Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)
1934-02-25 / 16. szám
VÁCI HÍRLAP Az országzászló a Konsiantin-iérre kerül Mint ismeretes, a város képviselőtestülete elhatározta, hogy országzászlót fog feláll.tani a város polgárságának adományai bői. A gyűjtés és a felállítás munkálatainak elvégzésére bizottságot küldött ki, amely most tartotta első gyűlését. A bizottság magáévá tette a Váci Hírlap véleményét, hogy a város szivében a Konstantin-téren van az nrszágzászlónknak a helye és ott is fogjuk felállítani. A bizottság a vármegye alispánjától gyűjtési engedélyt kért, ki azt készséggel meg is adta, de csak azzal a feltété lel, hogy március elsejétől lehet a váci országzászlóra gyűjteni, miután az országos in.^ég-kció miatt a gyűjtések márciusig be vannak szüntetve. Bá sí Pánton a Szülök Iskolájában A Szülők Iskolája hétfői előadásának műsora: 1. B n Márton: Látás, hallás. 2., 3., 4. az Uránia oktató filmjei. Az előadásra díjtalan a belépés. Jóbarátok közgyűlése A váci Jóbarátok asztaltársasága évi közgyű.ését február 25-én délután 1/23 órakor tartja, kellő számú meg nem jelenés esetén márc'us 4 én cl é’után VsS órakor. A Váci Hírlap útján hívja meg minden tagját az elnökség. ICi keli tűzni a nemzsfiszínü zászlót! Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter a közeljövőben rendeletet bocsát ki az ország törvényhatóságaihoz, hogy minden március hó 15-én és augusz tus hó 20-án nemzeti ünnep van, amelyet nemcsak a hatóságok-, közhivatalok- és iskoláknak, hanem az ország nagy- közönségének is meg keli ünnepelnie. A belügyminiszter elrendeli, hogy ezeken a nemzeti ünnepnapokon ezentúl nemcsak a középületekre, hanem a városokban s községekben minden házra ki kelll tűzni a nem- zetiszinű lobogót. A belügyminiszternek ez az intézkedése legalább egymillió nemzetiszi- nű zászló elkészítését teszi szükségessé. Kedvező feltételek mellett: Üzleti folyószámlák Betétek Kül- és beli ólál átutalások Kölcsönök Vád EGYHÁZMEGYEI TAKfiRÉKPÉNZTÁR R.T. Ali«(tKvAiiyöli IicsE«IA«éK« KONST ANTÍN-TÉR A SZÖVŐGYÁR FENNMARAD Nehezebb felhők a váci gazdasági élet fölött aligha tornyosultak, mint mikor néhány hét előtt hírül kellett adnunk, hogy az ország legrégibb Szövőgyára az Első Magyar Szövőkötőgyár rt. bezárás e ő t áll. Valamikor a hengermalom megszűnésekor az idők romlását akartuk illusztrálni és irtuk, hogy lesz még rosszabbul is. A krónikás megvallja, hogy olyan messzire, miszerint egyszer a Szövőgyár bezárása is e következhelik, nem gondolt. Az egész város anyagi léte rendült volna meg, visszafejlődtünk volna a múlt századba és ki tudja, mikor hevertük volna ki? Amióta hírül adtuk ezt a készülő szerencsétlenséget, százféle kombináció merült fel, egyik rózsás, másik pesszimista, je éül, hogy a kérdés óriási fontosságú városunkra nézve. Ötszáz munkás keresetéről van szó és ha a hozzátartozójukat is számítjuk, legalább kétezer lélekről! A legutóbbi kombinációk m aci úgy szóltak, hogy a Szövőgyárat bérbe fogják venni és nem em gedik, hogy gépei megá.ljanak, mely magára a részvénytársaságra is nagy károkat jelentett volna. Voltak újabb hírek, amelyek úgy szóltak, hogy a Szövőgyárat konkurrens vá lalatok vásárolnák meg és az adósságok átvállalása mellett még mintegy négyszázezer pengőt adnának a gyárért és berendezését r.. Szerencsére ez a tervezet nem válik valóra. Láttuk kicsinyben a Gióbe eseténél, hogy ha a konkurrens vásárolja meg a gyártelepet, akkor nincs feltámadás. Ez lett volna a sorsa a váci Szövőgyárnak is, ha konkurrenséi kezébe kerül. Gépeit szétcipelték volna és ablakait hermetice bezárják, nehogy valakinek eszébe jusson versenyképes vállalattá alakítani. Ebben az esetben is legfeljebb a részvényesek kaphattak volna némi kárpótlást, de Vác város lakossága, ipara és kereskedelme pórul járt volna. Szerencsére mindezek a kombinációk elnémultak és eltűntek, helyüket elfoglalta az egyetlen, Vác városára is helyes és értékes megoldás: a Szövőgyár fen- maradása immár nem kétséges és a szövőgyár továbbra is dolgozni fog. Amint ismeretes, a vállalat fenná lása dolgában való döntést csütörtökön hozta meg a vá.la- lat igazgatósága. Budapesten tartott gyűlésén meghal galla a szakértők terjedelmes j Jenlését és végül úgy határozott, hogy a váci gyárat nem zárják be, sőt hogy versenyképesebb legyen: modernizálni fogják. A vállalat ugyanis nagyobb külföldi tokéhoz jutott, mert a külföldi textil áruk nem jöhetnek be, de viszont a külföldi tőke nem akarja jelentős piacát elveszteni.Ezért bekapcsolódik az ország legrégibb és külföldön is hires gyárüzemébe, új gépeket küld, új felszereléssel látja el és szövőgyárunk nagyobb, ismertebb lehet a jövőben, mint a múltban volt. Olyan textiláruk gyártását is bevezetik, melyeket eddig egyedül a külföld gyártott. A váci gyár tehát nem fog megszűnni, sőt való zintí, hogy reneszánsza következik el most már a közeljövőben. Csak a személyi kérdések azok, amelyek még elintézésre várnak, de ezek már nem gátolják a jövőbeni Kialakulását. A gyár sorsának elintézése olyan, amilyet Vác város közönsége mé tán kívánhatott. Ezt a helyes elintézést köszönjük a szövőgyár igazgatóságának, a mely érezte, hogy az ország legrégibb szövőgyárát nem dobhatja oda a pusztulásnak. És köszönjük vármegyénk főispánjának, valamint országgyűlési képviselőnknek, kik ismét megmutatták szereteteket városunk jövője iránt és lelkiismeretes közbenjárásukkal elhárították Vác város felől a legnagyobb veszedelmet. SAJÁT SZÉKHÁZ ARAK I VÁC! TAKARÉKPÉNZTÁR A Magyar Nemzeti Bank mellékhelye Vác, Konstaiitln-tér 15. Telefon: B3 Kölcsönöket kedvező feltételekkel folyósít $ Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki Exportálók részire tanúsítványok kiadása Vác és környékére Egy bődön zsir és egy marék tepertő Gál János hentesmestek feljelentést tett Antal Joachimné ellen egy bődön zsir és egy marék tepertő ellopása miatt — a váci kir. járásbírósághoz. Gál egyébként bérlője volt Antalék- nak. E kettős ügyben a pestvidéki kir. ügyészség megszüntette az eljárást az egyik részében, a másik részében pedig a pestvidéki kir. törvényszék II-ocl fokban felmentette Antalnét a vád és következményeinek terhe alól. A meghurcolt máv. tisztviselő neje elégtételért a bírósághoz fordult. Nyilt-tér Kösgösie^vihánitás Felejthetetlen jó Férjem, illetve drága jó Apám elhunyta alkalmából az összes jóbarátoknak és ismerősöknek, valamint nagyságos dr Rusztek Lajos igazgató úrnak, a m. kir. Fegyintézet tiszti- és altiszti karának, a m. kir. Államrendőrségnek és nagytiszteletíí Sáfár Béla lelkész úrnak é3 mindazoknak, kik megjelenésükkel, velünk való együttérzésükkel fájdalmunkat enyhítették, ezen az úton mondunk hálás köszönetét. Vác, 1931 február 21. Őzt. Fiiszár Cajosné és leánya Miért panaszkodik ha meg nem is hirdetett A VÁCf HÍRLAPBAN ? Ez a kedves Váci közönség* néha renitenskedik és nem hallgat az okos szóra. Hiába magyarázzák neki szóban és írásban, pódiumról, hordó tetejéről, uccán és teremben, hogy hova járjon, — csak nem hajlandó bevenni a »pontokat« s csak nem képes otthagyni a maga megszokott szórakozóhelyét. Hiába ju.be máshová kényelmesen és tolongás nélkül, hiába ülhet, ha kedve támad öt széken is egyszerre, mégis csak ott harcol a jegyekért a Városi Filmszínház zsúfolt előcsarnokában és ott szorong a Városi zsúfolt nézőterén, ahol pedig mellette, előtte és háta mögött minden szék foglalt s ahol örül, ha megkapja a maga egyetlen számozott helyét. Hiszen igaz, hogy ha igazi nagy filmet akar látni, akkor kénytelen a Városiba menni, node ez csak nem lehet oka annak, hogy hélről-hélre, napról-napra ott tolongjon a Városiban? Itt van pl. az uj Irene Dunne film, az »Egy modern asz- szony szive«, amelyik megint forradalmat okoz a közönség soraiban s ami, meglátják, megint arra fog vezetni, hegy ' Városiban ismét csak ogy- tsy hely jut azoknak, akik hallót!ak a Mellékuccáéra emlékeztető sikerről s ezért idejében gondoskodtak jegyükről. S a végén is megint tolongás lesz a Városiban, mint a »Csatá«-nál volt, csak azért, hogy az emberek tökéletes filmet lássanak. Hát nem érthetetlen? V9 A • R ® O • § • I verhetetlen Szombat, vasárnap Február 24—25 A Mellékucca sztárja, a Mellékucca szépségei, a Mellékucca sikere Lewis Sinclair világhírű regénye: EGY MODERN ASSZONY SZIVE IRENE D U N N E, Conrad Nagel, Bruce Cabot MAGYAR HÍRADÓ FOX-HIISADÓ Kedd, szerda, február 27—28 10—40 filléres helyárak ! Ismét pompás gazdag kisérőműsor hétköznap is I. Zűrzavar a rádióban 2 felvonásos operett Szemtelen fráter 2. Tánclépésben a világ körű 3. Chevaiier-paródi Csütörtök, március 1 Rendes helyárak Csak egy napig A bombasikerü repriz sorozat új gyöngye; GAÁL FRANCI PAPRIKA KISASSZONY Paul Hőrbigt Előadások kezdete: hétköznap 5—7 — 9, vasárnap 3— 5 — 7 — 9-kor