Váci Hirlap, 1935 (49. évfolyam, 1-99. szám)

1935-04-10 / 29. szám

E

ára 12 fillér

49-lk évfolyam

23. ssám

Vác, 3935 április 10

W

ELŐFIZETÉSI ÁRA:

Helyben egy negyedévre ...................................3 P — !

Vidéken egy negyedévre ...................................3 P 50 f

Egyes szám ára.......................................................12 fillér

FELELŐS SZERKESZTŐ, KIADÓ ÉS LAPTULAJDONOS:

DERCSÉÜTST REZSŐ

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL:

Vác, Széchenyi-utca és Csányl-út sarkán. Telefon 17. Kéziratok nem adatnak vissza. — Hirdetések, Nyílt-tér, díjszabás szerint. — Hirdetések dija előre fizetendő.

APPONYI

Ahogyan

a nagy államférfiút látja Kornis Gyula

A Magyar Filozófiai Társaság közgyűiésén Kornis Gyula a társaság elnöke Apponyi, az esztétikus cimmel több mint egyórás hatalmas előadást tartott.

Bevezetésként rámutatott arra, hogy Apponyi Albert tudatosan munkálkodott világnézetének kialakulásán ; ennek az egységes világnézetnek egyik főpiliére a szépség kultusza. Apponyi mint államférfi és mint művésziélek nemcsak a retorikában, hanem a politikai életben is a szépséget kereste. Emellett már megjelenése is esztétikus volt, beszédei pedig igazi műremekek. Apponyi állandóan párhuzamot keres politika és esztétika, államférfi és művész között. Látszólag sok az eltérés, ami azonban a kettőt összeköti, azt a művészi alkotás igazságában találja meg.

A művész és az államférfi

Az államférfinak is szüksége van, akárcsak a művésznek, fantáziára és szivre. Munkásságának másként nem is lehet eredménye. Bele kell helyezkednie a nemzet szivén uralkodó érzelmekbe ; már pedig a tömegérzelmek átérzése nem az ész, hanem a szív dolga. A politikai tevékenység nem merő logika ügye, hanem művészi intuíció is. Az államférfinak is, mint a művésznek, előbb ideájának kell lennie arról ami még nincs, de aminek lennie kell — mielőtt a megvalósulás stádiuma elkövetkezik.

Az államférfi fantáziája kiegészíti a megfigyelést és a tapasztalást, a hiányzó adatokat áthidalja. Ami pedig a leglényegesebb eltérést illeti: a művész kénytelen a valósággal számolni, az államférfi pedig a valóság fölé emelkedni. A művész a létezőn át jut el az elmélethez, az igazhoz ; az államférfi pedig fordítva: az elméleti igazságra támaszkodva igyekszik megközelíteni a konkrétumot.

Apponyi mint szónok érzi az űrt eszmék és szavak között, mint államférfi — a tervek és a realitások közt. Szerinte igazi műalkotásnak csak az tekinthető, ami valódi, benső ösztönből fakad. Ebből a szempontból tekinti a szónoklatot és publicisztikát is és világosan látja, hogy ezt erőltetni nem lehet. Ha valaki szép beszédet akar tartani, akkor átlátszóvá válik a szándék és egyszeriben bezárul előtte minden hallgató figyelme.

A nagy angol sgóncKoK útján

Apponyi a retorika született művésze volt már Kalksburgban is, ahol mint a jezsuita kollégium házi szónoka három nyelven : latinul, görögül és németül kápráztatta el a közönséget. A magyar szónoklatban tradicionáls volt Cicero, mint eszménykép és Apponyi is eleinte Ciceró-párti volt. Később azonban figyelme Demosthenesre irányult, • akivel egyébként egyéniségük is inkább megegyezett: ő sem szerette a szóvirágokat és inkább az érvek

tisztaságára törekedett. Elhagyva a százados tradíciót, a nagy angol szónokok útjára lépett és a logikát -segítette győzelemre a szónoklat fölött.

Az előadó ezután részletesen, foglalkozott Apponyi államférfiúi tevékenységében uralomra jutó hármas szemponttal: a szépség, igazság és jóság követelményeivel, azután pedig rátért arra, hogy Apponyi világnézetével különösen a zene forrott össze. Ő maga mondja, hogy a bölcsészet és a zene hatott leginkább reá. A századforduló idején még migyon fájlalja, hogy általánosságban nem ismeri a zenének világformáló erejét, pedig a zene az igazi filozófia, amely megmagyarázza és megérteti a világ lényegét és rendeltetését, sőt a zene több mint filozófia és túl van a metafizikán.

Apponyi számára a zene a végtelenséggel váló érintkezést jelentette és ez a bámulatos fogékonyság élete végéig kisérte őt. A zene óvta meg saját kijelentése szerint ellaposodástól és ez ösztönözte magasabb célok

A mode görög-forradalom

A váci diákoknak írom

Athén, március hóban

A közelmultbanlezajlcttgörög forradalom élénkén foglalkoz tatta az egész világ közvéleményét. Minden nemzet sajtója oldalakat szenteltek, hogy olvasótáborukat informálják a polgárháború eseményeiről.

Én — az elkésett krónikás — csak egyes jellemző epizódokat szeretnék jelen cikkemben a váci olvasóközönség elé tárni. Teszem ezt azért, mert úgy gondolom, hogy sokan vannak a váciak között, akiket érdekelt és érdekel a modern görög forradalom. Ha másokat nem, a gimnázium görögös ifjúságát minden bizonDjal érdekli az, hogy a mai görögök — akik azt a nyelvet beszélik, azokat az írókat olvassák, amelyektől mi annakidején annyira undorodtunk és felteszem, hogy a mostaniak is — hogyan tudnak annyi forradalmat csinálni, mint amennyi itten egy évtized alatt lejátszódik ?

Tehát: Görögországban a forradalom nem újdonság. Szerintük ez mindig volt és — erősen hiszik — lesz. A „pantha rei“ alapján nem szeretik a nyugalmat. Itt mindig található legalább olyan párt, amelyik nem tartja elégségesnek azt, hogy a parlamentben, vagy a sajtóban bizonyítsa be az igazát.

Eddig tehát rendben is lenne

a dolog. A különös a jelen esetben csupán annyi, hogy iiyen erős forradalom még nem volt Görögországban.

Többektől hallottam, hogy itt a forradalom annyiból áll, hogy reggel elkezdik a lövöldözést egészen délig. Utána ebédelni men nek, majd ebédután folytatják a harcot és estére már mieden bizonnyal megszökik az egyik párt egész vezérkara, jeléül annak, hogy a forradalom befejezést nyert.

A forradalmak gyors leverését itt az okozza, hogy egyik párt előtt sem ismeretlen fogalom a forradalmi megmozdulás és tekintve, hogy általában a kormányon levők is hasonló „alkotmányos“ utón jutottak a bársonyszékekbe, tudják a módját annak, hogy miként kell a forradalmárokkal megbirkóz- niok.

Most is úgy indult, hogy rövid lesz a forradalom. Péntek este az „evzonok“ — a szoknyás gárdaezred — ésaz„evel- pidok“ — a ludovikások, — fellázadtak. A régebben ittélők fülei már megszokták a forradalmak zaját és megelégedtek avval, hogy megállapították: ki tört a forradalom. A forradalmárok 6 órai lövöldözés után megadták magukat és Athén lakossága ismét ágyba bujt, csupán azon bosszankodott, hogy éjjel tették ezt, miáltal a nyugalmukat megzavarták.

Reggel derült ki, hogy az éjjel lezajlott athéni forradalommal kapcsolatosan, a tengerészek is fellázadtak Szalamisziben és birtokukba vették az összes használható hadihajókat. (Ne féljetek diákok! Erről a szalamiszi ütközetről ti már nem fogtok tanulni!)

! Tehát még nincs vége a „murinak“. Bizony nincs, mert rövidesen megjelennek a falragaszok az utcákon, mely szerint farsang ide farsang oda, tilos mindennemű mulatozás és este fél 11 kor mindenkinek otthon kell lennie. Ezt a rendeletet Kondylis tábornok hadügyminiszter (két nappal később altábornagy lett) adta ki, aki bizony — hogy úgy mondjam — ifjúsága éveiben nélkülözte a Ludovikát. Macedón komitáesi volt.

A korai záróra részünkre kellemetlen volt. Azonban a velem egykorú görög ifjúság részére Kondylis úr egy nagyobb meglepetést tartogatott: mozgósította őket és vitték a macedóniai frontra.

Nekem ez újság volt. Én még nem emlékszem arra, mikor 1914-ben a mi utcáinkon jelentek meg a hasonló „invitálások“ és azóta hála Istennek Magyar- országon mentesek voltunk a mozgósításoktól.

Bár nem vagyok asszony és nem is akarok gyorsan megöregedni, mégis szörnyen ki váncsi voltam, hogy mit csinálnak ilyenkor az emberek. Ezért délután már én is az utcai tüntetők között voltam, hogy egyszer már ilyesmit is lássak. Ezt veszély nélkül megtehettem, mert ez egy szynpathia (görög szó) tüntetés volt a kormány

mellett és igy mindenki annyit kiabálhatott, amennyit a hangszálai megengedtek neki.

Az egyik tüntető egy nagy akasztófával kezében jelent meg, amelyiken már Venizelos képletesen lógott. A fényképét tették rá és föléje Írták — a tömeg megnyugtatására, hogy nemsokára a valóságban is bekövetkezik ez az ünnepélyes aktus. — Egy másik — iparos kinézésű ember — instructiókat adott a kormánynak, hogy milyen módon lehet gyorsan leverni a forradalmat. Ez az athéni polgár a híveinek a vállain ült, tekintve, hogy sem szónoki emelvény, sem hordó nem állott a rendelkezésére. — Eleinte úgy terveztem, hogy csendes szemlélője leszek ennek a káosznak, de később — saját érdekemben — jónak láttam, hogy szándékomat revideáljam. U. i. percről — percre nyilvánvalóbb lett, hogy a tömeg a csendesen vi- selkedőket úgy tekinti, mint a forradalmárok megbízottjait, vagy legalább hiveit. Ez pedig egyenlő a „tettleges felvilágosítás“ gyors alkalmazásával. A drága ruhaszövetek, kalapok és nem utolsósorban szemeim és nemesebb testrészeim érdekében, illetve védelmében, én is rázenditetettem a „zitó i eth- niki kybernisis, zitó o Caldaris ke Kondylis“ — Éljen a nemzeti kormány, éljen Caldarisz és Kondylis“. Ismételten hangsúlyozom, hogy minden meggyőződés nélkül kiabáltam, bár semmi kifogásom sincs az ellen, hogy az illető urak a kiabáld-