Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)
1934-11-07 / 87. szám
4 VACi KlitLAP Sarkadi Béla, Elza: Rácz Irmus, Jószágigazgató: Lendvay Gyula, Iván: Traupert János, Rendőrfőnök: Györkös László, Inas: Gyurcsányi István, Szobalány: Kassay Manyi. Felvonások után, sőt egyes jelenetek után 4-5-ször is kitapsolta a közönség az igazán szivvel-lélekkel jászó műkedvelőket. Előadás uián tánc volt. Uránia Az evang. iskolában a múlt vasárnapon Nagy Béláné tartott felolvasást a magyar hímzésről. Vetitettképek illusztrálták a felolvasást. Utána Sommer Etelka tanitónő mesét mondott szintén vetitettképek kíséretében. Nov. 11-én, a legközelebbi vasárnap délután 5 órai kezdettel megint lesz vetitettképes előadás, mely nek címét következő számunkban közöljük. náci frontharcosok magyar estét rendeznek Javában folynak a próbák a november 18-i frontharcos műsoros magyar-estre. Dr Vida Vilmos tanítja a szereplő táncos párokat a régi magyar táncokra. Ifáci pékmesterek, fáincs telefonjuk ? Mindig feltűnést és csodálko zást kelt a városban az a hatodik érzék, amelyet a váci pékmesterek minden olyan alkalomkor kimutatnak, midőn Budapesten a pékek a kenyér és a sütemények árát emelik. Amely napon reggel Budapesten drágul a kenyér, ugyanakkor a váci pékek is drágítanak, de ez for ditva nem áll, ha Budapesten olcsóbb lesz a kenyér, a váci pékmesterek nem hallanak. Az újságolvasó közönség előtt isme“ retes, hogy Budapesten a drága péksütemény miatt nagy harc folyt a fogyasziók és a pékek között, mely végül is az árvizsgáló bizottság beleavatkozását vonta maga után. A harc azzal végződött, hogy a pékmesterek fél fillérrel leszállították a sütemény árát és már napok óta kilenc fillér két darab péksütemény Budapesten, Vácon ugyanakkor tiz fillér. Lehetséges, hogy a kisebb rezsivel dolgozó váci pék drágábban árusítson mint a budapesti? Kérjük a váci pékmestereket, vegyék tudomásul, hogy Budapesten már olcsóbb a sütemény és önként szállítsák le az árakat, mielőtt az árvizsgáló bizottság Vácon is beleavatkozna. 29G11934. vht. sz. Árverési hirdetmény Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. te. 102. §-a alapján közhírré teszem, hogy a váci kir. járásbíróságnak 1933. évi Pk. 1299/8 sz. végzése alapján dr Földesi Kálmán ügyvéd által képviselt Gazd. Bizt. Szövetk. végrehajtatnak alperes ellen, 1934. évi jul. hó 23. napján foganatosított kielégítési végrehajtás alkalmával le- ésv felülfoglalt és ki nem igényelt 1650 pengőre becsült asztagba rakott alomszalma, luczerna, széna és egyéb ingóságokai 320 P 75 f töke, ennek 1932. évi szept. hó 15. napjától járó 5o/0 kamat és 339 P 30 f eddig már megállapított költség erejéig végrehajtató ügyvéd levélbeli jelentése folytán Vácon, Téglaházi-pusztán 1934 november bő 8. napján délelőtti 10 órakor végrehajtást szenvedett lakásán, üzletében nyilvános árverésen a legtöbbel ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén a becsár s|3 áért is el fogom adni. Vác, 1934. évi október hó 5-én. Muth János kir. bir. végrehajó A meglepetések ellenére is jók a tippek a IX. fordulóban Az október 28 i, kilencedik fordulónk már a teljes verseny jegyében zajlott le. A három elmaradt mérkőzés persze megfosztotta a tippelőket a nagyobb pontszerzési lehetőségtől, ezenkívül a VSE-VAC vereségét senki sem hitte s igy nem is tippelte. Az eredmények az alábbiak: I. oszt. amatőr: Szolnoki MÁV —Bgyarmat 3:0. VSE-VAC—Magyarság 3:4. Bpestvid. Kőszénbánya—Sashalom 0:6. Pécel - Dorog 1:2. II. oszt. amatőr: Nagymarosi AC—VSE-VAC 0:2. Felsőgöd— Reménység 2:1, Fóti SE —Fóti Testvériség 2:1. Kisalag — Alag 3:5. Szentendre—Békásmegyer 4:1. III. oszt. amatőr: Alsógöd — Ref. Törekvés 3:1. Alagi leventék Mogyoród 6:0. II. profiliga: Remény—Vasas 1:3. Az első dijat nyerte: Csurgai Emil (Jókai-u. 3) 17 ponttal 2- 4-3. A második dij nyertese : Koren Béla (Fegyintézet) 16 ponttal 3- 3-1. Tizenhatpontos még Petővúri József (2—2— 6). A pontverseny élén a következők vezetnek : I. helyezett: Petővári József 110 ponttal. II. helyezett: Csurgai Emil 107 ponttal. III. helyezett: Kiss Dénes és Nagy Gábor 102 ponttal Közvetlen utánuk nyomainak : Urbán Ferenc (100), Szántó Pál (98), Koren Béla és Pogány Lajos (97), Gyurkovits Gyula (93), Smárik István (92), Csurgai József (91), Miskei Ferenc (90). .................... A Váci Hírlap tip"»erset5yénck XI. fordulója November 11. A következő eredményeket tippelem; I OSZT. AMATŐR-BAJNOKSÁG: VSE-VAC—Sashalom -------------------Magyarság—Bgyarmat-------------------Szolnoki MÁV —Tokod-------------------Rkeresztúr—Dorog-----------------------Kőszénbánya—SzolnokiAK -------.--Pécel —Csillaghegy----------------------II. OSZT. AMATŐR-BAJNOKSÁG: Pilisvörösvár—VSE-VAC----Fóti SE—Reménység -------------------Nagymarosi AC —Felsőgöd .............. Békásmegyer-Nagymarosi SE — Kisalag—Fóti Testv. -------------------Szentendre-Alag ------------------------ III. III. OSZT. AMATŐR-BAJNOKSÁG; Alagi Leventék—VSE-VAC -----------Alsógöd —Kisalag .............................. Ref.Törekvés—Alag -------------------Fóti SE—Mogyoród — .................... Név-Lakás Olcsóbb a váci telefon, de újra veszedelem fenyegeti A kereskedelmi miniszter új rendelete szerint azokban a városokban, ahol a telefon előfizetők száma százötvennél nem nagyobb, november tizenhato- dikától nyolc, ott pedig, ahol százötvenet meghaladta a telefon előfizetők száma, havonta tiz pengő. Miután Vácon a telefon előfizetők száma százhetvenkettő, e hónap közepétől a telefon előfizetési dij tiz pengőre száll le. Már most fel kell hívnunk arra a figyelmet, hogy a díjszabás szerint telefonunkat ismét nagy veszedelem fenyegeti. Ha ugyanis az előfizetők száma eléri a kétszázat ismét alapdijat szednek és a telefont beszélgetések szerint kell újra fizetni. Szakemberek szerint Vác körülbelül egy év alatt fogja elérni a kétszáz előfizetőt és ebben a percben ismét életbe lép a íevitézlett, gyűlölt beszélgetés számlálás, mely minden város telefon forgalmát megbénította, mely miatt a kormánynak visz- sza kellett állítani a régi bevált előfizetési rendszert. Minthogy városunk vezetői, vasúti és postai kérdésekben nem nagyon stra pálják magukat, már most kér jük^agilis és tekintélyes egyesületeinket, hogy idejekorán kérjék a kereskedelmi minisztertől en nek a kereskedelmet és minden haladást megbénító díjszabásnak megváltoztatását. Nem akarunk néma telefont és azt akarjuk, hogy mindnyájunk hasznára a telefon városunkban ininnél job ban elterjedjen. iüőegyHeti tea Az Evangélikus Nőegylet nov. 10-re tervezett teaestjén dr Scholcz Oszkár ny. kincsí. főtanácsos fog előadást tartani. Ezt az előadást Polster Márta hangversenyénekesnő énekszáma Tóth Ilonka zongoratanárnő kísérete mellett, Tóth Gyuláné szavalata, Kosztelnik Amália zenetanárnő és Szabó Dezső orvostanhallgató zongora, he gedű kettőse foglalja keretbe. Á tagokat, hozzátartozóit és az egyesület barátait a V. E. útján hívja meg az elnökség. SCé^ratéves ipa&'o&ok wásár-s lesz Wácosa A Váci Ipartestület elhatározta, hogy a többi városok mintájára megrendezi a váci iparosok karácsonyi vásárát december 15—24 ig az Ipartestület székházának dísztermében. Ezen a vásáron alkalma van minden iparosnak a karácsonyi vásárra megfelelő készítményeit bemutatni és eladni, valamint a Vác és környéke fogyasztóinak előnyös, mert a készítőtől köz vétlenül vásárolhat s ezzel nemcsak a kisipart pártolja, hanem bizonyos százalékkal az elaggott iparosok alapját gyarapítja. A bizottság felhívja mindazokat az iparosokat, akik ezen a vá sáron kiállítani óhajtanak, hogy legkésőbb november 15 ig jelentsek be résztvételi szándékukat az Ipartestület titkáránál, a hivatalos órák alatt. Apró hirdetések Egyszeri hirdetés — 12 szóig - 60 fillér, kétszer egy pengő. Autója a legtökéletesebben rendben lesz, ha azt állandóan Mácsik József autójavító műhelyében (Vác, Honvédutca 15) javíttatja, ahol mindennemű autó-, motor- és gépjavítás a legszakszerübben és jutányos áron készül. Deficientia épületében 3 szobás emeleti komfortos, Csáky-út 14. sz. alatt 1 szoba, konyha és kamra helyiségekből álló lakás azonnal kiadó. Télikabát jókarban lévő kisebb termetű fiatalemberre eladó a kiadóhivatalunkban. 5 szobás komfortos, kertes lakás azonnal kiadó. Bővebbet Damjanich-tér 14. Kályha, folytonégő, fehérrezománco- zott, nikkelezett sarkokkal, alighasznált, jutányosán eladó Görgei-utca 27. Lakás azonnal kiadó! Modern, egy- másba-nyiló 2 szoba konyhás, újonnan festett. Szent Miklós-tér 1., ajtó 3. sz. alatt. 2 hold gyümölcsös, annak megfelelő szántóföld, a város közelében megvételre kerestetik. Damjanich-tér 5. Fel es konyhakertészt keresek azonnalra penci gazdaságunkba. Reiner Lajos, Penc A híres Dercsényi-féle málnatövek, kedvező talajban mogyoró nagyságútermést hoznak, őszi kiűzetésre tövenként 12 fillérért kaphatók kiadóhivatalunkban. 9719/1934. tk. szám Árverési hirdetmény-kivonat Tóth Járaosné végrehajtatnak Bog. nár István és neje végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. LX te. 144, 146 §-ai értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 600 P tőke, ennek 1933 évi október hó 3- tól járó 5% kamatai, 346 P 20 f költség,, továbbá Bognár Istvánná ellen 612 P tőke, 12 P töke után 1933 évi október hó 3-tól járó 5°/o kamatai 146 P 20 f eddig és 40 P ezúttal megállapított költség, valamint ezúttal csatlakozottnak kimondott Budapesti Kisipari Hitelintézet 7600 P, Fridmann Albert és Ödön 375 P, Klement Ferenc 38 P tőkekövetelés és jár. behajtása végett a váci kir járásbíróság területén levő, Dunakeszin fekvő s a dunakeszi 1898. sz. tkvi betétben felvett 127 hrsz. ház 166 sz„ alatt udvarral 129 CJ-öl Bognár Istvánná nevén álló ingatlanra 4800 P kikiáltási árban. Alag községben fekvő az alagi 225 sz. betétben 120ü/l hrsz. alatt felvett ház Horthy M.-út 26-28 sz alatt udvarral 533 Q-öl Bognár István és neje nevén álló ingatlanra 4600 P kikiáltási árban A tkvi hatóság az árverésnek Duna* heszi kezségházánái megtartására 1934. évi november hó 28. napjának délutáni 3 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 188l:LX te. 150.§-a alapján a következőkben állapítja meg: A legkisebb vételár a következő; (1908j LXI. te. 20 § 5610/1931 M E. sz. r. 23 §). Budapesti Kisipari Hitelintézet érdekében a kikiáltási ár fele, Friedmann Albert és Ödön érdekében az alagi ingatlanra 4700 P, Klement Ferenc érdékében az alagi ingatlanra 5170 P, a dunakeszi ingatlanra 5451 P, Tóth Jánosáé érdekében az alagi ingat anra 5200 P, a dunakeszi ingatlanra 5500 P. Az árverelni szándékozók kötelesek bánat pénzül a kikiáltási ár 10 0|0-át készpénzben, vagy az 1881. LX. törvénycikk 42. §-ban meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kikü'döttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881. LX. te. 150 §, 1908 XLI. te. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha ’többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százakéig kiegészíteni. Vác 1934 július 23-án \ Reidner s k., alelnök mmmmammaBBnHHHmHBH Hirdessen a Váci Hírlapban Készítette a JPestvIdékl Nyomda VAeoii — A nyomdáért Bénik Gyula (elelő»