Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)

1934-03-07 / 19. szám

VÁCI HÍRLAP 3 A rádió-autó Vácon járt A rádió már napokkal ezelőtt hirdette, hogy propoganda-aulő- ja Kelet-Magyarországot he fog­ja járni és első napon Szobig megy. Délelőtt Gödöket látogat­ta meg, azután.déltájon érkezett meg a hatalmas alkotmány Vác- ra. A hősi emlék előLt állt meg és rögtön körülvették az érdek­lődők szazai. Az auló szakköze­gei méréseket végeztek — és ezt a rádió előfizetői érdeklődve fogják hallani — hogyan hal­latszik Vácon az uj százas adó? Megállapították, hogy Vácon a legtökéletesebben lehet venni az uj adót, mert a Duna völgyén semmi akadálya sincs a mágne­ses hullámok terjedésének. Az­után felhangzott a gépből a szép magyar dal és a közönség, ha volt parányi érzéke, összehason. litást tehe.ett a rádió-autó hang­ja és ama hang között, mely négy napon át a Kúria tetejéről zúgott minden dobhártyán ke­resztül. Több szép énekszám után felvettek néhány uj előfize­tést és azután a rádió autó ismét a keramitra került. Folytatta útját Verőcén, Nagymaroson át Szobig, ahol az éjszakát töltötte. Ma estére eljut Vámosmikolán át Gyarmatig és 15 nap alatt Sátoraljaújhelyt megkerülve, Gödöllőn át Budapestre vissza­érkezik. Ha csaiádjában haláleset fordulna elő forduljon bizalommal Nyegrán János temetkezési vállalkozóhoz Gróf Csaky-út (Hitelszöv. épület] és Budapesti'föút 30 aki egyszerű és legdiszesebb temetest, halottszállitást, exnu- málást olcsón és kegyelettelje­sen rendez. Raktáron tart: érc-, tölgy- és díszes koporsókat, selyem- és egyszerűbb szem­fedőket, sir- es fejkoszorúkat, nagy választékban. 14U00|933. sz. Árverési hirdetmény-kivonat Blaskó Imre és Bálint Zsig- mond építési és faipari rt. bpesii bej. cég végrehajtónak Trabalka Já­nos és neje Tóth Mária végrehajtást ■szenvedő eilen indított végrehajtási ügyé­ben a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 842 P 52 f tőkeköveteles es jaiu lékai benaj ása végett a váci kir jbiróság területen levő, Dunakeszi községben fekvő s a dunakeszi i 4403 sz. tkvi he­teiben Af 1. sor- és 598 8 hrsz. alatt fog­lalt és Zsellérek illetősége dűlőben fekvő házhelyre 1432 P kikiáltási árban elren­delte. Az árverést 1934. évi április hó 7. napján d. u órakor Du take- szi községházánál fogják megtartani Az árverés alá esó ingatlant Terényi Ignác érdekében 5157 P-nél, Bu-ch Ist- vánné érdekében 5723 P 58 f nél, B askó Imre érdekében 5770 P 78 f-nél, Bálint Zsigmond építési és faipari r. t. bpesti bej. cég érdekében 2ö42 P-nél és Müller Árpád érdekében 6-24 P 96 f nél alacso­nyabb áron eladni nem lehet. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár lG°|0-át kész­pénzben, vagy óvadékképes értékpapirós- ban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánat­pénznek előleges bírói letétbe helyezésé­ről kiállított letéti e ismervényt a kikül­döttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170, §§; 1908:LX t.-c. 21. §) Az aki az ingatlanért a kikiáltási ár­nál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senxi sem akar, köteles nyomban a kikiállási ár °|0-a szerint megállapított bánatpénzt az álta a Ígért ár ugvanannyi ®|,-áig kiegészíteni. (I908XLI. 25. §). Vác, 1933 december 30-án. Pártos s. k., jb. aielnök. VSE mindkét csapata megverte ellenfelét Megindult a futballszezon Vasárnap a tavasz hírnöke­ként megjelent a Pokolban a futballdresszek tarka tömege, hogy a hónapokig pihenő i'ut- bal.isták folytassák az ősszel megkezdett munkájukat. AVSE- VAC mindkét futballcsapata ko­moly mérkőzésben mutatta be erejét. Az I. régi nagy ellenfe­le, Dorog ellen küzdött. A II. csapat győzött komoly riválisa, a Reménvség fe'ett. VSE-VÄC I:—Dorog 3:1 (1:0). Bajnoki. Biró: Leiner 1. Igen erős iramban indul a meccs, az irányitó az első per­cekben Dorog, látszik, hogy ha­mar eredményt akar kierősza­kolni. Csatársora szépen dolgo­zik, ám kapu előtt eredményte­len. így az 5. percben szép tá­madás indul Dorog ellen s a szélről jövő labdát kapásból Vi­rág bevágja. Profi gól volt. 1 :Q. Erősen hullámzó játék folyik ezután, Dorog mindent elkövet, ám a váci védelem biztosan há- rit el minden támadást. A II. félidőben ismét Dorogé az irányítás, bár most a váciak is jobban magukra találnak. Már a 10. percben ebtől a játék. Gömöry pompás labdáját Zen­lel bevágja ’(2:0). Dorogot ez sem kedvet’eniti el; tovább küz­denek s a 16. percben már ka­puban ül labdájuk (2:1). Nagy iram következik most a kiegyen­lítésért, Kápray nehéz labdákat fog biztosan, egypárból korner is lesz, mégis a 41. percben I)rajkó fut meg s beívelt labdá­ját Zcntel nyugodtan beteszi. VSE-YAC—Reménység 5:3 (2:1). Bajnoki. B ró: Eperjessy. Két jó csapat já.ékát mutálj i ez a meccs, amelyben a Remény bírta kevesebb erővel s a VSE- VAC a nagyobb technikával. A Reménység labdája ül először hálóban, de Csáky hamar egyen lit, sőt 1 perc múlva Vargaty újabb gólt lő. 2:1. A II. félidő­ben újból Remény egyenlít, most a kis Kurdi szélről lőtt labdája ül hálóban. 3:2. Re­ménység nem csügged s megint egyenlít (3:3), de rövidesenVar- gidy kél gólt is lő. 5:3. YSE-VÄC ifj. Siketnémák 7:0 (3:0). _______ PáHwacsoi*a volt FeSsögödön A Nemzeti Egység Pártja nemcsak a városban szervez­kedik, hanem a választókerület községeiben is. Legutóbb Félső- gödön volt szervezkedő gyűlés a Zsarnóczai-vendéglőben páit vacsora keretéi:ea. Megjelent o t vitéz Keresztes Béla központi pártelnök és nagy beszéd kere­tében fejtegette a párt program­ját. Pártvacsorán közel százan vettek részt. A váci teniszezők új erössté^f nyertek Tihanyi Dénes máv forgalmi tisztet áthelyezték Nagymarosra. Tihanyi legutoljára Püspökla­dányban teljesbe t szolgálat ob Áthelyezése a teniszkörökben örömet keltett. A ki/áló tenisze­ző, ki edd g idege iben verseny­zett, most Vác színeiben indul­hat. KU£TÚH-MOZGÓ modern, tiszta, kényei m e s, filmjei jfiiiiB ■ ■■ —ii leqjobbbak ISRUB Csütörtökön, pénteken 4, 630 és 9 órakor 10 50 filteres mozin órás előadás — A szezon legkimagaslóbb, legjobb, leg­nagyobb sikert aratott cowboj filmje, az úri közönség figyelmébe is ajánljuk vegzeí Georg O’ Brien — 2 részben, 2ö hangos felvonásban — I. rész: Saskeselyü — 11 rész: A Colorado gyöngye Szombaton, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor 20 -70 filléres mozin 2 SLÁGER, 1 HÍRADÓ 20—70 filléres mozin S.O.S. jéghegy |j Eladó gavallér Dráma az örökjég birodalmában Bécsi vígjáték a magyar származású Maricza Sári amerikai filmszinésznővel Jön az évad legnagyobb filmje; Krisztina királynő és a Csibi kizárólagos joggal a Kultúr-Mozgóban Szives pártfogást kérünk Újabb süiyedés Deákvárban Következő leve’et kaptuk: Igen tisztelt szerkesztő úr! Lap­ja hirt adott már a vasút mel­lett elvonuló párhuzamos úton történt balesetről, amikor a sár­ba való fulladástól úgy tudtuk egy kis iskoláit kimenteni, hogy mindkét csizmája eltűnt a sár­tengerben. Most, hogy folytas­sam, megírom a legújabb út epi­zódot is. A héten Csepregi autó­ja kapaszkodott fel a kosdi út­ról a kápolnai útra. Ámde, amint elérkezett a Pawlasz-villa köze­lébe, a nagy sárban se előre, se hátra! Fél Deákvár iparko­dott megtolni az etmerült autót, de nem ment. Szégyenszemre a Huber-pusztárói ökrös fogatot kellett hozatni, amely azután ki- VOadatta az elsülyedt gépet a sa­rak tengeréből. Csak azt akarom mondani szerkesztő úr, hogy mi fizetjük az adók különféleségét, sőt az útadót is és igy festünk mi Deákváron. Hát csoda, hogy innen magasból nem áldásokat küldünk az öreg városháza felé? Tisztelettel Deákvári. Biciklin csempészték be a cseh selymet 'Szombaton este egy autó ál­lóit meg a pénzügyőri biztosság hivatala előtt. A közönség nem igen vet!e észre, mert hiszen es­te volt és nem látták, hogy mi­lyen értékes se yméket emelnék le arról. A motoros országúti csendőröket ér ed ették: meg­szállott területről igen nagy mennyiségű csempészett árút hoztak át az Ipolyon. A pénz­ügyőrség azt is ludta, hegy ke­rülő utón akarják a csempészek árujukat Budapestre behozni, ezért a motoros csendőrök a mellékutakat szállták meg, me­lyeken egymásután biciklisták szüremlebek elő hónuk alatt jó­kora csomagg d. Eg/másután le­kapcsolták őket és csakhamar kiderült, hogy a csendőrök a csempészeket fogták eb Egy nagy autó tele le.t csempészáru­val, amelyeket váci leltározás után a szobi fővámhivatalba visszavittek, hogy a kincstár ká­rát megállapítsák. A csempészek ellen megindították az eljárást. SZEREZZEK ÜKNEK VEVÜXŰZÖNSÉGET? Hirdessen a VÁCI HIRLOPBBH S lyazat arl n knid< ________ Damping macesz Vácon Az izraelita hitközségeknek autonom joga, hogy ünnepekre maceszt készíthessen és a hívek között eladhassa. Ez minden hitközségnek nagy anyagi bevé­telt is jelent, épen ezért fokozott figyelemmel vizsgálják a vasút­állomást a kiküldötteik és a vá­moknál is őrt állítanak, nem hoznak-e be idegenbői pászkát. Ha sikerül valakinek néhány kilót Becsempészni, rendőri be­avatkozástól sem riadnak visz- sza, hogy a csempészt leleplez­zék. A nyugati pályaudvaron már régen van ilyen őrség, a vácin nem régiben állították fel. Ez hírül vette, hogy Haas De­zsőnél nagyobb mennyiségű ol­csón vett macesz van lerakva, melyet valószínűleg értékesíte­ni akar. A rendőrség házkuta­tást tartott és fél mázsa olcsó maceszt csakugyan meg is ta­láltak, melyet azonnal lefoglal­tak, a házkutatásokat értesülé­sünk szerint, más bejelentett helyen is folytatni fogják. _____ Uj zenekar a Polacsekben Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy a PO- LACSEK-féle vendéglőben kombinált tangózenekar játszik. — Ha szórakozni akar, szívesen látjuk 1 — A közönség szives párt­fogását várva, tisztelettel LOVÁSZY NÁNDOR ÉRTESÍTÉS Van szerencsém értesíteni Vác és kornyéke n. é. kö­zönségét, hogy 26 éves mű­vezetői praxisom után kiesve állásomból szövőd kölőilzeme! nyitottam, amelynek fellen­düléséhez szíves pártfogásu­kat kérve maradok kiváló tisztelettel: Zeman Károly kötőmester,Vác, Király-u. 9 Gyártok: pullóvereket, férfi ingeket és a legújabb divatú női blúzokat — Női trikó ruhaszövetek is kaphatók

Next

/
Oldalképek
Tartalom