Váci Hirlap, 1937 (51. évfolyam, 1-95. szám)

1937-06-20 / 45. szám

VÁCI HÍRLAP 5 Hogy volt és hogy lesz tovább? Ahogy az intéző látja a bajnok KSZ: múltját, jövőjét A középmagyar bajnokság ki­vívásának izgalmai a VSE-ben még le se csillapodtak, máris újabb izgalmak lieviLik it,z ezer­nél több váci Is-znrkolót. Minr denki arról beszél ma Vácon, hogy »a VESE Középmagyar Bajnok« lett s mi lesz vasárnap? Időszerűnek tartottuk megin- tervjúvolni dr. Ottó Károlyt, a VSE intézőjét. Munkatársunk első kérdésére: mi a véleménye a döntő mér­kőzés lefolyásáról, az eredményt reálisnak tártjaié? — Ottó dr a következőkben válaszolt : :— Szolnoki MÁV elleni mér­kőzés egyike volt az év legszebb és legjobb mérkőzéseinek, nemi csak a kisérő körülmények ^kö­zönség' stb.) szempontjából, de a játék minőségét nézve is. Nem láttunk egyik csapattól sem tolo­gatást, mezőny játék alig volt, a labda az egyik pillanatban az egyik kapu előtt patto­gott, hogy a következő pil­lanatban már a másik csapat kapusának s szurkolóinak okoz­zon meleg perceket. A labdának ez az állandó ide-oda vándorlá­sa okozta, hogy a mérkőzés vé­gig hallatlan iramban folyt le. Kévék bekötéséhez erősen fenolt szalmakötél minden mennyiségben jutá­nyos árban kapható: KEIIMAM ZSIGMOND ÉS FIA. RT. szalmaárugyárában, Rádi-út 1. Iroda: Hattyú-utca 28. 2402) 1937. tksz. Árverési hirdetmény-kivonat Hajnal Samu végrehajtatónak Fischer Dávid és neje szül. Braun R jza végrehajtást szenvedők ellen indí­tott végrehajtási ügyében a tkvi hatóság az 1831 : LX. te. 44. 146. §-a értelmé­ben elrendeli a végrehajtási árverést 1000 P tőke, 1936. évi július hó 1 nap­jától járó 5°/0 kamata, 114 P 90 f eddig felmerült per- és végrehajtási ésaz árve­rési kérvényért ezúttal megállapi ott 55 P költség, valamint a csatlakozottnak ki­mondott Gyulai Bélának 64 pengő és 55 pengő 90 fillér követelés és járulékai be­hajtása végett a váci kir. járásbíróság területén levő, Vác városban fekvő és a váci 3625. sz. betétben Afl. sorsz. 1759 frsz. ház Zrínyi-utca 8. sz., udvar, 114 □ öl területű ingatlanra 2960 P kikiál­tási ároan. A tkvi hatóság az árverésnek Vácon a tkvi hatóság hivatalos helyiségében (Budapesti főút 14 sz. 5. ajtó) meg­tartására 1937. évi július hó 6. nap­jának délelőtti 10 óráját kitűzi és az árverési feiteteleket az alábbiak szerint megállapítja: A legkisebb vételár: Hajnal Samu ré­széről 1480 P, Gyulai Béla részéről 2125 P 07 f. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°|#-át kész­pénzben, ivadékképes értékpapirosban a kiküldött lél letenni. Az aki az ingatlanért a kikiáltási ár­nál magasabb Ígéretet tett, ha többéi Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár °|0-a szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi ’jo-áig kiegészíteni. Vác, 1937 március 11-én. Dr Török s. k., kir. jbiró. Meg kell állapitanunk azonban, hogy a játék mégis inkább az el­lentel kapuja elölt folyt s ebből már könnyű dolog annak meg­állapítása, liógy az eredményt teljesen reálisnak kell tekinte­nünk. Sőt, ha nincs csatáraink­nak oly nagy balszerencséje, a győzelem — a gólhelyzetek alap­ján — akár 6—7 gólkülönbségű is lehetett volna!- Kik voltak azok a játéko­sok, akiknek elsősorban érde­mük a bajnokság kivívása? Erre nagyon nehéz felelni, de a jó intézőnek nem is sza­bad! Á futball csapatjáték, a győzelemben mindenki egyfor­mán részes. Az természetes, hogy egyik mérkőzésen egyik-lnásik játékos formája gyengébb volt, a másikon azonban esetleg épp ezek emelkedtek ki az együttes­ből. A csapatban általában gyen­ge pont nem volt soha s ez a ki­egyensúlyozottság az egyik oka a jó eredménynek.- Mi az oka annak, hogy az idén megnyerte a VSE a baj­nokságot s 12 éven át váltakozó szerencsével szerepelt, majdnem ugyanazon játékosokkal? — Ennek egészen egyszerű oka van a fentieken kívül: A YSE-nek, mint társadalmi egye­sületnek, nagy hátrányát a gyári és vasúti alakulatokkal szemben két, a futball sport ügyét szivén viselő urnák: Hitzigralh Lajos diszelnök és dr Ruszthi-Busztek Lajos elnök uraknak megértő s szeretetteljes gondoskodása nagyrészt kiegyensúlyozta. A ve­zetőség többi tagja is átérezvén a csapatban levő lehetőséget, teljes akarattal és legjobb tudá­sával támogatta azt. Áttérve a sporlbeli részre, a következőket mondhatom: A csapatban levő 3—4 fiatalabb játékos, akik a ^nulLban Ígéretnek szájmjlottfak csupán, most már kiforrtak, a jövőből jelen, az Ígéretből va­lóság lett. Az idősebbek mind formába lendültek. Ocsai Ká­roly, amatőríréner értett hozzá, hogy a fiatalokat kiképezze, az öregeket pedig formába hozza. Az érdem az övé! A csapat szel­lemében eddig sem volt soha hi­ba, csupán a tudást kellett ben­ne megfelelő színvonalra emel­ni, a többi már magától jött. Kellett egy Ergesper Nándor (elődöm), aki a fiatal Ígéreteket összeho.'zta, egy Ocsai Károlyi, aki azokat kiképezte s az egész együttest formában tartotta és nekem vele együtt sikerült őket együttartanoim, ami (meglehető­sen állandó jelleget adott a min­denkori összeállításnak s az így összekovácsolódott, ritkán vál­tozó együttes már győzedelme­sen haladhatott előre a nagy eél felé.- Amit valaki nagyon akar, azt el is éri! — volt a jelszavunk —i s a csapat ennek megfelelően akart s tudóit is akarni, a győ­zelem tehát nem maradhatott el. — Mily reményekkel indítja csapatát a vidéki döntőkön? — Nem ismerelm az e(llenfeL leket, a másik öt vidéki bajno­kot, de nem kétséges, hogy ki­váló együttesek! Bár elismerem kétségtelenül nagy tudásukat, de nem respektálom őket! A jó versenyzőnek ellenfelét lebecsül- 1 ni nem szabad, de respektálni sem, azok is é(p oly búsból és vérből való emberek s a túlbe­csülés oktalan dolog. Hogy ők alszövetségi bajnokok? Mi is azok vagyunk! Sa középmagyar alszövctség a legerősebb vidéki j alszövetségek egyike. — Mit lát a bajnokcsapat jö­vőjében? — E tekintetben optimizmus tölt el. Jelenleg csapatunk jó, utánpótlásunk szinte kimeríthe­tetlen. Csak az a ..fontos, hogy Ócsai amatőrtrénerünket meg­tarthassuk s ezekből az összete­vőkből fognak miég a jpvőben is nagy eredmények születni! Ha az intéző hisz a jövőben, a szurkolók tömege kitart s az ő lelkesedésük lel diadal! Amikor az elnök úr „gáláns“! Tudjuk, hogy a sportok különböző vállfajait felváltva, hol itthon, hol vidé­ken űzik. Sportoló egyesületeink egyike igy, utazott el mostanában a fővárosba, egy kis hivatalos sportkiruccanásra. (Ezt a rövid, de annál indokolatlanabb be­vezetést azért irtuk, mert nem akarjuk, hogy olvasóink — legalább is azon­nal — felismerjék a szereplő szemé­lyeket!) Az ifjak »kirándulása« sikerrel járt, sőt szép sikerrel, bár a jelenvolt agilis elnök még többet szeretett volna! Éppen csak azt a kissé jobb eredményt, amit még elérni lehetett volna! No dehát a szerencse hűtlen is tud lenni s majd legközelebb jobban fog menni! . . . Hazatérőben a Nyugati táján az elnök úr észreveszi, hogy hangulata a fiúkra is ráragadt! Ezt nem akarta, hiszen a fiúk mindent megtettek és sikerrel! Rö­vid töprengés után elhatározta, hogy megvendégeli a fiúkat! Össze is hívta őket s máris meginvitálta valamennyit a Démusz-pincébe: — Fiúk! Mindnyájatoknak fizetek vonatindulásig két pohár sört és ki-ki ehet azt, amit akar! Lett nagy öröm az elnöki invitációra s máris könnyen érthető hangulatban vonult le az egész gárda a pincébe. Jöttek a sörök, zörögtek az étlapok, sürögtek a pincérlányok s nem tellett bele tiz perc: mindenki előtt ott gőzöl­gőn valami jóféle búseledel. Miar a második pohár sörök is fogy­tán voltak, amikor valaki megadta a jelt: jó lenne cibelődni, mert tiz perc múlva indul a váci vonat! — Pincér! — harsogja az elnök úr — fizetni! A főúr nem késlekedik. — Volt húsz pohár söröm . . . A pincér odavágja a számot a szá­molócédulára, s máris vár tovább. . .-— Nos? — kérdi az elnök — meny­nyi az? A főúr diszkréten mosolyogva súgja:-— Az ételek? . . . — Nekem más nem volt! — igy az (elnök! s máris számolja ki pénztárcájá­ból a számolócédula összegét. Kínos csend. A fiúk zavartan köhi- csélnek s az előbbi hangulat egy pil­lanat alatt eltűnik. Előkerülnek a tár­cák, sok zavart susogás, mozgás az asz­tal — alatt s csak a főúr áll nyugod­tan, de lesütött szemekkel. . . Nagyobb baj nem történt azért s a vonaton kényszeredetten oldották meg a talányt, hogy az elnök úrnak mégis igaza volt, hiszen ő igy invitált: — Fiúk! Mindnyájatoknak fizetek vonatindulásig két pohár sört és lei-ki ehet azt, amit akar . . . Csak szószerint kellett érteni! K. A háziasszony büszkesége ä u* >kAn ragyogó boföttestlvegek. A befőzésnél a követkézé szabá­lyokra kelt ügyelni: 1. Foltmentes és tisztára mosott gyümölcs, | 2. Kékitetlen cukor, a legjobb e daráscukor, ! 3. Dr. Oeiker>féIe befozöpor használatai A befőzőport főzni sohasem szabad, hanem feloldva a forró masszába kell belekeverni. 5 kg. készítményhez 1 csomag Dr. ©etker-fóle befőzőport számítunk. A Dr. Oqtker-féle befőzőpor Sünden füszerüzlotben kapható. Em enkánás ballagás majd csak jisniáEisfoor* lesz Szóimba! estére volt elhatá­rozva az Emerikanás fiatalság ballagása a város utcáin. A lát­ványos diákfelvonulást azonban elhalasztották! s a ballagást,majd a juniális estélyén fogják meg1- tartani, amikorra a váci leányok is megérkeznek. Az Emerikána Vácia korpo­rációjában a fiatalság most tar­totta tisztújító gyűlését, melyen a következőket választották meg: Senior: Matzenauer Ferenc. Consenior: Gömöri Béia. Magis­ter: Krupa Pál. Herarius: Völgyi László. Nótárius-. Kiss Sándor. Secreiarius: Kiss Dénes. Cere- monarius: Kubinyi Tibor. Kró­nikás: Kubinyi József. Háznagy: Szakszik Mihály. Eiectorok: Gabrieli Elemér és Somlai Zol­tán. A sportbizottság alelnöke: Hiebsch József. ¥5zsg?*i üdamányak a siketnémák váci kir. orsz. inté­zete részére: Válek János ny. siketnésmainlézeti tanár 20 pen­gőt, Trag'ör Ignác dr kormány- főtanácsos, e lnökig izgató 41 drb, Zscmbai Zsuzsa 4 drb, Nagy Pé­ter ny. igazgató 2 drb, Szép József intézed tanár 7 drb köny­vet adományoztak a siketnéma- intézet érd. 1112s tanulóinak vizs­gái megj utaim az ás ár a. Ajószivű ad otmá ny őzök n a k hálás köszö­netét mond az igazgatóság. Hegedűt tanulók figyelmébe ! Zenetanulásra lega kalmasubbak a nyári hónapok, kü önösen diákok részére, akik minden iskolai gondtól mentesülve többet és komolyabban fog­lalkozhatnak a zenevei, amely óriási haladást eredményezhet. Hogy ft muzsikához ószintéu vonzódó ifjúságnak alkalma legyen a vakációt ilyen célból jól fel­használni, hajlandó vagyok« nyár folyamára olcsó tandíjakkal tanfolyamot nyitni- A Zen művészeti Főiskola felvételi- és m.ganvizsgáira garanciával készítek elöl Megbeszélések d. e. 9 — 12 < s d. u 9—5 óra között Kossuth-utc 6 szám alatt, TERM ANN ANTAL oki. zenetanár, hegedűművész Elismerten elsőrendű munkát végez Seteisllfereiie szobafestő- es mazolomester, templomfestő, aranyozó Vác, IBurgundia-ufca h

Next

/
Oldalképek
Tartalom