Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)

1934-08-22 / 65. szám

V­v* Búcsú SiSdSigeten A sződligeti rom. kát. egyházköz­ség folyó évi augusztus hó 15-én, Nagyboldogasszony napján ünnepelte 2 évvel ezelőtt felszentelt templomál­nak búcsúját. Az ünnepséget szentsé- ges körmenet nyi'.o'ta meg, melyen a helybeli testületek, egyesületek s hiva­talos személyeken kívül, rész tvettek, ezúttal elsőizhen, a sződi anyaegyház hívei. A körmenetet, valamint az ez után következő ünnepi nagymisét Bár­tó ss Géza esperes-plébános tarlot’a Es­te pedig műsoros estélyt rendezett az egyházközség, melynek programmját Kecskés Etus és Bácskai (Schneider) Magdus szavalataikkal, Zitta Emmy operaénekesnő művészi énekével, Som- merer Károly pedig élvezetes hegedű­játékával tette változatossá. A műsor keretében Bejczv Mariska, Birkhofer Anikó, Miklós Manci, OkoTesányi An­drea, Wüld Erzsébet, Belházy Ka- rolin, Székely Évi, Bácskai (Schnei­der) Magdus és Zsombok József »Nyárspolgárok fürdőn« cimű szín­darabot. illetőleg az »Eucharisztikus Szüzanya« cimű misztériumjátékot adták elő nagy készültséggel és le!ke>- sedéssel. Ezenkívül Varsányi Mucika, Pál Bözsi, Kubán Juliska és Kaszab Csuii cigányzene kisérettel, palotást táncoltak. A szindarabok szerepeit, il­letőleg a táncot özv. dr. Kremmer Dezsőné, Sakrak Mihályné és Bejzsy Károlyié tanította be, inig az ünnep­ségek általános rendezési munkálatait dr. Jantsits Tibor min. titkár, világi elnök vezetése alatt állott rendező bi­zottság végezte. Az estély tiszta jöve­delme 2 3o pengőt tett ki, mely ősz- szeget uj templomának belső beren­dezési költségeire fordítja az egyház- község. A tűzoltók jubileuma előtt A váci tűzoltók 60 éves jubileumi ünnepségeiről volt szó egy társaság­ban. A társaság egyik tagja kedves viccet mesélt el egy vidéki városfkáról. A helybeli vendéglős háza porrá- égett. A tűz után suttogni kezdtefk, hogy a házat maga a vendéglős gyúj­totta fel. A suttogásból feljelentés lett s a vendéglős ott — uagy megleped tésre — be is ismerte, hogy ő volt a tettes. — Dehát miért tette? Hiszen jól ment az üzlet. Kapzsiságból, hogy megkapja a nagy biztosítást? — Kér­dezték tőle. — Dehogy kapzsiságból! — felelte a vendéglős. — Tetszik tudni, az úgy volt, hogy a tűzoltófőparancsnok úr a legjobb vendégem. Mindig üzletem­be csőditette az egész várost. Ment is az én vendéglőm! Hát ezért tettem... reváncsból... I SAJAT SZÉKHÁZ A BAN 1 VÁCI TAKARÉKPÉNZTÁR A Magyar Nemzeti Bank méltók helye V4c, Konstantln-tér 15. Telefon : «S Kölcsönöket kedvező feltéte­lekkel folyósít Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki <3> Exportálók pénzére tanntiltrftiiyok kia<lá»n VAc én kärnyAkAre & VAGI HlISL&P Nem lesz fegyenc - rádió A „Magyarország11 népszerű sárga rádiója irja, liogy érdekes látogatást tett dr Hlatky Endre, a rádió műsorigazgatója nem régiben — több más hiva­talos funkcionáriussal — a váci fegyintézetben. Ennek a látoga­tásának tulajdonképpen nem volt hivatalos jellege, mindazonáltal Hlatky gondolt arra, hogyan le­hetne a fegyintézet lakóit kap­csolatba hozni a rádióval. Ebben az irányban semmi konkrét lépés eddig nem történt. A fegyintézet celláiban ugyanis semmi esetre sem lehet rádió­készülékeket elhelyezni és ter­mészetesen arról sem lehet szó, hogy helyszíni közvetítést ren­dezzenek erről a szomorú hely­ről, betörők és gyilkosok lakó­helyéről. Az igazságügyi hatóságok azonban — úgy értesültünk — foglalkoznak azzal a gondolat­tal, hogy a váci fegyintézet rab­jainak továbbképzése céljából egy-egy órára, meghatározott időben a rádió útján tartanak ismeretterjesztő előadást. Olyan előadásokat kapcsolnának be, amelyekből a foglyok, akik munkatermeikben mintaszerűen dolgoznak, szakmáikban tovább tanulhatnának. Eddig a Magyarország. Meg­kérdeztük RLisztek Lajos dr igaz­gatót, ő nélküle aligha tervez­hetnek rádiót akármelyik íegy- házban is, ezeket mondotta tu­dósítónknak : — Amerika a szélsőségek ha­zája. Az amerikai börtönügyi újságokban olvasom, hogy van állam, ahol a fegyencek százan is egymás mellett fekszenek, mind a százat egymáshoz bilincs fűzi. Másik államban egész nap szól a rádió a cellák előtt, a cellák ajtaja nyitva, a fegyencek ki-be járhatnak. A fegyencek futballcsapata pedig a hivatal­nokok futballcsapatával mérkő­zik, a nézőközönség, a fegyen­cek a pályán kívül székeken helyezkednek el. Hát mi nem vagyunk a szélsőségek hazája és a rádió bevezetése ügyében is a középutat választjuk, mi az intézetekben kenyeret és mun­kát adunk a letartóztatottaknak, akiknek életstandardja megha­ladja a külső élet sok dolgos emberének életnívóját. Nálunk minden vasárnap délután vetitő- képes ismeretterjesztő előadá­sok vannak. A rádió már az a plusz, amely az egyszerű ember életnívóját meghaladja, mi a büntetést hajtjuk végre és nem gondolhatunk arra, hogy a fegy- házi életet megszerettessük a fegyenccel. Gondoskodunk mű­velődéséről, de ezt nem rádió útján tesszük, hanem magunk vállaljuk a munkát és arról be­szélünk nekik, ami a lelkivilá­gukhoz a legközelebb áll és ami őket legjobban érdekli. Rádióra tehát nincs szükség, annak bevezetéséről nem is gondolkodunk. ___________ SZEREZZEK ÖNNEK VEVÜKÜZÜNSÉGET? Hirdessen a VÁCI HIRLBPBRN ____________s igazat ad nekünk ______ Váci Hősök... Irta és a festo-koagresszu3 alkalmából a Hősi­emlékmű előtt elszavalta: Kulinyi József Torony szemeddel, ősi város, Méltán merengsz át Múlt idő ködén S fürdeted emlékid — most bús — Duna vizén, hol ellent űzve Mosok keltek át . . . Ódon faladnak minden kis kövén Nagy királyok emléke leng S róluk sok, büszke század Regéje szól, beszél. Kevély múltaddal dacolj most is Régi, hősi daccal, Miként dacoltál taiár, labanc,. Török hadakkal S ne törjön meg csonkaságunk gúzsa, Melyet bizton letépünk tigris fogakkal, Mert él bennünk hős Damjanich „Veres sapkás" seregének lelke, Mely itt — alattad — szabadságért [küzdve, Elnyomó bérenchad seregét Tönkre verte 1 . . . Halljuk a Honvéd dobpergését, A „Rajta-rajtái“ ... A csatadalt . . . „Fel-fel vitézek" !. , . S látjuk, mint [rohannak Szuronyt szegezve . . . Fut az ellen . . . S hű honvéd fiaid vére hullván, Előttük a „Kereszt" dicsfénye csillan S hogy szivük boldogan, utolsót dobban, Már nem kesereg, mert „él magyar!" . . . S Buda alá tör a felmentő sereg ! , . . így volt. S a váci Hősök hősökké kövültek Mikor világ égvén az ágyuk dörögtek, Hajrá 1 . . Rohant halált osztva az uj csapat S apa, fiú a harcban egymással haladt. A bucsucsók csak ebből állt:--Tovább !... Fiam 1 . . Véred cseppjével védd meg a [hazát! . . . És elvesztek mind a hárman . . . Apa, fiú, [Haza . . . De nem ! . . Él a Haza ! . . A múltról e gránitkő beszél. A jövőt már zugatja a szél! . . . A „Hiszek egy“-ből nő az uj sereg, Hogy átkos Trianont Istennel verje meg! Vác, 1934. augusztus 19. Sinautóval kísérletezik a Máv A Máv julius 7-től uj vonatokat állított be a vác—budapesti vonalon. A menetrendnek a kibővítése akkor feltűnést keltett és a közönség nagy örömmel fogadta az új vonat-párokat. A Váci Iiirlap munkatársa felke­reste annakidején a Máv üzletvezető­ségét, hogy az uj menetrendről az il­letékes helyen tájékozódhasson. Már akkor felhívták munkatársunk figyel­mét arra. hogy a Máv még más nagy­szabású tervekkel is foglalkozik. Ujtí- pusú sinautókat terveznek beállitani a szobi vonalra. A sinautók a legmodernebb elvek szerint már el is készültek. Éppenség!- gel csak a kipróbálás van még hátra, hogy azután eredeti terv szerint, mint »helyi gyorsok« száguidjanak a váci vonalon. A próbaút már a múlt hétre tervbe volt véve. A váci állomásfőnökl- ség két dátumot is kapott, hogy asin- autó próbafutása mikor lesz, de mind­két alkalommal a tervbe vett út elma­radt. Valószínű ezen a héten valamo­Kedvező feltételek mellett: UzSeíi folyószámlák Betétek §£iii- és belföldi átutalások fCölcsöesok VáCI EGYHÁZMEGYEI TAKARÉKPÉNZTÁR R.T. Kegyes Aiapítváiiycít Kesclőgég;«' KONST ANT1N-TÉR lyik délután megtartják a próbautat. Menetrend tervszerint Budapestről á óra 2 G perckor fog indulni a Nyuga­tiról és száz kilométeres sebességgel fog keresztül vágtatni a váci pályaud­varon. Valószínű, hogy csak a vissza­felé való útján fog megállani Vácon, mint ahogy az az egyéb próbavonatok­nál is történni szokott. A próbauton meghi'.otl közönség, szakemberek, új­ságírók is részt fognak venni, ugyanis a külföldi minták után készült sin- autónak ez lesz az első útja a magyar vonalon. Strand-hajó propagálja városunkat Szalay Gyula kezdeményezésére egy fővárosi társaság tervbe vette, hogy strandhajókat indít Vác strandolásra alkalmas helyeire. Az első ilyen strand hajó vasárnap meg is érkezett Vácra. Filmszerű volt a látvány, amikor a hajó elúszott korzónk előtt. Zsúfol­va volt fürdőruhás lányokkal, fiúkkal, a kabinok tetején kisebb festői csO- portok álltak, mintha egy ötletes ren­dező gyakorlott szeme állította volna be a festői képet. Senki sem tudta bi­zonyosan az első percekben, még ma!- guk Szalayék sem, hogy Vácon köt-e ki a hajó s nagy volt a csalódás, mi­kor elhúzott a hajóállomás mellett. A korzózók azonban hamar felfedezték, hogy a malmoknál már nem megy a szokott úton, hanem nekitart a Büki szigetnek. Az alsó végénél meg is állt. Persze, hamar szétszaladt a városban a strandhajó hire és igy délután már sok bámuló ja akadt az újszerű ki­rándulásnak. A nagy és víg társaság az egész délutánt pompás hangszórók által köz­vetített tánczenére táncolta át. A Büki sziget strandolásra kitűnő partja ilyen víg hangulatot még nem élt át. A társaság este hét után szállt hajóra és vidám zene mellett búcsúztak Vác- tól. Reméljük, a mielőbbi viszontlátás ígéretével. Amint értesülünk, a vállalkozásnak ez csak a kezdete volt és a jövőben még sok strandhajó fogja propagálni tündéid Dunapartunkat. VÁROSI FILMSZÍNHÁZ VERHETETLEN • Szerda, csütörtök augusztus 22 és 23-án 7 és 9 órakor — 10—40 filléres lielyárak ! Az a film, amit tényleg követel a közönség Dolores del Rio O / / Á j\[ \f Cl If K i sérőműsor és Gene Raymond £\i kJi * VJr&\ Fox-hiradó_________ JÖN 1 Magda Schneider a legbájosabb irodistalAny Szerencsés utat

Next

/
Oldalképek
Tartalom