Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)

1934-02-18 / 14. szám

váci hírlap PJfkliÄÄ á UO S nem ázik át, tartóssága csodával határos fi.z én talpam Okmatalp i'Kevés pénzért soká tart Kovács Vince dr kanonok a Nőegylet titkári székén A Váci -Jótékony Nőegylet a Lövész egyesület mellett a vá­ros legrégibb egyesülete. Igen előkelő testület, melyhez tartoz­ni nagy megtiszteltetést jelentett minden váci uriasszonynak. Kettőről volt nevezetes : féléké- zeteken felül való állását sike­rült megőriznie és egyidőben a város minden felekezetű hölgye tagnak számítolta magát. A má­sik, egyetlen férfi tisztviselője a titkár volt és mindig nagyon megnézte, hogy kit állit arra a helyre, (egyes elíévejedésektől eltekintve!) Rendesen a váci kir. közjegyzők ültek a nőegy­let titkári székén és ezzel is jelezni akarták, hogy ebből nincs több a városban. Mialatt a Nőegylet exkluzív életét élte oldalán váratlanul megalakultak a külömböző fele­kezetek nőegyletei úgy, hogy ma már a ref. és ev. nőegylete­ken kívül mindkét izr. hitköz­ségnek is van ma már nőegylete. A Váci Jótékony Nőegylet ma délután tartja évi közgyűlését óvodájában. Es nagy szenzáció­val szolgál; titkári állásban nem kisebb személyiséget emel mint Kovács Vince dr kanonok plé­bánost. Ez valószínűleg azt je­lenti, hogy a legrégibb váci nő­egyesület felhagy felekezeten felül álló jellegével és a város tizenhatezer főnyi katholikusá- gának lesz a Nőegylete, magába olvasztván az Oltár-egyesületet amely az utóbbi időkben már oly kevés hirt hallatott magáról. SAJÁT SZÉKHAZÁBAN VÁCI TBKBRÉKPÉNZTflR A Magyar Nemzeti Bank ineHékhei.ye Vftc, Koustaiatiji-tér 15. Telefon: «3 Kölcsönöket kedvező feltéte­lekkel folyósít Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki Exportálok részére tnojiHltvftm.ynlt liladfts» Vílc (ih Kürn.yéliére Bombát találtak a Görög-utcában Csütörtökön két fiatalember haladt át gyanútlanul az elha­gyatott Görög-utcán. Ennek az utcának oly kriminálisán rossza kövezete (legalább egy évszázad­ja rakták le a macskafejeket), hogy minden jóravaló lélek el­kerüli. Ezért szinte szenzáció számba ment a két fiatalember­nek az utcában való megjele­nése. Amint csendesen botorkáltak, az egyik fiatalember különös tárgyat vett észre a földön a nyilL csatornában. Eg}' 15—20 centiméter nagyságú, hurka ala­kú fémdoboz feküdt előttük, melyből meglehetős hosszú fe­kete zsinór lógott ki. Nincs kétség, mondotta a társa, ez valami bomba lehel! Óvatosan felemelték a földről és miután a zsinór nem égett, nyugodtak lehettek, hogy a bom­ba nem fog robbanni. A ritka találmány nemsokára már benn volt a rendőrségen, ahol érthető riadalmat kellett. Ml KÖVETKEZIK? fiiségadásrl végrehajtanak A jövedelem és kereseti adó után, mint ismeretes, inségadót vetették ki. Ebből fedezték vol­na az inségmunkákaf, melyek a város csinosítását szolgálták. Ebből tartották volna fenn az in- ségkonyhát. Azért mondjuk eze­ket feltételes módban, mert az inségadó sem a múlt évben, sem az idén nem folyt és nem folyik be. Az elmúlt esztendőben ilyen ebnen 58 ezer, az idén 57 ezer pengőnek kellett volna össze­gyűlni a városi pénztárban, azonban 10 ezer pengő sincs együtt és ami a legérdekesebb: a város leg tehetősebb polgárai tagadták meg ennek az adónak a befizetéséi, vagy legalább is úgy tesznek, mintha ezt az adót nem is kellene fizetniük, ily kö­rülmények közölt nagyon kö­zel fekvő, hogy az inségmunkát, mely naponta legalább száz sze­gény embernek és családjának juttatott kenyeret és a szegény­konyhát, ahonnan minden dél­ben annyi száz szegény vitte el meleg ételét, be kell szüntetni. A pénzügyminisztériumból e héten szakközegek jártak kinn Vácon és megdöbbenve látták, hogy mily kevés pénz folyt be Vácon inségadó cimén. Ezért elrendelték ennek az adónak erélyes behajtását. A végrehaj­tók most szünetet tartanak, nem bántják a rendes adót, annál jobban ráfeküdhetnek az inség- adó behajtására. Hétfőn márin- ségadóérl látogatnak el, fog’ál­nak és miután tehetős emberek­ről van szó ennél a foglalásnál, az árveréseket husvét dőltre mind kiírják. A ytSE első mérkőzése A VSE (egyesített VSE-VAC) csapata vasárnap délután 3 óra­kor tartja első mérkőzését az UTSE csapata ellen a pokoli pá­lyán. A VSE-ben ez alkalommal több uj játékos fog bemutatkoz­ni. Bomba Vácon? ebben a csen­des, békés városban? A néma feleletét az előttük fekvő külö­nös alakú szerszám adta. Rövi­desen megjelentek zászlóaljunk szakértő tisztjei, kik óvato­san, miután vízbe helyezték az alkotmányt, szakértelemmel bon lógatták a pléhdoboz oldalait. Csakhamar kiderült a szakér­tői vizsgálatból, hogy a bomba nagyon primitiv eszköz. Ember­élet kioltására alkalmas ugyan, de nem ekrazit, hanem füstnél­küli puskapor volt benne elhe­lyezve. Minden jel arra mutat, hogy valami amatőr terrorista gyártmánya a kezdetleges bom­ba, aki nem is akart vele talán nagyobb bajt okozni, csupán ijeszteni és ezért tette le anélkül, hogy a zsinórját meggvujtolta volna, a város központján levő, de legelhagy a tottabb utcában. Rendőrségünk nagy szó’gálá­tól fog tenni a város nyugalmá­nak, ha az álbombagyártót ki­nyomozza és tréfájáért a kir. ügyészség börtönébe kiséri. Tenlsa:*¥3iDsops volt A VSE teniszezőinek virrad és már hirt adnak magukról. Mi­na]) a VSE evezősei rendeztek »filléres vacsorát«, csütörtökön pedig a VSE teniszezői gyűjtöt­ték össze a társaságot a Kúrián. Szerencse, hogy csak ötvenné­gyen jöttek el, mert bizony több hely nem akadt a zsúfolt étte­remben. Yác~y Hübsch! Kálmán beszélt, aki illusztrálta, hogy mily kedves a VSE osztályainak ös­szetartása. Igen ötletes toasztot mondott Rusztek Lajos dr. a nőkről. A díszes társaság a késő éjszakai órákig igen kedé.yes hangulatban maradt együtt. A 5,PSpacskisEssa:oRysl ICosdon Vitéz Pölöskey János »Pipacs­kisasszony« c. színművét adták elő Iíosdon az elmúlt szombaton és vasárnap a ref. ifjúsági egylet tagjai. Mindkét alkalommal zsú­folásig megtelt a Hangya-szö­vetkezet nagy terme. Játékukkal kitűntek: Tőrincsi Eszter, Sza­bó Julianna, Lénárt Lidi, Fehér Sámuel, Pásztor András és Hár­tó István. A rendezés Kobza Dá­niel rektor érdeme. Ma vasár­nap este 7 órai kezdettel újból megismétlik az előadást. V • A Kedvező feltételek mellett: Uiieii foipszáiniák Betétek Síül- és belföldi átutalások ICöicsönök VBC1 EGYHÁZMEGYEI TBKBRÉKPÉNZTflR R.T. Hegyes AlapStvfSsiyoli Kezeiősége KONST ANTIN-TÉR A Szülök Iskolájában msü* Bárs i¥3árfon A Szülők Iskolája hétfői, d. u. 5 órakor a Városi Filmszínház­ban kezdődő előadásának műso­ra: 1. Bán Márton: Az érzék­szervekről. Lesz érdekes mozi is. Szigorúan elienoriztii fog­ják a <&ásci órásokat és kereskedőket Panajolh-Fejér Gyula dr. szi­gorú rendelkezést adott ki, mely- iyei részben megakadályozni kí­vánja, hogy lopott ékszerek, órák és más értékes tárgyak könnyen forgalomba kerülhes­senek. A mai naptól kezdve ugyanis órások, zsibárusok, zá­logosok hi te’esi tett könyvet tar­toznak vezetni arról, hogy mit vásároltak. Ebbe a könyvbe kö­telesek a magánfelektől vett minden drágakövet, arany, vagy ezüst értéktárgyat, szőrmét, író­gépet, kerékpárt, képeket, an tik tárgyakat stb. leírva bevezetni, hogy abból a rendőrség kikül­döttei rögtön tájékozást szerez­hessenek. Aki ilyen könyv veze­tésére köteleztetett és azt nem vezeti, súlyos pénzbírságot kap._ Jábaráfok közgyűlése A váci Jóbarátok asztaltársa­sága f. hó 25-én, vasárnap du. V20 órakor a Stangli-féle ven­déglőben közgyűlést tart, mely­re a Váci Hírlap utján hívja meg tagjait. OSI ver hetei bombát, vaöárítap, febs'aaáí* 17 és 18-an Budapesttel egyidőben Claude Far^éfa világhírű regénye ACS ATA A legnagyobb tengeri ütközet, a legszebb szerelmi történet, a legművészibb és legmonumentálisabb feldolgozás. A francia és japán hadiflotta közreműködésével. Annabella, Inkisinoff, Charles Boyer és John Loder — Magyar híradó Kedd, szerda, február 20 és 21-én — 10—40 filléres helyárak Ünnepi műsor — Douglas Fairbanks jr j Joan Blondel SZÁGULDÓ ÉLET Táncos menyegző operett, Kínai Jazz, Sportemlékek csatörtöiefin %im\melódiája Eggeríh Martba, Jaray János f -lejt hetet len, szép Schubert-filmj« Előadások kezdete: hétköznap 5 — 7 9, vasárnap 3 — 5 — 7 — 9-kor

Next

/
Oldalképek
Tartalom