Váci Hirlap, 1935 (49. évfolyam, 1-99. szám)
1935-11-10 / 87. szám
VAC! MIRL&P Kapható Virányi Jánosnál, Vácon A kultúrdéSutáiraja A MANSz váci csoportja, mint már előzetesen jelentettük, november 16-án délután 5 órai kezdettel rendezi kulturdélU tátiját, melynek nivós műsora méltán számíthat nagy érdeklődésre. A kulfurdélután megnyitóbeszédét Rusztliyí-Rusíitek Lajos dr polgármester mondja. Ezt követi Czettler Jenő dr műegyetemi rektor, Ágoston Gézán é, a MANSz ügyv. alelnöknőjének, majd Gra. malik Margit, a nemzeti népművelési szakosztály vezetőjének előadásai. Továbbá B. Retkes Margit, a Nemzeti Színház tagja, Horváth Margit, a m .kir. operaház művésznője, Jánossy Joli táncszámai és Horváth József operaénekes műsorszámai következnek. Az ének- és táncszámokat sooki Tóth Ilonka zongoratanárnő kiséri. A befejező beszédet Kun Zoltánná elnöknő mondja. A váci MANSz kultur- délutánjára a tagokat és érdeklődőket ezen az úton is meghívja és várja az elnökség. ¥áci ssersl'i — frawsia sayelwera A »Nouvelle Revue de Hon- grie« folyóirat novemberi vaskos kötete érdekes meglepetést hozott. A kötet közepén Der- csényi Dezső dr közöl hosszú értekezést »La sculpture románé en Hongrie« címen. A fiatal műtörténész ugyanis cikket irt a magyar szobrászat elődeiről, melyet a francia lap szerkesztősége olyan értékesnek talált, ’ hogy francia nyelvre lefordítva, a folyóirat legközelebbi kötetében kiadta. Az értekezést négy oldal eredeti felvételekről készített gyönyörű képek illusztrálják. Kedvező feltételek mellett: U2Klet« folyósatámBáfe Betétek BCiíS- és belföldi átütsz íésoifc Kölcsönök VÁC! EGYHÁZMEGYEI TM&RMnáR R.T. Alapítványok Kezolőaégro KONST ANTIN-TÉR A jó előadások — közönséget várnak Szerdán nyitotta meg a Darvas- társulat színházát. Kedves meglepetés volt, hogy majdnem telt ház fogadta a visszatérő társulatot s az udvarias publikum minden régi ismerőst, amint színpadra lépett, tapssal fogadott. Ez idei nyár divatos darabjával Aki mer, az nyer operettel kezdették. A közönség rögtön konstatálta, hogy a régi ismerősök között a hölgyek karcsúbbak lettek’ ami előnyükre szolgál és pompásan énekelnek, táncolnak. Antal Nusi játéka, hangja a régi, ízléses és művészi. Kőrösy Böske csak azért nem táncol valamelyik fővárosi nagy színpadon, mert e fajtából elég szép csiliagcsoport ragyog már a magyar színművészet egén. A férfiak, hogy is mondjam, kor- pulensek és fölényesen tudnak játszani. Minden szerepkörbe nagyszerűen beleilleszkednek. A Horválhok, Darvasok mellett Siménfalvy a régi, kedves, derűs komikus. Viki. Második estére megdöbbentően megcsappant az érdeklődés. A magyar levegőjű Viki vígjátékot adták, mely atkáimul szolgált Kőrösy Böskének, hogy művészi tudását ragyogtassa. Partnere Nádossy József uj, elegáns, jó orgánummal. Siménfalvy és Darvas voltak még az est kedvencei. A vígjáték előadása zökkenő nélkül gördült, igen szép két diszletet is láttunk. A színpadon játszó kis társaság művészi törekvését nagyban emelte a hálás sok taps a jó előadásért. Esküvő Következő házassági érLesitést vettük: Orbán Éva Magdolna és Geréb Pál dr házasságot kötöttek. SCépkiáilifás ase Emetpikéíiéban Molnár Z. János gödöllői festő az Emerikána egyik termét zsúfolásig megtöltötte szép csendéleteivel, hangulatos tájképeivel. A gödöllői művész, kinek képei szűkebb hazáján kívül is ismertek, ízléses festményeivel, olcsó áraival, melyeket még részletre is lehet fizetni, reméljük, szép sikereket fog elérni városunkban. Különösen felhívjuk olvasóink figyelmét megszólalásig hű csendéleteire, melyeken a magyar gyümölcs friss hamvassága, a gjödöllői park sokszínű virágai teljes szinpompájukban van mesteri kézzel megörökítve. Molnár Z. János nemcsak szerelmese a szindús magyar virágnak és gyümölcsnek, hanem becsületes, művészi másolója is. Ecsetje alól a legapróbb részletek épp olyan biztossággal kerülnek ki, mint a témák sokféle világitó, mély, tüzes színei. Képei bizonyára díszei lesznek a váci polgár lakásának. A ilemxeta Wécom Vasárnap d. u. 1/23 órakor bajnoki mérkőzést játszik a Nemzeti FC a Reménységgel. Előtte 1 órakor Reménység— VSE II. osztályú bajnoki mérkőzés. KA TOLIKUSÉLET Vasárnap, november 10-én a Székesegyházban szentségimá- dás. Délután 4 órakor imaóra, szentbeszéd, litánia. V2II órakor a Credo heti krónikát, 11 órakor választmányi ülést tart. 11 órakor a leventék, iparos- tanoncok és ism. iskolás fiúk szentmiséje a piaristák templomában. 3 órakor B. Margit és Szt. Zi ta-E gyesület ö s szej ö vetete. 5 órakor Zsembay Ferenc si- ketnémaintézeti tanár tart veti- tettképes előadást lengyelországi útjáról a B. Lujza leánykor és Mária Társulat tagjai részére. Érdeklődőket is szívesen látnak a Karolina tornatermében. fűikor kapitsai kamatot befizetett asüéja után A városi adóhivatal felhívja az adózok figyelmét arra, hogy a 2«/o-os kamattérítés felszámolása csak akkor lesz lehetséges, ha az összes adótartozásokat november 15-ig kiegyenlitik. A havonként fizetők figyelmét is felhívja arra, hogy csak azon esetben számíthatnak a 2°/o kamattérítésre, ha minden hónapban a hó 15-ig egyforma összegeket fizettek be. Akiknél tehát a havi részletek nem egyenlőek, azoknak ajánlatos lesz adótartozásukat november 15-ig teljesen befizetni, nehogy elessenek a 20/0 kamattérítéstől. A r»ef. Möegsfl®t JM vasámip rendezi teaestélyéi A református nőegylet első műsoros estje, mint már közöltük, november 17-én lesz a Flec- kenstein-féle nagyteremben. A nőegylet célja ez alkalommal is az volt ,hogy már az első estén kifejezésre jusson magát az egyletet oly népszerűvé tett családias jelleg. A nőegylet tagjai, élükön Sáfár Bélánéval, a háziasz- szonyok készítik a teaesthez a süteményeket s a leánykor tagjaival fogják a teát és szendvicseket is felszolgálni. Mindent rezsiben állítanak elő, hogy a jó célra minél több maradjon. A műsor is kedvesen szórakoztató lesz: szavalat, rövid vig egyfel- vonásos, ének- és táncszámok. Műsor után tánc reggelig. Gólya repüli áf a Ounási Az elmúlt hét keddjén délelőtt sietve jött egy tótfalusi asszony “tér SCoszSneissyiSwámtás Mindazok, akik felejthetetlen I I Irma leányunk halálakor vigasztalásunkra siettek, ezúton fogadják őszinte [ I köszöneiünket. Cseh~család \ várnia» Egyetlen fiunknak gyászos elhunyta alkalmából a részvét annyi megható jelével találkoztunk, hogy azokat csak ezen az úton vagyunk képesek a megpróbáltatás óráiban megköszönni. Itt, a nyilvánosság előtt mondunk hálás köszönetét a főispán úr ő méltóságának távirati úton küldött meleghangú részvétéért, nagyságos Vaszary Mihály prelátus-kanonok úrnak, volt tanárjainak és osztálytársainak, a városi tisztviselő uraknak, a váci vitéz baj- társaimnak, jóbarátoknak és ismerősöknek, a Damjanich ]ános t. kerékpáros zászlóalj altiszti karának s mindazoknak, kik a temetésen való megjelenésükkel szivünk nagy fájdalmát enyhíteni óhajtották. Vitéz Zemplényi Mihály és neje \ SAJÁT SÍÉKHiZ.VBAS I VÁCI hmrékpénztAr A Magyar Nemzeti Basik melléklielye Táe, Konstantin-tér 15. Telefon: 83 Kölcsönöket kedvező feltételekkel folyósít Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki Exportál ék részére taiiusltíiinjolí feciitd&sn Vác és környékére a váci révhez és kérte, hogy mielőbb vig}Tk át, mert lehet, hogy gyermeket fog szülni. Még tréfáltak vele, hogy vigyázzon, mert ha a Duna közepén születik meg a gyermek, nem tudni, milyen illetőségű lesz? Nem is váratott magára soká a kis jövevény. Alighogy átért az asz-- szony a túlsó partra, csak any- nyi ideje volt, hogy egy ottlévő stráfkocsira felszálljon, máris egy egészséges fiúgyermeknek adott életet. Mint megtudtuk, Hajdú Józsefnének ez az ötödik gyermeke, illetve a negyedikfia. V Ä R O S í Szombat 4, G, 3, vasárnap 2, 4, 6, 3 órakor. 29—30 ff. Az évad legnagyobb sikerű újdonsága. Magyar szerző! Magyar rendező! Magyar zene! Magyar levegő. Tökéletes, érthető hangleadás! 8 T R A D I V A R / (Szeretnék május, éjszakáján) Szántó György világhírű regénye filmen. Rendező; Bolváry Géza. _____________Főszereplő; Gusta« Frőcfalich. Kedd, szerda 4, 6, 3 órakor 20-60 ff. — Füzetjegyek érvényesek! — A Fórumban 3 hétig táblás házakat vonzott! — Csak 16 éven felülieknek! FEKETE SZEMPÁR (Ba talaj Ica) Turjanszky orosz regénye filmen. Főszereplők; Harry Baur (a Nyomorultak Valje’an-ja), Simoné Simon. F ß X legújabb HÍRADÓ Ha ez a film nem volna 16 éven felülieknek cenzúrázva, akkor vasárnapi filmjeink nagy sikereit gyarapítaná.