Váci Hirlap, 1937 (51. évfolyam, 1-95. szám)

1937-05-06 / 33. szám

szerződésben kikötött heti 1000 köbméter kavicsot számtani? Ez az ellenvetés kavarta fel ezután a közel egy órás vitát, melynek során sok félreértés, sőt enyhe gyanúsítás után meg­nyugodtak a városatyai kedé­lyek. Quell Rudolf ellenvetését Nagy Sándor a kotró személyes sértésének vette és be akarta igazolni, hogy a kotró okvetlenül jól fog működni. Közben Gursz­ky Rezső Inczédy-Meiszner Já- nostól felvilágosítást kér a szer­ződésről. A tisztifőügyész kije­lenti, hogy a beterjesztett és alá­irt szerződést nem ismeri, mert az ő előterjesztését ez ügyben nem fogadták el a tárgyaló felek teljesen: — Én készítettemegyet, de nem ismerem, hogy mit Írtak alá! Gurszky Rezső szerint a tár­gyat le kell venni, ha a főügyész nincs kellően tájékoztatva. Nagy Sándor azonban kimutatja, hogy a főügyész szerződés-tervezetét fogadták el és írták alá, majd­nem változás nélkül. Amikor már idáig jutottak, a teremben meglehetős nagy zaj­ban vitatkoznak egymással avá-' rosatyák. Karay-Krakker Quell Rudolfnak magyarázza a szerző­dést. Inczédy-Meiszner Gurszky Rezsővel keveredik polémiába jogi kérdésekről. Végül Kés tier István megvilágítja a szerződés lényegét, amit a főügyész is ki­tünően ismer, hiszen a bizott­ságnak is ő magyarázta meg. Miután még az ellenzéki indulat még mindig nagy, Bayer János Kedvező feltételek mellett: ülarlets folyószámlák Betéteik £CGi~ és beSfUIcg* átutalások IC ö 19 cső Kin ok VáCI EGYHÁZMEGYE! TAKARÉKPÉNZTÁR R.T. Kegyes Alapítványok: Kezelősösj«? KONSTANTIN-TÉR Iparosaink figyelmébe! A nyolctantermes emeletes elemi iskola építése most van hirdetés alatt a vállalkozók különböző lapjaiban. A pályázati nyomtatvá­nyok a felsővárosi plé­bánián vehetők át! javaslatára Nagy Sándor hozzá­kezd a szerződés felolvasásához. A hosszú szerződés unalmas pontjai alatt mjegnyugszanak a kedélyek, de újra kitör a vihar, amikor Bokor Lajos kíváncsis­kodik, felülvizsgálta-e szakértő a gépeket? A városban az a hir járja, hogy ócskavasat vettek 15.000 pengőért. Nagy Sándor: — Markó mér­nök úr megvizsgálta! Bokor: — A mérnök úr jó épitész, de nem gépész szakem­ber, a váci iparosok szerint 10— 12.000 pengőért meg lehetett volna csinálni a kotrót! De kü­lönben is van valaki, aki azt ál­lítja, hogy a gépet 4000 pengőért megvehette volna a város részé­re, nem érti, hogyan kell ebből 15.000 pengős vételár? A vádat először Gurszky Re­zső utasítja vissza erélyesen, majd Nagy Sándor jelenti be, hogy Bokor Lajost a bíróság1 elé állítja. Bokor Lajos viszont meg­nevezi, ki terjeszti ezeket a híre­ket és kijelenti, hogy nem volt szándékában vádaskodni, d: a város közönségét meg kell nyug­tatni. Csuka András dr felszóla­lása után végre Gurszky Rezső szavazást rendel el és ezzel a kotró egyelőre nem szerepel a közgyűlés előtt. ( KEZÉT CSÓKOLOM NAQySÁGOSASSZONy még ilyen szomorú arcccal nem jelent meg a nyilvánosság előli. Mi történt? Egy csendes tragédiának utolsó akkordjait hallgattam vé­gig a járásbíróságon. Most feje­ződött be egy háborús, valódi történet, melyről regényt lehetne Írni. Lehelne regényt Írni a csö­rögi nábobról, akinek száz hold szőlője volt és pincéi tele borok­kal. Csörögnek kiskirálya volL, a mulatságoknak nem volt vége, mindenre tellett az egykori hires Rudnyánszky-kastélyban. A há­ború legeslegelején eszébe jutott, minek dolgozzon, van már mit a tejbe aprítani és a gyöngyösi Csépányék megvásárolták a 100 holdat, kastélyt, teli pincéket egymillió koronáért. Akkor még nelm sok milliomosa volt Vár­nak. Bejött Yáera, betette pénzét a bankba és tűnődött: mit ve­gyen a millión? Az következett, almit már tudunk: addig gondol­kodott, mig láttatlanul elolvadt a pénz és mikor észbe kapott, a Kőkapu mellett még Kemény Gusztáv egykori hires váci fő­szolgabíró házát megtudta vá­sárolni. Háza volt, de már meg­élhetésre nem telt. Most árve­rezték el az egykor dúsgazdag csörögi nábobnak a házát, a Nagytakarék vette meg húszezer pengőért, a húszezret pedig el­vitték az adósok... Szomorú pusztulása az egy­kori hires váci családnak. Demi nem szomorú eseményeket vá­runk magától, kezét csókolom... Hát jó, maradjunk Kisvá- con, ahol még most is a nagy esküvőről beszélnek. Mert Ba­logh Baba esküvője valóban ese­mény volt. A nagytemplomban kordont kellett vonni a kiván­csiak előtt, pedig befér egy pár száz ember anélkül, hogy egy­más tyúkszemére taposnának. Lényes násznép, ott volt a tiszti­kar küldöttsége. A szépséges menyasszony, kit nem lehet el- felejteni. A fiatal pár Lilafüred- re utazott és vasárnap délben jelent meg ismét az ifjú asszony boldog férje karján a nagy­templom lépcsőin. Minden szem rajtuk feledkezett, mondhatom, akadt közöttük nein egy irigy szem. A szerelmi fronton van még újság? — Igen, a zászlóalj szimpa­tikus főorvosa búcsút mondott Vácnak, Nagykanizsára ment, ahol cserélt ottani kollégájával. Ok: mert ott lakik a menyasz- szonya és közelében kíván lenni, nemsokára következik az esküvő. Gratulálunk, bár sajnáljuk a kedves Kubányi Ernő elvesz­téséi. Kaphatunk még valami ér­dekeset? Én mondom maguknak, érdemes az ev. teákra járni! A sok vendég között a tolult télen itt láttuk Blatnitzky Lilit Buda­pestről, az egykori cinkotai fő­esperes szép leányát. A fiatal Szommer Gyula dr forgolódott körülötte, de azután 'minden el­múlt és most derült ki, hogy Gyuszi megszerezte szüleinek a legnagyobb örömet: Nem kettős nász, hanem hármas lesz nem­sokára Szommeréknél. A fiatal Szommer Gyula eljegyezte Blat­nitzky Lilit. Ez már pompás. Sohasem hittük volna, hogy a méhek fő­vezére, ki virágról-virágra szállt és komolyan bohém agglegény­nek Indult, beadja a derekát. Miután szerelemről van szó, nem tudná megmondani nekem1 kezét csókoljuk, miért jár a mi hűséges, régi bútorunk, Köves ember szerelmes találkozók or­szágúján, a középvárosi temető környékén? Ne merészeljenek rosszat feltenni a mintaférjről. — lvövi István megfogadta az Antónia hires gavallér jának, He­gedűs Gyulának tanácsát: Az úr nem, ir, nem áll. Köves ember minél kevesebbet ir és hivatal után lohol ki Gombásra, ahol szőlőbirtokos lett. Nem érdekte­len elmondani, mert bizony a váciak sem tudják, hogy milyen nevezetes emberek laknak szom­szédságukban: Az egykor Presz- ly-féle szőlőt egy bécsi min. ta­nácsos magyar feleségétől vásá­rol la. A bécsi tanácsos a hét há­rom napját tölti hivatalában az osztrák fővárosban, hármat gonibási szőlőjében, ahova autón szokott megérkezni négy óra alatt az osztrák fővárosból. Azért adta el ezt a szőlőjét, mert a féglaliázi pusztánál bizony sokszor beragadt a hatalmas Ausztró-Deimler. Ellenben meg­tartotta a hegytetőn levő szőlő­jét és onnan gyönyörködik ab­ban a felséges kilátásban, nr SAJÁT SZÉKHAZÁBAN VÁCI TAKARÉKPÉNZTÁR I A Magyar Nemzeti Bank mellékhelye Vftc, KonHtantlii-tér 15. Telefon i 68 Kölcsönöket kedvező .feltéte­lekkel folyósít Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki <•> Exportálók részére tanúsítványok kfaeíftsa Vác és környékére lyet nem lehet megunni, ha va­laki Vác környékén szőlői vá­sárol. — Majd személyesen gratulá­lunk a jó vásárhoz. Mondja nagyságos asszony: tegnap ra­gyogó arccal láltuk Margitkát... — A Mansznak is örömhír, nemcsak ő neki: Az őrnagy urat Várpalotáról Rákospalotára he­lyezték és igy a Mansz lelkes el- nőknőjének nem kell Vácról el­költöznie, sőt a boldog férj is Vácon fog lakni. És ha már megy, árulja el, ki­nek viszi ma hatalmas gyöngy- virágcsokrát? — Megfelezem a közölt a szép két úrileány között, kik ez idén először fürdőitek meg a Duná­ban. A két sportlády 1937 május 3-án délben csónakot bérelt, a Duna közepén szabályszerűen levetkőzött, azután még szabá­lyosabb fejessel lubickoltak a Duna igazán hűs hullámaiban a korzó közönségének ámulatára. Nos, kedves pupákjaim, ne ad­jam nekik a gyöngyvirágomat, mikor a váci lányok megint te­tőzték a váci fiukat? Maguké a száj tátás, miénk az öröm! Vi­szontlátásra csütörtök délben a korzón! A váci kerékpáros katonák dicsérete Miklas szövetségi elnök tisz­teletére nagy katonai parádé volt eddig szokatlan helyen, Buda­pesten, az Andrássy-úton. Óriási lelkesedő közönség előli vonult fel a gyalogság, huszárság, tüzér­ség és műszaki csapatok. A rádió színes riportot mondott a gyö­nyörű, nemzeti erőt illusztráló felvonulásról, melyben a váci kerékpáros zászlóalj is részivel!. A rádió mikrofonja elhozta Vác- ra is Damjanich fiainak meg­jelenésére felhangzó tapsokat, a szpíker pedig úgy jellemezte a páratlanul fegyelmezett felvonu­lást, hogy »a katonai pompának most láttuk a legszebb fejezetét«. 1IIK0SI F I L M S Z S N H A % Szerdán, csütörtökön 5-7—9 órakor, 10—50 fillérig. Újabb váci rekord. A budapesti Urániával egyidőben! Világfilm, csak 10 50 filléres helyárakkal! KREUTZER SZONÁTA Tolsztoj Leo drámája Lil Dagoverrel. — Kisérőfilm: DON ____________KOZÁK-KÓRUS.____________________________________________ Pénteken 7- 9, szombaton 5—7—9, vasárnap 3 -5—7—9 órakor. — Turay Ida és Hans Albers kalandorfilmje, 20—70 fillérig. — Közvetlen a budapesti első hetes mozik után. RÉMÜLET HA J Ö J A _________

Next

/
Oldalképek
Tartalom