Váci Hirlap, 1937 (51. évfolyam, 1-95. szám)

1937-04-14 / 27. szám

2 v; A O I HÍRLAP Megfestették Szommer Syula arcképét A kis evangélikus egyházköz­ség köztiszteletben álló papja, Szominer Gyula váci működésé­nek harmincadik esztendejéhez érkezett. Az egyházközség, pap­ja kérésére, minden hangos ün­nepléstől tartózkodott, de az;t már nem tilthatta meg nekik, hogy arcképét meg ne festessék. Az arcképleleplezést népszerű lelkészünk névünnepén végezték el kicsiny ek-nagy ok örömujjon­gása közben. Szominer Gyulát az iskolába hívták, hogy az is­kolások névnapja alkalmából ki­fejezést akarnak adni szerete- tüknek. Az iskolahelyiségek zsú- folva voltak. A falon Hitzigráth Lajos főgondnok arcképe mel­lett egy fehér lepellel borított kép vonta magára a figyelmet. Az ev. nőegylct nevében Barcs Imréné alelnök szólt meleg sza­vakkal a lelkipásztorhoz, majd a cserkészek és az iskolások kö­szöntötték Szominer Gyulát, ki nagy meghatottsággal beszélt ar­ról, hogy ő meleg szeretettel van embertársai iránt, miként szere­tik a rózsát, bár a virágnak tö­visei is vannak. Ezután lelep­lezték az arcképét. Az evangé­likus iskola dísztermét most már arckép díszíti. 9 fillérrel drágább lesz a rézgálic A magyar szőlősgazdatársada­lomnak is meg keli éreznie a nagyvilág háborús eseményeit. A rézgáíic előállítási költségei ugyanis a nyersréz árától függe­nek, nyersréz pedig Csonkama- gyarországon nincs és igy a réz- gálicgyárak behozatalra szorul­nak. Külföldön azonban a há­borús láz erősen megdrágította a réz árát, úgyhogy a jelek sze­rint rövidesen 9 pengővel má- zsánkint magasabb lesz a réz- gálic ára, mint tavaly volt. A gyárak ezzel magyarázzák a réz- gálic jóelőre beharangozott drá­gítását. Arról nem beszélnek, hogy a múlt években, amikor a réz ára esett, bölcsen hallgat­tak. Mindenesetre, alaposan meg kell vizsgálni a kormánynak ezt a kérdést, a mezőgazdasági ér­dekképviseleteknek pedig min­dent meg kell tenni, hogy az amúgyis nehéz viszonyok között élő szőlősgazdákat az újabb na­gyobb terhektől megmentsék. I SAJÁT SZÉKHAZÁBA» I váci iHHÉiPtinn \ Magyar Nemzeti Bauk mellékltei ye l'Av, Konstantin-tér 15. Telefon : «3 Kölcsönöket kedvező .feltéte­lekkel folyósit Elfogad betéteket a azokat arany érték be» fizeti ki Exportálók részére tsniiKltvAnyoh hta'IAsn VA« én Kttrnyéltér«« 100.000 pengő a gimnázium kiépítésére Komis Gyula dr jövő kultúránk megalapozója Néhány hét és a transzformá­torházzal szemben megkezdik a modern fiúiskola épitését. Né­hány hónap és kezdetét veszi a gimnázium kiépítésének nagy munkája. Valóra válik, amit senki sem mert hinni, — mert e téren már annyi csalódás ért bennünket — és Kornis Gyula jóakaratából szülővárosának gimnáziuma nem fog többé szé­gyenkezni. A váci gimnázium kibővítésé­nek kérdése nagyon régi keletű. A ma élő generáció minden tagja már legifjabb korában hal­lotta, hogy építeni fognak a gim­náziumban és az új tantermek­ben új, párhuzamos osztályok nyílnak meg. Hát ez évről-évre, sőt évtizedről-évtizedre nemtör­tént meg, aminek az lett a kö­vetkezménye, hogy a váci gim­názium jó hire dacára sorvadni kezdett és a körülöttünk levő városok gimnáziumai új életre kaptak. Már ott tartottunk, hogy a mi gimnáziumunkból formáli­san el kellett tanácsolni a fia­talságot. Ha kissé rosszabb volt a bizonyítvány, a tanár azt a tanácsot adta a szülőnek, vigye fiát könnyebb intézetbe, év vé­gén pedig nem egy diák csak úgy szabadult meg a bukástól, mert apja ígéretet tett, hogy a jövő tanévben a fiú már nem fog visszatérni. A mesterséges visszaszorítás ellenére is gyönyörűen fejlődött az intézet. A behatásoknál je­lentették, hogy első nap csak a váci szülők gyermekeit veszik fel és nem egyszer majdnem közelharc árán jutottak el a fiúk a beiratkozásokhoz. Hol ezt, hol azt az osztályt párhuza- mositották, de kettőnél többet sohasem sikerült párhuzamosi- tani, pedig növendék lett volna elég egész bizonyosan az alsó négy osztályra, sőt a felső négyre is. Olyan kedvelt és népszerű intézet volt a mi gim­náziumunk, hogy fele létszámát a felvidékről, megszállott terü­letről kapta. Ma alig egy két diák tanul igy megszállott terü­letről és gimnáziumunk a hatá­ron nem teljesítheti igazi hiva­tását. Az intézet volt diákjai, kik évről-évre visszatérnek a szere­tett Alma Mater falai közé, vér- mérséklet szerintelkeseredéssel, dühhel, haragos kifakadásokkal konstatálták, hogy az öreg inté­zet ebben az évben megint nem fejlődött és ha ötven esztendeje ígérik kibővítését, már le kell tenni arról a gondolatról, hogy valaha is modernizálják a váci gimnáziumot. Kornis Gyula dr országgyű­lési képviselőnk, a szülővárosá­ért rajongó fiú évek óta fára­dozik azon, hogy a közoktatási kormányt gimnáziumunk kibőví­tésére rávegye. ígéretben már rengeteg része volt, de a való­ság most érkezett el, midőn az 1937-38. évi költségvetésben 100.000 pengő van felvéve a váci gimnázium kibővítésére. Őszinte és nagy örömmel újságoljuk ezt minden vácinak, mert a közeli időbeu tény és valóság lesz a váci gimnázium kiépítése. A ter­vezés szerint a székesegyházra néző Schuszter Konstantin-féle szárnyat fogják egész a Majer- házig megépíteni és ezenkívül a piaristák kertjében még egy keresztépület fog készülni, ahol az új tornatermet helyezik el. Az építés összes költségei kö­rülbelül 150.000 pengőre rúgnak, melyből a kultusz - kormány 100.000 pengőt fedez olyképen, hogy azt három év alatt három egyenlő részletben fizetik ki a piarista rendnek. Eszerint az építkezésnek csak három év múlva lehet megkezdődnie, de szerencsénkre van Vácnak má­sik hálás fia is : Sebes Ferenc dr piarista rendfőnök, ki nem csak vállalta, hogy az építési költség kétharmadát a rend ál­tal azonnal előlegezi, de a kö­zel ötvenezer pengő fedezetlen építési költségről is gondoskodik úgy, hogy azt az összeget maga a rend ajánlja meg a kultúra céljaira. Kornis Gyula dr nem régen szerezte meg a hetvenezer pen­gőt a nyolc tantermes Csányi úti elemi iskola építésére, úgy halljuk, hogy az apácák is meg­fogják kapni az állami segítsé­güket ő általa és emeletet épít­hetnek zárdájukra, ahol majd megnyithatják a felsőbb leány- kereskedelmi iskolát. A mostoha viszonyok között képviselőnk páratlan eredménnyel dolgozik szülővárosáért és megállapíthat­juk, hogy ha modern iskoláink lesznek, azok az ő nevéhez íű­Kedvező feltételek mellett: ihleti folyószámláik Setétek Mail- és beSföSdi átutalások Kölcsönök VROI EGYHÁZMEGYEI TI1PJÉKPÉHZTIÍR R.T. Alapítványok Kezel őségé K ONSTANTIN-'TÉR ződnek és jövő kultúránkban Kornis Gyulát a legnagyobb jó­tevőnként fogják emlegetni. Harmsn közfelkiáltással, a többiek szavazással 8ettek az izr. hitközség vezetői Vasárnap délelőtt folytak le az Eötvös-téri izr. hitközségben a választások, melyek a hit­község tagjait napok óta lázban tartották. Révész Sándor dr el­nökölt a választói gyűlésen, me­lyen Starnberger Rezsőt ismét elnökké, Neumann Mórt alel- nökké és Hochfelder Mátyást iskolaszéki alelnökké választot­ták egyhangúlag, közfelkiáltás­sal. A többi tisztviselőt és elől- járósági tagokat választás útján jelölték ki, melynek végén Starn­berger elnökért küldöttséget me­nesztettek és ő a hitközség tag­jainak jelenlétében nagy beszé­det mondott a kölcsönös meg­értésről, a kötelességteljesités- ről. Végül Polák Fiilöp főrabbi üdvözölte az elnököt és a meg­választott tiszteseket. Az új vá­lasztás most már három évre szól és nagy a valószínűség, hogy a megértés és a kölcsönös együttműködés órája következik el. Erre mutat, hogy az eddig kívülálló tekintélyeket (dr Grósz Ármint, dr Szarnék Gyulát) is­mét a vezetőségbe választották, ami azt jelenti, hogy az ellenté­tek elsimultak és a jó ügy érde­kében együtt akar dolgozni a régi és új irányzat minden kép­viselője. Németül, franciául angolul bevált rendszer szerint tanít Heuffel Johanna dr oki. tanárnő Görög-utca 12. szám. MAROSI FILMSZÍNHÁZ Szerdán 4—6—8, csütörtökön 6—8 órakor, 10—40 filléres csodamozin. Egy asszony, aki válni akar Myrna Loy, Warner Baxter _______________________________ Szombaton 4 — 6—8, vasárnap 2—4—6—8 órakor, 20—70 fillérig. LENGYEL SASOK. &VE MÁRIA. — Végig magyarul beszélő, izgalmas repülőfilm. Főszerepben Boda Mária. — Iskolásoknak, leventéknek, katona­ságnak külön előadásokat tartunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom