Váci Hirlap, 1935 (49. évfolyam, 1-99. szám)
1935-05-01 / 34. szám
IfJtC! HÍRLAP 3 Tisztelettel a nagyérdemű közönséget, hogy férjem elhalálozása ulán a szobafestő és mázoló iparomat fiam vezetése mellett továbbra is folytatom. Kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogását: izv. Ksráts Ferencné Papnövelde-utca 4.____ ÉRTESÍTEM Fával égetett elsőrendű s z ende helyi m' állandó an kapható: SUinar Jenőit! Tel: 166 Király-utca 27. szám Hústermelés: Egy anyanyúl gondos kezeléssel ..kis család egész évi hússzükségletét fedezi. Számos kitüntetett tenyészetemben Belgaóriás gyapjas és prémnyulak kaphatók, vagy megfelelő kötelezettség mellett feléből vehetek. Főcélom az értékes nyálak tenyésztésének elterjesztése. Névváltoztatásommal továbbra is bizalmat kérek. Szerény! (Szmalaua) Ferenc fajházinyul-tenyésztő Körút fii. Ne mulassza el budapesti tartózkodása alatt-i-KELETI I. ££.*+ BUDAPEST, IV., Petőfi Sándor-u. 17. felkeresni, ahol legtökéletesebb kivitelű gumstiarlsnyálial, tipietéttl, sMölel, mii- láhahal és az összes öelepápalási cihhsltel legjutányosabbati szerezheti be. 1208)935. tk. sz. Árverési hirdetmény-kivonat Kirschfeld Mátyás végrehajtatónak Oancsó Róza és Horváth János végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság az 1881. LX. te. 144. 146. §-a értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 600 P tőke, ennek 1932. évi február 1-töl járó 5°/0 kamata, 247 P 50 f eddig felmerült per és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 34 P költség, valamint a csatlakozottaknak kimondott Kovács Lajos 112 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a váci kir. járásbíróság területén levő Sződ községben fekvő és a sződi 2938. betétben felvett 7176. hrsz. ház 226 □-öl ingatlanra 1100 pengő kikiáltási árban. A tkvi hatóság az árverésnek Sződ községházánál megtartására 1935. évi május hó 29. napjának délutáni 3 óráját kitűzi és az árverési feltételeket az alábbiak szerint állapítja meg: A legkisebb vételár ; Hirschfeld Mátyás érdekében 550 P, Kovács Lajos érdekében 1330 pengő. Az árverezni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az I88l. LX. te. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki nem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. Vác, 1935 január 25-én Reidner s. k., jb. alelnök. Egy végreliajtás utókövetkezményei Tudja Vácon szegény és az úr, W f f'Kh kitűnő, jó műsorokat hoz a A JL* M t/JrC Bármily lapos az erszénye, akad benne 10—40 fillére. Műsorunkban két világsláger, készítette a filmgyár : a Warner Szerdán 5—7—9, csütörtökö 7—9 órakor Felsőbbrendü asszony George Brenddel és Csók a sötétben, vígjáték nekem is ez kell. Pénteken 5 — 7—9 órakor, csak egy napon, kbűnö, jó műsor 10—40 f-ért megláthatom : John We issmüller : Tarzan és pajtása, jól van 1 megnézem, mert Vácon utoljára. Szombaton, vasárnap: Kis Dórit, játsza Anny Qndra, Kisérőfilm: Tündérkert, egy színes világcsoda. Öröm az ember élete, ha Kultútba a bérlete. Szives pártfogásra megkérjük, U 1 mert mindeu pénzt megérünk! 11. U. Múlt év julius 26-án a váci járásbíróság kiküldött végrehajtója, Reitter József megjelent dr Btauner ügyvéd társaságában Körút 32. sz. alatt végrehajtás foganatosítására. A végrehajtó egyéb ingókon kivül mintegy 350 pengő készpénzt foglalt le, melyet egy havi élelem és lakbér fedezésére szükséges összeg mentesítésével magához vett, bogy a törvény értelmében birói letétbe helyezze. A végre hajtást szenvedő tiltakozott az összeg letétbe helyezése ellen s miközben a bírósági kiküldött a törvény intézkedésére hivatkozva eljárásának törvényszerűségét magyarázta, a házbeliek közül Fekete Istvánné, Moys István és Katalin Pál a lakásba hatoltak s éktelen lármát csapva, tiltakoztak a lefoglalt pénz birói letétbe helyezése ellen. A nagy lármára kétszáz főnyi tömeg gyűlt össze a ház udvarán és az utcán, hangosan tárgyalva a történteket. A birói kiküldött hivatkozva hatósági kiküldetésére, higgadtan, tapintatosan nyugalomra intette a tömeget, minthogy azonban Fekete Istvánné, Moys István és Katalin Pál agresszív magatartása miatt testi épségét is veszélyeztetve látta, rendőrt hivatott. A rendőr megérkeztére a tömeg lecsendesedett, csak a három főkolompos kiabált s szidalmazta az ügyvédet és a bírósági végrehajtót. A rendőr a végrehajtást szenvedő lakásába ment s itt a bírósági kiküldöttel, Sztranyan József jelenlétében megkezdték a pénz olvasását. Minthogy a szobába benyomultak ismét zajongani kezdtek, a rendőr hátrafordult, hogy a tömeget nyugalomra intse. Ezt a pillanatot felhasználta Moys István s az asztalon lévő pénzt magához ragadta és azzal kifutott a lakásból. A bírósági kiküldött s az ügyvéd a tömeg zajongása között eltávozott s az esetről felettes hatóságuknak jelentést tettek. A törvényszék Faith tanácsa április 27-én szállt kiVácrasitt tárgyalta az ügyet és Moys Istvánt egyhónapi, Fekete István- nét 15 napi és Katalin Pált ötnapi fogházra Ítélte hatósági közeg elleni erőszak miatt. Leventéink idei mezei futóversenye Április 28-án tartotta meg a Váci Levente Egyesület verőfényes időben, nagyszámú érdeklődő előtt szokásos mezei futóversenyét.. Igazi szép és nemes verseny volt. Szép látvány volt a fiatal kis leventék 93 főből álló csillogószemű csoportja, akik 2 km-en harcoltak a győzelemért és dicséretükre legyen, mind le is futotta a távot. Az idősebb korosztály leventéi 4 km-en szálltak síkra. Igen szép küzdelmet vívott Seben Péter, Kodé Vilmos, Kisutzki László, aki az utolsó körig a verseny győztesének látszott, de 1 hiába, a rutinirozottabb Sebent és Ködöt nem bírta magáról lerázni és végül kénytelen volt a harmadik hellyel beérni. Őket követték Kraviár Márton, Burai Sándor, Nyerges Lajos, Kodó Mihály, Hévéi* József, Vavrik Jenő és Klimó András. Csapat- versenyben első és harmadik Balogh Gyula főoktató, második Kerekes Gusztáv oktató csapata. A fiataloknál Krausz István, Lengyel Sándor, Altschák Já nos, Bartos Ferenc, Péter Albert, Cémann Lajos, Marincsák László, Kinszler József, Hubik József, Piankó Mihály végeztek az elsők között, mig csapatversenyben Balogh Gyula, Szarka Géza, Boza István, Stáhl Ferenc oktatók csapatai osztoztak az igen ízléses, szép dijakon. Az egyéni verseny győztesei zsebórákat kaptak. A verseny végén dr Huber József egyesületi elnök további kitartó munkára buzdította a leventéket, majd a magyar Hiszekegy elmondásával zárult a sokaknak oly boldog örömet hozó szép verseny. Nem jövedelmezett a kiállítás: Faj ál lattenyésztők színházat játszanak A kiállítás tehertétele nagy kiadásokkal járó kötelezettsége minden egyesületnek. A tenyésztők váci egyesülete kiállításának erkölcsi tekintetben nagy volt a sikere, — a legnagyobb szakértők és a felsőbb hatóságok országos nevű szakértői is a legnívósabb kiállításnak ismerték el, — anyagi tekintetben a rossz időjárás és a kiállításokkal járó tetemes kiadások miatt a rendezőség legalaposabb munkája mellett is, ráfizetéssel zárult. Az egyesület vezetősége egyéves komoly munka után szórakoztató estét, szinelőadást rendez, melynek jövedelméből kívánja redezni a kiállítás terhét. Előadásra kerül Fodor—Lakatos nagysikerű színdarabja: „Helyet az ifjúságnak“ c. 3 fel- vonásos színdarab. Az elsőrangú műkedvelői gárda nagy igyekezettel készül az előadásra. Belépőjegy 1 P. Előadás után reggelig tánc lesz, melyhez a zenét Wälder György jazz-zenekara szolgáltatja. Szereposztás : Elnök : Kovách B László, Klára: Lipták Bözsi, György: Gáhlen Rezső, Ervin : Madaras Sándor, Vezérigazgató: SzecsődyEndre, Sári: Máté Irma, Nikolics: Korén József, Bethmann: Pitrolf Tibor, Fábry báró : Ray Csaba, Államtitkár : Horváth Lajos, Idős úr: Gánoczy Guidó, János bácsi: Erőss István. Rendező: Gahlen Rezső, súgó : Neufeld Imre. A táuccal egybekötött előadás május 4-éu, szombaton este 8 órakor Hliniczkyben lesz. Ez az Igmzi szegénység! (Levél a szerkesztőhöz.) Megszívlelendő szép cikket hozott a Váci Hírlap legutóbb a koldus kérdés megoldásának sürgősségéről. Amikor mindnyájan érezzük a mai helyzet nehézségeit, bizony gondolnunk kell a legszegényebbekre, akik már valóban csak a mának élnek s letargiájukban a holnapra gondolni... talán egy szebb múlt álma náluk. Hogy mily nagy a szegénység, annak egy megrázó példáját láttam az utóbbi hetekben. Mert több helyről is halottam, gondoltam megirom, úgy vélve, ez is impulzust ad az érdekelteknek, akik e nemes kérdéssel intenzivebben foglalkoznak. Mióta kinyilt az ibolya, a begyilakók kis kosarakkal küldözgetik kis csemetéiket be Vácra, a tavasz apró csokrokba kötött e szép virágaival. Az apróságok ijedt szemekkel kinálgatják a kis csokrokat, házról-házra járva. Csak két fillér ! — mondogatják. S amikor kiválogattam tiz csokrot és fizetni akartam, alig hallhatóan suttogta felém az apró kis lányka a nyomornak ezt a rettenetes mondatát: — Bácsi 100)1935. vht. sz. #&ryei*ési hirdetmény Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. te. 102. §-a alapján közhírré teszem, hogy a váci kir. jbiróságnak 1935. évi Pk. 1312 sz. végzése alapján dr Földesi Kálmán ügyvéd által képviselt Gazd. Bizf. Szövetik, végrehajtatónak alperes ellen 1935. évi február hó 23-án foganatosított kielégítési végrehajtás alkalmával le- és felülfoglalt és ki nem igényelt 2000 P-re becsült gazdasági fel- szerelési gépek, kocsik, lovak, tehenek és egyéb ingóságokat 281 pengő 92 fillér tőke, ennek 1933. évi május hó 18. napjától járó 5°|e kamat és 107 P 50 f eddig már megállapított költség erejéig végrehajtató ügyvéd levélbeli jelentése folytán Vác; Téglaházi-pusztán 1935. évi május hó 10. napján d. e. 10 órakor végrehajtást szenvedett lakásán, üzletében nyilvános birói árverésen a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés mellett, szükség esetén a becsár Vj-áért is el fogom adni. Vác, 1935 április 5-én. Iföuth János kir. bir, végrehajtó. G alopp és ügetőversenyekre, bookmaker fogadások köthetők ^ Rosenfeld Ferenc Gróf Csáky Károly-út 12. Mi ímn Vác a KURUCZ-féle papirkereskedésben, tizóra után ugyanott az udvarban I