Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)
1934-10-21 / 82. szám
2 VÁCI HÍRLAP . imiiiái ni inni' iiim'wmiii i iiiTi~irronTnTinnniimnwrgimini iniiiiiiiiHiiwimrnr Leleplezések és hozzászólások a váci húskartel frontján Szerdai lapunkból nagy megelégedéssel vette tudomásul a közönség, bogy rendőrségünk nagy eréllyel és aparátussal megkezdette a vizsgálatot az árdrágítás ügyében. Ehhez azon ban még egy külön vizsgálatnak is kell társulnia. A kartel- törvény ugyanis kimondja, hogy tilos minden erőszakos szövet kezés, meg kell tehát vizsgálni, kényszeritették e a váci mészárosokat a húsárak felemelésére azzal, hogy máskülönben jeget nem kapnak?! Egyébként a váci húskartel nem hosszú élettel kecsegtet, mert már is akadt kartelenkivüli mészárszék. Ha pedig ennek jól fog menni, a többiek majd a bolt előtt lesik a vevőket, bizonyos, hogy a közönség fog győzni és sok mészáros ott fogja hagyni a kartelt, már saját jól felfogott érdekében is. Újabb hireink a hús frontrói ezek : Vigyázat, mázolva! El akarják kenni, már semmit sem tudnak a húskartelről. Mióta tudják, hogy ez magas pénzbüntetéssel, esetleg elzárással jár, azt állitják, hogy a húsárak emelését az olasz expor- (?) tette szükségessé. Hogy ént nek a Mussolininek még Vácra is elnyúlik a keze ! Hát itt egy kicsit keverik a paklit. Olasz exportról szavalnak és egyetlen egy pár ökröt vittek ki a váci vásárról exportbe jelentéssel! Egy pár ökör csak nem csinál drágulást? De különben is a váci vásárló- közönség nem felejtette el, hogy a hús árát szombaton emelték, mikor még fogalmuk sem volt a hétfői országos vásár árairól. Ha pedig nem beszéltek össze és tagadják, hogy egyszerre, egy napon, együtt és egységesen 20 fillérrel emelték a marhahús árát, tehát nem csináltak hús- kartelt, tessék feloszolni! Holnap mindenki úgy árulja a húst, ahogy a marhát vásárolta. A V. H. dicshimnuszokat fog zenSAJÁT SZÉKHAZÁBAN VHCI TflKIRÉKPÉNZTÍR I A Magyar Nemzeti ISank | mell^kliclye Vác, KojíStantln-tér 15. Telefon: 03 Kölcsönöket kedvező feltételekkel folyósít Elfogad betéteket és azokat aranyértékbeu fizeti ki Exportálók rÍHieérc tannNitvAnyok kladAan Vác 6h líöra>yánáre géni a nem uzsoraárakat dik- tálókról! Mészárosaink a bolt előtt... Egyik olvasónk a kővetkező érdekes megfigyelést tette: A mészárosok nagy vágó-napja a péntek. Szombatra és vasárnapra készülnek elő. Ilyenkor jobban menő mészárszékben 2 3 marha, 3 4 borjú kész és várja a vevőket. El is fogy rendes körülmények közt, hétfőn már itt, ott van hús, ezért hétfőn vágni kell. Mióta 20 fillérrel felemelték mészárosaink a hús árát, king- kong a mészárszék. Alig van vevő. * Titokban már elismerik egymás között, hogy jobb a sűrű fillér, mint a ritka pengő. Egy pengő busz közönséges leveshúsért! Hát nem megy a váci közönség mészárszékbe, de viszont a henteseknél nagyobb a forgalom és a libaaprólék szép ára csendesen tiz fillérrel felment, mert azt keresik. Mészárosaink pedig vasárnap reggel künn állanak a boltjuk előtt . . . HúsáraK Vácon és másutt Egyik olvasónk figyelmeztet arra, hogy most semmi okuk sem volt hú-dparosainknak arra, hogy áraikkal felmenjenek, Mert sem a marha, sem a sertés ára nem változott. Még azt sem állíthatják, hogy a hús ára Vácon a legolcsóbb. Olvasónk lent járt a Nyírségen és ott a piaci árak iránt érdeklődött. Nagy keserűséggel állapította meg, hogy pl. Nyíregyháza milyen olcsó hely Váchoz képest. A marhahúst Nyíregyházán ugyanis 60 fillérért adják kilonkint (nem a harmadrendűt, mint Vácon!), a vesepecsenye kilója 90 fillér, a borjúcomb pedig csupán egy, mond és ird: egy pengő kilón- kint. Ezeket az árakat tessék összehasonlítani a váci marha húsárakkal, melyekre a kartel- vezér azt állítja, hogy más vá rosokéhoz képest igen alacsonyak és méltányosak. Csirke és a marhahús Egy háziasszony-olvasónk írja: A mészárosok indokolatlan és merész húsáremelése minden váci gazdasszonyt felháborított, ezért indíttatva érzem magam, hogy csendes bojkottra hívjam fel azokat, akik e nehéz időben megnézik, hova teszik a filléreiket. Nézzék csak, milyen olcsó piacunkon a csirke. Igazán alig van különbség a marhahúsár és a csirke között. Egy kiló marhahús 120, egy pár szép csirke 150 fillér. Itt nem kell sokat már beszélni; adjunk hálát jó falu- siainknak, kik nem emelik indokolatlanul az árakat, mint derék mészárosaink. Milyen áron született meg a béke? A szomorúvégű bukibeli jéggyárat 22 váci iparos alapította Perlusz Márton felhívására. AkFilléres női téiikabátok Nagy Wiihálynáf. kor mindenki 125 pengős részjegyet váltott s ezzel jogot formált ahhoz, hogy üzletébe olcsó dunai jeget raktározhasson el húsai konzerválására. A jégverem nagyszerűen ment. P. mindig csak ezt hiresztelte. remélvén, hogy egyszer csak Gágel is meghallja Ő azonban valószínűleg igen jól hallott olyat, amit P. nem hiresztelt: kölcsönt kellett felvenni. Most azonban megtörtént a nagy kibékülés, amit a következő alapon kötöttek meg. Min den részjegytulajdonos elveszti a befizetett 12o pengőjét, viszont Gágel magára vállalja a négyezerpengős váltó kifizetését és garantálja, hogy két pengőnél nem nagyobb áron ad műjeget nekik az esetben, ha uj jégvermet nem állítanak. Hát nem állítanak! Perlusznak elég volt a dicsőségből! A többiek pedig nem oly altruisták, mint P., aki most kibékülhetett G. ei. Tűz és viz Uraim, én csak azt a döbbenetét akarom jellemezni, ami az egész várost elfogta akkor, mikor meghallották, hogy a tűz és viz kibékült: Gágel és Perlusz a napokban együtt akartak belépni a Vasas cukrászhoz, való szinüleg, hogy a jég árának emelésétvele, mint nagy fogyasztóval megbeszéljék. Vasas fölött tudvalevőleg fényképész székel. Ekkor ment arra az egyházmegyeibe Kesller méltóságos úr és nagyot nézett: G. és P. együtt! Nem akart hinni szemeinek, de gondolta, hogy a város közön sége is kételkedni fog, ezért rászólt a újdonsült két jóbarátra: — Csak nem akarják magukat együtt lefotografáltatni ? Van már KartelenKívüli mészárszéhünK Mintegy cikkeink igazolására, hogy mészárosaink nagy mohósággal emelték a marhahús árát és ezzel egyszerre egy marha árán legalább ötven pengővel növelték külön hasznukat, nyitott ki a kartelenkivüli mészárszék a Kúria előtti vásárcsarnokban. Minden ára a régi és ezzel igazolja, hogy elég üzleti hasznot biztosítanak neki a régi árak, mert hiszen minden gazda tudja (de minden mészáros is), hogy az élő marha ára nem Nyilt-tér Ezúton értesítjük rokonainkat és jóbarátainkat, hogy drága, megboldogult férjem, édesapám, dr Oberländer József I sírkövét, e hó 21-én, vasárnap délelőtt V»12 órakor állítjuk fel a középvárosi izr. temetőben. Özv. dr Oberländer fózsefné Oberländer Endre Kedvező feltételek mellett: üzleti folyószámlák Betétek Kül- és belföld» átutalások Kölcsönök VÁCI EGYHÁZMEGYE! TIKÁRÉMPÉRZTiR R.T. Hegyes Alapítványok ííezelőséjge KONST ANT1N-TÉR ment feljebb, stagnál. A közönség csakhamar észrevette a kartelenkivüli mészárszéket és oly nagy tömegben vásárolta a húst, hogy a forgalom is megakadt. Igen érdekes, hogy a kartelisták nem siettek az uj boltba, hogy lebeszéljék és figyelmeztessék kollegiálisán, hogy ilyen árak mellett rá fog fizetni a marhára, hanem rohantak a városházára és az üzlettulajdonos iparengedélyét akarták bevonatni, hogy ne mérhessen húst. Lassan, de terjed a telefon A váci telefon-központban új telefon-előfizető számát jegyezték fel : Kohn Salamon bőrkereskedő, hívószáma 170. V E FOGADJON EC MÁÁÁSF, c s a 1c GLADIÁTOR LUXÜSPENGÉT A márka garantálja a kiváló minőséget! Ára 20 f. Mindenütt kapható VÁROSI VERHETETLEN! Szombat, vasárnap, kedd, szerda, csütörtök október 20—21 -23—24—25-én. Itt a Városi bombája! Budapesttel egyidőben a legújabb, minden eddigit felülmúló magyar film: AZ UJ ROKON Csathó Kálmán óriássikerű vigjátéka. Perczel Zitta, Delly Ferenc, Turay Ida, Kabos Gyula, Vaszary Piri, Gőzön Gyula, Gombaszögi Ella, Pethes Sándor, Petheö Attila, Berky LM 1 i és stb* VILÁG HÍRADÓ és egyébb kisérő műsor Előadások kezdete a hétköznap 5 — 7—9 órakor, vasárnap 3—5 —7—9 órakor Siessen jegyet vásárolni, amig van I