Váci Hirlap, 1937 (51. évfolyam, 1-95. szám)

1937-10-20 / 78. szám

2 V, K 0 I HÍRLAP A polgármester nyilatkozik a róm.kat. egyházközség 400.000 pengős követeléséről Következő levelet kaptuk: Igen tisztelt Főszerkesztő Ur! A »Váci Ilirlap« 76. és 77. számában cikkek jelentek |m|eg, a katolikus egyházközségnek a város elleni követeléséről. Mind a két cikk említést tesz arról, hogy az egyházközség ré­széről a városhoz benyújtott be­advány elveszett, illetve eltűnt. Ezzel szemben Izn'egállapitottam, hogy a váci róm. kát. egyház- község részéről a városhoz ér­kezett beadvány 1936 június 15-én iktatást nyert 6041. szám alatt. Ezen beadvány jelenleg ke­zeim között van és tudomásom szerint hivatali elődöm ezen ügy­ben tárgyalást is kezdett az ille­tékes szakreferensével. Az egyházközség beadványát magamhoz vettem és intézked­tem, hogy az ezen ügyre vonat­kozó összes iratok és szerződé­sek a beadványhoz szereltesse­nek. Ennek megtörténte után a rendelkezésemre álló iratokat behatóan át fogom tanulmá­nyozni és az igazságnak és mél­tányosságnak szem előtt tartása mellett óhajtóim az ügyet elin­tézni. Előre is kijelentem, hogy a maga|m részéről az ügyet jó- indulatúlag fogom kezelni és ugyanezt kérem a másik oldal­ról is. A szerződések ismerete nélkül ezen ügy el nem intézhető és ezért az illetékeseket arra ké­rem, hogy az ügyiratok teljes ismerete előtt nyilatkozatot ne tegyenek, mert az nem szolgálja az ügy békés elintézését. Meg­győződésem, hogy bármily ne­héz és elintézhetetlennek látszó ügyet is jóakarattal és mind a két részről jövő jóindulatú meg­értéssel meg lehet oldani. Maradok főszerkesztő úrnak tisztelő hive: Inczédy-Meiszner János polgármestert Új telefon előfizetők Újabban következők kaptak telefont: Dr Petrás Gyula m. kir. állatorvos (211), Takarékossági Iroda (209), Radányi Ede, Cu- ria-szálló (177), Alsóvárosi plé­bánia (198). Az utóbbi most áll felszerelés alatt. wr——--------1 SAJÁT SZÉKHAZÁBAN váci mkurékpénztúh A Magyar Memieti Bank mellékhelye Vftc, Konstanttn-tér 15. Telefoni: 63 Kölcsönöket kedvező feltéte­lekkel folyósít <•> Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki Exportálók résiKre tanneltv&njok kladtia Vftc én kornyékére hogy Tornáry János dr városi tanácsos nyugdíjazása iránt újabb kérelmet nyújtott be a vár­megye alispánjához, ki azt el is fogadta. Az alispán városi ta­nácsosunk kérvényét ugyanis át­tette a közigazgatási bizottság­hoz, mely elolt Tornáry fegyelmi ügye már több, mint egy éve folyik. Tornáry Jánosban éppen a bizonytalanság érlelte meg azt az elhatározást, hogyha kellő kellő gyorsasággal nem fejeződik be fegyelmije, akkor nyugdíjaz­tatását kérje. A közigazgatási bizottság dr Preszly főispán elnöklete alatt tárgyalta az alispán átiratát, mely szerint az alispán kérdésé­re hivatalosan kijelentette, hogy a nyugdíjazás ellen nem tesz ki­fogást. Így került át az alispán­hoz a nyugdijkérvény,mely jmyg- hozta a nyugdíj az tatásra vonat­kozó végzést. Erről szóló határo. Egy ifjú halála Fájdalmas érzéssel Írunk a Jánossy-családot ért súlyos csa­pásról. Jánossy Sándor joghall­gató hosszú szenvedés után 26 éves korában meghalt. Apáint az iskolapadjaiból kikerült, haszno­sította magát és tevékeny mun­kása lett a Mansznak. E mellett nem hanyagolta el egyetemi ta­nulmányait sqm, melyet most a halál kegyetlenül kettévágott s pontot tett a végére. Szülein kí­vül 7 testvére és a jóbarátok se­rege gyászolja. Váró Károly szenraoperáción ment keresztül Váró Károly, az Iparbank igazgatója, közéletünk neves tag­ja évek óta szembajban szenved. Váró a hét elején lement Buda­pestre és Imre professzor a 'kál­váriatéri szemkórházban meg­operálta. Váró Károly állapota iránt igen sokan érdeklődnek!, ezért itt adjuk tudtul, hogy az operáció sikerült és Váró a jövő héten egészségesen fog hazaér­kezni városunkba. Ilyen a váci élet Megállapítottuk, hogy a váci közönséget az utóbbi időkben a kotró foglalkoztatta legjobban. A vízi étet vonzza a váciakat, ha tereferélni kell, a Dunapart valamelyik része arra legalkal­masabb, előttük áll a kotró, hát 'miért ne beszélnének róla? Meg­állapítottuk, hogy senki semmi­féle bizonyosságot nem tud. Ép­pen azért kötelessége volt újsá­gunknak, hogy mindkét oldalt meghallgatva, iparkodjék a kotró ügyre világosságot vetni. El­mondhatjuk, hogy neim volt vele közönségsikerünk. A felelőtlenek ugyanis azt várták, hogy vádas­kodjunk, holott megbízható ér­értesülésünk éppen az ellenkezőt zat ellen már csupán Tornáry János fellebbezhet és Vác váro­sa csak tudomásul veheti, hogy tanácsnokát nyugdíjazták. Egy­ben eleget tesz az alispán felszó­lításának, hogy a nyugdíj ösz- szegszerűségét közgyűtésileg ál­lapítsa meg. Az alispán nyugdíjazó végzé­se a hét végén érkezik a város­hoz, melynek tehát [más köteles­sége már nincs, jmint közgyűlést összehívni, a nyugdíjazást tudo- (másul venni és a nyugdíj nagy­ságát Tornáry János részére megállapítani. Van még egy szoimórú és csen­des aktus: a szanálási jegyző­könyv kimondja, hogy az a ta­nácsosi állás, mely előbb ürül meg a váci városházán, (megszün­tetendő. Tornáry Jánosé meg­ürült — nem fogják betölteni. Ki fesz 300 árvának a képvise­lője majd a városházán? bizonyította. Mit ér az olyan tu­dósítás, ha nem terítik ki benne valaki becsületét? Sőt, még azt is elárulhatjuk, hogy a hozzánk fordult budapesti újságírókat sikerült megszelídíteni. Ugyanis ők nagy panamaszagot éreztek (és ha az első cikkeik tele is vol­tak gyanúsításokkal, később a legnagyobb elismeréssel konsta­tálták, hogy a városháza tiszt­viselőit vád nem érheti. Bátran merjük hangoztatni, hogy ezt az eredményt egyenesen a »Váci Hírlap« fellépése érte el. ElhiszL szűk, ez nem szenzáció, de azzá lesz, ha megírjuk, mi követke­zett belőle? Itt járt egy vizsgáló- bizottság a vármegyéről, össze­szedte a »Váci Hirlap«-okat, el­vitte magával és (mint halljuk, az a célja, hogy sajtópert indítson a »Váci Hírlap« ellen aüspáni Nyilt-tér Köszönetnyilvánítás Mindazok, kik szeretett férjem, il­letve édesapánk halála alkalmából ve­lünk éreztek, fogadják ezen az úton hálás köszönetünket. Különöskép fo­I gadják el nem múló hálás köszöne­tünket az Ipartestület igen tisztelt tag­jai, a Szövőgyár varroda- és keztyű- üzeme,valamint a Reménység-egyesület tagjai, kik gyászunkban azzal is osz­toztak, hogy a végtisztességadásán megjelentek és szeretett halottunk ko­porsójára koszorút is helyeztek. Vác, 1937 október 19-én. Özv Sztollár Józsefné _____ és gyermekei. VÁCI EGYHÁZMEGYEI TUKIRÉKPÉNZIÁR R.T. Kejfyes Alapítványok Kezelósége Elfogad betéteket könyvecskére és folyószámlára a legmagasabb kamatozás mellett Kölcsönöket folyósít rövid és hosszabb lejáratra Idegen pénzeket vásárol, kül- és belföldi átutalásokat eszközöl felhatalmazásra. Csittitgattuk a közvéleményt, netm! engedtük el­vadulni, jót tettünk a városhá­ziakkal és a vége — köszönet helyett — talán sajtóper. Hát ilyen a váci élet! Az ú] állatvásárainkon idegen iparosok, kereskedők is árulhatnak Mikor a kereskedelmi (minisz­ter április és november első pén­tekjére Vác város területén or­szágos állatvásárt engedélyezett, a képviselőtestület úgy határo­zott, hogy erre a két vásárra nem enged be Budapestről, vagy más városokból jövő kereskedő­ket és iparosokat, mert azt akar­I A Magyar Asszonyok IVcmzeti Szövetségének váci cso­portja a veszteséget átérző szomorú szívvel jelenti, hogy szeretett titkárát, JÁNOSSY SÁNDOR-t a kegyetlen halál ifjúi életében elszakította körünkből. Nagyon fáj az elvesztése, mert agilis, tevékeny részt vett a váci MANSz újjászervezése óta munkánkban. Fiatal, ambiciózus lelke szív­vel lélekkel vitte ügyeinket. Hálás szívvel gondolunk reá és imánkkal rójuk le hálánkat! Temetésén, mely október 20-án délután 3 órakor lesz az alsó­városi temetőben, testületileg résztveszünk. Szeretettel kérünk minden MANSz-tagot, hogy úgy a temetésen, mint az október 21-én reggel }h7 órakor a Székesegyházban bemutatandó gyászistentiszteleten résztvegyenek. VÁROSI FILMSZÍNHÁZ Magyar filmeket filléres mozikra (reprizre) nem hozhatunk 1 Szombaton 4—6—8a vasárnap 2—4—6—8 órakor, 20—70 fillérig. Mimi, a gazdag ember leánya Legújabb 7 zene-slágerével világattrakció! — Dick Powel, Alice Faye, Madeleine Carrol. Tornáry János ár véglegesen nyugáíjtoa Kerüli A V. H. már régebben jelezte, / I

Next

/
Oldalképek
Tartalom