Váci Hirlap, 1935 (49. évfolyam, 1-99. szám)

1935-01-16 / 5. szám

ára 12 fillér 49>lk évfolyam 5. sxánt Vác, 8935 január 16 w ELŐFIZETÉSI ARA: Helyben egy negyedévre ...................................J p _ { Vidéken egy negyedévre ...................................3 P 50 f Egyes szám ára....................................................... ..... fillér FELELŐS SZERKESZTŐ, KIADÓ ÉS LAPTULAJDONOS: »EBCSÉim UE25SŐ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Vác, Széchenyi-utca és Csányi-út sarkán. Telefon 17. Kéziratok nem adatnak vissza. — Hirdetések, Nyílt-tér, díjszabás szerint. — Hirdetések dija előre fizetendő. A vasúti tarifa leszál­lításával senki nincsen megelégedve Január 1-től olcsóbb lett a bérletjegy Budapestre, de drá­gább Rákospalotára. A Máv 1935 év január 1-től a polgári havi- bérletjegyek árát cca: 15o/0-alle­szállította. Ezt a viteldijleszál- lilást hosszú harc előzte meg. Az eredmény azonban nem kielé­gítő, egyrészt azért, mert a mér­séklés nagyon csekély, másrész­ről azért, mert kizárólag a pol­gári havi bérletjegyekre vonat­kozik, ami azt jelenti, hogyVác- tól—Bp. ny. p. u.-ig a III. o. bér­letjegy ára 37.20 P-ről 32.20 P- re száll le. Ezzel szemben a ked~ vezmények bérletjegyek árát emelték. A legnagyobb megdöbbenést azonban az a helyzet váltja ki, hogy a munkás hetikártyákat meghagyták a régi árban. Esze- | A fehérsastéri iskolában A fehérsastéri iskolában. Ott van Budán, az Erzsébet hídfő­nél. Ott, a zöldpatinás országház hátában, ahol lebontott kis ta­báni házsorok, kiálló kockaház­maradványok sírnak az elvesz­tett romantika után. Erős, piros­tetejű, téglával kirakott, zöldab­lakos, finom vonalú freskócsip­kékkel ékes épület ami iskolánk. Délután egy óra van. Tömött sorokban hosszú embersáv vo­nul végig a Krisztina-köruton a Vérmező felé. Szomorú, lehaj­tott fejű, jellegzetes alakok. A környék népe már jól ismeri őket. Egészen megszokottá vált barna arcuk, fekete szemük, a sok-sok tarka, prémes kucsma, a szlávosan fonott szijpapucs. Ruhájuk, egész lényük kopott, szürke, mint a dérsujtóttá bács­kai föld. Sok a gyerek. A so­vány arcocskából kiülő szemek sóvárogva vizsgálják a fényes karácsonyi kirakatokat. Ebédel­ni megy most a társaság. Cél a Krisztina-téri iskola, ahol mint­egy kétszázötvenen kapnak ma is tisztességes ellátást. Sokan csajkákban viszik haza az ott- honmaradtak ételadagját. Szomorú szenzáció. De sor­suk sokakat érdekel most szerte a nagy világon. Egy-egy kéksap­kás diák is akad a csapatban. Dk is menekültek. Körülveszi őket a fiatalság és hallgatja szak szerű előadásukat. Közelebbről szemügyre veszek egy ilyen kis rint tehát úgy lesz, hogy a va­gyonosabb ember havi bérletje­gyet vált, még a ■ szegényebb, rosszabbul fizetett munkás, ki­nek 32 P-je nincsen egyszerre vasúti jegyre, kénytelen hetije­gyet váltani, mely 7.70 P-be ke­rül, vagyis naponta 1.10 P-be. 31 napos hónapban 34.10 P-be. Tehát 2.10 P-vel többe kerül, mint a havibérleljegv. Van egy másik, még ennél is súlyosabb hibája a Máv tarifa- politikájának. Tudjuk, hogy az iskolába járó tanulóifjúság, ta­nuló havi bérletjegyet válthat az iskola igazolása alapján, mely­nek az ára havonta Vác—Bpes- tig Ií. 14.40 P, III. 9.60 P. Azt kérdezem, hát ennek a hazának csak tanult hivatalnok emberre van szüksége, csak azok része­süljenek utazási kedvezmény­ben, akik tanuló éveikben szel' lenn munkával foglalkoznak. Ha valaki életpályát választ és épen demagógot: hatodik-hetedikes diák lehet. Cipőjéből kilátszik csupasz sarka. Kit is szólítsak meg közülük; férfit, asszonyt, vagy gyereket? Mindnyájuk véleményét együtt kapnám — egy családnál. Ke­ressük fel tehát köztük is a tár­sadalom legkisebb sejtjét! A férfit Cs. Ferencnek hívják. Jelenleg a tizenegyes terem la­kója. Grániizból való. Przemysl- ben volt a várban, innen került négy esztendőre Turkesztánba, majd Szibériába, mint hadifo­goly. Kis alakján kopott a be­kecs. Könnyű az ismeretség. — Bátyám is szerb menekült? kérdezem meleg részvéttel. Bizalom villan fel hűséges pa- rasztszemében. Cigarettával kí­nálom, mire felvezet családjá­hoz. Az iskola valamennyi ter­mét szükséglakássá alakították át. A padok helyére vaságyak kerültek. Két-három ágyat ka­pott minden család. Megnyitjuk a terem ajtaját, ahol Ferenc bá­tyánk lakik. Egy-egy fekvőhely­ről kiváncsi pillantás szál! fe­lénk. Mintegy huszonötén lak­hatnak itt együtt. Az egyik ket­tős ágyban finomarcú, tizenöt év körüli úrilányka simogatja lázas kisöccse fejecskéjét. Az ola­jozott, tiszta padlón pár hóna­pos kis emberbimbó gügyögve mászkál a térdén. A sivatagban mosolygó oázis. Ferenc bátyánk oda vezel az egyik sarokba, ahol az újságpa­pírral teletűzdelt fal mellett he­venyészetten egybemarkolt, nyo­morúságos batyuk és lópokróc tetején sovány, fekelekendős asz­iparos, kereskedő, v;igy szak­képzett ipari munkás akar len­ni, tehát szintén tanul és szin­tén nem bir keresettel, miértre késztették ki a tanulónak kijáró kedvezményből ? Vácon számtalan fiú és leány szeretne a fővárosba tanulni ipart, kéreskedellmet, olyanok, kiknek itt hely nem jutott. Me­lyik szegény munkás, vagy ipa­ros család tud tanuló gyerme­kéért havonta 32 P-t fizetni? Tanult, jó iparosra, képzett ipari munkásra is olyan szükség van, mint ügyvédre, vagy bíróra. Te­gyen bárki próbát. Egy reggeli vonatra szálljon fel és a vonat­ban levő fiatal lanoncoktól Kér­dezze meg, mi a szüleinek a fog­lalkozása. Tíz esetből kilencben a válasz az, hogy vasutas. A váci háztulajdonosok egye sülétének fő célja a várost fej­lesztő propaganda, melynek egyik előfeltétele a vasúti tarifa szonyka és mezi lábas, életreva­ló kis fickó ül. Helyben va­gyunk. Négy tagú a család. De az idősebbik fiú most a város­ban mászkál. Szépen gondozott, barna hegedűje ott függ tok nél­kül a falon. A családanya har­mincöt év körüli, ványadt, törő­dött, keskeny váílú. kopott, meg­hajszolt kis veréb. A tüdeje bi­zony beteg szegénynek. Szana­tóriumba kellene mennie. De hát ki is törődhetne most az ő ba­jával? — Nem is olyan komoly a do­log — mondja, de ez a meghur­coltatás kissé megviselt. A kisfiúnak almát és cukorkát adok. Bocsánatukat kérem, hogy zavarom őket a már bizonyára ezerszer hallott kérdésekkel. Csakhamar megindul a társal­gás, mint régi, jó ismerősök kö­zött szokás. Szomorú szempá­rok mögül szomorúan buzog elő a beszédforrás. Az ember kese­rűen teszi fel a nagy kérdőjellel megfejelt mondatot: De hát miért? — Hiszen én ártatlan va­gyok! Igaz, hogy nem szlávosi- tottam a nevemet, meg szerbül sem tudok. Nehéz is a nyelv ké­rem. De sokan vagyunk igy. Elég nekünk az a pár szó, amivel megértetjük magunkat a piacon, meg a boltosnál. A baj, a szeren­csétlen gyilkossággal kezdődött. Mondtam is a feleségemnek: No, nekünk is végünk van már, any­juk! — Nem lehetett volna eladni a kis jószágot? (Ház, kis gazda­ság, meg két hold föld maradt odaát.) — Gondoltunk rá. De úgy leszállítása és a tanulói kedvez­ménynek az iparos tanoncokra való kiterjesztése, amit az egye­sület nem önző érdekből, hanem a város fejlődése, minden pol­gárának boldogitása érdekében ezután is meg fog tenni, hogy munkájának eredménye legyen. Fráter Aladár Choi Saenko Jestö a váci közönség etätt A polgári iskola kissé hűvös tornaterme nem tudott volna na­gyobb közönséget befogadni pénteken este, amikor Cholnokij Jenő dr. egyetemi tanár előadá­sa, igen szép úri közönséget vonzott a csikorgó hideg'dacára is. Kevés fővárosi előadó van, aki oly népszerű, mint Cholnoky professzor. Ráveti! a fehér falra egy hatalmas hőmezőt és erről több, mint egy órán át olyan vonzón, kedvesen, ötletesen fű­szerezve tud beszélni, hogy a kö­zönség észre sem veszi az idő nullását és sajnálja, hogy Chol­volt, hogy földeinket az állam sajátítja el. Ki is merne ezek után olyan területet megvásárol­ni? Nagy bajok vannak odaát, kérem. A kisebbségek jogi és törvényes állapota lehetetten. A mi falunkban például az időkö­zökben meghosszabbi I andó tar­tózkodási engedélyre 25,000 di­nárt szedtek be tőlünk, csak bé- lyegillelményben. Magam a leg­utolsó napokban száz dinárt tét" lem le a rendőrfőnök kezébe. A rendőrtisztviselőket személyesen . baráíilag ismertük. Volt, aki meg is siratott bennünket. De nem volt kegyelem. Három órán be­lül mennünk kellett. Talán anya­gilag akarták összeroppantani velünk ezt az országot. Rettene­tes volt a helyzetük ezek között a műveleteién és tel művelt ala­kok között. Ilyenek a esetni kék is a legjavából. A csetnik körül­belül détektlv. (Persze csak szó­lam értelemben.) Egyenruhája nincs, csak Sándor király jelvé­nye lapul a kabátjának a hajtó­kája alatt. Vadásztak ránk. — Hugómat megpofózták Sza­badkán a rendőrségen, mert szót emelt mellettünk! — sírja el ma­gát az asszonyka is. (Eszembe jutott egyik világhírű tudósunk megállapítása: A szerb olyaii európai nép, mely nem való Európába.) — Visszav ágynak-e bátyá­mék? — kérdeztem. — Ha kis jószágunk itt volna, sohasem! Mért ha itt most kí­sért is a rémes bizonytalanság, mégis olyan megnyugtató tudat, művelt anyánk, a haza területén lennünk. Tudjuk, hogy ez nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom