Váci Hirlap, 1935 (49. évfolyam, 1-99. szám)
1935-07-31 / 59. szám
Nagy tűz «troli Gosztonyi Titsor* szérűjén Kedden délelőtt Váchartyání- ból nagy veszedelem hire érkia- zett. Magasabb helyekről látni is lehetett, hogy a község kö;- zelében nagy tűzvész uralkodik. Telefonos érdeklődésünkre a következőket jelentették: Gosztonyi Tibor császári és királyi kamarás, felsőházi tag szérűjén keletkezett a tűz. A rozskazal csép- lésél akarták megkezdeni, midőn a gépből valami szikra pattant ki és pillanatok alatt lángéba borította a megbontatlan Kazalt. A tűz oly gyorsan terjedt, hogj^ a cséplőgépen alkalmazott emberek csak leugrással tudtak menekülni a veszedelemből. Tér mészetesen menteni semmit sem lehetett. Nemcsak a rozs termés veszett oda, hanem a cséplőgép is teljesen leégett. A tűz, mely reg gél kilenc órakor kezdődött, még délután két órakor is pusztitott. A kazalban közel ezer csomó rozs volt. melynek értéke azonban megtérül biztosítás révén. Biztosítva volt a cséplőgép is. Nagy kárt szenvedtek a szegény cséplők, akik most remélték, hogy a télire való kenyerüket megszerzik. ü ligeti fspscfpéS sí pestsktigs esett egy négyéves ©stSppség Szombaton délután gyermekek játszadoztak a ligeti réten s közülök néhányan felszalacb- tak a hidra, a hol a hid karfái között néztek le a patakra, melyben most alig van viz. Ellenben az iszap . félméteres. Köztük volt Kilián Katóka, egy vasúti őr négy éves kisleánya is. A leányka a patakba esett, ahol az iszapban már majdnem elmerült, mikor egy arra haladó idegen kerékpáros beugrott a patakba és megmentette a kis- ián3d a csúnya haláltól. A kis Katóka az ijedtségtől s a beszippantott pocsolyaviztől beteg iett s jtnost 39°-os lázban fekszik. 4 OaSoppés ligefö-verseiyekre fogadások köthetők Rosenfeld Fererác divatáruüzletében Vác, Gróf Csáky-út 12, egész héten. Továbbá szombaton SC u u e z Jézsef papirkereskedésében Gróf Csáky-út 14. sz. és vasárnap tiz óra után ugyanott az udvarban. NÉMET-TANÍTÁS kezdődik QUELL ERNŐNÉ-nél Eszterházy»uica 5* sss. augusztus elsején Előkészítés minden iskola részére és társalgás! tmes hírlap ——■—— II csend-rendelet Vácon Holnap, csütörtökön egész országban életbe lép a belügyminiszter csendrendelete. A lárma már oly nagy volt egyes forgalmasabb helyeken, hogy az idegesség vette elő az embereket. A miniszter, ha nem tudja meg|- szüntetni a lármát, legalább lelőni pit ja és elrendeli a következőket: A miniszter úgy rendelkezik, hogy a gépjárművezetőnek városokban a kézikürtön kívül csak a kézikürt hangjánál nem erősebb (tompított) hangú villanykürttel szabad hangjelzést adnia. Városokban a rendőrhatóság részéről megállapított főutvona lakon a gépjármű-vezetőnek hangjelzést használnia tilos. Lakott területen este tiz órától regigei hat óráig az autók nem tr ombit á lh atn ak. A korábbi rendelet kimondja, hogy a gép- és egyéb járóművel egyik utcából a másikba legföljebb csak a lépésnek megfelelő, de 6 km.-es óránkénti sebességnél nem nagyobb sebességgel szabad bekanyarodni. Az új rendelet ezt a sebességkorlátozó ren d elkezés t mellék u tvonal r ól bárminő uLkercszlezésen áthaladó járműre is kiterjeszti. Az említett helyeken a lépésnek megfelelő sebességnél nagyobb sebességgel csak akkor szabad, illetve kell bekanyarodni, ha erre a rendőrhatósági közeg a közlekedési eszközök torlódásának elkerülése céljából megfelelő jelzéssel utasítást ad. Végül kimondja a rendelet, hogy az éjszakai kürtjelzésre vo|- n at kozó tilalom augusztus 1-én lép életbe, a rendelet egyéb rendelkezései pedig november 1-én. Félbeszakadt @ eécgeier1 by Vasárnap szép számú közönség gyűlt egybe a szigeti sporttelepen, hogy tanúja legyen a F o n ógy ár—Lemezgv á r ö s sz e csapásának. Ez már a második forduló nagy küzdelme volt, mert az első mérkőzésen a Fonógyár legyőzte a Lemezgyár legénységét. Szépen indult a mérkőzés, melynek meglepetéseként a gyengébb technikájú Fonóf- gyár állandóan beszorította a iemezgy áriakat s a gól az egész első félidőben a levegőben lógott. Mégsem született meg. A második félidőt már a nyugodtan kezdő Lemezgyár fölénye furjaljia s a Fonógyár nehezebben jut át a félvonalon. Egy támadáf- sából sikerül mégis 11-eshez jutnia, amely ellen azonban a lemezgyáriak protestálnak. Kollár megmási Ihatatlan Ítéletében & a heveskedő két lemezgyári játékost kiállítja, akik azonban nem hajlandók lemenni a pályáról. Kollár bíró bevárja az előirt időt s lefújja a meccset. A derby tehát félbeszakadt, eredmény nélkül. A nagy közönség pedig bosszankodott s méltán, mert a vezetőség sehol sem volt, hogy megakadályozza a botrányt s így a közönség mérkőzés nélkül maradt s egy nem sikerült vasárnap délután emlékével távozott. A nagy meccs után a Szőr vőgyár játszott a siketnémák csapatával, mint macska az egérrel és unalmas mérkőzés után VÁCI HÉT Ez már fejlődés! Indul a Fürge a Pokolból vasárnap délután. Tele a hajó.Aliig, hogy átíveli a Rab ok-szigetének alsó orrát, már tart fölfelé, a szigethez kikötött vikkend-hajó- állomáshoz, ahol sokan váral- k óznak a premier járatra. Egy idegen — evikkeres — úr, látva a hajó kikötését, odafordul a vezetőhöz: — Hányadik állomás kérem Vác? Ha a korrektor alszik, a V. H. belekerül az Ojjságba Az Ojsáig legfrissebb száma közli: A »Váci Hírlap« julius 21-iki számában vezércikket ír a drága váci piacról. Ebben a vezércikkben olvassuk a következő drága sorokat: Ha ez (az eső) megérkezik, miniszteri precesszió nélkül visszahúzódnak az árak ... ... Bizonyos, hogy úgy tiz óra tájon hetipiacos napon nem látunk a vonat felé iparkodó telt kosarakat, mely alalt egy-egy nyaraló nyögött kéjesen... ... Egyetlen asszonyt láttam kosárban csirkével távozni... .... Hazafelé menet konstatáltam, hogy a pesti piacot a drágaság, a vácit a drágaság és a kofa nyúzza. Nehéz kibirni... Hát bizony nehéz kibirni. Mert Vácott a stílust is nyúzza valami. Két kutya huzza, három macska nyúzza. * Ugyancsak a »Váci H irkában olvassuk, hogy Nagyin árason táncközben tilos lekérni a nőket. Ez a lekérés divat lett, de Vitéz Vadas Rezső szobi főszolgabíró. mint a »Váci Hírlap« Írja, »elébe fekszik a divatnak és a minap kihirdette a táncteremben, hogy a lányokat ezentúl táncközben lekérni nem szabad és vissza keli őket kisérni a k. mamához. Sajnáljuk a nagymarosi leké- rőket, viszont a szobi főszolgabíró úr gondjait irigyeljük. * És hogy a kedves »Váci Hírlap «-nak némi elégtételt is szolgáltassunk ezennel leközöljük a. lapnak egy igen kedves és sikerült viccét. íme: A viccet nem közöljük még egyszer, amelyről az Újság azt állítja, hogy Ö 1934 novemberi számában már közölte. Hát ezt mi kézből rögtön megkontrázj- zuk, mert ezt az Ojság a V. H. 1919. évi január 24-iki számából vette át. Hogy is mondja a bölcs rabbi? Semmi sem uj a Nap alatt. Szereríesés ás-okbsfssg'íísíiás. Duda Antal és Janke József m otorker ékp áruk on ki r ánclul ás í tettek Budapestről Vácra. Még eddig a rendőrség sem tudta megfejteni, hogy mi okból, de tény, hogy a nagy sebességben gépükkel saltó-mortálét csináltak a levegőben és a következő pillanatban az útszéli árokban feküdtek. Csakhamar eszméiéire tértek és konstatálták, hogy Duda Antal ballábfején kisebb ficamodást szenvedett, Jankónak semmi baja sem történt. Kiluízí- ták gépüket és szépen hazatértek Budapestre. 7 : 0 arányban győzött. Krtdziteltc a í*e«tv USÍ'fe! Njoismí» Väcoh — A nyeaiúsíri R<*r.il< Gyuie felelő» Pácnak nincs Kuitúrháza Behoztak szerkesztőségünkbe egy uj keletű váci anzichtet, mely Vác Iíulturházát ábrázolja. Cenzúra alá kellene venni már ezeket az irodalmi és művészi termékeket, amelyek újabban pénzért, vagy ingyen terjesztenek. Fótnak, Kosdnak van Kulturháza, de Vácnak nincs és azért, mert Kulturról elnevezett mozi van benne, nem lehet Kulturháznak kinevezni a Reménység' székházát, amely az egyesület kizárólagos jogos tu- lajdona. _______________ ÉRTESÍTÉS Értesitem igen tisztelt megrendelőimet, hogy fiók»Üzletemet Széchenyi-utca 18 alól augusztus 1-én a Kossuthtéri Káptalan-sorház épületébe helyezem át ahol olcsó áron kifogástalan munkával továbbra is a közönség rendelkezésére állok. Szives pártfogást kérve, teljes tisztelettel: HaSF JáBlOS képesített kelmeíestő- és vegytisztitómester Üzem: Szent 1/b Apró hirdetések Széchenys-utca 2 sz. alatti házban, üzlethelyiség november 1-re kiadó, értekezni a Váci Egyházmegyei Takarék- pénztárnál. Zsák és ponyva kölcsönzés Asztag és kocsiponyvák minden méretben, új és haszált gabonászsákok kaphatók. Ponyva javitást vállalok. Schweitzer Gábor Vác, Görgei utca 9. Búzát és más gabonát is, napi áron vásárol az Ipar- és Kereskedelmi Hitelintézet mint a „Futura“ főbizományosa. Vác, Gróf Csáky-fcút 16. Fotóamatőrmunkákat szakszerű kidolgozással leszállított árban csak az Elite Iílat- szertár (Csáky-út 9.) készít a leggyorsabban. 26 Schesneres rollfiim 1.10 P. kidolgozással együtt. ____________ Fürdőkád, fehér, kályhával, alig használt, Lampart-rendszer, eladó. Cim a kiadóban _________________ Zongorát keresünk megvételre. Ipartársulat, Budapesti-fóút 3. sz. ____________ AsstaStáízhsiy két sütővel, Puli házával, IVIokus kalitkával átköltözés miatt eladók: Tabán-utca 2. Fodornál. Lakás 1 szoba, konyhás, augusztus 1-re kiadó Görgei-u. .5. „Bélyeggyűjtők, figyelem I Csere Vétei — Eladás. Bélyegkereskedés, Szeged Fogadalmi templom-té&z Első Váci Konzervgyár mindenkinek saját üvegében elrak vizes, ecetes uborkát Átvételkor fizetendő. ________ íróasztalt, jó állapotban levőt, veszek a H. T. E. részére. Kettőpár evezős csol- nakot újjá alakítva igen oicsón eladok. Frater Káptan-utca 18. __________ Hengermalom leszerelésénél olcsón eladatnak ; fehér és feketebádog, csavaranyag, gyalult asztalosárú faanyag, villanydrót, tizedes mérlegek, vastartók, stb. Érdeklődni a helyszínen ; Kendoff Vilmosnál. ___ ffifSost vegyen rádiót Kunschnernél 2-pl egybeépített Dinamikus gyönyörű rádió Bpest I. 11. és körzetvevö 120 P, 3-R1 egybeépített Dinamikus kitűnő rádió eu- ropavevő 175 P, 3—|—2 Mindent tudó 340 P, 5_j_2 400 P. Nagy raktár, csere zsebhez- paszoló részlet. Kunschner üzlete a világhíres Kohn-féle kerítés mellett van. ill' '"T ■IMWhí'Éii /