Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)
1934-07-04 / 51. szám
MACI HÍRLAP Fotográfiák Vác prospektusában Nagy elismeréssel irtunk vasárnapi számunkban a város által kiadott idegenforgalmi városi ismertetőről, melyet most kezdenek terjeszteni az országban. Az elismerésből jó rész Polster Alfréd és Kollár Kálmán kodak- gyári mérnököket illet, akik illusztrációkkal látták el az ismertetőt. Hogy gyorsan népszerűvé lesz Vác város dióhéjba foglalt kalauza, abban nekik nagy részük van, mert újszerű meglátással fotografálták a régi város el nem múló szépségeit. Amíg a Lambiból . . . &1árfa lesz Nem zsúfolt ház, de megértő, intelligens publikum tapsolt vasárnap az igazi művészetnek, a Nemzeti Színház művészgárdája előadásában szinre került Szegény Mavrier előadása alkalmával. A VSE sokszor kipróbált gárdája mindent elkövetett a siker érdekében s nem rajtuk múlott, hogy sokan voltak, akik otthon maradtak. Sugár Károly és Ignátz Rózsi tökéletes művészete rengeteg kritikát kiállt már, amihez hozzátenni nagyképűség lenne. A köréjük csoportosult ifjabb művészgárda komoly irammal lépked a Parnasszushoz vezető lépcsőkön, közöttük egy minket, váciakat közelebbről érdeklő ifjú művésznővel, Fónay Lambival, pardon! — a szinlap komolysága szerint: Mártával. A közelmúltban gyak ran láttuk őt műkedvelőink kö zött, sok szép sikert könyvelt el bájosságával, ifjúsága üdeségé- vel s egyszeresek . . . kiugrott közülük s hogy az azóta elrö pült idő nem múlt el tétlenül, hogy a Lambiból Márta lett, azt egy humorában is komoly alakítás igazolta most vasárnap. A harmadik felvonás egy nagy jelenetet biztosit részére s ebben adta igazi énjét, a naiv kislányt, minden elismerésre méltóan. Az előadás könnyeket csalt ki, de még többet kacagtatta a nézőket s a kiváltott jó hangulat sokakat ott tartott az étterem ben is, hogy tovább ünnepeljék a kedves művészgárdát. I SAJÁT SZÉKHAZÁBAN 1 VÁC! TfiKBRÉKPÉHZTáR I A Magyar Nemzeti Hasik mellékhelye Vác, Konstant! 11-tér 15. Telefon: 63 Kölcsönöket kedvező feltételekkel folyósit $ Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki Exportálók rftMfcére tanúsítványok kiadása Vác és kornyékére OLVASSA EL minden hirdetésünket, mert a VÁCI HÍRLAPBAN MINDEN ÜZLETET MEGTALÁL ! !I Hogyan gyorsulnak a vonatok Budapest ÄC Mán I/HtHH? l9V új vonatpárt is kaptunk uv will# I\U£UI1 ■ Menetideje: 44 perc A Váci Hírlap vasárnapi cikke, melyben bejelentetjük, hogy a Máv egészen váratlanul és szokatlanul megváltoztatja nyári menetrendünket, érthető feltűnést és örömet okozott. A váci utazóközönség, mely évek óta kénytelen fájdalmasan érezni, hogyan fosztják meg legjobb vonataitól, hogyan nő az időbeli távolság Vác és Budapest Között, ez a közönség örömmel és kétkedve fogadta híradásunkat. Ma már nemcsak, hogy megerősíthetjük vasárnapi cikkünk adatait, hanem módunkban van a julius 7-én életbelépő menetrendváltoztatást a maga egészében közölni. A Máv az új menetrendben mintha meghallgatta volua az utasok ötleteit és óhajait, hogy állomások kívánságait is kielégítse, valamint a menetidőt is csökkenthesse, két részre osztotta a Vác -budapesti távolságot így a régi vonatok egy része a szokott időben indul Budapestről, mindenütt megáll, de csak Gödig közlekedik. Viszont 20 perccel utána egy újabb szerelvény indul, mely csak Gödön, Felsőgödön és Sződöu áll meg. Nagy újítás továbbá, hogy a Máv meghallgatta Vác egyik legnagyobb sérelmét, hogy t. i. 8.35 tői 12.20-ig nincs vonat Budapestről és egy uj vonatpárt állított be, mely 10.20 kor indul és Vácra 11.04 kor érkezik Ez a szerelvény azután 11.20-kor visszaindul Vácról és 12.04-kor érkezik Budapestre. Egyéb változások a következők: Az eddig 8.35-kor induló vonat 8.34-kor indul és csak Gödig közlekedik, helyette 8.49- kor indul egy uj vonat, mely csak felszállók számára áll meg Újpesten, megáll Gödön, Felső gödön, Sződön és 9.35 kor érkezik Vácra. 10 20-kor indul, mint említettük, egy új vonat, melynek menetideje 44 perc, bár mindenütt megáll. A régi 12.20 as vonat 12.21-kor indul, de szintén csak Gödig közlekedik, mig a 12.40-kor induló uj vonat Göd, Felsőgöd és sződi megállással 13.22-kor érkezik Vácra. Ugyan ez a helyzet a 16.20 osuál, mely szintén csak Gödig közlekedik, de a 16.48-kor induló uj vonat a már említett állomásokon megállva, 17.30-kor érkezik Vácra. Végül csak Gödig közlekedik egy uj szerelvény, mely 22 20- kor indul és 22.50-kor érkezik Gödre. Amint ebből is láthatni, a menetidőt sikerült csökkenteni és a váci utasok, ha nem is érkeznek előbb haza, legalább idejüket jobbra fordíthatják, mint bumlizásra. A Vác—Budapesti forgalomban már nincs ennyi változás. Uj vonat a 11.20-kor induló, mely 12.04 kor érkezik Petre. A 13.30 as vonat csak Sződön, Felsőgödön, Gödön áll meg, valamint csak leszállók részére Újpesten, mig Gödtől lefelé fekvő községek utasait egy uj vonat —13.54-es — szállítja le Budapestre. Újabb vonata Gödnek 17.15 kor indul. Csupán eny- nyi a változás, ami a váci kö zönséget is érdekli. Az uj menetrend premiérje szombaton, julius 7-én lesz. Tekintve, hogy a vonatok menetidejét lényegesen csökkentették, nagy érdeklődéssel várjuk, miként fogják az uj, gyorsabb menetidőt betartani. Figyelmeztetjük a közönséget, hogy a vonatok egyes állomásokon nagyon rövid ideig fognak csak állni, tehát gyorsan kell le- és felszállni. A Pest vidéki Nyomda, hogy nemrég kiadott közkedvelt menetrendjét továbbra is használni lehessen, a Vác—budapesti és Budapest—váci menetrendolda- lakat újra lenyomatva lapunk mai számához mellékeli olvasóink részére. A -rfáei kerékpáros sászSoalj megnyerte a hadsereg sporthét egyik legszebb diját Egész város polgársága részt vesz abban az örömben, amelyet a Damjanich Jánosról elnevezett 1. kerékpáros zászlóalj egy szakasza szerzett azzal, hogy elragadta a miniszterelnök által felajánlott gyönyörű serleget hét versenyző csapat elől. Mint ismeretes, most folyt le hadsereg- sporíhét az egész ország érdeklődése közepette. Egyik leghatalmasabb teljesítménye a hét kerékpáros zászlóalj szakaszainak versenye volt közel 70 kilométer hosszú változatos, nehéz terepen, melyet szombaton rendeztek a piliscsabai tábor északi részétől, ahonnan 20 percenként indultak a 48—48 főből álló teljes felszereléssel (géppuskával is) ellátott csapatok. A verseny első útvonala Pilisvörösváron, Csobánkán, Pilis- szentkereszten, Szárszón át vezetett Pilisvörösvárra, ahol a csapatok harcszerű lőtéren lövőgyakorlatokat végeztek, amelyeknek eredményei szintén beleszámítottak a végső eredménybe. Ezután egyórás pihenés következett étkezéssel, majd folytatták a versenyt Pilisvörösvár, Margitliget, Pomáz, Budakalászon át az ürömi vasúti állomásnál levő célig. Az eredmény minden várakozást kielégít: 1. az 1. kerékpáros zászlóalj (parancsnoka vitéz Kalándy Imre főhadnagy) 200 ponttal. Ennek a versenynek dijául volt kitűzve Gömbös Gyula miniszter- elnök hatalmas serlege, amit a kiváló és győztes sporttiszt vitéz Kalándy Imre főhadnagy személyesen vett át a díj adományozójától. Ezt a jelenetet több napilap is képes mellékletén megörökítette. Ez a szakasz részt vett a kerékpáros karusszelben is, valamint a zászlóalj legénysége adta a budapesti Ügetőversenypályán előadott „1848“ című kép csatajelenetében a magyar katonák századát, kik nyílt harcban győzték le az osztrák csapatokat. Kedvező feltételek mellett: Üzleti folyószámlák Betétek Kül- és belföldi átutalások Kölcsönök Vü'Cl EGYHÁZMEGYEI IMSRÉfCPÉNZTÁR R.T. Kegyes Alapítványok Kezelősé^e KONST ANTIN-TÉR A jelenet általános tetszést aratott, melyből a mi katonáink derekasan kivehetíék részüket. ^lagiar görögkeleti egyházat alapítottak Vácon Mikor Csillon Izidor, a Takarék könyvelője meghalt, elköltözött az utolsó görög is és árván maradt a görög-utcai templom, melynek ma már egy híve sincs Vácon. Az újabb időben több görögkeleti költözött Vácra és környékére, ezért a budapesti egyház célul tűzte ki, hogy ezeket megszervezi és megalapítja a váci fiókegyházat. Péter-Pál napján jött ki Ruszkó János dr, budapesti görögkeleti magyar plébános, Miron Viktor missziós lelkész kíséretében és a Pannónia termében tartottak magyar- nyelvű istentiszteletet. Az énekkar Cseh György zeneakadémiai tag, karnagy és Tihanyi Lajos egyházközségi megbízott vezetésével működött közre. Egyhangúlag lelkesen mondották ki a váci görögkeleti egyház- község megalakulását magyar- nyelvű liturgiával. Megválasztották váci főmegbizottul Tihanyi Lajost, egyházgondnoknak pedig Ardeleán Mihályt. Az új egyház- község magáénak vallja a környéken letelepedett és már magyarrá lett bolgárokat, akik nagyrésze már is jelentkezett felvételre a magyar nyelves imádkozó új váci egyházközségben. A belügyminiszter ;a váckörnyéki falvakban Vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, aki a rétsági kerület országgyűlési képviselője, tegnap délután átautózott Vácon és Rád, Penc, Ősagárd választóit látogatta meg. Mint lapunknak jelentik, mindenütt nagy ovációkkal fogadták a belügyminisztert, ki választói előtt főkép belpolitikai kérdésekkel foglalkozott. VÁROSI verhetetlen Szerda, csütörtök, julius 4—5, 7—9-kor — 16 éven felülieknek ! 10—40f-es Mye°rbb BORNEO1 MAHARADZSA Charles Bickford és Rose Hobart — Fox-hiradó és egyéb kiegészítés Szombat—vasárnapé TITKOS SZOLGÁLAT a szezon legjobb kémdrámája