Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)

1934-01-24 / 7. szám

VÁCI HÍRLAP 3 Önkéntesek bálja Jó helyen tanulták a rende­zést a váci önkéntesek, meg is látszott első mulatságukon, me­lyet szombaton este rendeztek a Hliniczky-vendéglő termeiben. Fáradhatatlan munkájuk nem­csak szépszámú és díszes közön­séget vonzott, de mindent elkö­vettek, hegy ez a szép közönség jól is érezze magát. A vendéglő termeit és folyosóját szinte át­ül aki tol Iák, nem kiméivé időt és fáradtságot, két kitűnő zenekar zenéjére késő reggelig folyt a tánc és az amúgy szegényes váci farsang egy újabb jói megrende­zett mulatsággal bővült. A részt­vevők pedig egy kellemesen el­töltött est emlékeivel térhettek haza. A megjelent hölgyek közül a következők neveit sikerült fel­jegyeznünk: Asszonyok: Barna Ernőné (fekete fla- mizol), Becsey Dezsőné (piros crep de chine), Friedrich Alíredné (sötét bordó, selyem, pánbársonnyal és arany taméval), Győry Elemérné (fekete selyem), dr Hegedűs Jó- zsefné, Vácduka (fehér crepsatain), Hódy Lórándné (fekete tüli, bársony belépő), dr Kiszely Endréné, Budapest (fekete selyem), Király Gyuláné (fekete maroquin), Kiss Já­nosáé (fekete maroquin), Kliment Sándorné (fekete georgette), Markóczy Jánosné (vilá­goskék crepsatain sötétkék dísszel), Pethő Bertalanné (fekete georgette), Riedler Ár- pádné (frézszinű ribuldin, fekete boleroval), Sommer Gyuláné (fekete georgette), Sza­kácsi Sándorné (fekete crepsatain), Sze- lóczky Endréné (világoskék selyem), Varga K. Jánosné, Budapest (fekete georgette). Leányok: Barna Magda (világoskék miroire), Barna Ella rózsaszín tafttül), Barcs Baba (rózsaszín taft), Bura Ida (színes geor­gette), Csiszár Julia, Budapest (fehér crep­satain), Szakácsi Csorba Gyöngyi (zöld tif- lisz tüll válakkal), Szakácsi Csorba Marian (zöld maroquin), Dezső Kató (világoskék "taft), Győri Baba (fekete georgette), Jäger Berta (rózsaszín satain, miroir-disszel), Joó Bözsi (sárga crep, albán), Király Janka (világoskék miroire), Király Klári (fehér maroquin), Kiszely Ica, Budapest (fekete csipke), Kuntráth Baba (bruxelesi csipke •fényes Iáméval), Kovács Edith (fekete satain miroire), Kiss Emmy (fekete crep de chine), Kliment Manci (rózsaszín satain miroire), László Dundi, Budapest (fehér georgette), Nagy Ica (világoskék selyem), Párniszky Zsuzsa (fehér crepsatain, piros disz), Pász­tor Ica (fehér korálszinü selyem), Schaffer Hilda (piros georgette), Sommer Baba, (téglaszínű satain miroirral, fehér belépő), Szakácsi Márta (fehér satain), Schweiger Aliz (fehér crep de chine), Schmidt Manci (korálszinü georgette), Tamáskoviís Magda (fehér crepsatain), Ungvári Vilike (fehér tiflis), Varga K. Mancika, Budapest (átszőtt fehér georgette), Zsembai Kató (világoszöld maroquin). Ha családjában haláleset fordulna elő forduljon bizalommal NyegránJános temetkezési vállaikozéhoz Gróf Csáky-út (Hitelszöv. épület) aki egyszerű és legdíszesebb temetést, haiottszállitást, exhu­málást olcsón és kegyelettelje­sen rendez. Raktáron tart: érc-, tölgy- és díszes koporsókat, selyem- és egyszerűbb szem­fedőket, sir- és fejkoszorúkat, nagy választékban. Tragor Ignác: Barnabás fogságáról Mindent n Múzeumért Tragor Ignác színpadon: csak félig tessék elhinni. Vasárnapi szenzációnk igazi szenzáció volt és városszerte erről beszéltek. Ki kell tehát elégítenünk közön­ségünk érdeklődését, felkerestük Tragor Ignácot, mondjon újat és érdekeset arról a színdarab­ról, melyet szombaton és vá­sárnál) játszanak Radóék. A tudós szerző neheztelve fo­gadja tudósítónkat. Nem irtain én színdarabot, mit kompromitálíok. Az egész­ben az az igaz, hogy már ré­gen megkértem Evva Margitot, a népszínház egykori hires direk­torának leányát, hogy Rákosi Viktor (Sipulusz) Vácon játszó­dó elbeszélésének, Barnabás fog- s ág á nak dr ama tizálás át | végezze el. Mi van a mesében? Olvassák el Sipulusz kedves humorú el­beszélését. A szerepeket most osztják ki, feleségem valószínű­leg eljátsza a fegyházigazg ilóné szerepét, leányom a fegyházigaz- gató leányának a szerepét vál­lalta. Varga János volt a fegyház igazgatója akkor, mikor Sipu­lusz megírta a váci államfog­házban humoros elbeszélését. Egyetlen leánya Adrien volt. Gyönyörű leány, akiből rövide­sen gr. Eszterházy Jánosné lett. A grófné Budapesten ma teljes visszavonultságban él és nem érintkezik régi váci ismerősei­vel. Azt szerettem volna tudni, vajon küldenek-e meghívót az egyetlen élő érdekeltnek? A vá­lasz ez volt:- Senkinek meghívót nem küldünk. A színpad meghívó és tájékoztató mi csak a jegyeket adjuk el, mert tudni kell, hogy a szinelőadást a muzeum egye­sület javára rendezzük. Radó igazgató ugyanis a váci közön­ség pártfogását azzal akarja vi­szonozni, hogy társulatával be­tanulja a váci eseményekkel tele tűzdelt darabot és a készkiadá­sok levonása után a jövedelmet a Muzeum egyesületnek adja. Szerepet vállal még a darabban Prohászka Tibor, akinek jó ne­ve van a műkedvelés terén. Én magam is fel fogok lépni, a har­madik felvonásban, amely a pol­gármesternél egy estélyt mutat be. Mi van abban kifogásolni való, hogy jótékony célra én is megiszók a színpadon egy po­hár bort? Gyere te is, lépj fel a vendégek közölt! Több úriember csoportosult Tragor Ignác körül és mind­egyiket kapaciíálta, hogy statisz­táljanak az -egykori váci pol­gármester házi bálján. Nem le­hetetlen, hogy Tragor Ignácon kívül több váci notabilitást üd­vözölhetünk majd a rivaldák előtt. Építtetők | vállalkozók f figyelmébe *• KÜLDJÉK PESTRE NI ­rajzaikat fénymásolni. „OSALIT“- fénymáso­latokat készít Önnek Özv. Móricz Sándorné Horthy Miklós-út 1. ez. ^mKU£TUn-MO£GOm^ Csütörtökön, pénteken 4, 630 és 9 órakor 10—40 filléres mozin! 2 sláger 21/, órás előadásban Cj^andti Misztikus keleti történet Lugosi Béla, Edmund Love LlfcPIE HfilD i j|TélC gLiTTEL Szombaton 4, 6, ő órakor Vasárnap 2, 4, 6, 8 órakor 20-70 filléres mozin — 16 éven felülieknek! JP 'p1 ff p1 Ef Eősz.: Marlene Dietrich ^1 * Sudermann regénye filmen jön: Táncoló tündérek 500 gyönyörű nő filmje — Szives pártfogást kérünk Filsszemifaságga! vádolták a Hemzetl Egység Pártját Szombaton délután a Város­háza közgyűlés termében a Nem­zed Egység pártja váci kerületé­nek vezetői jöttek össze félévi beszámolóra, vitéz Keresztes Bé­la pártelnök vezetése alatt. A gyűlésen megjelent észak-Pest- vármegye'központi titkára, vitéz dr. Szűcs János is. Andor Ká­roly főtitkár beszámolt a veze­tőség eddigi munkájáról, majd az egyes körzetek vezetői fejtet­ték ki észrevételeiket és kívánsá­gaikul. A vácdukai Nemzeti Egy­ség Pártjának elnöké: gr. Seré­nyi Miklós súlyos kérdésben in­terpellálta meg a vezetőséget. — Arra kérem határozott kije­lentésüket, hogy a Nemzeti Egy­ség1 pártja, milyen állást foglal el a zsidó kérdésben? Ma, saj­nos, az a helyzet, hogy a pénz és ezzel a hatalom zsidó kézben van. Ma két gazda nem tud egy­másközt üzletet kötni, mert az egyiknek nincs pénze, másiknak pedig azonnal kell a pénz és így kénytelenek vállókölcsön for­májában azt a kis árat is má­sokkal megosztani. Különösen fájdalmas, hogy minden lénye­gesebb monopólium zsidó kéz­ben van. így a kedvezményes olaj, benzin árusítás, cukor és só monopólium. Szeretném tud­ni mi ebben a kérdésben a Nem­zed Egység pártjának állásfog­lalása? Serényi Miklós beszédét nem mondhatta el zavartalanul. A gyűlésen résztvevő dr. Révész Sándor kerületi elnök, már a felszólalás alatt élesen kikelt a kérdésnek ilyen általánosságban való tárgyalása ellen, mondván, hogy szeretné, ha a szónok rész­letes adatokkal szolgálna. Köz­beszólásai miatt élénk vitába ke­vereded viléz Szűcs Jánossal is, aki arra kérte, hogy engedje nyugodtan elmondani Serényi beszédét. Serényinek először vitéz Ke­resztes Béla válaszolt, rámutat­va arra, hogy a monopóliumo­kat valamikor semmire sem be­csülték és ekkor kerültek ezek a ma annyira jövedelmező jo­gok ügyes és élelmes, előrelátó emberek kezébe. V. dr. Szűcs .János pedig, miután végighall­gatta az összes felszólalókat, kö­zel egy órás nagy beszédben vá­laszolt részletesen az elhangzott kérdésekre. Szerinte a hiba ott van, hogy még ma is szégyennek tartják akár az ipari, akár a ke­reskedelmi pályái. Inkább adják a keresztény családok kis hiva­talnoknak gyermeküket, sem­mint az emlhett szabadfoglalko­zású ágak egyikére. A Nemzed Egység pártjának épen az a pro­gramja, hogy a magyar életet iij alapokra akarja helyezni, hogy meg akarja változtatni a magyar gondolkodást, mert csak az így megváltozott gondolko­dású magyarnak van helye a nap alatt. Tég ül meg kell jegyezni, hogy másnap Révész Sándor dr, ke­rületi elnök levelet intézett v. Keresztes Béla központi elnök­höz, melyben bejelenti, hogy le­mond az elnöki tisztségről és ki­lép a Nemzeti Egység Pártjá­ból. Kik jáfszák a Csókos asszony főszerepét A február 1-i VSE mulatság operettjének, a Csókos asszony meghívói már a postán vannak. A meghívó kitűnő szereposztás­ról beszél, a közönség kedven­ceit mind ott látjuk. Ismét sze­repel Kövi Istvánné —■ Katóka lesz, a címszereplő. Kéner Im- réné a pajkos Rica. Természe­tesen még egy csomó szép lány szerepel az együttesben. A fér­fiak közül Szinyéry László és Schweitzer László a humort ontják, Szlatényi és még sokan összesen huszonötén — igye­keznek osztozni a sikeren. A bonviván — Dcilmady Géza dzseszénekes, meglepelés lesz, a ki most mutatkozik be először a váci közönségnek. Bővebbet február 1-én. Öngyilkosságot kisérelt meg egy fiatal ember Kurdi Lajos molnársegéd nem régen került haza Buda­pestről, ahol ápolás alatt állt. Itt­hon megtudta, hogy nem gyó­gyult ki betegségéből és ezt. annyira szivére vette, hogy ön­gyilkos akart lenni. Szerzett egy katonai szuronyt és átszurta ve­le a torkát. Később a szuronyt neki támasztotta a falnak és be­ledőlt. Szive mellett nyolc cen­tis sebet okozott magának. Be­vitték a városi kórházba, ahol Hajagos főorvos első segélyben részesítette és azután bevitték Budapestre további ápolásra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom