Váci Hirlap, 1937 (51. évfolyam, 1-95. szám)
1937-11-21 / 87. szám
) lyik nagy jelentőségű ügy képezí- te vita tárgyát, mindig mag tudta találni a kiegyenlítés hangját és módját, amellyel a sokszor ellentétes nézeten állókat teljesen megnyugtató közös mezőre tudta hangolná. Bámulatos, minden(- re kiterjedő figyelme észre tudott venni minden legkisebb hiányt és azt atyai gondoskodásj- sal és szeretettel igyekezett pó|- toltatni, viszont nem kerülte el figyelmét az sem, ha az érdemleges munkát elismerésben kellett részesíteni. A városáért rajongó férfiú tevékeny részt vett minden közérdekű ügyben. Megalkotója és megaláphója volt a helybeli Váci Egyházmegyei Takarékpénztár rt.-nak, amelynek az ő kitartó szorgalmas munkásságával és szakértelmével rör vid idő alatt páratlan nagy lendületet adott. Mint a városi Képi. viselő testület tagja a képviselő- testületi gyűléseken gyakran hallatta szavát és értékes hozzászól lásaival mindenkor nagyban elősegítette és megkönnyítette a Képviselőtestület nehéz munkáját. Mint a város legfontosabb bizottságának elnöke, sokoldalú tudásával és úri modorú, finctm tapintatosságával és a legnagyobb precizitással vezette le a legfontosabb és legnehezebb ügyek tárgyalását és igen sokszor az ő erkölcsi súlyával, tekintélyével és az igazságot kereső szavai meggyőző erejével döntötte el végleg a hozandó hatáf rozatot. Városa iránti munkájában nagy tudása mellett az önzetlenség vezette, s mindig az lebegett szeme előtt, hogy tudásának javát adja a közérdekű ügyek megvalósítására. Távozása nagy űrt fog hagyni maga után és sokáig fogjuk érezni az ő nagy szellemének hiányát. Nincs a városban egy teremtett lélek sem, aki ne fájlalná, ne siratná azt a pótolhatatlan veszteséget, ami elköltözésével érte az egész várost, de különösen oka van gyászolni őt a Képviselőtesí- tületnek, a Pénzügyi Bizottságnak és a város tisztviselői és alkalmazotti karának. Áldott legyen az ő emléke és őrizzük azt a legnagyobb kegyelettel. Indítványozom, hogy hervadhatatlan érdemei jegyzőkönyvileg meg'- örökittessenek s úgy erről, mint részvétünkről a gyászoló hozzátartozói, valamint a Váci Székeskáptalan jegyzőkönyvi kivonaton értesiltessenek és r avat aÓzdi szén e Nem füstöl © Nem kormoz Szagtalanul ég Hamutartalma 8°/o 9 Magas hőfokú & Kapható: Hirschfeld Ottónál Széchenyi-utca 13. V K C 1 fflKCAP 3 Iára a város nevében a kegyelet jeléül koszorú helyeztessék. A volt főispán Kestler Istvánról Most Karay-Krakker Kálmán dr kért szót, az ő polgármestersége alatt lett Kestler István városi képviselőbő/ a hala'mis p. ü. bizottság nagymunkásságú elnöke, ő méltó, hogy kritikát mondjon Kestler Istvánról és a város érdekében kifejtett önzetlen munkájáról. Általános figyelem között ezeket mondja: Sorozatos csapások látogatják városunkat. E város vezető társadalmából kidől egy-cgy oszlop, melynek helye alig pótolható. Alig tértünk még magunkhoz egy köz tisztele. ben áhó, igen megbecsült barátunk hirtelen és tragikus elmúlásának fájdalmától, mikor keddnek estéjén végig zú- goLt a megdermeszlő hir: Kestler István dr prelátus kanonok, a Váci Egyházmegyei Takarék- pénztár életrehivója és vezetője, a város képviselőtestületének előkelő tagja, a város pénzügyi bizottságának elnöke kilehehe nemes lelkét. A város, a képviselőtestület e nagy halottjának érdemeit méltatni nem az én feladatom, elvégezte ezt Halottunk nemes egyéniségéhez méltó szavakkal polgármesterünk. Úgy érzem azonban, hogy e helyről is kötelességünk meg m ékezni Kestler István dr képviselői tevékenységéről, városszereleléről s igen értékes szolgálatairól. Valamennyien tudjuk, hogy a testület legszorgalmasabb tagja volt. Városunk élete, fejlődése, gazdasági viszonyai, pénzügyi helyzete elsőrangúan érdekelte őt. Nem volt testületünknek ülése, melyen részt nem vett volna, széleskörű tapasztalata, nagy tudása, a körülményeknek és lehetőségeknek bölcs mérlegelése minden fel- és hozzászólását értékessé tették. Hijve volt a haladásnak, fejlődésnek, mindig őre met lelte városának egy-cgy újabb alkotásában. A szónak nemes érteméiben modern és haladó szellemű férfiú volt, ezt látta és érezte a képviselő.estület,midőn legje en- tősebb bizottságának, a pénzügyi bizottságnak tagjává, a bizottság tagjai pedig elnökéivé választották. örömmel, nagy (munkaszeretettel és nemes cjmibicióVal tölti be éveken át e tisztét, a város költségvetésének, zárószá- madásának, vagy egy-cgy fontos beruházásának tárgyalásakor tartott beszédei és felszólalásai tárgyilagos és szakszerű megalapozottságánál fogva nemcsak értékesek, de elhatározó erejűek voltak. Valamennyien tudjuk, hogy munkabírásánál csak szive volt nagyobb. Nem hivalkodva, sőt titkon és titko va minden hozzá forduló bajbajutotton segített. Működését minden téren nagyvonalúság jelhmezte. És most a doigos két kéz váratlanul megpihent. A (meleg szív nem dobog többé. Árván és üresen maradt egy szék e tereimben. De szegényebbek lettünk valamennyien egy nemeslelkű, nagyon sokat do’gozó, városát féltve szerető fér fiúval. A képviselőtestület önmagát becsüli jmi'g, almikor Kestler István dr koporsójára elhelyezd tiszteletének, KULTUS? - MQZGO Szombaton 4—6 8, vasarnap 2 4—6 — 8, hétfőn 4 6-8 órakor, 20—70 fillérig. — Metro-vílágfilm! Az egész világon a legnagyobb sikerl Orgonavirágszás „ Pajkos hercegnő" és a „Rose Mare“ főszereplőivel; Jeanette MacDonald és Nelson Eddy Kedden 4—6 — 8, szerdán 6—8 órakor, 10—4ü fillérig. Különleges, látványos vigjaiek, Budapeí4 sze zaciója! FECSÉGES SZERELEM Fernand Gravet, Joan Blondeli szeretetének és őszinte fájdalmának cyprus koszoriíját. A közgyűlés folytatása hétfőn Most ismét a polgárfcnlcster veszi át a szól és az egész képvisei- lőtestület helyeslése közben teszi meg indítványát, hogy almikor a képviselő.estület egyik leg- önzetlenebb vezér alakja a rava,- talon fekszik, ne fogta.kozzék a közgyűlés profán ügyekkel, halassza el tárgyalásán a következő hétfőre, midőn a tárgysorozar tot teljes egészében le fogják tárgyalni. Így határoztak és néhány perc mnva a sötétség lepte el birodalmát a közgyűlési tere(m boltozata alatt. Juliska néni boldog Nemcsak hogy szépen sikerült a JÓLékony Nőegylet jubiláns estje, hanem még utána is napokon át elárasztották tisztelői gratulációkkal, m masak szép szavakban, hanem virágok és kézimunkák alakjában is. Csak természetes, hogy tele van hálával mindenki iránt s Imiivel ezt személyesen (mindenkinek ki nem fejezheti, szerkesztőség'ünr- ket kérte, adjon helyet az ő és kedves egyesülete nevében hálájának mindazok iránt, akik az egyesület jubiláris ünnepét közreműködésükkel, vagy megjelenésükkel oly sikeressé tették. Köszönetét mond a szives adakozóknak is, akik az egyesületet szép anyagi sikerhez is segítették. Úgy hisszük azonban, hogy külön köszönet nélkül is mindenki szívesen gondol vissza arra a szép estére, amelyen egykét órára szinte visszatért a Váci Jótékony Nőegylet régi mozgalmassága és fénye. Ünnepi vacsora az iparos-kaszinóban Szokatlan időben gyúltak ki a villanylámpák az Ipartársulat nem rég modernizált, szép nagytermében kedden este. Ebben az időben fehér asztalok mellett nagy társaság adott találkozót abból az alkalomból, hogy In- czédy-Meiszner János dr polgár- mester lett, Bernátli András pedig az Ipartestület választmányának m gyedszázad ó a ti g a. Nem volt már több férőhely a nagyméretű teremben, minden hely foglalt volt. Ez mutatja., hogy két igen népszerű férfiú ünneplésé az iparosszivek rezo- náiása. Valóban, Inczédy-Meiszí- ner János dr polgármestersége az iparosság vágyának teljesülése volt, Bernátli András pedig a régi iparos tekintélyét őrzi a mai generáció előtt, mely nagy ragaszkodással van szemé.ye iráni. Kicsillant ez többször az est szónokainak beszédeiből (voltak, kik kétszerre tudták csak kiönteni szivük nemes érzését). Az ünnepeiteken kivul Quell Rudolf, az Ipartestület elnöke, Fábián Lajos alelnök, Jávorszky Alajos régi választmányi tag és még Imások beszféliek. A nagy iparostársaság, melyben a városháza is képviseltette magát, jó hangulatban még soká.g ani- radt együtt. Miért is ezen a héten a »blau«-t nem hétfőn, hamm szerdán ülték jm;eg több váci iparosműhelyben. Szolnoki Mfty-VSE Vasárnap délután 2 órakor nagy mérkőzés színhelye lesz a szigeti pálya. A II. liga bajnokságának leg jogosabb aspiránsa, a Szolnoki MÁV lesz a VSE ellenfele. A szolnoki csapat kitűnő formában van, vasárnap Szegeden az I. ligás Szegedi FC-ot 4:2 arányban győzte ie és a biztos győzelem reményében jönnek vasárnap Vácra. A VSE mindent elkövet, hogy ellenfelét győzelem sorozatában tm gállit- sa és ha teljes szivvel fog küzdeni a csapat minden egyes tagja, úgy könnyen meglepetés történhetik. külföldön is a legkeresettebb típus. A /nap minden szakában teljes értékű vételt nyújt. Minden ORION rá d I 6 k Q re s k e d 6 n é I kapható Az ORION gyári lerakata Kunsch- nernél, az állomás mellett