Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)

1934-05-30 / 41. szám

¥ÜCÍ HÍRLAP 3 *■,1 Kereskedőink idei kőxgytilése A Váci Kereskedők Egyesü­lete az előadó és a felszólalók személyeinek megválasztásával a június 3-án 3/4ll órakor meg- tartandó közgyűlése iránt most is fel tudta kelteni a közönség­ben az érdeklődést. Eridén is bizonyára zsúfolásig fogja meg­tölteni a városháza szép fehér termét. A közgyűlés után tár­sasebéd lesz a Hliniczkyben és az azon résztvenni óhajtók Zsivanovits József titkárnál,vagy Nagy Mihály háznagynál jelent­kezhetnek. A Siadiát'wák sJoszoi* a termeteibe« Jártak Mielőtt a városi ünnepély a hősi emlék előtt megkezdődött volna, a hadiárvák, hadirokkan­tak és hadiözvegyek a hadiár­vák zenekarával kivonultak a a hősök temetőjébe, ahol mint­egy 400 an körülállták a hősök sírjait. Temesvári elnök meg­emlékezett a világ minden táján porladó magyar hősi halott baj­társainkról, fogadalmat tettek a rokkantak, hogy az özvegyek és árvák érdekeiért és meg­becsülésükért az utolsó íehele- tükig küzdeni fognak. Elmond­ták a nemzeti imát, a hadiárvák zenekara eljátszotta a Himnuszt, arait valamennyi jelen volt éneke követett. 9aaBEH«9aBia«IB9B»B9HBlSaB ■ Ilto1s6_nagok! ■ | Él j ] ftlUir.lílHvi filliBsirslátík j HÚZÁSÁT ■ mírlÚMIUS 6-ÍH megtartják ; ■ a Még nem késett ely még vehet sorsjegyet/ Kapható '■ minden bank-, sorsjegy- ■ és főárusitónál, valamint ■ az összes dohánytőzsdében j \ Egész P3 — Fél P 1-58 jj l Ragadja meg a szerencsét! l IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIÍIIIIIIIIIIIIIIII-^ERZSaO ZÖLD POPOK -HELYEIT SZŐLŐBEN ÍYDhOLCSOSBEN BIZTOS HATÁSÚAK NEM PERZSELNEK OLCSÓK­SZÖI.ÖMOLY A ELLEM J v­V o ALMAMOLY ELLEM 'ri,; Aj UTOLSÓ Cvtizeo ELISMERT ÉS VEZETŐ PERMETEZŐ szerei ÖVAK0D3UNX a gyakran hamisított PERZSELŐ ZOlD P0R0KTÖL Ö KIPSOBÁU/UH HATÁSTALAN SZEHEKKa RE KOCKÁZTASSUK A TERMEST LISZTHARMAT ELLEM AMONSL UirÜTTESEM VED GOMBA BETEGSÉGEK ES RA'GÓ KÁRTEVŐK ELLEM NOSPRASEN vagyTUTOKIL Vác és vidéke beszerezheti gyári árakon a jtáhumacher-drogériá ban Vác, Konstantin-tér 12 mMilin 1111111111' iTiTfliíim fii i íiTíIiíiln iliíITmTm iT i ÍTFiTi mmüíiTíi iilii] n iíi n iüü \*K.U£TWR-I> AZÓTA* ÍCsak ma, szerdán 7 és 9-kor. Csak 10—40 filléres mozin. | ÉJSZR8C&K, Csak 16 éven felülieknek I Csütörtökön 7 és 9, psíiteken 5, 7 és 9-kor. Csak 10—40 filléres mozin RICHARD TAUBER világhírű énekes filmje, SZŐKE SZAKÁLL világhírű komikus filmje: HftZU GS C SÓ KO IC Szombat, „ legkedvesebb, legbájosabb film a NORMA SEARER: CSŐK A KASTÉLYBAN. Legvidámabb, j legmulatságosabb, legkacagtatóbb film: Sfán és Pár sógor* I sa yba esik. Utóbbi film Rádiusszal egyidőben. Két sláger! egy műsorban. Szives pártfogást kérünk. A Reménység énekkara tiz éves A Reménység énekkarának tiz éves jubileuma adott alkalmat arra, hogy hangverseny kereté­ben mutassa be felkészültségét és bizonyságot tegyen a váci fiatalság szorgalmáról, olyan vérbeli karnagy vezetése alatt, mint Sümegit Miklós, aki már eddig is sokszor mutatkozott be előnyösen. A szakértők megállapítása szerint a vendég esztergomi érseki tanítóképző énekkara igazolta, hogy dr Pántol Márton vezetése alatt álló együttes mél­tán tettoiy kitűnő hírnévre szert. Váciszereplésének minden egyes számával szűnni nem akaró taps­vihart aratott. Vitíória, Orlandus Lassus, G. B. Marlini, Witt, Koudela olyan értelmezésben kerültek a váci közönség elé, mely kényszeríti a kritikust a tisztelgő és. elis­merő meghajlásra. Demény, Koudela és Kacsóh nép és műdal énekkari remekei pompás ízelítőt adtak arról, hogyan kell és hogyan lehet százszázalékos művészettel szi vekbe iopni a modern művek szépségeit. A hálás publikum kitörő lel­kesedéssel ünnepelte a fiatal, nagytehetségű pap karnagyot és lelkes tanitónövendékekbői álló kb. 60 tagú énekkarát. A ven­déglátó egyesületünk babérko­szorúval kedveskedett az est magas élvezetéért és örömeiért. Nagy sikerrel működött közre és a váci közönség szivébe éne­kelte magát a szép megjelenésű és briíliáns hangú N. Lakatos Margit kamaraénekesnő. Dr Tohmasz Géza karkáplán­nak, a cselló boszorkányos ke zelőjének nevét már a budapesti hangverseny pódiumról ismerjük Ezen a hangversenyen is bébi zonyitotta, hogy a pap nemcsak a lelkek ezer húrjait hangolhatja az Istenimádás magaslataira, hanem a hangszer — a belli zelgő gordonka — húrjait is úgy tudja megszólaltatni, hogy az tiszta áhítatot és fehér örö­met csurgasson a lélek mélysé­geire Az az érzésünk, hogy a csellónak ez a művészlelkű mes­tere, ki állandóan továboképezi magát, még sok szépet hallat magáról. A jubiláns VRE énekkara f kéletesen beillett az est együt­tesébe Már a megjelenését ki törő örömmel fogadta a közönség és egyes számainak tökéletes leadása után büszkén állapította meg, hogy a jubiláló énekkar­nak van joga és oka örülni, mert a tiz esztendő alatt mér földes csizmákkal haladt a fej­lődés útján. Gounod Faustjának katonakórusával egyenesen ámu­latba ejtette a közönséget. Sü­ni egh karnagy egy-egy diszkrét pillantásával uralta a kórust. Bámulatos hidegvér, tudás és művészi érzék teszi Sümegh Miklóst valóban elhivatott kar naggyá. A szép hangverseny - estén üresen maradt széksorok szó rnorú bizonyítékai annak, hogy még sokan vannak ebben az ősi városban, akik a magasabb zenekultúra iránt — a rádió térhódítása után is — érzéket­lenek és akik egyszintre állít­ják a ponyvaregényeken felépült mozisalátát a magas ének és zenekultúra örök szépségeivel. Geryely Ferenc Két koporsó a ravatalon Egyikben az Árpád-utca vezére, a másikban az első váci bolgár Vasárnap délután a középvá­rosi temető haioítasházánál nagy közönség várakozott, hogy a város két közismert polgárának adja meg a végíisztességet. A halottasház nagytermében két koporsó körül égtek a gyertyák. Az egyik koporsóban Hegedűs Pál árpádutcai gazda hült teste, a másikban Resztó Rlés a leg öregebb és legrégibb váci bulgár feküdt. Hegedűs Pál neve közismert a város gazdasági és politikai ügyeinek intézéséből. Egyik te­kintélye volt Kisvácnak, kit mély vallásosság jellemzett. He­gedűs Pál véleményével mindig számolni kellett a város, vagy az ország politikusainak. Az ár­pádutcai közismert harcot is ő vezette és nagyon elkeserítette, hogy nem tudta utcáját a régi képére visszacsinálni. Gyomor- baja csak a múlt hetekben verte le lábáról és 70 éves korában váltotta meg szenvedéseitől a halál. Egynapon Hegedűs Pállal hunyta le szemeit Resztó Illés, ki 52 esztendővel ezedőtt jött be Bulgáriából Vácra. Ő volt az első bulgár Vácon és teljesen magyarrá lett, csak valami kü­lönös kiejtéssel beszélte anya nyelvünket. Őt is gyomorbaja vitte el. Hegedűs Pál Lajos nevű hadirokkant fia, szintén piaciárús, elvette Resztó Illés leányát feleségül. Az öreg Illés halála előtt papot kért és mert görögkeleti volt, katolikussá lett, roeggyónt és megáldozott. így mint katolikus került a munkás bulgár teste a régi katolikus nászának koporsója mellé, mert egynapon hunyták örök álomra szemüket, 70 munkás év után. Először Hegedűs Pál kopor­sóját szentelte be a pap és ki sérte el a sírig, majd visszatért és Resztó Illés hamvait áldotta meg és adta át az anyaföldnek, nagy gyászolóközönség jelen­létében. I Jón! JönS az eredeti Hacsek és Ssié Olcsóbban beszélhetünk a szomszédos községekkel Postahivatalunk főnöke a kö­vetkező hivatalos értesítést kül­dötte lapunknak: Szives tudomásvétel végett értesítem, hogy a távbeszélő díjszabás mérséklése szempont­jából az alább felsorolt távbe­szélő hivatalok azok, amelyek­kel úgy a váci és deákvári köz­pontok útján, mint az egymás között kezdeményezett 3 perces beszélgetések dija az erősfor­galmú órákban 1 pengőről 80 fillérre, a gyengeforgalmú órák­ban (19—21 és 7 —8 óráig) pedig 50 fillérről 40 fillérre csökken: Alsógöd, Alsópetény, Dunabog- dány, Felsőgöd, Göd, Keszeg, Kisoroszi, Kösd, Nagymaros, Nézsa, Nógrádverőce, Nőtincs, Penc, Pócsmegyer-leányfalu, Rád, Szentendre, Szokolya, Sződ, Sződliget, Tahi, Tahitótíalu,Vác- hartván, Visegrád. A csökkentett díjszabás június hó 1-től lép életbe. SzeHsmi verseny volt Kosdon Május 27-én, vasárnap délután nagy érdeklődés mellett folyt le Kosdou a népművelési nap. A községháza előtti téren gyüle­kezett az érdeklődő közönség. Krauze Ferenc esperes-plébános nyitotta meg az ünnepélyt. A helybeli tűzoltó-zenekar a Him­nuszt játszotta el. Majd a szel­lemi verseny kezdődött meg. Az olvasási versenyben 5, a szavalóversenyben 5, az egyéni énekversenyben 2 résztvevő szerepelt szép sikerrel. A rom. kát. énekkar András Károly ve­zetésével, a ref. dalárda Kobza Dániel rektor vezényletével ma­gyar dalokat adott elő. A szel­lemi verseny győztesei értékes ajándékokban részesültek. Óravszky Rezső vármegyei nép­művelési titkár mondott ezután ünnepi beszédet. Dr Ruzicska Béla körorvos a gyermekek he­lyes gondozásáról tartott elő­adást. Az ünnepély bezáró be­szédét Molnár Lajos ref. lelkész, népművelési vezető mondotta. A tűzoltó zenekar lelkesítő ze­néje mellett egy szép nap em­lékével meggazdagodva távozott a közönség. Csak egyszer próSsálfoBi BBauweisz luxus pengével borotválkozni, mást nem fog használni. Angol acél, tartós él! Ára 18 fi I ér — Egyedárusitás Blau IßiEfsa és Isa, Vác, Gr. Csáky-út 7. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom