Váci Hirlap, 1937 (51. évfolyam, 1-95. szám)
1937-10-17 / 77. szám
VÁCI HÍRLAP BMS«hmMaimMKrara«»wiapnEaK» ahogy megépítették. Vakolatja hull, ablakai kidőlni készülnek, már senki sem mondja meg, hogy az ablakrámák jmiüyen szilire voltak mázolva, de azt sem], hogy a vakolatját hullató házak milyenek voltak. Vezet ebben a tétlenségben a város, melynek épületei közül a legtöbbet meg lehet ismerni, hogy az ő tulajdona: nincs javítás rajta évtizedek óta. Nézzük csak a városház új szárnyának épületrészét. 30 éve épült, azóta iparos nem dolgozott rajta, de már ablakai kikorhadnak. így fest a város minden részén. Mikor akarnak hozzákezdeni a tatarozáshoz? Hiszen mire kitavaszodik, itt a szent év, itt vannak az idegen országok népei és láthatják elmaradottságunkat. Nagy felvilágosító munkát végeznének a városháziak, a Háztulajdonosok Egyesülete, ha csoportonként összeírnák a háztulajdonosokat és a szent év küszöbén kötelességük teljesítésére szólítanák fel őket. A váci iparosok sem néznének olyan kétségbeesetten a szent év érkezése elé, ha munkájuk lenne. £iz Eléírni MSvek lapunk mai számában közölt hirdetésére felhívjuk t. Olvasóink szives figyelmét. Kevés meccs... kevés ponti Szolnok, Tokod és az I/B. oszt. csapatai nem játszottak és igy kevés pontot fogtak még a jó tippelőink is (a legkevesebb két pont). A vasárnapi eredmények a következők: Alba Regia — VSE 3:1, Reménység—Salgótarján 3:2 Diósgyőr—Erzsébet 4:1,VacFC- Simontornya 2:2, Csepel—Dro- guisták 8:0, Dunakeszi R.—VSE 3:0, Csömör—Reménység 3:0, Dél—Közép 1:1, Délnyugat- Nyugat 5:3. Az első dijat nyerte: Szabó Károly 13 ponttal (Horthy Mik- lós-út 109) (1+1+2+2). A díj kellemes meglepetést fog szerezni a nyertesnek. A második dijat nyerte: Varga Ferenc (Hanusz-u. 29) 11 ponttal (0+3+0+2). a KŐRIS KÖZLÉSÉÉ Felkérem az igen t. közönséget, hogy ezt az állandó rovatomat kisérje figyelemmel. Hétről-hétre nemcsak olyan jelentéseket adok itt le, melyek kedves szórakoztatást fognak jelenteni, de páratlanul olcsó áraim sok zsebbevágó kérdést fognak elintézni ! * i Október 16-án szombaton és 17-én vasárnap este 8 órakor 3’ó^a-diszrcóioiaosvac8or>áft készilek. — Menü: hurka, kolbász, karaj 5® isiiéin. Tisztelettel meghívom a régi Kúria- vendéglő vendégeit is, hogy ismerjék meg jó, ízletes magyar konyhámat és jó fajboraimat: ó ezerjó ~iű3 utcán át 60 ff. Béla menü abossáirasak ré©zére 1 pengő; tészta nélkül ©Cl fillér1! Minden este zónavacsora 5© fuses’ Kérem nagybecsű pártfogásukat: Radányi Ede a Curia vendéglőse A nyertes a jól felszerelt Apolló - illaíszertár (Széchenyi- utca) alábbi kitűnő cikkei közül válaszLhat. 1 üveg 50 gramos la. kölni; 1 doboz la. púder; 1 drb. szappan és fogkrém; 1 fogkrém -f- fogkefe; 1 önborotvakészlet; 1 üveg dióolaj, zsebfésű, sampoon; 1 boroívaszappan, timsó, 3 penge. Az élverseny vezetői: Szabó Károly, Varga Ferenc 56, Bocz- kó Géza 50, Pető vári József 49. fés aEsigl so^shassás Az alagi tempiomépitpsre a pénzügyminiszter sorsjegyek kibocsátását engedélyezte, melyeknek húzása, többszöri halasztás után a múlt héten történt. Miü- tán a sorsjegyeket Vác és Alag környékén ér tőkésítették, beküld- ték lapunknak a nyerő szám óikat, hogy közöljük. Több, mint kétezer nyereményről van szó, (melynek nyertes számait nem adhatjuk közre, mert igen nagy helyet foglalna el. Ezért itt kön zöljük, hogy mindazoknak, kik érdeklődnek az alagi húzás iránt és eljönnek szerkesztőségünkbe, a nyerő sorsjegyek számait szívesen megmíutatjuk. Megbízható, magánjellegű rendelhetők 111 “§$ TELEFÖM, BÁRMELY IDŐBEN JP & 'S» iélilíctliáíoli ^ egyes fa^ nemes szőrmével: XI£ZEM rufi Már fogadási irodák működnek avasárnapi VSE—Reménység meccsre ! Emlékezetes a sporiközöuség előtt: volt hajdan is derbimeccs, helyi derbi, a VSE—VAC, a két régi, nagy ellenfél mindenkori komoly sportot nyújtó találkozása, de olyan túlfűtött hangulat, az indulatok lépten-nyomon hallható kitörése, vérmes reménységek mindkét oldalon, ilyenek sohasem voltak azelőtt, mint amilyenek a VSE és a Reménység II. ligabeli vasárnapi találkozását megelőzik. Nemcsak az ifjúság, hantim a felnőttek is hetek óla, de különösen az utolsó héten mindig és mindenütt csak erről beszélnek, beszélnek játékosokról, kik nem akarnak játszani, mert félnek a túlkemény játéktól, beszélnek, hogy lesznek az állandó sport- közönségből olyanok, akik csak erre az egy meccsre n-tím akarnak elmenni, (mert szerintük ez már nelm is sport lesz és igy tovább ! A fantázia dolgozik, a vérmesek a fogukat csikorgatják, ha haragudott egymásra két ember, ezek a vasárnapi meccs pro- graxnra tűzése óta ímég nagyobb ellenségek! De emberek! Talán a csehek, vagy az oláhok ellen indulunk? Magyar fiúk játszanak vasárnap, {magyar fiúk ellen, testvér a testvér ellen, egy városból valók a szülőváros másik tábora, lovaglás, komoly ellenfél és nem ellenség ellen! Vagy vannak, akik ezt máskép is el tudják képzelni? Mi ezekben valóban nem is hiszünk! Mi hiszünk mindkét egyesület lovaglás, úri felfogásában, hiszünk az indulatok felett uralkodni tudó magyar testvéri szerétéiben és abban a külföldnek is példát mutató (magyar sportszellemben, almielyre éppen két héttel ezelőtt az egyik budapesti derbimérkőzés előtt mega- ifónon, a hangszórók szárnyán apellált az egyik illusztris sport- vezér. Olt is a közönség nyugatinál és nefm; a játékosokét kérték elsősorban. Mi hisszük,hogy a váci közönség izgulékonyságát, vérmérsékletének kitörését el teszi majd a következő, idegen városbeli csapattal lejátszásra kerülő mérkőzésekre, almikor is erre az úri és sportszerű formák között éppen eléggé han- goztatottan szükség lesz. De a váci fiúk, váci csapatok Imeecse előtt?! Ntjm lehel botrány, amikor éppen váci fiúk mérik össze erejüket! Akik többre vágynak, azok el se menjenek ! Megjósolni az eredményt ? Akadnak ilyenkor is, akik a zászlóhűségükkel annyira mennek, hogy fogadásokat tesznek, kisebb, nagyobb tétekkel és már titkos fogadási irodák, alkalmi vállalkozások alakultak és rengeteg a léi és lehetetlen sokféle a jóslás. Ez már csak szórakozás! Mint majd a vasárnapi meccs is! fi a érdekeset közölje velünk levélben, telefonon. Titoktartók vagyunk! Apró hirdetése1 Egyszeri hirdetés díja (12 szóig} hatvan fillér, kétszer egy pengő. Ingyen ilözöljüh armaK. hirdetését, Ki állást és munhát ad és eszel Ke= nyerst Kinál embertár= sánafi ! ill d?:\3 L A K S — ÜZLET Xonetantin.fér B8 alatti egy üzlethelyiség kiadó. Egyházmegyei Takarék. Kiülöralsejáratiú szép nagy bútorozott utcai szoba kiadó. Papnevelde-u. 5. sz. 3 sz&fnéü&f összkomfortos, kifogástalan utcai lakás november 1-re kiadó. Kossuth- utca 28. ASsógödörí a hseikiistia nagy- vendéglő moziteremmel november 1-re kiadó. Bővebbet Palkovics Pál fűszerkereskedésében. fi Z FÖL Oeékváron temető fölött Levente-tér sarok 129 Q-öl elkerített telek, fiatal fákkal beültetve eladó. Cím a kiadóban. 3 V» holds prima szántóföld gyümölcsfákkal közvetlenül az országút mellett eladó. Gyadán 3 hold rét eladó. Gr Csáki-út 25. E L K Épületiasztalos munkák ajtók, ablakok készen raktárból kaphatók. Épületasztalos-üzem Erzsébet-u. 9 sz. ©ifíínyös'ö rőxsaiőeeimbőg (bokorrózsák) eladok: 40, 60 és 80 fillér Itö, ugyancsak eladók folytontermő szamócatővek, özv. dr Ritier Jenőnénél Csányi-út 8. Oasló a bácskai dűlőben 22431 | -öl szőlős és gyümölcsös. Deákvártól 10 perc. Cim: Csányi-út 24, lYiahagoni szalongarnitúra plüss bevonással kifogástalan állapotban jutányos árban eladó. Suna-violett kisautó uj gum- mikkal üzemképes 300 P., árúkihordásra is alkalmas. Vác, Káptalan-u. 18. f^átiiió 5 J- 1 lámpás Orion készülék olcsón eladó. Csányi-út 10 2 drb fürészporkáiyha jutányosán eladó, Neumann ecetgyár Hattyú u. 28. IS ALKALMAZ ÁS Bejáró perfekt szobalányt felvesz azonnalra Hitelszövetkezet, emelet. Tanulólányt felvesz Márta női divatszalon. Káptalan-utca 18. VESZEK Libamájat a legmagasabb napi áron vásárol Franki élelmiszerüzlet, Széchenyi-.u 3. Libamájat a legmagasabb árban vesz Lebovics sajtüzlet, Széchenyi-u. 8. sz. ŐzBíizőgépQti— használtat — veszek cipészektől. Cim a kiadóban. Használt bélyegeket tömegben, borítékon és bályeggyüjteményeket, készpénzért vásárolok. Cim a kiadóban. KÜLÖNFÉLÉK Megérkezett a csengődi édes must. Literje uccán át 48 fillér, Törzsöknél. Varrógépjét csak szakképzett mesternél javítássá. Alkatrészek raktára. Nagy József Széchenyi-utca 32. Egr női karóra bőr szíjjal szombat d. u. 4-6 óra között a duuakorzón a szolga- bíróságtól a régi hajóállomásig vagy az Eszterházy-utcától a Széchenyi-utcáig elveszett. A becsületes megtaláló jutalomban részesül, ha azt a kiadóhivatalunkba behozza. Varrógépjét kerékpárját Káptalanutca 20, sz. alatt Lisszkovszky Dániel műszerésznél javíttassa. Alkatrészek raktáron. i^odern bútorszövet rongyszőnyeg, ruhaanyagok olcsó és pontos kiszolgálása Dankó Józsefnél, Vetés-utca 6. Merne» fáízwessző eladó, vagy feles kosárfonásba kiadó. Floch Reyhersberg Szödrákos n. p. Sződliget. Szobákat keres a színtársulat november elejére. Ajánlatokat a Kúriára kérjük. Készítette a Pestvidéki Nyomda Vácon — F. v.: Bénik Gyula