírlapban B Kúria-étterem közlései aáiaawBgmwBHimsMBaagswsgagaamn»^^ Felkérem az igen t. közönséget, hogy ezt az állandó rovatomat kisérje figyelemmel. Hétről hétre nemcsak olyan jelentéseket adok itt le, melyek kedves szórakoztatást fognak jelenteni, de páratlanul o cső áraim sok zsebbevágó kérdést fognak elintézni! * Minden vasárnap délelőttsörS- zéshex zóna pörtsöít 20 fiitért 27-én, szombaton este séfet fiistöHhássaS készítve, melyet Wagner Domonkos készít, adagja 50 fillér. — Elsőrangú székelygu'yást is készítek, melynek adagja 50 fillér. Minden este komhiísált Jazz-zenekar hangversenyez. Kérem nagybecsű pártfogásukat: Radányi Ede a Curia vendéglőse Csak a Reménységnek sikerült egy pontot szerezni Vasárnap a szigeten a Szolnoki MÁV-ot láda vendégül a VSE. A váci csapat gyengj őszi szereplésé a végeidé mintha javult volna s vasárnap lett volna még alkalma, hogy gyenge helyezését a tabellán nem;kép megjavítsa. Igazunkat igazolja a mérkőzés is, melyen teljesen a VSE kezében volt az eredmény, de lőképtelen csatársora ugyanúgy kiadta kezéből. Egy biztos gól- lövője van a VSE-nek, már megnyeri a mérkőzést, de igy a reményű el kell tenni tavaszra, amikorra m g keil jósolnunk: változtatás nélkül nem változik meg a VSE helyzete akkor sem! A Remény a fővárosban játszott a VAC EC ellen s gyenge mérkőzésen biztosan szerzett egy pontot, amikor szerezhetett voina még egyet! Reménység—VAC FC 1:1 (1:0)- Vezdte : Kant eh. Ebben a félidőben teljesen a váci csapaté az irányítás. Azt lehetne mondani, hogy a váci csatársor állandóan a VÁC kapuja elölt dolgozod, de szerencse nélkül. Az ellenfél kapusa pedig kitünően szerepelt. A második félidő 28. percében éri el a Remény egyetlen gólját. Pál szök- tcLi Balázsi, aki nagy küzdclem1- mel, de sikerrel küzdi migát a tizenhatosig, itt Fizihez passzol, aki bevágja. 1:0. Innen kiengedi kezéből a mérkőzést a váci csapat s feljön a VÁC, hogy öt perc múlva máris kiegyenlítsen. 1:1. Kcmenczik a gólnál meg is sérül s percekre kiáll. Eldurvul a mérkőzés, a VÁC erőszakosan is győzni akar, van is pár gólhelyzete, de a váci védelem a helyén van. Szolnoki MÁV—VSE 3:1 (1:1). Vezette: Vogel. Az első félidő szép és izgalmas mérkőzést hozott. A szolnoki csapat nagyobb technikával és kiforrottabb stílussal küzdött, a VSE szívvel és győzniakarássál. Sajnos, az előbbi lett az értékesebi). A VSE-ben hiányzik az összjáték, csak nyers erővel viszi támadásait s ez ily ellenfelekkel szemben meddő. A bal- szerencse már a G. percben gólt hoz a váci kapuba, lesből, amit a játékvezető nem vesz észre. 1:0. Állandóan hullámzik a játék, mindkét oldalon egyformán sok a gólhelyzet, de míg a szolnoki támadásokból eredő lövések erőteljesek, csak a védelem jól dolgozik, addig a VSE lőhetne elegei, de ez itt nem megy. A 43. percben Vargadi nehéz szögből szép góllal egyen- Üt. 1:1. A második félidőt is a VSE indítja, de a góilövés nem megy, A 18. percben Zentel veszti el a mérkőzést: kapu elé küzdi ma- (gát pompásan s almikor ' ■' tanár. minden jól ment, tiszta helyzetből kapusba lő. Most feljön a szolnoki csapat s egymásután két góllal biztosítja be győzelmét. Hiába ostromol ezután a VSE megállás nélkül, nem változik az eredmény. A postía leleményessége A magyar posta leleményességéről nem egy eset tanúskodik. A legújabbat, mely Váccal kapcsolatos, elmondjuk olvasóinknak. A budapesti főposta a midi napokban a köveik ?ző címzésű Luitpost-fevelet kapta: Herrn József Harmat Aichi telep Varz carwark-korz 4 jj Budapest Sokféle bélyeg és bélyegző vo’t rajta, mégse tudták a levelit kézbesíteni, mert, amint szokás-mondás: a budapesti cím elégtelen volt. Elküldték hát a nyomozóba, ahol ügyes postások kisütöttek hogy Varz bizonyára Vác, sarvark-korz 4 pedig = Szarvas-köz 4 számú házzal, a luitposlot tehát kiküidték Vác- ra, ahol pontosan tudták kikéz- besiteni Szarvas-köz 4. szám alá, Harmathy im íépiiész kezeihez. Az érdekes borítékon volt egy kis utasítás, ami a váci fii ateli s- táknak is szói, hogy ne fáradjanak: az utasítás a váci postának szó t, hogy a levél címzettjétől kérje el a borítékol, melyet a magyar post:, múzeum m g akar őrizni cm ékül. Harm dny műépítész a kér el címnek készséggel telt eleget. Ä Kemseü Színház müvésznii>! ének vendepjfttéka Vasárnap sokfelé hallottuk emlegetni, hogy nagy élmény volt szombaton este a színház: Lánczy Margit, a Nim:eti Színház művésznője jött ki egy estére vendégszerepelni. Egy kicsit röstelkedtünk a távo’maradt közönség helyett is, hogy egy vendéget oly kevesen fogadnánk. De eszembe jutott, hogy a váci közönségnek nem kell dráma. A Névtelen asszony! azonban mégis meg kellett volna nézni. Akik ott voltak, mind, mind a művésznő játékának hatása alalt állottak s ennek következménye., hogy a szírnek könnybe borultak. Szívesen tapsolt mindenki Lánczy Margitnak és a művészi együttesnek. Fővárosi színpadra beillő szép előadás volt, melynek tapsaiból minden szereplő kivehet te részét, főként a fiatal, nagy reményekre jogosító Kertész József, ki szive mélyéből lúd drámát játszani. Készítette a Pestvidéki Nyomda Vácon — F. v.: Bénik Gyula Egyszeri hirdetés díja (12 szóig) hatvan fillér, kétszer egy pengő. ———— —H— Ingyen KözöljüR annaK hirdetését, Ki állást és munkát ad és ezzel Kenyeret Kínál embertársánál! ! fel LAKÁS - ÜZLET m 3 szobás összkomfortos és ugyancsak 3 szobás összkomfortos lakás május 1-re kiadó. Egyházmegyei Takarék. ííctcsmahslység berendezéssel azon- na’ra kiadó Király utca 17 sz. Érdeklődni Weisz Miksánál lehet. Különbéi árat« bútorozott utcai szoba december 1-re kiadó. Budapesti főút 21. sz. HÁZ — FÖL iü Vác©f5 komfortos-, Dunakesziműhely- telepen családiliáz gyümö esőssel nagyon öles n eladó Cim; Tóth iroda Vác Ház, Horthi Miklós-út 21 sz , 300 Q-öí területben eladó, minden elfogadható árért. Ugyanott föld is eladó. L & B S3 K Mj ESadó átdolgozott, fényes halószoba bútor komplett és egy 10 napig járó antik ismétlő inga óra. Vác, SzarvasKöz-8 sz m ALSSALNSAZ ÁS Sej ár f'not az esti Órákra felvesz az Emke-káveház, Hitelképes elárusiDnöt keresek fióküzlet vezetésére. Balogh Árpád sütömester. Házvezetőnő, abszo'ut megbízható, középkorú Vác vagy környékére ajánlkozik. Jelentkezni: Konstantin-tér 18 sz. 1. 15 BÜ VESZEK jj Libamájat a legmagasabb napi áron vásárol Fra nkl élelmiszerük let, Széchen) i- u 3. ŐzR’zőgépei— használtat — veszek cipészektől. Cim a kiadóban. Hasznait bélyegeket tömegben, bori" tékon és bélyeggyüjteményeket, készpénzért vásárolok C'm a kiadóban. Apró krumplit keresek megvételre disznóknak Cim a kiadóban Uradalmak, vadászbéri' k, mészárosok és privárok tudomásara adom hogy betegségemből felgyógyultam és megkezdtrm a nyersbőr és Ócskavasak vételét Levelezőlap hívásra házhoz meevek A legmagasabb napi árat fizetem. Weisz Jenő, Szent Já- nos-utca 3, Bj KÜLÖMFÉLÉ* H Háziölést Müller János hentes olcsón vállal. Finom aprólékot és felvágottakat kívánatra készít A I. közönség szives pártfogását kéri. Cime : Báthory-u. 9. Varrógépjét csak szakképzett mesternél javít issa. Alkatrészek raktára. Nagy József Széchenyi utca 32. A Váci Hírlap tipversenyének Xil. fordulója November 28 A következő eredményeket tippelem : II OSZT. PROFILIGA ; Simontornya - VSE------------------------Reménység—Vasas------------------------Tokod—Diósgyőr -------------------------Szolnoki MÁV—Alba Regia ________ Erzsébet—Csepel ------------------------Haladás—Vac FC -------------------------Salgótarján — Droguisták ----------------Név: -----------------------------------------Lakás;-------------------------------------------