Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)

1934-07-29 / 58. szám

4 VÁCI HÍRLAP Foglalás a Körúton akadályokkal, ssagy pénzel Csütörtökön a Kör-út egyik házában délután végrehajtó járt az ügyvéddel egy családnál. Meg kellett nézni, hogyan laknak a szegények: Lábatlan szék, sánta asztal, ajtótlan szekrény és más hasonlók tátonganak az üresség­től. No ide sem volt érdemes el­fáradni, mondották, hiszen még a költségeket sem tudjuk megke­resni. Amint igy tűnődnek és néznek, piszkos papir ötlik a sze­mükbe. Az asztalfiókban kincs volt: Amint megszámlálták a piszkos papiros tartalmát, 38Ü P-t találtak benne, magukhoz vették, kimentek az utcára, mire az egész háznépe utánuk rontott, hogy ad­ják vissza a pénzt, mert az egyik szerint nem is az övéké, a másik szerint kölcsön kapták, szóval el kell azzal számolni. Mindez nagy lármával ment, mikor egy fiatal­ember az ügyvéd kezéből hirtelen kiragadta a pénzt és visszaadta az asszonynak. Fenyegető cso­portosulás vette körül őket, mire szükségesnek tartották, hogy a rendőrségre telefonáljanak, hogy jöjjenek rendet csinálni. A kapi­tányságról hat kerékpáros rendőr azonnal útnak is indult és^ nagy- nehezen szétoszlatta a lármázó tömeget. Az ügyvéd és a végre­hajtó abbahagyták a foglalást és jelentést tettek a bíróságon. A háromszáznyolcvan pengő azon­ban visszakerült az asszonyhoz. 353711934. tk. sz. Árverési hirdetmény-kivonat Váci Ipari és Gazdasági Hitelszövet­kezet (képv. dr Gergely Mihály ü. H.) végrehajtatónak Brattka Józsefné szül. Lázár Erzsébet bpesti lakos végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyé­ben a tkvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. LX. t-c. 144 és 146. §-a értelmében elrendeli a vérehajtási ár­verést 1500 P tőkekövetelés ennek járu­lékai és 57 P 40 f ezúttal megállapított költség, valamint ezúttal csatlakozódnak kimondott dr Stern Lajos 120 P 90 f és Mároki János 63 P 51 f tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a váci kir. járásbíróság területén levő, Vác városban fekvő és a végrehajtást szenvedő nevén álló a váci 420. sz. betétben A-j-1. sor­szám 1221. hrsz. alatt foglalt 118 D-öl területű 1, rész házas ingatlanra 4600 P kikiáltási árban, C. 12 álatt özv. Lázár Ferencné sz. Pajor Emma javára bekebe­lezett haszonélvezeti jog fenntartásával. A telekkönyvi hatóság az árverésnek a váci kir. járásbíróság mint tkvi hatóság hivatalos helyiségében (Vác, Budapesti- főút 12. szám 11-13 ajtó) megtartására 1934. évi augusztus hó 13. napjának dél­előtti 10 óráját tűzi ki és az árverési fel­tételeket az 1881. LX t-c. 150 §-a alap­ján a következőképpen állapítja meg: A legkisebb vételár a következő (1908. LXI. te. 20 §. 56i0| 1931. M. E. ren­delet 23. §): Váci ipari és gazdasági hitelszövetkezet részére a kikiáltási ár fele, dr Stern Lajos részére 7148 P, Mároki János részére 7304 P. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10#j9-át kész­pénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-á- ban meghatározott árfolyammal számitotl óvadékképes értékpapirosban a kiküldött­nél letenni, hogy a bánatpénznek elöleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megálla­pított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyan­annyi százalékáig kiegészíteni. Vác, 1934 március 17-én. Reidner s. k., jb alelnök Miért panaszkodik ha még nem is hirdetett A VÁCI HÍRLAPBAN? Kérek egy kiló vegyes fel­vágottat . . . Kúria Bánffy pékmester megbízottja a napokban elment a Kúriára, hogy a vendéglő egy kis tarto­zását behajtsa. Egy kis cédulát mutatott fel, amelyen a követ­kezők voltak olvashatók: Kérek két kiló kenyeret... Kúria,. A szálló bérlője éppen azon tana kodott, hogy ki rendelhette a kenyeret, mert ő a cédulát nem irta és nem is tud róla, midőn Gdgel hentesmester embere ál­lított be és ő is átadott egy te­nyérnyi papirt. Ez állott rajta : Kérek egy kiló ízes vegyes fel­vágottat . . . Kúria. Most már vi­lágos lett a bérlő előtt, bogy ügyes szélhámos csapta be a két mestert, amiről persze ő egyáltalában nem tudott. Ugy- látszik, az éhes ember jól akart lakni, ezért meglátogatta Bánffyt, azután Gágelt az általa készí­tett megrendeléssel. Meg is kapta a jófajta felvágottat, a felvágott­hoz jó puha kenyeret és jóllak­hatott. Ez is ötlet ebben az ötiettelen világban. Az ötletes szélhámos, sajna, rövidesen hu­rokra kerül, mert a rendőrség­nek régi ismerőse. Teniszezők közgyűlési tartanak A VSE teniszosztálya augusz­tus 4-én 6 óra 30 perckor évi rendes közgyűlést tart a Curián. Tárgysorozat: Titkári és pénz­tárosi évi jelentés. Tisztikar megválasztása. Leköpiék^e a horogkereszfes aistói? A következő sorok közlését kérték: Valótlan az, hogy a Mavart-autó, amikor miaZichy- utcán keresztülhaladtunk, a Ku- binyi előtt állott volna. Valótlan az is, hogy mi leköptük és meg­jegyzéseket tettünk volna az ott felszálló utasokra, hanem a való­ság az, hogy mi a Zichy-utcában körülbelül a Zálogház hátsó be­járatánál mentünk, amikor ve­lünk szemben robogott a Mavart- autó egy hangoskodó társaság­gal, akik bennünket megfenye­gettek és kiköptek ránk! Mi természetesen megbotránkozá­sunknak adtunk kifejezést és ezzel tovább mentünk. Már a postapalota előtt voltunk, ami­kor figyelmessé lettünk, hogy az autó utasaiból három fiatal­ember rohan utánunk és oldal- szijukat felemelve, hátulról ütni készülnek, mi erre fellármáztuk az utcát és a környéken lakók, valamint az ottani járókelők voltak segítségünkre abban, hogy egy súlyosabb kimenetelű inzultustól megmenekültünk. Le- bovics Dániel és Lebovics Béla. helyik erősebb: a Kodak, vagy a Fonógyár ? Vasárnap ismét érdekes sport- programot ad a VSE a Pokolban sporttelepén. i/2 2-kor a Fonógyár küzd a Kodalckal. Izgalmas lesz a meccs, mert mindkét csapat jó erőkből áll s hegemóniát akar eldönteni. Vaá-kor a VSE VAC I. csapata Józsefváros csapatával méri össze erejét. A bajnoki mérkőzés Vadkor kezdődik: a VSE VÁC kerületi bajnok II. csa­pata játszik Érd, csapatával, másodszor. A mérkőzés ered­ménye fontos a VSE-nek. Megjelent az uj búza, az uj rozs A szent Istvántéri piac árai Julius 27-én A cséplés javában folyik kör­nyékünkön, a gazda látja egész évi fáradságának gyümölcsét. Töb­ben már piacunkra hozták az uj termést és látható már a négy főtermény: búza, rozs, árpa, zab. Különben is piacunk egyre élén­kül és közeledik az ősz, amikor hetivásárjaink nagyobbak, mint bármelyik község országos vására. Következő árakat jegyeztük fel: Gabonapiac. Az uj búzát 16 20 pengőn adták el. A rozs ára 10'50 volt, az árpát 12-ért kínál­ták, a zabot pedig 12’50-ért. A kukorica mintha engedett volna árából, 13 pengőért szívesen oda­adták. Zöldségfélék. A zöldségpiac egyre nagyobb lesz. Egyrészt fel kell hívni a város heiypénzkeze- lőségét, hogy teremtsen rendet az összetorlódott kocsik között és a kirakodást rendezze. Ma az utcákban járni is veszélyes. Más­részt a rendőrség beleavatkc-zása is szükséges a mind nagyobb és nagyobb forgalomban. Paradicso­mot 6 fillérért adtak kilónként, erőspaprika 14 fillér volt, húsos- paprikáért az eladók 26 fillért kértek, Drahony Sándorné, mint közvetítő 24 fillérért adta kilóját. Ellakrumpli 4, rózsakrumpli 5 fil­lér, szilva kilója 5—-6 fillér, uborka savanyítani való 5 fillér. Szőlő 30 fillér. Gyenge aprószemű zen- tai bab kilója 14 fillér, zöldség csomója 8 fillértől, kelkáposzta kilója 12 fillér. Apró sárgadinnye kilója 8, görög 18 fillér. Káposzta kilója 8 fillér, karaláb darabja 2 fillér. Sertéspiac változatlanul nagy, sokkal több az eladó, mint a vevő, ezért különösen a választott ma­lacok többsége hazakerül. Válasz­tott mangalica 6 hetes párja 20 pengőtől, angol 22-tői, 7 hetes angol 34 pengő, 12 hetes 40 pengő. 5 hónapos mangalica párja 50 P. Egy éves drb 50 pengőtől felfelé. Fapiac igen gyenge volt, ha­sábfát alig hoztak, ezért a vágott, vegyes fát 2 30—-2 50 pengőig kí­nálták. Úgy látszik a pirtlifa áru­sítása a leggazdaságosabb, mert ebből igen sok volt és a jó falu­siak csomónkint 8 fillértől lefelé árulták. Szénapiac. Széna, szalma, gom­boshere ára 6-50—7 pengő, ren­geteg már a zsupszalma, de na­gyon hitványak és karcsuak : 50 fillér párjuk. l-esek S-zöit erővel hirdetnek, önre 3-Iik a felelősség, ha a hónap 4 hetében üres az üzlete. Egy 5-letes hirdetés a Váci Hírlapban s a közönség be- ö-ol üzletébe s már T-rét görnyedhet a kiszolgálástól. S-soros hirdetés is elég, ha az ügyes! Este 9-kor pedig, ha könyveit zárja, látni fogja, hogy a Váci Hírlap meg- lO-edelte gondjait! Ne 5-ötjön, 6-oljon: Hirdessen! r v 1-szeri hirdetés, 12 szóig, 60 fi 2-szer 1 P Ingyen megtanítjuk fényképezni. Mo­dern fotólaboratóriumunk díjmentesen áll rendelkezésére. Filmek, lemezek, gépek, kellékek legolcsóbban a Fotóamateurköz- pontban, Schumacher-drogéria Vác, Kon- stantin-tér 12. 2 hold föld a Cindróka-dülöben eladó. Cim a kiadóban. Oeficiencia épületében, Konstan­tin-tér 18. kiadó egy 2 szoba, elcszobás la­kás, aug 1-re Felviiágositás az Egyházme­gyei Takarékban. Budapesti«főút 25. számú házban 2 szobás utcai lakás augusztus 1-re kiadó. Bővebbet özv Korpás Lajosné, Kert-utca 8. ® t5G hóidig bérletet keresek. Cim a kiadóban. Külön bejárat ú bútorozott szoba Bu- dapesti-föút 11 szám alatt balra, augusztus 1-re kiadó. Gamjanich"tér 3. számú, magá­nyos kertes ház, áll 4 szoba, előszoba, fürdőszoba, mellékhelyiségekből augusztus., esetleg november 1-re kiadó. Azonnal is beköltözhető. Bővebbet : Kert-utca 8. Uj ház, adómentes, alápincézett, sza­bad kézből eladó. Áll 4 szoba, konyha, speiz, fürdőszoba, üvegezett yerrandából, virágos- és gyümölcsöskertből Villany és vízvezeték. Madách-utca 8. 2 Kiadó hirtelen elköltözködés miatt augusztus 1-re esetleg későbbre 4 szobás komfortos lakás, szép udvarral és nagy gyümölcsös kerttel: Rózsa-utca 10. 2 Szécsényi°u$ca 3 sz. házban üz­lethelyiség szoba, konyha, kis pincével és 1 kisseb üzlet november 1-re esetleg azon­nal kiadó. Értekezés a házban tulajdonos­nál ________ 2 Teniszraketfet szakszerűen hurzok és javítok. Hurozások már 6 pengőtől, márkás hurokkal. Szedlacsek Ferenc sport- cikk készítő Vác, Burgondia utca 6. 3 ICifünö jó minőségű, sajáttermésű új bor 1 liter 60 fillér ; öreg bor, jobb mint az orvosság, 1 liter 70 fillér özv. Korpás Lajosnénál, Kert-utca 8. Egy bútorozott szoba, közel a Dunához, azonnal kiadó. Géza király-tér 4. Jutalékos ügynököket gyümölcsfák és kertépítési növényanyagok eladására keres Kolauch-faisko!a, Szeged, Petőfi- sugárut. 3 Minden műhely és gyár kö­teles az iparfelügyelöség cimét kitenni. Különben megbüntetik Büntetés előtt vegye meg nyomdánkban az iparfel­ügyelőség nyomtatott cimtábláját. Ötven fillér az ára Edények és bútorok eladók. Nagy Imrénénél Globe-gyár. 2 szobás emeleti és 2 szobás föld­szintes, száraz lakás, mellékhelyiségekkel, 360 és 300 P. évi bérért kiadó. Mária Terézia-rakpart 1. 4 JóS főző mindenesleány augusztus 15- ére felvétetik. Klein, Szent János-utca 1. Használt hód farkú tető cserép 3000 dr. jutányosán eiadó. Neumann ecetgyár Hattyú-utca 28. 2 Magyar vizslám elkóborolt, becsü­letes megtaláló jutalomért hozza vissza a Vörösházba. 2 Egy főzni tudó mindenesleány fel­vétetik Horváth Mihály-utca 9. Zriisyj-u, 16. sz, ház szabadkézből eladó. Érdeklődni lehet ugyanott. 2 Találtak 1 darab vaslapátot. Igazolt tulajdonosa a kapitányságon átveheti. Tanulónak jó házból való fiú füszer- üzletbe felvétetik. Szilágyi, Rádi-út. Tanuló fiú felvétettik. Fekete füszer- üzletben. •va.^.'xr*6*vx*MS5'rv' Kl m "*■——*m— Nem tudja lakbérét fizetni? Miért nem hirdet a Váci Hírlapban Készítette a I*entvi<l6UI Nyomda Vitro» - A nyomdáért Bénik Gyula felelő»

Next

/
Oldalképek
Tartalom