Váci Hirlap, 1935 (49. évfolyam, 1-99. szám)

1935-09-29 / 75. szám

VÄC! H!$SLßP Elkészült Karay-Keakker SCálmán as,cfeépe Vác város képviselőtestületi közgyűlése, midőn polgármeste­rét a kormányzói kegy Pestvár­megye főispáni székébe emelte, háláját azzal fejezte ki, hogy Karaij-Krakker Kálmán dr arc­képének megfestését elrendelte és a Flórián-utcát az ő nevéről Karay-Iírakker utcára keresz­telte el. Az utóbbit azonnal vég­rehajtották és még aznap felszö­gezték az uj utcajelző táblákat, mig a főispán arcképe csak most készülhetett el. Dombrosz- ky Tasz Zebegényben lakó ma­gyarrá lett orosz festőművészt bízták meg az arckép elkészíté­sével. A főispán többször ült a festőművésznek, ki munkájával e héten készült el és az arcképet keretezve be is szállította a pol­gármester szobájába. Az arckép ugyanolyan alakban készült, mint boldogult Csányi László polgármesteré és akik látták, azt mondják, hogy jól sikerült. A volt polgármester arcképe a köz­gyűlési terembe kerül és miután ott már nincs hely újabb képek kifüggesztésére, valószínű, hogy á régebbi képek közül valame­lyik a szomszéd kisterembe kerül, hogy a Krakker-képnek helyet szoríthassanak. Ruszthy-Rusztek Lajos dr polgármester úgy ter­vezi, hogy a főispán arcképének leleplezését ünnepélyes keretek között végzik el. Tiz éves a „Wörős Táli améru kilátó A M. T. E. Váci Osztálya a naszályi »Vörös Tihamér -kilátó tiz éves felavatásának emlékére szeptember 29-én rendezendő ju­biláns kirándulást rendez. Mely­nek ez lesz a programja: Talál­kozás reggel fél 9 órákor a va­sútnál. Itt fogadják a Budapest­ről érkező turistákat, az autóbu­szon jövőkkel az öreg cselőtei szőlőknél találkoznak. (Ez utób­bi csoport előzőleg a váci hősi emléknél tiszteleg.) Útirány: zöld jelzésű út, luravezető: Zsembai Ferenc. A kilátónál déli 12 óra­kor rövid ünnepség a következő programmal: 1. Magyar Hiszek­egy. 2. Ünnepi beszéd a) a MTE váci oszt. részéről Zsembai Fe­renc, az oszt. ü. v. elnöke, b) a MTE központja részéről Vörös Tihamér, m. kir. kormánytaná­csos, al elnök. 3. Himnusz. Indu­lás vissza 15.30-kor. Este Tóra­kor a Lőházban nyársonsült csirkevacsora. I---------------------B SA.1ÁT SZÉKHAZÁBA!* VÁCI TBKBRÉHPÉKZTáR A Magyar Nemzeti Hank mellékhelye VA«, Konstftiitln-tér 15. Telefon: «S Kölcsönöket kedvező feltéte­lekkel íolvósit s Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki Exportálóik ré»*ére tannNltvAnyok klnriAgsi Vrt« fm kornyékére 18 tanító keres 3000 analfabétát A váci Biépművelés tíz éves Közzétették a Váci Hírlapban a jubiláris esztendő pompás programját és a polgármester felhívására, hogy jöjjönek ösz- sze a népművelési bizottság tag­jai annak megvitatására, oly nagy számban jelentkeztek, hogy a városi közgyűlési terein majd­nem teljesen megtelt. Ellentét­ben a múlttal, mikor alig tizen- iizienölen hallgatták nekünk min­den mindegy beleegyezéssel az ösztövér tervezgelést. Most az ér­deklődök hozzászólásainak liosz- szú sora alig lugolt véget érni. Mi az oka a hirtelen nagy ér­deklődésnek ? Alighanem az, hogy a programot megtöltötték élettel és azt fogja adni az idei népművelés, ami a nagyközönsé­get igazán érdekli. Ezek között első helyen áll az analfabéták ügye. A népművelés annak a gondolatnak jegyében alakult még tiz év előtt, hogy a váci analfabétákat megtanítják írni, olvasni. Az első esztendő sikere után a nagy cél egészen elhalványodott és kilenc év után Ruszthy-Rusztek Lajosnak kel­lett az elnöki székbe ülni, hogy a legkomolyabb gondolat, az analfabéták számának csökken­tése a váci népművelés homlok­terébe kerüljön. Már magyarázza is nagyszá­mú hallgatóságának igen érde­kesen. hogyan kívánja ezt a nagy fontosságú kérdést megfogni: Összehivatta az állásnélküli ta­nítókat és tanítónőket, akik kö­zül 18-an vállalták a munkát. A íertálymeslerek vezetése alatt be fogják járni a várost és fel­kutatják az analfabétákat. Min­den állásnélküli tanító és tanító­nő 15—20 főnyi analfabéta cso­portot iparkodik összeállítani, amelyekben tél elején megkez­dik a tanítást. A népművelési bi­zottság a munkát díjazni fogja és egy-egy analfabéta csoport ve­zetője körülbelül 200 pengőt fog kapni a tanításért. Egyúttal nyil­vánosan ígéretet tesz, hogy azok a tanítók, tanítónők, kik a fá­radtságos munkát elvégzik, nála megértésre találnak és illetékes helyen el fog járni érdekükben, hogy őket kinevezzék. Nagy megértéssel fogadták és helyeselték a polgármester ter­vezetét, melyben első helyen áll az is, hogy Gombáson ajz első analfabéta tanfolyamot már meg is nyitják. Most Szentgyörgyi Gusztáv gondnok vette át aszót és ismtertette azt a gazdag prog­ramot, amellyel az idén a nép­művelés szolgálatában állanak. Lesz háziipari tanfolyam és a halasi csipke mintájára Vácon is állítanak csipkeverő tanfolyamo­kat. Hozzálátnak ahhoz, hogy a téli munkanélküliségiét enyhít­sék, ezért kosárfonó tanfolyam is lesz, melyhez az anyagot a vá­ros adja. Harmincnégy előadást terveznek a téli szezonban, mely­nek megnyitóját Ruszthy-Rusz­tek Lajos elnök mondja, Kovács Vince kanonok Kanári-szigetek­re történt utazását fogja ismer­tetni, Pohl Sándor az amerikás magyarok sorsát mondja el, Zsembai Ferenc a lengyel cser­késztáborozást ismerteti, Boskó Kedvező feltételek mellett: Üzleti folyószámlák Setétek §€ül- belföldi átutalások ICöícsönök VÁCI EGYHÁZMEGYEI TAKERÉKPÉHZTÁR R.T. Kejfyes Alapítványok KezelGsége KONST ANTIN-TÉR művelési bizottság programjává lesz. Ezután Szentgyörgyi Gusztáv ismertette meg a Szülők Iskolája programját és bejelentette, hogy Bán Mártont és a deákvári is­kola tantestületét felkérték, mi­szerint a Deákvári Urániát eb­ben az évben is hívják életre. A szép társaság még sokáig együtt­maradt és az életrevaló eszmé­ket vitatta, hogy a jubiláris nép­művelési esztendő munkája mi­nél értékesebb és kimagaslóbb lehessen. Haladunk ! A telefonhírmondó városunk­ban pontos órát akar elhelyezni, mely éjjel is világítva lenne. Az óra elhelyezése akkor fizetődnék ki, hogy ha budapesti mintára reklámokkal borított világitó oszlop tetején állna. Úgy értesü­lünk, hogy a társaság a kivilá­gított órát a piactérnek arra a sarkára akarja elhelyezni, amely Meiszner Rudolf kirakatával áll szemben. Az ilyen elhelyezéssel szemben azonban tiltakozni kell. Az öt kilométer hosszú városban ugyanis ezen a ponton van egye­dül kivilágított óra és most húsz méterre tőle egy másikat akarnak felállítani. Ügy látszik tehát, hogy a hangsúly nem a kivilágított órán, hanem a rek­lámokon van, ezért bizonyára akadna néhány idegen, aki na­gyon mulatságosnak találná a két óra vetélkedését és eszébe jutna sokaknak, hogy az egysze­rű ember gyertyát vitt ki az ud­varra, hogy a holdat vendégei jobban láthassák. Hot van a szé­pészeti bizottság? Össxehiwfák az ariófelszélamlási bizottságot A váci adófelszólamlási bi­zottság holnap, szeptember 30-án kezdi meg tárgyalásait a város­házán. A bizottság ezidén való­színűleg egy hét alatt végez mun­kájával, mert sokkal kevesebben felebbezték meg adójukat, mint az előző esztendőkben. A bizott­ság új tagjainak névsorát lapunk régebbi számaiban közöltük. R O Szombat, szept. vasárnap, szept, 28, 5 29, 3 Utolsó lsét nap I ! I KIS M 7-9,-5—7—9 órakor — 20—80 fillérig gaAl franci AMA Égés Vác e r r o 1 beszél!!! Vilmos svédországi útjáról be­szél, Füzesi Árpád: Ahogy én lát­tam Olaszországot címmel tart előadást. Getter György: A szép Páris címmel a világ fővárosát mutatja be. Lesz Revíziós liga. előadás október közepén. Kor- nis Gyula Pázmány Péterről fog előadást tartani. Faludi Béla Liszt Ferencet és műveit ismer­teti. Bán Márton egészségügyi előadást fog tartani. Bogányi Ká­roly légvédelmi előadással sze­repel a programon. Előd Marcel dr cl él amerikai utazását ismer­teti. Zeller Tibor Vác földjéről fog beszélni. Szakácsi Sándor a régi és mai posta szolgálatot is­merteti. Szerepelni fognak: Her- hoff Mátyás, Melba Endre, Szi­ta Imre, intzédy-Meiszner János, Szép József, Wagner Ernő. A záróbeszédet Kokova^ János társelnök fogja mondani. Most élénk vita indult meg a program körül. Egymásután jöt­tek az indítványok. Quell Rudolf a kosárfonó tanfolyamnak fel­ajánlotta ingyenes otthonul a csizmadia céhház egyik nagyter­mét. Vattyay Ferenc azt kí­vánja, hogy váci kulacsokat fa­ragjanak, amelyeket jófajta váci borral hozzanak forgalomba. Kovács Vince saját tapasztalatá­ból állítja, hogy mikor Kecske­mét népét a konzerválásra meg­tanították, a házikonzervek ké­szítése majd minden házban ott­hont talált. Neumann Adolf dr üdvözölte a szépészeti bizottsá­got megalakulása alkalmából és oly előadásokat kért, mely a kö­zönséget a fertőző betegségek el­kerülésére tanítja. Pohl Sándor elmondja, hogy a belgiumi kiál­lításon a halasi csipkének van a legnagyobb sikere, ha mi a fő­városhoz közelebb állítunk csip- kekészitő iskolát, a legnagyobb idegenforgalmi attrakcióra te­szünk szert. Panajoth-Fejér Gyu­la a gyümölcsfatehyésztést ajánl­ja és kéri, hogy a modern köz­lekedést ismertessék az előadá­sokon. Záborszky Árpád külön felemlíti, hogy a váci gyümölcs egykor nagyon hires volt, arra kell biztatni a váciakat, hogy mi­nél több gyümölcsfát telepítse­nek. Wolkóber János felhívja a bizottság figyelmét arra, hogy számos szunnyadó tehetség akad a hallgatóságban, ezért keressék meg mindazokat, akik szépen énekelnek, jól szavalnak és állít­sák őket a pódiumra. Szommer Gyula azt kívánta, hogy a házi­ipari- és csipkeverő tanfolyamok mindenki részére nyitva legye­nek. Oly sok volt a felszólalás, a lelkes eszmepropagálás, hogy az elnök nem volt képes mind­egyikre külön válaszolni. Ígérte, hogy mindaz, ami a felszólalá­sokból megvalósítható, a nép-

Next

/
Oldalképek
Tartalom